Tarka Világ és Képes Regélő, 1869 (1. évfolyam, 1-23. szám)
1869 / 4. szám
148 mint Jókai gyönyörűen írja, hogy a színház lakásnak nagyon hideg s a borostyán olyan ostoba fa, a min semmi ennivaló gyümölcs nem terem“ . . . Szállásra a „zöldfa-utcza sarkán lévő kurtakorcsmában helyezkedett el, mely a bejáró kecskemétiek rendes tanyája lévén, apjával többször megfordult ott ő is. A csodálkozó fogadóst azzal nyugtatta meg, hogy húsvét ünnepelni megy haza s apját vagy annak szekerét várja. S a sors szeszélye hamarabb igazolta az egyszer e füllentést, mint Petőfi maga remélte vagy óhajta. Egy szép reggel ép azon törte fejét, mikor nyílik már egy kis kilátás valahol a megélhetésre, — amint a kellner betoppan s jelenti, a kedves meglepetést: a — várva-várt apa megérkezését. Na hiszen Sándornak sem kellett több. Könnyedén, mint a mókus — egy ugrással az ajtónál termett, de hogy nem az öröm miatt s nem a találkozás óhajával — rettenetesen elárulta arcra, midőn az ajtón kívül az apa hatalmas karjai zárták el előtte az utat. Szerencse próbálva jó! Egyszer használt, miért ne segítene ki másodszor is a kelepczéből — gondola Sándor, s azért bátran ismételte apjának, amit régebben a fogadósnak mondott. „Hiszen húsvét csak három hét múlva lesz még!“ opponált az öreg Petrovics. „Igaz, de levelet is hoztam professoraimtól apám uramnak!“ „Hol az a levél? Idevele!“ „Ennél és ennél az ismerősünknél. Mindjárt elhozom! Veled megyek, magamnak is van ott végezni valóm! Bongré, malgré,az ifju kénytelen volt engedelmeskedni s az öreggel menni, még pedig karonfogva. Szeme azonban szüntelen jobb lábaira kalandozott s ha az öreg ur kissé jártasabb leendett Lavater tudományában, alkalmasint leolvassa fia homlokáról azt az államcsinyt, melyhez egész után hadvezéri óvatossággal kereste az alkalmas időt és terenumot. Végre megérkeztek. A kapu csukva volt, Sándor kinyitotta s illedelmesen visszavonult, hogy apja lépjen be első a házba. De jóformán be se teve még ez lábát a küszöbön, paff a kapu már csattant egyet háta mögött, s mire kinézett,fiának csak hűlt helyét találta. Az elkeseredés, mely a sokat csalódott férfiú szivét összesajtolta — mostantól indokolt és természetes. A selmeczi hajdú vádaskodásai, a tanári kar szigorú nyilatkozata, a másodrenddel elcsúfított bizonyítvány mind végigvonultak elméjében s megannyi tőrszurásként nyomultak a különben is beteg lélekbe. Belátta, hogy mindez betűszerént igaz, sőt talán kevés is a valósághoz képest. Sándor egy romlott, vásott, haszontalan naplopó, s kitől agg napjainak örömét és támaszát várta, — ép az borítja szégyen és bánatba ősz fejét, s lopja meg évekkel küzdelemteljes életét... Keresés nélkül távozott hát Pestről, s önemésztő haraggal tiltá meg hon a fiú után siró anyának, hogy a szökevény diáknak avagy csak neve is fölemlittessék azontúl a családban. (Folytatása követk.) : Kossuth Lajos körútja Északamerikában. (A brassói emlékirat vége). A közigazgatásban nyelvünk elsősége elkerülhetlen szükség volt, de a megyei ügyek kezelésénél, mely némi tekintetben hasonló Északamerika egyes államaiéhoz, szabadon használtatott bármely nyelv. A törvény- és esküdtszékek előtt, a folyamodványoknál, minden törvény és rendelet ismételt kihirdetésénél a különböző népfajok jogosan használták saját nyelvöket. Egyszóval, semmi sem mellőztetett, mi a legteljesebb egyenlőséghez megkivántatott. Midőn a népfajok nemzeti jogokért kiabáltak, bátran kérdem tőlök: mit akarnak, s mennyi az, mi a haza károsítása nélkül megadható? Senki sem felelt, csak néhány meggondolatlan rajongó, kik területi felosztást emlegettek. A szerbek számára Bács megyét és a Bánátot, mint külön szerb államot, az oláhok nevében meg Erdélyt követelték. Nem vették tekintetbe, hogy a szerbek soha sem birtak külön földterülettel Magyarországban, s hogy Bács és Bánátban vegyesen laknak oláhok, németek és magyarok, kiket nem lehete a kisebb számú szerbeknek alárendelni; nemkülönben Erdélyben magyarok és szászok, kik ez uj Oláhország ellen okvetlen tiltakoztak volna. Minthogy több faj él s különböző nyelven beszélnek Magyarországban, ki vehetné rusz néven, hogy a kormányzás alapjául mindnyájok igazságos egyenlőségét vettük. Egyedül Horvátország biit külön területtel, s nem egyszer, százszor is kijelentők ennek, hogy ha velünk akar maradni egyesülve, édes örömest nyújtunk testvéri jobbot feléje, de ha előnyösebbnek véli az elválást, mi bizony nem tartóztatjuk. Magyarország oly fölosztásába