Tarjáni Acél, 1977 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1977-01-07 / 1. szám

I TARJANI ACft Pártalapszervezeti titkárok a magasabb szintről Hasznos véleményekr­ érdemes odafigyelni Az új esztendőben mind politikai és gazdasági, mind pedig a társadalmi élet különböző területein többet kell tenni az eddigieknél. Ezzel kapcsolatban pártalapszervezete­­ink titkáraitól érdeklődtünk, hogy milyen elképzelésekkel láttak munkához az 1977-es esztendőben, milyen megoldá­sokkal, új vonásokkal kívánják elősegíteni a szocializmus magasabb szintű építését? Ezek után halljuk a válaszokat. HOLLANDI LÁSZLÓ szállítási főosztály — Főosztályunknál elsődle­gesen az elmúlt évi tapaszta­latokat összegezzük, vizsgáljuk a cselekvési s­zeg­prog­ram megvalósulásának milyen mértékben tettünk eleget. Ezt követően az idei tennivalókat határozzuk meg. Nálunk el­sősorban az exporttermékek kiszállítási ütemének fokozá­sa a cél. Természetesen azok minőségi megóvására is törek­szünk. Továbbra is fő felada­tunk lesz, hogy célszerűen ta­karékoskodjunk az élő mun­kaerővel, az anyaggal­ és energiával. Új feladatként je­lentkezik majd a CUres vé­­dőgázas huzalok, valamint süllyesztékes termékek raktá­rozási problémáinak megoldá­sa, valamint a kisgépesítés to­vábbi kiterjesztése. Természe­tesen munkánk végzése során külön figyelmet fordítunk párthatározatok magyarázásá­­­ra, agitációs és propaganda­­munkánk szélesítésére. Emel­lett egy percre sem téveszt­jük szem elől a dolgozók po­litikai, szakmai ismereteinek bővítését. KLIMÁSZ ELEMÉR rúdhúzó üzem — Miután megvontuk az el­múlt év mérlegét, újabb erőt gyűjtve hozzáláttunk az idei feladatok kidolgozásához, azok megfogalmazásához. A Ma­gyar Szocialista Munkáspárt XI. kongresszusa zottan foglalkozott hangsúlyo­s gazda­ságpolitikai kérdésekkel. A kongresszus óta eltelt időszak is e témakörökben állította mindannyiunk elé a legtöbb követelményt. Éppen ezért az V. ötéves terv második évé­ben legfontosabb feladataink között szerepeltetjük a gazda­ságpolitikai, termelési agitá­ció szélesítését. Fontos ez azért, hogy a munkások ne csak azt lássák, hogy dolgoz­niuk kell, hanem tudják azt hogy amit tesznek, miért teszik. Tehát többet kell poli­tizálnunk, világosabban meg kell magyaráznunk a köve­telményeket. Szemináriumokat tartunk párt-, szakszervezeti, valamint KISZ-aktivistáknak, rendszeresen tájékoztatjuk majd a szocialista brigádokat is az előttük álló feladatokról. Az alapszervezet vezetősége folyamatos ellenőrzéssel, jó tanácsok adásával kíván segít­séget nyújtani a cselekvési program maradéktalan tesítésére. BUDA FERENC kovácsoló „B’’-üzem — Ahhoz, hogy idei növekedett feladatainkat tel­jesítsük, elsősorban a pártta­gok példamutatása szükséges. Természetesen alapszerveze­tünk külön gondot fordít arra, hogy az üzem dolgozói egy­ségesen értelmezzék valókat. E nélkül nem a tenni­érhe­tünk el sikereket._A fentiek­ben vázoltak után legalapve­tőbbnek tartom a munkafe­gyelem további megszilárdítá­sát. Jó lenne már elérni, hogy dolgozóink becsülettel kihasz­nálják a 480 percet. Terveink teljesítése elképzelhetetlen korszerű üzem- és munkaszer­n­yezés, valamint a gépkapaci­tások kihasználása nélkül. Az elmúlt évben tovább javult termékeink minőségi színvo­nala. Remélem, nem állunk meg félúton, s az idén újabb becsületet szerzünk a márká­nak. Fáradozásunk csak akkor lehet eredményes, ha mind­annyian jó gazda módján ta­karékoskodunk anyaggal és energiával egyaránt. Az idén új módszerként vezetjük majd be az őrlőgolyók hengerlését. KLEIBAN REZSŐ karbantartás — A pártalapszervezet munkatervét éppen a napok­ban fogadta el a vezetőség. Idei célkitűzéseink között to­vábbra is fő helyen szerepel­tetjük a közvetlenebb kap­csolat építését, erősítését. Részlegünk szakmunkásai az egész gyárral kapcsolatban állnak. Az alapszervezet ve­zetősége rendszeresen hat a műhelyekbe, hogy ellátó­mi­nél több információt szerezzen a dolgozóktól. Hasonlóan az elmúlt évhez, az idén is ne­gyedévenként szeretnénk majd megrendezni a gazdasági ve­zetőkkel való találkozást, esz­mecserét, amely­ nagyon fon­tos a jó munkakapcsolatok szempontjából. Üzemünk párt­­alapszervezete csak úgy tudja hatékonyabban szolgálni a ter­melőrészlegeket, ha szakmun­kásaink csökkentik a váratlan gépkieséseket, tökéletesítik a javítás minőségét, s mind több tartalék feltárásában, beru­házási feladat elvégzésében jie­­leskednek. Januárban „munka és művelődési hónap"a hengerműben Január 4-én, reggel hat óra­kor Hopka László, hengerműi gyárrészlegvezető a dolgozók nagy érdeklődése mellett nyi­totta meg a „munka és a mű­velődés hónapja” eseményso­rozatát a hengerműi vörös­sarokban. Mint mondotta, az elmúlt években gyarapodott a dolgozók műveltsége, azonban fő feladatunk, hogy az elért eredményekre építve tovább erősítsük a közművelődés tágnézeti hatását, növeljük mi­a dolgozók politikai műveltsé­gét. Fordítsunk különös gon­dot a munkások gondolatvi­lágának gazdagítására, kul­­turálódásukra. Érjük el, hogy mind többen működjenek, folyamatosan vegyenek részt az általános és szakmai okta­tásban, az önképzésben­. Tu­lajdonképpen lárja a januári ezt a célt szol­„munka és művelődés hónapja” henger­műi eseménysorozata is. A megnyitó szavakat köve­tően Bolyós Lászlóné, a Ko­hász Művelődési Központ igaz­gatója köszöntötte a részve­vőket, s bevezetőben utalt en­nek az új kezdeményezésnek az eddigi tapasztalataira. Mind az üzemfenntartási gyárrész­legben, mind a kovácsoló öntöde gyárrészlegben meg­rendezett „munka és művelő­dés hónapja” eseménysorozat bizonyította, hogy ez jó lehe­tőség mind az egyéni, mind a meg-közösségi műveltség elmel­ üé­tel­­ére, a közművelődési felada­tok teljesítésére. Most, az év első hónapjában tehát a hengermű dolgozói, szocialista brigádjai lesznek a patronálói a kulturális rendez­vényeknek, ami nemcsak program zavartalan lebonyolí­a­tásának a felelősségét jelenti, hanem a részvétel felelősségét is. Ebben a hónapban nem­csak a művelődési központban rendeznek kulturális progra­mokat a hengermű dolgozói részére, hanem bent, a gyár­ban, közvetlenül a munka­helyen is. A hengerműi „munka és művelődés hónapja” program­jában szerepel ünnepi párt­taggyűlés, írókkal, újságírók­kal történő találkozás és be­szélgetés, szakszervezeti té­makörű vetélkedő a vasas­szakszervezet 100 éves évfor­dulója tiszteletére (felhívás la­punk más helyén), szocialista brigádvezetők klubjában ki­helyezett foglalkozáss, talál­kozás szovjet szakemberekkel, s ifjúsági klubfoglalkozás. A hengermű dolgozói nem­csak nagy érdeklődései, ha­­­nem örömmel is fogadták ezt szép feladatot, s mindent megtesznek a siker érdeké­ben. Két órával később a DEXI­­ON-üzemi dolgozók is megis­merték a hengerműi „muinka és művelődés hónapja” prog­ramját. tllllia's lilllllllllllllHII­III_fl.)llIIlllimillllHlllll Iliit T Jó i­ ii sík óvni illai­egieljt­k a vasasok 10­1 éves jubileumai A Centenáriumi I­izott­sás» felhívása !Száz évvel ezelőtt 1877. március 4-én alakult meg az első osztályharcos vasipari szakmai szervezet, a Bu­dapesti Vas- és Ércmunkások Szakegyle­te. A 100 éves évforduló alkalmából a Vas-, Fém- és Villamosenergiaipari Dol­gozók Szakszervezetének Centenáriumi Bizottsága felhívással fordult a vasmun­kásokhoz. A felhívásban hangsúlyozza, hogy emlékezni, történelmi múltunk for­radalmi szakaszaival, tetteivel azonosulni hívjuk szakszervezetünk 650 ezres tagsá­gát. Emlékezni akarunk az elsőkre, szervezkedés gondolatát felvető és meg­a­valósító vasmunkásokra, az alapok lera­kóira. Emlékezni hívunk mindazokra, akiknek nevét feljegyezte a történelem és a név­telen hősök tízezreire, akik saját maguk és családjuk létbiztonságát is veszélyeztet­ve küzdöttek a vasmunkásság egészé­nek kenyeréért, emberi méltóságáért, a munkásosztály forradalmi céljainak va­lóra váltásáért. Emlékeznünk kell a ma­gyar történelem legsötétebb napjaiban is a zászlót magasra emelő szaktársakra, a vérüket áldozókra, a mártírokra, moz­galmunk nagyszerű harcosaira. Szembesítésre hívjuk szakszervezetünk tagjait. Szembesíteni a múltat a jelennel. Szembesíteni elődeink harcának célját mai valóságunkkal. Harcra hívjuk a vasa­sok mai nemzedékét a szocialista társa­dalom építéséért, az MSZMP XI. kong­resszusa határozatainak megvalósításáért. Harcba hívjuk a szocialista Magyarorszá­gért, egész népünk boldogulásáért. Azért, hogy erősítsük a munkásosztály hatalmá­nak alapját, a munkásosztály és paraszt­ság szövetségét, s hogy erősítsük kapcso­latainkat a szocialista társadalom vala­mennyi építőjével. A Vasas Szakszervezet felhívása arra szólítja fel a vasmunkások népes táborát, hogy a hagyományokhoz híven új, nagy­­­­szerű munkasikerekkel ünnepeljük a szak­­szervezet centenáriumát. Szocialista bri­gádjaink, munkahelyi közösségeink te­gyenek felajánlásokat, amelyek hűen tük­rözik, hogy szakszervezetünk tagsága mind nagyobb számban dolgozik, él és ta­nul szocialista módon. A brigádvállalásokban kapjanak na­gyobb szerepet a tagok konkrét és ellenő­rizhető egyéni vállalásai. Különös tekin­tettel: — az anyag- és energiatakarékosságra, — a nagy hatékonyságú termelőberen­dezések és a munkaidő jobb ki­használására, — a minőség javítására, — a kooperációs fegyelem betartására, — az általános, a szakmai és politikai műveltség fokozására. A szocialista munkaversenyben résztve­vő százezrek gyakoroljanak nagyobb ha­tást a munka- és üzemszervezés megjaví­tására. A termelést irányító gazdasági ve­zetők biztosítsák minden szinten az al­kotó munka legjobb feltételeit. A munkáshatalom erősítése megkövete­li a gazdasági építőmunka, a szocialista nevelés és a dolgozók érdekvédelmének egységét. Legyen eszményképünk a kö­zösségért dolgozó és élő ember. A mun­kásember minden gondja, a mi gondunk is. Érte és érdekében tenni, szót emelni legszentebb kötelességünk. Megtisztelő feladatunk gondoskodni tanítóinkról, azok­ról a régi harcosokról, akik vállalták megpróbáltatásokat, a munkásosztály év­a százados álmának valóra váltásáért, a szocialista Magyarország megteremtéséért. A vasmunkásság története minden sza­kaszában, az elődök munkájában is ki­emelkedő szerepe volt a proletár interna­cionalizmus eszméjének, a munkástestvé­riségnek. Internacionalista célokért küz­dő szakszervezetünk fennállásának 100. évében ünnepeljük a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom 60. évfordulóját, amely döntő fordulatot hozott az emberi­ség fejlődésének történetében és hazánk sorsának alakulásában is. Tegyünk meg mindent szocialista jelenünk, kommuniz­must építő jövőnk legbiztosabb támasza és feltétele erősítéséért, a szovjet—magyar barátság további fejlesztéséért. Erősítsük barátságunkat és szövetségün­ket a szocialista országok vasmunkásaival. Ideológiai, politikai nézetkülönbségekre való tekintet nélkül fejlesszük, különösen az európai kontinens vasas szakszerveze­teinek összefogását, a békéért, a biztonsá­gért a monopoltőke hatalmával szemben. Az Országos Vasas Centenáriumi Bi­zottság azzal fejezi be a vasmunkásokhoz szóló felhívását, hogy mindannyian a szo­cializmusért érzett felelősséggel, az eddi­gi vasas nemzedék legjobbjaihoz méltó be­csülettel küzdjünk a felhívás megvalósí­tásáért. iiiiiiGiiiMiiiiiiiimiiHi.miniimmmiiiriifiiimiiiiiimmiLiiiiiiiiimmiiiiiiMiiiiiiiimiiüimiiiiimiimmiiiiimiiiiiiiiiiiiimiMiiiimiimiMiiiiMmimmMiiHt Az alkotó élet zajában szá­mos olyan kiemelkedő ered­mény születik, amelyek mind, mind előbbre viszik, meghatá­rozzák fejlődésünket is. Per­sze történtek olyan dolgok is, amelyek bosszantottak mind­annyiunkat, gátolták előbbre­­lépésünket. Ezek közül a LEG- ek közül szedtünk össze egy csokorravalót. LEGSIKERESEBB. .. ... kísérlet. A gyár „B” üzemében kovácsoló­az öklő­­golyógyártásnál zajlott le. Sa­ját tervezésű és kivitelezésű berendezésen igen kedvezőek a tapasztalatok. Mint hírlik, négyszeresére nő a termelé­­kenység. LEGNAGYOBB.. . ... szállítmány. Szeptem­ber 29-én gördült ki a válla­lattól. Ekkor 43 vasúti kocsi­ban 1089 tonna terméket ad­tak fel a gyár raktáraiból bel­földre és külföldi piacokra. LEGÉRTÉKESEBB.. . ... újítás: Antal László és társai által bevezetett „Im­port nyomtatott áramkörök kézileg történő előállítása” c. javaslat. Ennek nyomán 1976- ban több mint 700 ezer forint volt az előkalkulált megtaka­rítás. LEGEMLÉKEZETESEBB. . ... rendezvény. Márton Jó­zsef, a nagyüzemi KISZ-bi­­zottság titkára szerint a KISZ vállalati küldöttértekezlete volt, ahol a jó munka elis­meréséül büszkén vehettük át a KISZ KB által adományo­zott Vörös Vándorzászlót. LEGKIEMELKEDŐBB... ... üzletkötés1. Szalagacélból az NSZK-val, míg huzaláru­ból Iránnal jött létre ez a kapcsolat. LEGÖTLETESEBB. . . ... műszaki megoldás. Lon­­gauer Lajos és Ampli Árpád nevéhez fűződik. Ők dolgoz­ták ki a szalagfűrész fogazási eljárását. A találmányi szintet elérő újítás több mint két­millió forint többlet nyeresé­get biztosít a gyárnak. LEGTÖBB... ... igazolatlan kimaradó jú­liusban volt. Úgy látszik nyár csalogatta az embereket. a A kovácsolóöntöde dolgozói jártak élen, ami nem válik di­cséretére az üzemnek. LEGEREDMÉNYESEBB... ta ... újító. Ezt a „címet” kap­összeállításunkban Ora­­vecz István az üzemfenntar­tás művezetője, aki 12 ja­vaslatot nyújtott be. Ezek közül öt újítás bevezetésre ke­rült, melyek gazdasági ménye eléri a 800 ezer ered­fo­rintot. LEGJOBB... ... bélyeggyűjtőkör. Filate­­listáink kellemes meglepetést szolgáltattak és az északma­gyarországi területi bizottság­hoz tartozó körök versenyé­ben méltán nyerték el a fenti címet. LEGBIZONYTALANABB... ... rendelés és anyagellátás. Sajnos mindkét tényező a hi­deghengermű folyamatos ter­melési tevékenységét zavarta. A gyárrészleg igyekezett azon­ban szervezésekkel ellensú­lyozni a hiányosságokat. LEGDICSÉRETESEBB... ... újítási­­ tevékenység. A részlegek közül a kovácsoló­­öntöde emelkedett ki. Ebben a gyárrészlegben az újítók 2,5 millió forinttal csökkentették a gyártási költségeket. LEGKELLEMESEBB... ... meglepetés. Ezt a jubi­leumát ünneplő SKSE vívó­szakosztálya szolgáltatta. A női tőrözők ellenállhatatlanul szerepeltek az NB II-es CSB- n. Elsők lettek és bejutottak az NB I-be. LEGMEGNYUGTATÓBB.. ... fejlődés. Az újítási moz­galomban 1968 óta nem je­gyeztek be annyi javaslatot, mint az óévben. Ekkor 570 újítást nyújtottak be. LEGÖRVENDETESEBB. . . ... érzés. Végre hozzáláttak a régen ígért szolgáltatóház építéséhez. AZ ÓÉV LEGJEIBŐL 1977. január 7. A népgazdasági igényekhez mérjük magunkat f Folytatás az 1 oldalról) kell a munka- és üzemszerve­zést, fokozottabb figyelmet kell fordítani a munkaerő-gaz­dálkodásra, erősíteni kell a munkafegyelmet. Az életszínvonal Az 1977. évi terv gondosan számolt minden lehetőséggel, mert a lakosság életszínvona­lának az elmúlt évinél vala­mivel gyorsabb szeretné megoldani­ emelkedését A terve­zett növekedés összhangban van a gazadasági lehetőségek­kel, s ennek folytán a lakos­ság fogyasztása körülbelül 4 százalékkal lesz nagyobb az 1976. évinél. Az egy főre jutó reáljövedelem 3,5—4 százalék­kal, a munkások és alkalma­zottak egy keresőre jutó no­minálbére 6,5—7 százalékkal, reálbére 2,5—3 százalékkal nö­­vekszik majd. A mezőgazdasá­gi termelés alapján hasonló ütemben, nő a termelőszövet­kezeti dolgozók reálkeresete is. A fogyasztói árszínvonal az ez évinél mérsékeltebben, 3,8—4 százalékkal emelkedik. A reáljövedelmek terve­zett növekedését a közgazda­­sági szabályozórendszer és az 1977. évi bér- és jövedelempo­litikai intézkedések együtte­sen biztosítják, a jövedelem­szabályozás keretei között ki­áramló bérek a vállalatoknál és a nem mezőgazdasági szö­vetkezeteknél az elmúlt évihez közelálló ütemben emelked­nek. A terv­forgalomról a külkereskedelmi külön intézkedik. Mind a szocialista, mind a nem szocialista országok te­kintetében az áruforgalomnak az 1976. évinél dinamikusabb fejlődését, ezen belül a kivi­telnek a behozatalt lényegesen meghaladó növekedését köve­teli meg. A szocialista áru­forgalomban továbbra is az államközi megállapodások ma­radéktalan teljesítése és a gaz­daságos importlehetőségek maximális kihasználása a cél. Eszerint a szocialista orszá­gokba irányuló kivitel men­­­nyisége 12 százalékkal, az on­nan származó behozatalé pe­dig 7 százalékkal emelkedik. A terv előírja, hogy mind külkereskedelmi szervek, mind a a felhasználó és értékesítő vállalatok törekedjenek a for­galom olyan növelésére, amely a kooperáció bővítését, a gaz­daságtalan termelés vissza­szorítását, a jobb belföldi áru­ellátást, a külkereskedelmi egyenleg javítását teszi lehető­vé. Ennek érdekében­ számol a nemzetközi együttműkö­dés kiszélesítésével, a szocia­lista integráció elmélyítésével. kal A nem szocialista országok­folytatott kereskedelem­ben a népgazdaság számára feltétlenül szükséges behoza­­­tal biztosítása mellett a gazda­ságos kivitel gyors ütemű nö­velése és ezzel a külkereske­delmi egyensúly helyzetének további javítása a feladat. A terv szerint a kivitel 17—18 százalékkal, a behozatal pedig 8 százalékkal emelkedik, s így a külkereskedelmi mérleg to­vább javul majd. V­ersenyképes, fraziHtsul>o­s, korszerű Az előirányzott kivitel tel­jesítése elsősorban a termelés összetételeinek gyorsabb meg­változtatását, a piaci lehetősé­gekhez és követelményekhez való rugalmasabb alkalmaz­kodását, a versenyképes, gaz­daságos, korszerű termékek arányának növelését, a nem­zetközi kívánta kapcsolatok bővítését meg. Javítani kell ezen túlmenően a piackutató és cégek az új értékesítési lehető­feltárására irányuló munkát, a termelők, valamin a­ külkereskedelem jobb együttműködését. Tulajdonképpen ez a kör amihez mérni kell magát Salgótarjáni Kohászati Üzi­meknek. Gyárunk dolgozóina csakúgy mint az ország m?. üzemeiben munkálkodó do­gozóknak, legszemélyesebb ér­dekük, hogy a népgazdaság terv előírásának megfelelő­en, azzal összhangban végez­zék feladataikat. Ez biztosít­ja az V. ötéves terv maradó1­­talan végrehajtását, és mind­annyiunk életkörülményé­nek egyre kedvezőbb alakítá­sát. O. B.

Next