Tarsadalmi Szemle – 1959.
7. szám - Mérei Gyula: Szekfü Gyula történetírásának kérdései
Szekfű Gyula történetszemléletének bírálatához írta MÉREI GYULA A fordulat évje után az MDP eszmei síkon is elkezdte a harcot a szocializmus építéséért. Rendszeresen küzdött a polgári nézetek ellen az irodalomban, a művészetben, a tudományban és a szellemi élet más területein. Mindezek az erőfeszítések azonban együttvéve sem bizonyultak elegendőknek a legerősebben ható és legveszélyesebb polgári ideológiai maradvány, a nacionalizmus különböző megnyilvánulásainak visszaszorításához, és az MDP vezetése 1953 után nem tudta megállítani a revizionisták nacionalizmussal átitatott támadását. Az események ilyen alakulásának egyik legfőbb oka az volt, hogy az MDP korábbi vezetése elmulasztotta a tömegek egyes rétegeiben ható ellenséges politikai áramlatok, eszmei irányzatok számbavételét, és tudományosan megalapozott elemzését, köztük a magyar nacionalizmus közvetve vagy közvetlenül ható téveszméinek konkrét bírálatát is. Elmulasztottuk ezt a magunk területén mi történészek is. Ennek az lett a legsúlyosabb és ma is ható következménye,hogy egyes nagytekintélyű polgári történettudósok nacionalista nézetei kellően megalapozott cáfolat híján továbbra is hatnak egyes kutatók körében. Ennél sokkal nagyobb baj az, hogy általános és középiskolai tanárainkat sem szabadítottuk meg a nacionalizmus hatásától, és ezen a réren már közvetlenül fenyegeti a tömegeket — az ifjúságot is — az ellenséges ideológiai hatások veszélye. Elsősorban ez indokolja, hogy a Társadalmi Szemlében is foglalkozzunk polgári történetírók történetszemléletének marxista bírálatával. De mi indokolja azt, hogy a sort éppen Szekfű Gyula hibás nézeteinek, elsősorban nacionalizmusának bírálata nyissa meg? Részben az, hogy Szekfű Gyula téves, káros nézetei a Hóman Bálinttal társszerzőségben írt Magyar Történet — Szekfű tollából eredő kötetei révén ma is hatnak általános és középiskolai tanáraink nem kis részére. A Magyar Történet révén az imperialista burzsoázia legkifinomultabb, és éppen ezért az igényes olvasóközönségre legveszélyesebb történetírói irány, a szellemtörténeti