Tarsadalmi Szemle – 1981.
4. szám - Könyvekről - Földet, köztársaságot, állami iskolát! (Viták a magyar parlamentben 1944–1948) (Sipos Levente)
106 KÖNYVEKRŐL tális szokásai, életmódja. Egymást látjuk majd mi, a lelkesek és odaadóak, akik meggyőzzük magunkat a kultúra fontosságáról: elszánt dühvel égetjük rá a szégyenbélyeget a kultúra ellenfeleire. Majd végül az egészbe belefáradunk, és akkor vesszük észre a milliókat, amelyek nem tartották az iramot, s ettől kezdve mély megvetést érzünk majd irántuk." A művelődéspolitika feladata, hogy megismerje a kulturális szükségleteket, illetve, hogy e szükségletek, s a létrejövő kulturális értékek között közvetítsen. Ehhez — fogalmazza meg a kutatók számára — vizsgálni kellene a kultúra közvetítő rendszereit (ezek nemcsak kulturális intézmények), e rendszerek érdektagoltságát. Kutatni kellene, hogy a gazdaság és a kultúra dualisztikus szemlélete nem tartósított-e olyan kapcsolatokat, amelyek a kulturális aktivitás ellen hatnak. Gazdaság, társadalom, politika és kultúra így szövődnek egymásba e tanulmányokban, mivel nem választhatók szét az életben sem. • Befejezésül érdemes felidézni a szerző egyik ma is aktuális gondolatmenetét, amelyben a marxizmus pozícióiról, a marxisták elkötelezett tennivalóiról írt imigyen: „Az alapvető kérdésekben kialakult egységet meg kell védeni. A kommunisták nem hagyhatnak kétséget álláspontjuk felől a soron levő konkrét ügyekben sem. Nem gondolhatják, hogy történelmileg egyszer s mindenkorra elintézettnek, lezártnak kell tekinteni az alapvető kérdéseket, a többiben zajló vita független ezektől. Éppen az utóbbi idők fejleményei mutatták, hogy minden vitás politikai kérdés végiggondolása a gyökerekighatol. Ahol a marxista válasz késik, megjelenhetnek a szocialista nemzeti egységben az ingadozás elemei. Ahol késik a marxista válasz, ott a mások által kínált alternatívák válhatnak iránymutatóvá. A hetvenes évek nagy vitáinak egyik tanulsága, hogy a marxisták néhány lényeges kérdésben defenzívában voltak, nem kevésszer marxizmus címén jobboldali vagy „baloldali” áramlatok jelentkeztek, és kíséreltek meg elméleti választ adni ezekre a kérdésekre, miközben a marxisták késtek a meggyőző válasszal. Így volt ez a kispolgáriságról, a társadalmunk jellegéről vagy a tulajdonviszonyokról szóló vitában is. Ezekből a vitákból az is kitűnik, hogy a politikai szövetség alapvető kérdésében, a határozott és céltudatos pártirányítás elméleti feltételeinek a fejlesztésében még nagy feladatokat kell megoldani. A kommunisták nem zavarják meg, hanem éppen erősítik azzal a nemzeti egységet, ha a benne tömörült irányzatok között markánsan megfogalmazzák minden ügyben a maguk marxista álláspontját. Szocialista nemzeti egység másképp, mint a marxista elvek bátor hirdetése révén, a különböző nem marxista irányzatokkal való konfrontáció nélkül nem valósítható meg. A kommunistáknak tudniuk kell, hogy az emberek akkor hajlandók velük mély meggyőződésen alapuló szövetséget kötni, ha nem hagynak kétséget maguk felől sem világnézeti, sem konkrét elvi, politikai kérdésekben. Szégyenlős marxizmussal semmit sem érünk el azoknál, akik ugyan maguk nem marxisták, de tudják tisztelni a marxistákat, mert látják, hogy a marxista-leninista elmélet segítségével mindenki számára fontos és elismert társadalmi eredményeket lehetett elérni." Sylvester András Földet, köztársaságot, állami iskolát! Viták a magyar parlamentben 1944-1948 A felszabadulás utáni magyar történelem legfeldolgozottabb szakasza a népi demokratikus forradalom időszaka, s ezen belül is az egyik legalaposabban vizsgált téma a koalíciós pártok története. A Balogh Sándor válogatásában készült forráskiadvány annak bizonysága, hogy erről a hosszú ideje a kutatások előterében álló témakörről is lehet még érdekes, izgalmas kötetet összeállítani. A politikai pártok együttműködésének és küzdelmeinek fontos és sajátos színtere volt a parlament. Az ország nyilvánossága előtt elsősorban itt fejtették ki és szembesítették egymással a társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális élet