Tarsadalmi Szemle – 1969.
3. szám - Nyilatkozatok a Magyar Tanácsköztársaságról és hagyományainak felhasználásáról
14 nyilatkozatok a tanácsköztársaságról Egyedül Kunfit sikerült elérnem a lakásán. Legnagyobb megdöbbenésemre Kunfi megerősítette Peyer állítását. Most azonban már Kunfinak sem hittem. Jobboldali összeesküvést sejtettem a dologiban. Úgy döntöttem, hogy hacsak Kun Béla maga is meg nem erősíti ezt a hírt, provokációnak tekintem. A postán megtiltottam, hogy bárkit is összekössenek Budapesttel; két fegyveres kommunista munkást küldtem oda, hogy vigyázzanak erre. A városi párttitkárral együtt felkerestem Folkusházy dandárparancsnokot, aki a bányavidéktől északra eső frontszakasz vezérkari főnöke volt. Követeltem, hogy semmiféle intézkedést ne tegyen a város kiürítésére. Kénytelen is volt tudomásul venni ezt, mert politikai megbízottként külön meghatalmazásom is volt. De azt hangoztatta, hogy a város megvédése csak akkor lehetséges, ha jelentős erőt képviselő munkáscsapatokat tudunk felfegyverezni és kivinni a frontra. Május 3-án hajnalban végre sikerült kapcsolatba lépnem Kun Bélával. Tájékoztattam őt az itteni helyzetről, s ő megerősítette, hogy a jobboldalban valóban megvolt a szándék a Tanácsköztársaság azonnali feladására, de a budapesti munkásság, a Munkástanács az éjszakába nyúló rendkívüli ülésén megakadályozta ezt s a védelem mellett döntött. Kijelentette, hogy Salgótarjánt mindenáron tartani kell. Lelkemre kötötte, hogy ennek érdekében tegyek meg minden tőlem telhetőt, addig is, amíg segítség nem jön Budapestről. Estére megérkezett Csillag László különvonata, több vagon munícióval, fegyverrel és egyenruhával. Vele jött a népbiztosság hat-nyolc hadviselt munkatársa is, akik szükség esetén akár Folkusházy vezérkarát is helyettesíthették volna. A bányászok és a munkások lelkesedéssel fogadták a párt fegyverbe szólító felhívását, és még 48 óra sem telt el, amikor már többszáz jól felfegyverzett munkás beásta magát a kijelölt védelmi vonalon Salgótarjántól északra. Még sok izgalmas óra, sok hosszúnak látszó nap következett ezután, míg végre május 8-án vagy 9-én megérkezett Budapestről a megígért jelentős segítség, s vele Münnich Ferenc, a front politikai biztosa. „Egy mérnök a forradalomban" című könyvemben részletesen is leírtam e napok számomra felejthetetlenül izgalmas történetét. nnMaum Aki egyszer a napba nézett, az nem tud hozzászokni a bűzös petróleumlámpához. Aki egyszer összetörte rabbilincseit, nem lesz olyan ostoba, hogy megint összekovácsolja azokat, aki megásta a kapitalizmus sírját, nem fogja megásni a proletariátus sírját, és aki egyszer összetörte a kapitalizmust, nem fog soha vállalkozni arra, hogy újra felépítse. (Landler Jenő, 1919.)