Tarjáni Acél, 1969 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1969-09-12 / 37. szám

2 Egy felhívás, mely támogatásra vár Az elmúlt napokban a tv képernyőjén, és más fórumo­kon is többször hallottunk ar­ról, hogy egy új mozgalom bontogatja szárnyait. A moz­galom „Televíziót a tanyai is­koláikba”. Az illetékes szervek rendkívül nagy szükségessé­gét látják annak, hogy a szét­szórtan élő gyermekek részé­re is biztosíthassák az Iskola­­televízió megtekintését. A felhívásnak máris van­nak támogatói. Az ország kü­lönböző részeiről jelezték tá­mogatásukat. E hét elején az üzemfejlesztési osztálynál mű­ködő 13 fős szocialista címért küzdő brigád szintén jelentet­te azt, hogy támogatni kíván­ja a felhívás magvalósítását. A brigádértekezleten elhatá­rozták, hogy fejenként 5 fo­rintot adományoznak e kez­deményezés támo­gatásához. Egyben kérik azt is, hogy vál­lalatunk brigádjai is csatla­kozzanak e kampányhoz, és nyújtsanak támogatást. Hadi­­enet balesetek ügyében Gyors intézkedésekre, gyökeres változásokra számítanak a felsőbb szervek Sajnos, az utóbbi hónapok­ban a huzalműnél és a hi­deghengerműnél is jelentősen növekedett a balesetek száma. Ez kedvezőtlenül befolyásolta mindkét részlegnél a termelé­si eredmények alakulását is. A két üzem megnövekedett baleseti statisztikája negatív irányban befolyásolta viszont a vállalat baleseti alakulását. Nem véletlen tehát, hogy ille­tékes felsőbb szervek néhány nappal ezelőtt olyan levelet küldtek vállalatunk szakszer­vezeti bizottságához, melynek hangja számunkra szokatlan, de nem alaptalan. A levelet a Vas-, Fém- és Vil­lam­osener­­gia-ipari Dolgozóik Szakszer­vezetének titkára, Ocsenás Ti­bor elvtárs írta, melyben a kö­vetkezőket olvashatjuk: „Elnökségünk tárgyalta a vasipar 1969. első félévi bal­eseti mutatóinak alakulását. Megállapította, hogy a balese­tek száma az előző év hason­ló időszakához viszonyítva a vállalatok többségénél csök­kent. Sajnos, az önök válla­latánál ez időszak alatt 28 százalékkal növekedett a sé­rülések száma. A balesetek számszerű emelkedése miatt elnöksé­günk a vállalattal együtt a szakszervezeti bizottságot is figyelmezteti, és a további növekedés érdekében a megakadályozás a szakszervezeti szervek részéről is megfelelő intézkedéseket vár. Az emelkedés okát elsősor­ban abban látjuk, hogy a ré­gebben foglalkoztatott károk körében lazult a mun­biz­tonsági fegyelem. Ezt bizo­nyítja, hogy a félév során­ 96 olyan dolgozót ért sérülés, akik több mint egy éve állnak munkaviszonyban a vállalat­nál. Kérjük, hogy a vállalatveze­tés által tett intézkedéseket el­lenőrizzék, azok sikerét neve­lő és felvilágosító munkával segítsék elő.” Eddig a levél, most a válla­lat kollektíváján a sor, hogy a bajokat orvosolja. Korábban volt olyan év, hogy kohászati szinten üzemünk előkelő he­lyet foglalt el a baleseti sta­tisztikában. E pozíciónkat újra visszaszerezhetjük, ehhez azonban mindenre kiterjedő körültekintő munkára, a mun­kahelyek teljes ismeretére, biztonsági felszerelések hasz­n­­álatára, és mindazokra a té­nyezőkre szükség van, amely a jelenlegi helyzetből kilen­díti vállalatunkat a balesetek számának csökkenése felé. A csökkent munkaképességűek érdekében ú­gy tűnhet, a szó ön­magáért beszél és nem szükséges külön értelmezni is: aki csökkent munkaképességű, az nem végezhet teljes értékű munkát. A valóság azonban korántsem ilyen egyszerű, és dolgozó emberek tízezreinek elemi érdekei fűződnek ahhoz, hogy a vállalatok, munkahe­lyek illetékesei valóban, pon­tos jelentésében ismerjék ezt a fogalmat. Időszerűvé teszi ezt az is, hogy a közelmúltban megje­lent kormányhatározat nem­csak elvi körvonalaiban, de ami ennél sokkal fontosabb: intézkedések egész sorával vi­lágítja meg a csökkent mun­kaképesség valósághű és em­berséges jelentését, gyakorla­ti értelmezését. A gyakorlatban eddig úgy oldódott meg a korábbi mun­kakörük betöltésére alkalmat­lan emberek súlyos gondja, hogy az illetékes tanácsi, vagy vállalati szervek — ember­séggel, segítőkészséggel — „kerítettek” valamilyen mun­kát számukra. Ily módon a közelmúlt években lényegé­ben az iparvállalatok, gazdál­kodói intézmények vettek át egész sor szociálpolitikai fel­adatot, pontosabban: elmosód­tak a gazdálkodás és a szociál­politika határvonalai. Ez pe­dig nemcsak azért hátrányos, mert­ az ily módon megválasz­tott munkahelyeken valóban nem nyújthattak a fizetésü­kért elvárható munkát a csök­kentő munkaképességűek. Sok­­kal fontosabb ennél, hogy mindez alapjaiban keresztezte a gyógykezelés követelménye­it. Közismert ugyanis, hogy a folya­matnak, amit orvosi szakkifejezéssel rehabilitáció­nak neveznek, s ami a koráb­bi teljes munkaképesség hely­reállítására irányul, egyik legfontosabb pszichológiai fel­tétele az elesettség, a másod­­rendűség érzésének megszün­tetése­. Az orvosi megítélés egyébként eleve abból indul ki: nem az a lényeges a munka­képesség mérlegelésekor, hogy a károsodás folytán milyen képességek vesztek el, hanem hogy­ melyek maradtak meg. S há­ a munkát ehhez igazít­ják, s ha a csökkent munkaké­pességű ott dolgozik, ahol te­endőit elvégzésére, valóban al­kalmas, akkor teljesítménye nem­­ marad az átlagos köve­telmények alatt, így tehát a számára megfelelő bdeosztás­­ban teljes értékű emberként, teljes értékű munkát végez­het. minisztertanács emlí­tett új rendelkezése elsősorban ezt az el­vet érvényesíti. Külön figyelmet érdemel az új ren­­delkezés érvénybelépésének időpontja, háttere­­ is. Nem volt alaptalan ugyanis a felté­telezés, hogy az új gazdaság­­irányítási rendszer bevezeté­sével­­ az üzemek, vállalatok másként ítélik meg majd ed­digi, úgynevezett szociálpoli­tikai feladataikat, amely — mint említettük — olykor szinte a „jótékonykodás” jel­legét öltötte. Természetes, hogy ha mindez a vállalat dolgokéinak és vezetőinek személyes érdekeit is érinti, változik a nézőpont, aminek viszont a csökkent munkaké­pességűek láthatták volna ká­rát. A kormányhatározat, alap­gondolata, hogy a reform kö­rülményei közepette megóvja a csökkent munkaképességűek érdekeit, gondoskodjék létbiz­tonságukról. Ezt megfelelő foglalkoztatás különböző — a munkaképesség fokához iga­zodó — módozatait irányozza elő. Mindenekelőtt megterem­ti a jogi, szervezeti kereteket ahhoz, hogy az üzemekben, vállalatoknál valóban képes­ségeiknek megfelelő munka­helyeken foglalkoztassák eze­ket a dolgozókat. Vállalaton­ként meghatározzák azokat a munkahelyeket, amelyeken csökkent munkaképességűek­­ dolgozhatnak, s tegyük hozzá: munkahelyeket kötelező közvetítéssel — tehát valóban beteg, sérült emberek felvéte­lével — tölthetik be. A­­egfelelő anyagi és jog­szabályi feltételek _____nyíltak a különböző sz­b­ átképzési lehetősé­gekre is. Azok számára, akik­nél egészségi állapotuk, gyó­gyulásuk indokolja, s munkaképességűeket csökkent foglal­­­­koztató vállalatokat, esetleg több vállalat közreműködésé­vel műhelyeket, illetve szociális foglalkoztatókat szerveznek. A érvénybelépése után a reform taná­csok úgynevezett alappal rendelkeznek fejlesztést majd, amelyből területük munkaképességűeket csökkent foglal­koztató intézményeit anyagi­lag támogathatják. Könyvajánlatunk Nemes László: EGYETLEN ÉDES ÉLETÜNK A kisregény „messzi idegenbe zánkfia”, akit hort a sorsa. hőse egy szakadt ha­ Kanadába so­ T­A­K­J­A­N­I ACÉL, Szocialista brigádok FÓRUMA Minden brigádtól várjuk az írásos válaszokat Mint előző­­ lapunkban már hírül adtuk, 3 hónapos szünet után ezúttal megkezdjük a szocialista brigádok fórumá­nak folytatását. Mint ismere­tes, ez a rovat a szocialista ember jellemvonásainak szé­les körű megismerését lesz hi­vatva szolgálni. A­kik ezelőtt részt vettek a fórum tanulsá­gos murájában, azok tapasz­talhatták, hogy milyen nagy segítségükre volt a minden­napi dolgok és események he­lyes megítélésében. A brigá­dok iránt teljesen érthetően egyre nagyobb a követel­mény. Akik a szocialista bri­gádok útját járják, azoknak feltétlenül meg kell ismerked­niük a szocialista dálú és magatartású gondolko­ember kritériumaival. Helyt adva a brigádok kéré­sének, ezúttal is­­ közöljük, hogy ezután nem heten­ként, hanem kéthetenként tesszük fel az újabb és újabb kérdéseket, s ezekre az írásos válaszokat ugyancsak kéthe­tes időközönként kell küldeni a jelzett időre, meg­azt reméljük, hogy e kérésnek helyt adva, a jövőben egyetlen szocialista és munkabriigád sem marad adós az írásos vá­laszokkal. A válaszokat ugyanúgy, mint korábban, kollektív munkával kell kidolgozni, és a lapunkban közzétett szokat is teljes létszám vala­mel­lett vitassa­­ meg a brigád. Ezeket, természetesen, ponto­san be kell jegyezni a bri­gádnaplóba. Íme az őszi időszak első kérdése: Mi A VÉLEMÉNYÜK A KULTURÁLT MAGATAR­TÁSRÓL? A rövid válaszokat a brigád nevének megjelölésével, szep­tember 18-án déli 12 óráig kérjük bedobni a Tarjáni Acélnak a főkapu alatt elhe­lyezett levélgyűjtő ládájába. S—*—*—*—t-- -s *-»—«­ t—• -*- ■«—ť— -a 1969. szeptember 12. A SZQT-elnökségi határozata nyomán Hozzáláttak a jövő évi tagdíj besorolás előkészítéséhez Több új szempont a díjak megállapításánál • Javítani a szervezett­séget és a tagdíjmorált ez Az előző évekhez hasonlóan évben is a költségvetési munkák megkezdése előtt el­készítendő a szakszervezeti­­ tag­ság 1970. évre szóló tagdíjbe­sorolása. E kérdésről szó esett a legutóbbi szakszervezeti ta­nácsülésen is, ahol Merlák Er­vin elvtárs ismertette az ide­vonatkozó irányelveket. A tagdíjbesorolással kapcso­latos feladatokat a SZOT El­nöksége 1969. június 3-i ülé­sén tárgyalta meg. A besoro­lással kapcsolatban az alábbi főbb célkitűzéseket határozták meg. A választott tisztségvise­lők — elsősorban a szakszer­vezeti­ bizalmiak és a műhely­bizottsági tagok — kövessenek el mindent annak érdekében, hogy a jövőben tovább javul­jon a szervezettség és a tag­díjmorál. A lelkiismeretesen végrehajtott besorolás a szak­­szervezet 1970. évi pénzügyi tevékenységének alapját képe­zi. S e nagy munkához igé­nyelni kell a pártalapszerve­­zetek, a szocialista brigádve­zetők és a gazdasági vezetők segítségét. A besorolásnál az 1968. szeptember 1-től 1969. augusztus 31-ig terjedő idősza­kot kell figyelembe venni. A SZOT Elnökségének júni­us 3-i határozata értelmében a tagdíj besorolásnál azt a 12 ha­vi átlagkeresetet kell számí­tásba venni, amely magába foglalja az alapkeresetet, az ánandó és esetenkénti prémiu­mot, a célfeladatokat, a bér­pótlékot, a rendszeres másod­állás, mellékfoglalkozás után kapott jövedelmet, és végül az 1968. évi eredmény után 1969- ben kifizetett évközi és év vé­gi nyereségrészesedést. Az át­lagkereset kiszámításánál — az előző gyakorlattól eltérően — túlórára eső keresetet és az al­kalomszerűen kapott kitünte­tésekkel járó pénzösszegeket nem kell figyelembe venni. Az átlagkereset meghatározásánál csak a teljesbér­ hónapot kell figyelembe venni, számításon kívül kell hagyni a táppén­zes hónapokat, és a fizetés nél­küli szabadságon töltött időt. Az alapszabály szerint szakszervezeti tag kötelessége a a megjelölt átlagkereset-számí­tás alapján a besorolás szerin­ti tagdíjfizetés. Ebből követ­­kezik, hogy nem lehet senkitől sem alacsonyabb tagdíjat elfo­­gadni, mint amennyi a kimu­tatott átlagkeresete után jár. Az 1970-re szóló besorolás fő feladatainak megvalósítása ezekben a napokban kezdetét veszi. A központi bérosztály vezetőjének irányításával meg­állapítják a szervezett dolgo­zók átlagkeresetét. Később a műhely­bizottságok gazdaság­­felelősei és a műhelybizottsági tagok közösen kitöltik a szak­szervezeti bizottság által kia­dott besorolási íveket. A szak­szervezeti bizalmiak az adott csoportban aláíratják a beso­rolási ívet a szervezett mun­kásokkal. A dolgozók által alá­írt besorolási ívek szakszerve­zeti okmányok, melyek megőr­zéséről az szb gondoskodik. Az említett feladatok elvégzése után november és december hónapban az szb, közösen a számvizsgáló bizottsággal, ál­talános tagkönyv- és nyilván­tartásikarton-ellenőrzést tart minden részlegnél. Egy jóslat, amely valóra vált A kommün nem bukott meg, csak alszik...” 99 A Tanácsköztársaság le­tt vezetése után ha­(A­ Bánkban 1911) őszén és 1920 tavaszán mintegy 6000 embert gyilkol­tak meg, és internáló 80 ezret börtönbe táborba zártak. Több mint 100 ezer kommu­nista és haladó gondolkodású ember kényszerült korábban viselt funkciója miatt emigrá­cióba. Nógrád és Hont megye kor­mánybiztosa 1919. október 31- én elégedetten jelentette, hogy a „proletárdiktatúra alatt ex­ponált egyének jórészt lakat alatt vannak.” Ugyanakkor azt is javasolta, hogy „oly kom­munisták részére, kik büntető­jogilag nem vonhatók felelős­ségre, de személyük a közbiz­tonság szempontjából vesze­delmes, koncentrációs tábor alakíttassák, hová internálha­tók volnának.. A tarjáni medencéből —bár magában a községben a cse­hekkel bizonyos kötött kompromisszum védelmet nyújtott, és csak október második felé­ben kezdték összefogdosni a Tanácsköztársaság ideje alatt működő funkcionáriusokat — különféle indokokkal 136 főt tartóztattak le. A húszas évek elején a hajmáskéri és zala­egerszegi táborokba meden­cénkből elinternáltak száma (több táborlakó visszaemléke­zése szerint) meghaladta a két­száz főt. . . A büntetőjogilag felelősség­re vonható „volt vezető funk­cionáriusok” többségét 6 hó­naptól 1 évig terjedő börtön­­büntetéssel sújtották, amit Ba­lassagyarmaton letöltöttek, utána jobbik esetben 1—1 112 évre internálták (amelynek idő­tartamát előre sohasem lehe­tett tudni), majd az onnan tör­tént elbocsátásuk után még évekig rendőri felügyelet alatt tartották őket. (Bozó György és Tóth Zöld Márton még 1923- ban is r. felügyelet alatt állt.) A Szigorított felügyelettel úgy­­szólván minden lépésüket szemmel tartották, nehogy is­mét kapcsolatot teremthesse­nek a mozgalommal... A rendőrségi és állami bűn­üldöző szerveken kívül a „gya­nús és megbízhatatlan elemek’’ ellen a nagyvállalatok (köztük az acélgyár vezetősége is) ös­­­szefogtak, körlevelekben ke­resték meg egymást azon munkások névsorával, akik „megbízhatatlanságuk miatt" egyik üzemnél sem alkalmaz­hatók, így ezeket a munkáso­­kat és családjukat létfenntar­tásuktól fosztották meg, akik esetleg alkalmi és napszámos munkából tengették vagy kényszerűségből életüket, kiván­doroltak külföldre, többségük­ben bányamunkára. Milyen koholmányokkal fog­ták perbe a volt funkcionáriu­sokat?... A leggyakoribbak ezek voltak: A fennálló ál­lamrendre veszélyes felforgató tevékenységet fejtenek ki: iz­gatás, kommunista érzelem, megbízhatatlanság vagy annak alapos gyanúja, vagyis e vád­pontokat bárkire is rásüthet­ték. .. Ennek tényálladékát már az is kimerítette, ha va­laki pl. az Internacionále dal­lamát dúdolta vagy fütyülte... A legtöbbjük ellen mégis az volt a vádpont, hogy „A kom­munizmus érdekében agitált,” vagy „kommunistákkal kap­csolatot tartott fenn.” Kellner Lajosnét pl. azért internálták 6 hónapra és­­ helyezték utána rendőri felügyelet alá, mert ,,többek előtt hangoztatta, hogy ő végig vörös...” Sótér Ala­jos bányász ellen az volt a vád, hogy többeknek elmondotta, „a kommün nem bukott meg, csak alszik...” Egyéves internálás­sal és rendőri felügyelettel büntették érte. Komínek Lajos acélgyári kovácsot, a Vörös Őrség volt parancsnokát azért internálták és utána helyez­ték rendőri felügyelet alá, mert „gyűléseken hangoztatta, hogy a burzsoát fel kell akaszta­ni. ..” Bozó György acélgyári villanyszerelő, főbizalmi és a munkástanács elnökének az volt a bűne, hogy . „népgyű­léseken a kommün mellett szó­nokolt és a burzsujok ellen iz­gatott. . És sorolhatnánk az ehhez hasonló vádpontokat hosszú oldalakon át... Az ellenforradalmi „állam­­gépezet” 1920 elejétől tervsze­rűen és fáradhatatlanul gyűj­tötte medencénkben is a„gya­­nús és megbízhattalan elemek” névsorait, a „feketelistára" he­lyezettek száma egyre sokaso­dott a főszolgabírói és ügyész­ségi páncélszekrényekben (szi­gorúan bizalmas megjelölés­sel), hogy adandó alkalommal ártalmatlanná tehessék őket. . . Archívumaink a medencénk­re vonatkozó kimutatások tu­catjait őrzik a húszas évek elejéről, de helyszűke miatt abból csak egy „rövidebb bi­zalmas jelentést” tudunk itt bemutatni, amely így szól: „Salgótarján község névjegy­zéke azon egyénekről, akik a volt ún. Tanácsköztársaság (bodevizmus) ideje alatt veze­tő szerepet vittek, s annak irányításában részt vettek: 1. Barticska István r. k. bá­nyai főbizalmi, bányai élelem­­tan alkalmazott, salgótarjáni lakos. 2. Bozó György r. k. főbi­zalmi­ alelnök, majd vörös ka­tonai parancsnok, acélgyári munkás, lakhelye ismeretlen. 3. Csizi József r k. irányító, asztalos. Lakhelye ismeretlen. 4. Fehér Vilmos izr. pénz­intézeti biztos, bányai tisztvi­selő, lakhelyéről eltávozott. 5. Fájd József r. k. Forra­dalmi Törvényszék elnöke, bá­nyai alkalmazott, internálva. 6. Gádor Ferenc dr. izr vádbiztos, ügyvéd, internálva. 7. Gólján András ev. vá­rosparancsnok, sütősegéd, Lak­helye Salgótarján. 8. Gádor Béla izr. áll. pa­rancsnok, katonai vádbiztos, kereskedősegéd, lakhelye isme­retlen. 9. György István r. k. di­rektóriumi vez. tag. bányász, lakhelye Balassagyarmat. 10. Hack Gyula r. k. üzemi tanácselnök, acélgyári munkás, lakhelye ismeretlen. 11. Hinteröcker Antal r. k. járási termelőbiztos, rendes foglalkozása nincs, salgótarjá­ni lakos. 12. Juhász István IV. r. k. term. biztos, bányász, lakhe­lye Salgótarján. 13. Komínek Lajos ev. poli­tikai megbízott, acélgyári mun­kás, internálva. 14. Malomhegyi Dezső r. k. járási direktóriumi elnök, acél­gyári munkás, salgótarjáni la­kos. 15. Oczel János idősb. r. k. főbizalmi, acélgyári munkás, internálva. 16. Priska Dezső r. k. közsé­gi direktórium elnöke, acél­gyári munkás, lakhelye Bgyar­­mat. 17. Paulovics András r. k. term. biztos, gyári munkás, lak­helye ismeretlen. 18. Schuszter Lajos r. k. pol. megbízott, gyári munkás, lak­helye ismeretlen, 19. Timoróczky Sándor ref. városgazda, rend. tanácsos, lakhelye Salgótarján. 20. Tóth Gyula r. k. városi rend­ügyi oszt. vez., közsé­gi bíró, kereskedő, lakhelye Salgótarján.” A dátum: Salgótarján, 1921. április 12-e, és a jegyző felett olvashatatlan aláírás. A T* kimutatás csak egy a ki sok közül. Magyará­­­­­zatra szorul viszont a lakhelyeknél eszkö­zölt bejegyzések esetében az „ismeretlen” és a „B gyarmat" bejegyzés. Az ismeretlen he­lyen tartózkodók többségükben internáló táborokban, a Balas­sagyarmaton levők pedig bör­tönben sínylődtek... Sótér Ala­jos jóslata viszont maradékta­lanul beteljesedett... „A kom­mün nem bukott meg, csak aludt...” Sándor Rudolf

Next