Tarsadalmi Szemle – 1972.
5. szám - Pozsgay Imre: A haladás ára
A HALADÁS ÁRA 25 lósításába. Ahhoz, hogy a vállalatok ezt megtehessék, dolgozóikat az anyagi ösztönzéssel, egyéni érdekeik kielégítésével kell magasabb teljesítményre serkenteniük. Mindez együtt alkot egy ésszerű koncepciót, amelyben megszervezhető a hatékony gazdasági tevékenység. Az elmúlt néhány év bebizonyította, hogy a reform koncepciója alapvetően bevált, általánosan elismerik sikerét. Bebizonyosodott azonban az is, hogy a vártnál bonyolultabb ellentmondásokon keresztül, és sok tekintetben előre nem számított hatásokat, jelenségeket kiváltva realizálódik. Aki a reform további sikeres megvalósulását akarja, annak nyíltan kell beszélnie ezekről az ellentmondásokról, problémákról. Az előbbiekben arról volt szó, hogy egyesekben nosztalgiák élnek a régi módszerek iránt. Súlyosan tévednénk, ha ezeket a konzervatív nosztalgiákat mi is — az elmarasztalt voluntarizmushoz hasonlóan — rosszakaratból, eredeti reformellenességből magyaráznánk. Természetes, hogy a feltételezhető legtökéletesebb rendszernek is lehetnek rosszakaratú ellenlábasai, de most nem erről beszélünk. Az sem elég, ha csupán a szokások erejét emlegetjük, bár ez óriási erő. Mindehhez hozzátartozik az a kétségbevonhatatlan tény, hogy a reformmal egyidőben mutatkoznak az emberekből jogos felháborodást, türelmetlenséget kiváltó jelenségek. A nyilvánvaló ésszerűtlenségek körüli huzavonának szinte ösztönös reflexeként hangzik fel sokakban a követelés a rendcsinálásra. Még az ilyen esetekben is törekednünk kell megértetni, hogy a türelmetlenség, az állandó, felzúdulás rossz tanácsadó. Az ellentmondások és a gazdasági egyensúllyal kapcsolatos problémák megvilágításánál abból a pozitív tényből kell kiindulni, hogy a reform bevezetése még rövid időre sem járt együtt a termelés és az életszínvonal visszaesésével, sőt szakadatlan növekedésről adhattunk számot, amit egy ilyen — az egész eddig megszokott cselekvést átrendező , döntő jelentőségű társadalompolitikai vállalkozásnál igen nagyra kell értékelni. (Talán csak a mezőgazdaság szocialista átszervezéséhez hasonlítható, amikor az egész folyamat a mezőgazdasági termelés egyidejű növekedése mellett zajlott le.) E tények fényénél helyes megvilágításba kerülnek a reform negatív kísérő jelenségei is. Ezek egy része ugyan a reform időszakában jelentkezett, de nem annak a következménye. Itt elsősorban a fogyasztói magatartással összefüggő problémákat említjük. Hosszú, szűkös évek után a közfogyasztási cikkek viszonylagos bősége sajátos mohóságot, a sokáig nélkülözött javak gyors kielégítésének vágyát ébresztette fel az emberekben. Ezt a jelenséget azonban valamennyi európai szocialista országban tapasztalhatjuk, függetlenül gazdaságirányítási rendszerüktől. A nagyobb problémát és káros magatartásokat azonban még ma is inkább az okozza, hogy az anyagi javak iránti kereslet, a viszonylagos bőség ellenére, messze megelőzi a kínálatot. Ez a helyzet kitermeli a szükségletek kielégítésének törvénytelen és amorális formáit. Küzdeni ellene természetesen a jogrend szigorával és morális elítéléssel is lehet és kell, de igazán hatásosan úgy küzdhetünk, ha még nagyobb bőséggel és a piac ésszerűbb szabályozásával válaszolunk. Komolyabb gondot okoznak azok az ellentmondások, egyensúlyi zavarok, amelyek közvetlenül a termelést terhelik. Ezekre a problémákra a párt és a kormány a legnagyobb nyilvánosság előtt hívta fel a figyelmet, bebizonyítva, hogy nem gazdaságirányításunk szervi bajairól van szó, hanem részben a múltból ránk maradt, részben újonnan keletkezett, de múló torzulásokról, amelyek megfelelő intézkedésekkel és az egységes értelmezésre épülő társadalmi cselekvéssel kiküszöbölhetők. .Elsősorban a közgazdászok dolga, hogy a gazdasági törvények jobb mégis-