Tarsadalmi Szemle – 1969.
3. szám - Nyilatkozatok a Magyar Tanácsköztársaságról és hagyományainak felhasználásáról
12 nyilatkozatok a tanácsköztársaságról nem a munkásosztály vezette megoldása követte, az nem Károlyi szándékain és magatartásán, hanem a munkásosztálynak az e kérdéssel kapcsolatos megosztottságán múlott. Ugyanakkor ragaszkodva az önállósághoz, szembefordulva az antant megszállással, a felemás megoldás is a forradalom belső fejlődésének feltételeitbiztosította. Abban viszont alapvetően tévedett Károlyi Mihály, hogy a demokratikus forradalom s az ország olyan problémáit, mint a földosztás, a demokrácia, a nemzeti függetlenség, a szomszéd országokkal való megegyezés és a béke kérdései megoldhatók a polgári parlamentarizmus, a burzsoá rend bizonyos demokratikus reformja útján, a burzsoáziával és az antant hatalmakkal való egyezkedés keretei közt, s hogy Magyarországon az adott nemzetközi helyzetben nincs meg a reális lehetősége a szocializmusba való átmenetnek. A történelem azt bizonyította, hogy az imperialista agresszióval s az ellenforradalmi restaurációval szemben az ország védelme és a sürgető feladatok önálló megoldása csakis új hatalommal, a munkásosztály és a szegényparasztság hatalmával, a demokratikus forradalom kérdéseinek megoldását a szocialista forradalommal egyesítő, továbbvivő úton kísérelhető meg. 1919. március 21-én az imperialisták agresszív fellépésével szembefordulva és önként adva át helyét a proletárhatalomnak Károlyi maga is megértette, hogy az ország védelméhez, az imperializmussal való szembeforduláshoz a szükséges erőt csak a munkásosztály forradalmi vezető szerepe biztosítja. Károlyi magatartása nemcsak Károlyit, hanem az ország önállóságához, nemzeti érdekeihez és a forradalom továbbviteléhez ragaszkodó parasztság, értelmiség és kispolgárság többségét is képviselte. E magatartásnak pedig nemcsak, március 21-e, a proletárforradalom békés győzelme, az ország többségének az imperializmussal szembeni állásfoglalása, a proletárforradalommal való egyesülése szempontjából, hanem a szocialista átszervezés és Tanács-Magyarország áprilisi gyors és sikeres konszolidációja szempontjából is megvolt az alapvető jelentősége. A Tanácsköztársaság a burzsoázia várakozása ellenére gyorsan szerveződött. Meglepő konszolidációja fegyveres intervenció megkísérlésére késztette az imperialistákat. A forradalmi önvédelmi harc megszervezése és ellenálló ereje viszont újra csak a forradalmat igazolta. Ezt igazolta azzal, hogy amint a forradalomnak és a nemzeti érdekeknek az imperialista agresszióval szembeni találkozása 1919. március 21-én a békés átmenetnek vált forrásává, úgy vált forrásává 1919 áprilisában az ország gazdasági és társadalmi újjászervezésének, 1919 májusában és júniusában pedig a Vörös Hadsereg sikeres és győzelemre képes önvédelmi harcénak. Mint az 1919-es harcok újabb hadtörténeti kutatásai bizonyítják, a Vörös Hadsereg a cseh burzsoá seregek felett aratott győzelmeivel és a Pozsonyhoz és Csehországhoz vezető út szabaddá tételével ugyanúgy szabad utat nyitott a győzelemhez, vagy a forradalom s a nemzet érdekeit biztosító reális kompromisszum eléréséhez, mint 1849 honvédéi Komárom felmentésekor a Bécsbe vezető út szabaddá tételével. Amint 1849 a forradalom következetesebb végigvitelének, úgy 1919 nem kevésbé a nemzeti örökségnek és nemzeti érdekeknek hatványozott jelentőségét emeli ki számunkra. A történelem igaz, nemzeti szempontból sem Károlyi Mihálynak a proletárforradalommal szembeni aggályait igazolta, hanem azt a Tanács-Magyarországot, amely a társadalmi kérdések gyökeres forradalmi megoldásának igényével egyedül volt képes győzelemre hivatott erőt állítani a forradalom és az ország védelmére. 1919 azonban ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogy Magyarország történelmi adottságait tekintve a szocialista forradalom, győzelme szempontjából is sorsdöntő jelentősége van a demokratikus forradalom és a nemzeti ér-