Tarsadalmi Szemle – 1976.
12. szám - Hermann István: A kultúra, a művészet és a szabadidő egysége
(miközben mások szintén tizenötezer fölötti közönségszavazatot kaptak), arról tanúskodik, hogy a televízió segítségével is a magyar társadalomban igen jelentős érdeklődés mutatkozik a komolyzene iránt. A rádió napi tízperces zenei vetélkedője is azt mutatja: a tömegkommunikációban igen nagy lehetőség rejlik. A tömegközlés, a tömegkommunikáció tehát új területeket tárt fel, mégpedig úgy, hogy beleavatkozott a teljesen személyes életbe, és azt átváltoztatta, átalakította a produktív szabadidő felé forduló életté. Lehet hogy igen sok formalitás van az ilyen szavazatok mögött, aminthogy igen sok formalitás van a játék a betűkkel nyelvművelő szerepe mögött is. A formalitások mélyén és azok rejtett tartalmaként azonban mégiscsak arra derül fény, hogy a tömegkommunikációs eszközök nagymértékben változtatják, befolyásolják és terelik az emberek egyéni érdeklődését. Ez az érdeklődésalakítás pedig semmiképpen sem lehet közömbös. Bizonyos értelemben visszatart ugyan az ún. közösségi elfoglaltságtól, másfelől viszont éppen egy másik közösség megteremtését segíti elő. S ez a közösség most már kulturálisan egyáltalán nem közönyös, hanem nagyon is elő van készítve arra, hogy szabadidejét, illetve annak egy részét produktívan töltse el. Ily módon a szocializmus körülményei között lehetőség nyílik a szabadidő egész struktúrájának átalakítására, irányának befolyásolására, és így a Marx által említett négy időrész egymáshoz közel kerül, mégpedig a kultúra haladásának a jegyében. A szórakoztatás jelentősége A tömegkommunikációs eszközök általában nem a produktív szabadidőt nyújtják meg, hanem az üres szabadidő kitöltését segítik elő. Annak ellenére is így van ez, hogy a tömegközlési szervek műsorpolitikája igen gyakran azt célozza, hogy a produktív idő magasabb síkra emelkedjék. Ha viszont ezt reálisan a maga összefüggéseiben mérjük fel, akkor azt találjuk, hogy a különböző tömegkommunikációs eszközök csupán határesetben nyújtanak igazi esztétikai élményt. Legnagyobbrészt az esztétikai élmények is belefolynak az üres szabadidő perceibe és óráiba. Ezt nagyon jól alátámasztja az, hogy a színházlátogató évekre visszamenően, a koncertlátogató helyenként még tovább is hordozza élményét — a tömegkommunikáció által nyújtott esztétikai élmények viszont alig két-három hetes hatást váltanak csak ki. Igaz, hogy speciálisan kiemelkedő művészeti sorozatok viszont valóban esztétikai hatást kelthetnek, és benyomásuk is sokkal tovább megmarad mint az átlagműsoroké. Ez azonban olyan kivételes eset, mellyel itt most nem foglalkozhatunk. Az a látszat tehát, hogy a szórakoztatóipar (általában a művészi eszközök ipari felhasználása stb.) valóban változást hoz létre a kultúra egész fölépítésében, hiszen az emberek időgrafikonját nagyobb mértékben köti hozzá a szórakoztatáshoz, és jobban vonja el a produktív szabadidő eltöltésétől, mint bármi más eszköz. Itt van azonban az a döntő kérdés, amelyről az előbb szóltunk. Nem mennyiségben és nem is tömegben lehet mérni a szabadidő produktív jellegét, és a szabadidő produktív jellegének meghatározói között elsőként kell feltüntetni az üres szabadidő lekötését, tartalmát és irányát. Ez annyit jelent, hogy a mai körülmények között, a mai fejlődési feltételeknek megfelelően az ún. üres szabadidő egyre inkább és egyre konkrétabban telítődik társadalmi tartalmakkal. Ezek a társadalmi tartalmak legtöbbször informatív jellegűek, mégpedig olyan információk, amelyeket a napi sajtó, a tele-