Tarsadalmi Szemle – 1968.
10. szám - Pozsgay Imre: A szocialista demokrácia fejlődésének néhány problémája
A SZOCIALISTA DEMOKRÁCIA FEJLŐDÉSÉRŐL 21 cejával összefüggésben, hogy nem abszolutizáltuk-e ezt az elvet, nem terjesztettük-e ki olyan területekre, ahol nincs szerepe és éppen ezért káros szerepet játszik. Úgy vélem, találnánk ilyen területeket. A szocialista demokrácia fejlődésének útjai t . A szocialista demokrácia fejlődésében néhány történelmi összefüggésre hívom fel a figyelmet. A szocializmus alapjainak lerakásáért folytatott harc korszakának jellemző vonása az volt, hogy a társadalmi-gazdasági viszonyok irányításában túlsúlyban voltak a centralisztikus, adminisztratív irányítás elemei. Ennek a korszaknak első szakaszában — az ismert okok miatt — súlyos torzulások keletkeztek gazdasági és politikai rendszerünkben. Egyik ilyen torzulás volt a felszabadulás után kibontakozott demokratikus folyamat megtorpanása, majd a demokrácia háttérbe szorulása a pártban és az egész közéletben. (A deformációban persze ez legalább annyira ok volt, mint okozat.) A nép érdekeire való szakadatlan hivatkozás nem menthette meg a rendszert a súlyos megrázkódtatástól. 1956 után egyik feladatunk a szocialista demokrácia újjáépítése volt, de olyan sajátos körülmények között, hogy a hangsúly szükségképpen az ellenforradalom következményeinek felszámolására, a törvényes rend helyreállítására, a konszolidációra helyeződött. Abban a helyzetben, amelyben a nép ki volt szolgáltatva a jobboldali, ellenforradalmi propaganda, a felkelés hatásának, nyilvánvaló volt, hogy a munkáshatalom megvédését kellett előtérbe helyezni. A forradalmi munkás-paraszt kormány az ellenforradalom leverése érdekében elnyomó eszközökhöz is nyúlt, ebben a helyzetben ez nem hibája, hanem kötelessége volt. Ilyenkor, a demokratikus formák ideiglenes hiánya ellenére, kifejeződik a demokrácia lényege abban, hogy kié a hatalom. Hibát akkor követtünk volna el, ha formális meggondolásokból ingadozást tanúsítunk, mert ezzel nem segítettük volna elő a problémák megoldását, és szenvedéseknek, hosszantartó nélkülözéseknek tettük volna ki a népet. Egy másik nagy hibát azzal követtünk volna azonban el, ha az ellenforradalom elleni fellépéshez szükséges módszereket olyan történelmi szakaszra is kiterjesztettük volna, amikor már nem volt szükség rájuk. Ma már eléggé közismert — sokan fogalmazták meg —, hogy Sztálin nem azért követett el súlyos hibákat, mert erőszakot alkalmazott, hanem azért, mert olyankor és olyanokkal szemben alkalmazta, amikor és akikkel szemben nem volt szükség erre, a polgárháborús módszereket — eléggé el nem ítélhető módon — kiterjesztette a békés építés időszakára. „ Az MSZMP a lenini tapasztalatot hasznosította. Lenin 1921-ben tétovázás nélkül és kemény kézzel vetett véget a kronstadti lázadásnak, de azt sem felejtette el, hogy levonja belőle a szükséges következtetést: azt, hogy elégedetlenség alakult ki a hadikommunizmussal szemben, ezért meg kell gyorsítani az új gazdaságpolitika bevezetését és vele együtt az államszervezet, a társadalmi mechanizmus tökéletesítését. A mi pártunk is sokoldalúan elemezte az ellenforradalom okait 1956 decemberi központi bizottsági ülésén, és az értékelés a jól ismert határozatban jutott kifejezésre. Már abban a helyzetben is kifejeződött azonban az, hogy a párt és munkásosztály, a párt és nép viszonyának rendezésére a szocialista demokrácia állandó fejlesztését tartja a legjobb módszernek.