Tarjáni Acél, 2001 (51. évfolyam, 1-14. szám)
2001-01-19 / 1. szám
2001.Január 19. LI. ÉVFOLYAM 1. SZÁM TARJÁNI > b ACÉL A SALGÓTARJÁNI ACÉLÁRUGYÁR RÉSZVÉNYTÁRSASÁG LAPJA Évindító munkásgyűlésre hívta össze a SAC Rt. Igazgatósága a gyár dolgozóit január 9-ére, 13.30 órára a hazalmas nagycsarnokba. Ez alkalommal a szokásosnál is több résztvevője volt ennek a hagyományos év eleji rendezvénynek, hiszen az ilyenkor megszokott témák - elmúlt évi termelést és gazdálkodást értékelő beszámoló és munkatervi célkitűzések mellett személyi döntésekről is tájékoztatta a népes - a bátonyterenyei ALCON gyáregység és a SILCO dolgozóival is kiegészült - dolgozói kollektívát Pálinkás László igazgatósági elnök. Jelen volt a rendezvényen a legnagyobb részvénytulajdonosokat képviselő Dr. Süveges Károly is. Zsidai Gyula szakszervezeti titkár munkásgyűlési köszöntőjét követően Pálinkás úr szólt a SAC Rt. Igazgatóságának 2000. december 19-i ülésén hozott döntésekről, melyek értelmében Hopka Lászlót saját kérésére - 2001. január elsejei hatállyal - felmentették vezérigazgatói posztjáról és helyette Kárpáti Pétert, a SILCO Rt. vezérigazgatóját bízták meg az Acélgyár Rt. vezetésével. (A SAC Rt. Igazgatóságának december 19-i személyi döntéseiről részletes tájékoztatót közlünk lapunk címoldalán.) Az igazgatósági elnök felvezetőjét követően Hopka László értékelte a vállalat 2000. évi tevékenységét, hangsúlyozva, hogy nehéz, de végül is eredményes évet zárt a társaság. Ezután Kárpáti Péter, az új vezérigazgató mutatkozott be a munkásgyűlés résztvevőinek, aki - mint elmondta - a közvetlen, nyílt beszéd híve és hisz abban, hogy az Acélgyár Rt. a jövőben is munkahelyet és egzisztenciát tud biztosítani alkalmazottai számára. A munkásgyűlés zárásaként Zsidai Gyula SZB. titkár a jelenlévők nevében köszönetet mondott Hopka Lászlónak, majd eredményes munkát és sok sikert kívánt az új vezetőnek és a gyár dolgozóinak a 2001-es esztendőre. (Az alábbiakban a SAC Rt. 2000. évi tevékenységéről szóló - azaz Hopka László által a január 9-i munkásgyűlésen elmondott - beszámolót, valamint Kárpáti Péter beköszönő gondolatait olvashatják.) Tisztelt Munkatársak! Mindenekelőtt engedjék meg, hogy sikerekben és örömökben gazdag Boldog Új Évet kívánjak valamennyiüknek és kedves családtagjaiknak egyaránt. Az év végével ismét egy nehéz és ellentmondásos gazdasági évet hagytunk magunk mögött - kezdte beszámolóját Hopka László. Az acélpiacon a 2000. év általában nagyfokú keresletcsökkenéssel kezdődött szerte a világon. A megelőző év végéről áthúzódó pangó kereslet - különösen az év első hónapjaiban - tovább folytatódott. Februárban a lapos termékpiac már megindult felfelé, de ezt csak lassan követték a többi termékek. A melegtermékek árai viszont az úgynevezett hosszútermékek esetében is szintén növekedtek már az I. negyedévben és emelkedtek az energia-, valamint a segédanyagárak is. A mi készáruink iránt a kereslet csak lassan kezdett emelkedni. Először áprilistól kezdődően a cső, majd a nyár közepén a horganyzott huzal, és csak az utolsó negyedévben élénkült más feldolgozott termék piaca, mint például a szegpiac. A belföldi piac korlátozott felvevőképességét külpiaci szállításaink növelésével kívántuk ellensúlyozni. Az export területén ugyancsak enyhe volt a kereslet, és a magyar termékeket ott továbbra is keleti árunak minősítik. Ennek megfelelően a lényegesen alacsonyabb áron kínált orosz, ukrán stb. termékekkel kell versenyeznünk. Ugyancsak nehezíti a helyzetet, hogy az alacsony árszínvonal mellett a fizetési futamidők is jóval hosszabbak, mint a hazai piacon. A piac megtartása érdekében nem hogy a betervezett áremeléseket nem tudtuk megvalósítani, hanem az I. negyedévben még az elmúlt évhez képest csökkenteni is kellett azokat. Mindezek hatására az I. félév végére jelentős veszteség halmozódott fel. A gazdálkodás javítása érdekében több intézkedést tettünk. (folytatás a 3. oldalon) Pálinkás László igazgatósági elnök a testület személyi döntéseiről tájékoztatta a munkásgyűlést 1 Kárpáti Péter az új vezérigazgató Személyi döntések a SAC RT. Igazgatóságának 2000. december 19-i ülésén A SAC Rt. Igazgatóságának 2000. december 19-i ülésén Hopka László az "egyebek" napirendi pont keretében szót kért és elmondta, hogy 2001-ben lesz 65 éves, s öt hónap híján 10 éve látja el a vezérigazgatói teendőket. Véleménye szerint a társaság új fejlődési szakasz előtt áll. A Hyferp program új utat jelöl ki és jelentős technológiai változásokat eredményez. Véleménye szerint ezt a munkát már egy hosszú távon tervezni tudó vezetővel kell indítani. Ezért kérte, hogy az Igazgatóság év végével mentesítse feladatainak ellátása alól. Pálinkás László igazgatósági elnök elmondta, hogy Hopka László vele korábban már egyeztette kérését, ő pedig eljárt és tárgyalt a főrészvényesek vezetőivel e témában. Javasolta, hogy az Igazgatóság méltányolja a kérést és érdemei elismerése mellett 2001. január 1-i hatállyal mentse fel vezetői megbízatásának ellátása alól, munkáltatói rendes felmondással szüntesse meg munkaviszonyát és tekintsen el a felmondási idő letöltésétől. Javaslatát az Igazgatóság egyhangú szavazással elfogadta és a következő határozatot hozta: Hopka László vezérigazgató munkaviszonyát - az ő kérése és kezdeményezése alapján - 2001. január 1. napjával - munkáltatói rendes felmondással megszünteti. Ezután Pálinkás László javasolta az Igazgatóságnak, hogy 2001. január 2-től bízza meg a SAC Rt. vezérigazgatói teendőinek ellátásával Kárpáti Pétert, aki eddigi munkakörében, a SILCO Rt.-ben és ez évben az igazgatóság előtt is bizonyította vezetői képességeit. Pálinkás úr Kárpáti Pétert képesnek tartja arra, hogy vezetésével az Acélgyár Rt. végrehajtsa azokat a jövőbeni nagyszabású feladatokat, melyeknek eredményeként a társaság helyzete stabilizálódik, tovább javul és egy termelési tevékenységéből is eredményt produkáló cég lesz. Pálinkás László elmondta azt is, hogy Kárpáti Péter vezérigazgatói feladatait teljes, főfoglalkozású munkaviszonyban fogja ellátni. Az egyhangú szavazással meghozott határozat értelmében az Igazgatóság Kárpáti Pétert 2001. január 2-től a Salgótarjáni Acélárugyár Részvénytársaság vezérigazgatójává megválasztotta. A szavazást követően Kárpáti Péter megköszönte az Igazgatóság döntését. Mint mondta - ígérgetni nem akar, de arra törekszik, hogy az elvárásoknak megfeleljen. .................... ■ Pálinkás László javaslatára az Igazgatóság egyetértett azzal, hogy Hopka László vezérigazgatói munkakörének megszűnését követően is kamatoztassa tapasztalatait és ismereteit a társaság érdekében, a vele szemben támasztott igények szerint. A kölcsönös érdekeknek megfelelően szerződéses formában szolgálja továbbra is a részvénytársaság eredményes tevékenységét.