Tarsadalmi Szemle – 1946.

3. szám - Március

TÁRSADALMI SZEMLE A MAGYAR KOMMUNISTA PÁRT TUDOMÁNYOS FOLYÓIRATA I. ÉVFOLYAM, 3. SZÁM 1946 MÁRCIUS Egy esztendeje, hogy az új magyar demokrácia az első szabad márciust ünnepelte. Egy év nem nagy idő. Mégis bízvást elmondhatjuk: 1848 óta nem volt esztendő, mely következményeiben oly mélyrehajtó változást hozott volna életünkben, mint a felszabadulás mögöttünk levő­­egy éve. A fiatal magyar demokrácia törvénybe foglaltja s megvalósí­totta mindazt, ami száz évvel ezelőtt szabadságért küzdő népünk leg­jobbjainak legfőbb célkitűzése volt. Szolgaságunk és elmaradottságunk századokon át legfőbb forrása, a nagybirtokos rendszer megsemmisült-A földreform és a nép demokratikus szabadságjogainak törvénybeiktatása célkitűzésből valósággá vált. A magyar nép demokratikusan megválasz­tott új nemzetgyűlése törvénybe iktatta az ország új államformáját. Magyarország ma demokratikus köztársaság. A köztársaság és a demo­kratikus szabadságjogok törvénybeiktatása azonban egymagában még nem minden. Jól látták ezt már 1849 igazi demokratái, amikor megmond­ták: „A köztársaság szép szó, de ha nálunk a­­respublica ugyanazon ele­mekből lesz összeállítva, melyből eddig állott az ország, adhatunk mi a kormányformának olyan nevet, amilyent akarunk, eredményében az csak a régi fog maradni." („Március Tizenötödike".) A magyar demokrácia balszárnyának az ország politikai újjászerve­zésénél elért eredményeit ma a széles dolgozó rétegeknek mozgósításával kell kiszélesíteni és elmélyíteni, s ezzel a magyar demokrácia fejlődését újra mozgásba hozni. S ez azt jelenti, hogy a demokráciáért való küzdelem ez új szakaszán a eddiginél fokozottabban kell, hogy érvényesüljön 1848 márciusának igazi nemzeti és demokratikus politikája. Miben állt ez a politika és mire tanít ma bennünket? A nemzeti újjászületés főkérdése 100 évvel ezelőtt is a reakció meg­semmisítése volt. Száz évvel ezelőtt ezt a reakciót a bécsi udvarral való együttműködéshez ragaszkodó nagybirtokosok, a jobbágyfelszabadítást és a 48-as törvények végrehajtását szabotáló vármegyeista nemesi köz­igazgatás s a tisztikar osztrák szellemű része képviselte. Az ország élén akkor, mint ma, koalíciós kormány állt. Az új Magyarország megterem­téséhez ne­mzeti egységre, az egész nemzet erejére volt szükség. A koalíció- 161­­1 MÁRCIUS

Next