Tarsadalmi Szemle – 1970.

3. szám - Pozsgay Imre: Gondolatok a pártszervek döntési módszereiről

GONDOLATOK A PÁRTSZERVEK DÖNTÉSI MÓDSZEREIRŐL 21 szakértőkre, igazgatókra, adminisztrátorokra, technikusokra, nem pedig poli­tikai szervezetekre, politikusokra kell bízni. Ez azonban nem tudományos, racionális társadalomirányítást teremtene, hanem valami technokrata bürok­ráciát. A tudományosság ilyenfajta felfogása elvezet a demokratikus intéz­mények lejáratásához, a testületek és a különböző döntéseket hozó politikai szervek lekicsinyléséhez, mondván, hogy ott laikusok, sőt dilettánsok ülnek, akik erőszakot akarnak tenni a dolgok ésszerű rendjén. Tudjuk, hogy ennek a gondolkodásmódnak megvannak a maga előzmé­nyei. Mindenekelőtt az, hogy egy időben a társadalmi célok kidolgozásában gyakran mellőztük az ésszerű megfontolásokat, s mellőzhetőnek véltük a hoz­záértést, a szakértelmet. A távlati célokra, a perspektivikus érdekekre hivat­kozva megfeledkeztünk az emberek napi érdekeiről és viszont­­ össztársa­dalmi érdeknek tüntettük fel azt, ami csak partikuláris érdek volt, és így tovább. A Magyar Szocialista Munkáspárt fő politikai irányvonalának kidolgozá­zásában elkerülte mind a voluntarizmus, mind a prakticizmus hibáját. Az azonban tagadhatatlan, hogy ma is érezhető nyomás nehezedik rá erről a két oldalról. A politikai döntésekben, azt hiszem, az a dolgunk, hogy messzemenően támaszkodjunk a tudósok, a szakemberek által feltárt ismeretekre, de adott esetben legyen erőnk ahhoz, hogy későbbre halasszuk ezeknek az ismeretek­nek a realizálását, ha megvalósításuknak még nincsenek meg a feltételei. Akik politikai döntést hoznak, azok azt is kötelesek mérlegelni, hogy meg­értek-e a tömegekben a változás feltételei, ha nem értek meg, tudunk-e vál­toztatni ezen stb. A mezőgazdaság szocialista átszervezése idején például a Központi Bizottság helyesen választotta meg a történelmi pillanatot és ez a nagy vállalkozás a parasztság egyetértésével találkozva sikerrel járt. A párt nem engedett a tudományosság és a tudományos szocializmus címén jelent­kező, uniformizálást követelő nyomásnak, reálisan felmérte és szembesítette egymással a mezőgazdaság termelőerőinek és termelési viszonyainak fejlett­ségét. Voltak járási pártbizottságok azonban, amelyek türelmetlenségből, értetlenségből ragaszkodtak az elvont sémákhoz, figyelmen kívül hagyták területük tradícióit, termelési kultúráját, az emberek képzettségét stb.... és olyan munkaszervezési és elosztási formákat erőltettek, amelyekhez nem­ vol­tak meg a szükséges feltételek. Nem csoda, hogy ahol elkövették ezt a hibát, ott még jó természeti körülmények esetén is hosszú időn át rossz körül­mények voltak a termelőszövetkezetekben. Például a közgazdaságtudomány szempontjából szinte evidens, hogy olyan nyitott gazdaságnak, mint a mienk, dinamikusan kell reagálnia a világpiaci árakra és ennek a belföldi árakban is tükröződnie kell. Elvontan és végső fokon ez a népgazdaság érdeke. A poli­tikai döntésben azonban azt is számításba kell venni, hogy nálunk másfél évtizeden keresztül államilag szavatolt fix árak voltak; ehhez a helyzethez alkalmazkodtak a fogyasztói szokások, ehhez idomult a társadalmi pszicho­lógia, s a lakosság nehezen tűri a nagyarányú áremelkedést stb. Az érték­arányos árak — egyébként helyes követelése — a hétköznapi tudat számára újabb támadást jelenthet az életszínvonal ellen. A reform valóságos pozitív hatásait elfedik előre korlátozott tapasztalatai. Mindezt egy történelmi kor­szak továbbható következményének és politikai realitásnak kell tekinteni. Ezt a helyzetet tekintetbe véve, de ebben a helyzetben el nem veszve, kell tehát megteremteni a továbbhaladás feltételeit. A politikus kénytelen az adott helyzetet a továbblépés feltételének tekin­teni. Mindig csak konkrét szituációból indulhat ki, és így a korábbi helyzet meghaladását is konkrét, tehát sokszínű és teljességre törekvő mérlegelés út­ján határozhatja el. A tudomány emberei viszont szakmájuk, funkciójuk sa­játos törvényeiből adódóan, absztrakciókra törekszenek, modellekkel dolgoz­nak, és negligálhatnak olyan körülményeket, amilyeneket a politikus köte­les számításba venni. E kétféle megközelítési módból gyakran keletkeznek

Next