Tarsadalmi Szemle – 1970.
3. szám - Pozsgay Imre: Gondolatok a pártszervek döntési módszereiről
GONDOLATOK A PÁRTSZERVEK DÖNTÉSI MÓDSZEREIRŐL 21 szakértőkre, igazgatókra, adminisztrátorokra, technikusokra, nem pedig politikai szervezetekre, politikusokra kell bízni. Ez azonban nem tudományos, racionális társadalomirányítást teremtene, hanem valami technokrata bürokráciát. A tudományosság ilyenfajta felfogása elvezet a demokratikus intézmények lejáratásához, a testületek és a különböző döntéseket hozó politikai szervek lekicsinyléséhez, mondván, hogy ott laikusok, sőt dilettánsok ülnek, akik erőszakot akarnak tenni a dolgok ésszerű rendjén. Tudjuk, hogy ennek a gondolkodásmódnak megvannak a maga előzményei. Mindenekelőtt az, hogy egy időben a társadalmi célok kidolgozásában gyakran mellőztük az ésszerű megfontolásokat, s mellőzhetőnek véltük a hozzáértést, a szakértelmet. A távlati célokra, a perspektivikus érdekekre hivatkozva megfeledkeztünk az emberek napi érdekeiről és viszont össztársadalmi érdeknek tüntettük fel azt, ami csak partikuláris érdek volt, és így tovább. A Magyar Szocialista Munkáspárt fő politikai irányvonalának kidolgozázásában elkerülte mind a voluntarizmus, mind a prakticizmus hibáját. Az azonban tagadhatatlan, hogy ma is érezhető nyomás nehezedik rá erről a két oldalról. A politikai döntésekben, azt hiszem, az a dolgunk, hogy messzemenően támaszkodjunk a tudósok, a szakemberek által feltárt ismeretekre, de adott esetben legyen erőnk ahhoz, hogy későbbre halasszuk ezeknek az ismereteknek a realizálását, ha megvalósításuknak még nincsenek meg a feltételei. Akik politikai döntést hoznak, azok azt is kötelesek mérlegelni, hogy megértek-e a tömegekben a változás feltételei, ha nem értek meg, tudunk-e változtatni ezen stb. A mezőgazdaság szocialista átszervezése idején például a Központi Bizottság helyesen választotta meg a történelmi pillanatot és ez a nagy vállalkozás a parasztság egyetértésével találkozva sikerrel járt. A párt nem engedett a tudományosság és a tudományos szocializmus címén jelentkező, uniformizálást követelő nyomásnak, reálisan felmérte és szembesítette egymással a mezőgazdaság termelőerőinek és termelési viszonyainak fejlettségét. Voltak járási pártbizottságok azonban, amelyek türelmetlenségből, értetlenségből ragaszkodtak az elvont sémákhoz, figyelmen kívül hagyták területük tradícióit, termelési kultúráját, az emberek képzettségét stb.... és olyan munkaszervezési és elosztási formákat erőltettek, amelyekhez nem voltak meg a szükséges feltételek. Nem csoda, hogy ahol elkövették ezt a hibát, ott még jó természeti körülmények esetén is hosszú időn át rossz körülmények voltak a termelőszövetkezetekben. Például a közgazdaságtudomány szempontjából szinte evidens, hogy olyan nyitott gazdaságnak, mint a mienk, dinamikusan kell reagálnia a világpiaci árakra és ennek a belföldi árakban is tükröződnie kell. Elvontan és végső fokon ez a népgazdaság érdeke. A politikai döntésben azonban azt is számításba kell venni, hogy nálunk másfél évtizeden keresztül államilag szavatolt fix árak voltak; ehhez a helyzethez alkalmazkodtak a fogyasztói szokások, ehhez idomult a társadalmi pszichológia, s a lakosság nehezen tűri a nagyarányú áremelkedést stb. Az értékarányos árak — egyébként helyes követelése — a hétköznapi tudat számára újabb támadást jelenthet az életszínvonal ellen. A reform valóságos pozitív hatásait elfedik előre korlátozott tapasztalatai. Mindezt egy történelmi korszak továbbható következményének és politikai realitásnak kell tekinteni. Ezt a helyzetet tekintetbe véve, de ebben a helyzetben el nem veszve, kell tehát megteremteni a továbbhaladás feltételeit. A politikus kénytelen az adott helyzetet a továbblépés feltételének tekinteni. Mindig csak konkrét szituációból indulhat ki, és így a korábbi helyzet meghaladását is konkrét, tehát sokszínű és teljességre törekvő mérlegelés útján határozhatja el. A tudomány emberei viszont szakmájuk, funkciójuk sajátos törvényeiből adódóan, absztrakciókra törekszenek, modellekkel dolgoznak, és negligálhatnak olyan körülményeket, amilyeneket a politikus köteles számításba venni. E kétféle megközelítési módból gyakran keletkeznek