Tarsadalmi Szemle – 1983.

2. szám - Eszmecsere - A 15 éves gazdaságirányítási reform továbbfejlesztéséről. Pozsgay Imre írása

74 ESZMECSERE A mechanizmus problémáit, ellentmondásait nem azért kell felemlegetni, hogy újabb érveket adjunk a reform ellen. Nem, hanem azért, hogy elfogulat­lanul — most már talán nem túlzás így mondani — objektív történelmi elemzést készíthessünk komplex módon az elmúlt 15 év tapasztalatairól. A reformra, a reform folytatására feltétlenül szükség van. Helyes, ha az útkeresés közben visszatérünk a Központi Bizottság 1966-os határozatához. Nem tartom elveten­dőnek az 1968-ra való hivatkozást — egyébként is a közvéleményben ez az év­szám tudatosodott —, de elégtelennek és homályosnak tartom. Egy új reform­kezdeményezés szempontjából rendkívül izgalmas kérdés, hogy mi történt 1966 és 1968 között. 1972 szerepét és jelentőségét is a maga reális összefüggéseiben kell tisztáznunk, miként azt is, mi történt 1968 és 1972 között, amikor a reform maga mutatta meg saját ellentmondásait. Ámde, amikor az 1966-os határozatot vesszük elő, ezt sem tehetjük kritikátlanul, és főleg nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az elmúlt tizenhét év történései nem tűntek el nyomtalanul, ha­nem a továbblépés feltételeivé váltak, így kiderülhetne, hogy milyen sajátos politikai és gazdasági érdekek együtthatásának és feszültségének az eredménye az a mechanizmus, amely létrejött, és amelynek további reformja, fejlesztése nélkülözhetetlen ahhoz, hogy megbirkózzunk a világgazdasági helyzet káros kö­vetkezményeivel, de méginkább a magyar népgazdaság működési zavaraival. Meghatározni a társadalmi-gazdasági vonatkozási pontokat A legnagyobb nehézséget az okozza, hogy a világgazdasági válság miatt és az ország nemzetközi fizetőképességének megőrzése érdekében már hosszú ide­je rákényszerülünk arra, hogy a reform szellemével, a mechanizmus szabályai­val ellentétes kormányzati intézkedésekkel beavatkozzunk a gazdasági szerve­zetek működésébe.­­Mint jeleztem, ilyen beavatkozások az említett ellentmon­dások miatt végig elkísérték a reformot, de most azokat is felülmúló adminiszt­ratív intézkedések sora vált elkerülhetetlenné.) Ezeket az intézkedéseket — példa rá az amúgy is akadozva működő nyere­ségérdekeltséget hátráltató mennyiségi exportérdekeltség szorgalmazása — ideiglenesnek, átmenetinek terveztük. Csakhogy ha ez az átmenet túlzottan sokáig tartana, akkor módszerei struktúrálódhatnak a népgazdaságban, és bi­zonytalan, beláthatatlan időre elodázhatják a reform továbbfejlesztésének a le­hetőségeit. Az első tennivaló tehát, nem vitatva az átmeneti intézkedések szük­ségességét, olyan konszolidációs áthidaló módszereket keresni, amelyek reáli­san elvezetnek a reform folytatásával a restrikciós korszakot meghaladó gaz­dasági távlatokhoz. E rövid távú konszolidációs program célja a gazdaságban felhalmozódó fe­szültségek csökkentése, ami egyszersmind lehetővé tenné, hogy a politikai sta­bilitás megőrzése mellett dolgozzuk ki távlati gazdaságpolitikai programunkat. Politikai szükségszerűség is egy ilyen távlati program kidolgozása, hiszen a szintentartás egy nép számára nem lehet tartós program, egy egész országot nem lehet szinten tartani. E távlati program nem lehet légvárépítés. Ezt azért em­lítem, mert a nyilvánosságra hozott reformtervekben egy újfajta voluntarizmus­sal találkozhatunk: a szabályozó­ voluntarizmussal. Ezekben a tervekben imitált és szimulált viszonyokat írnak le, mintha egy társadalom nem valóságos viszo­nyokból állna (amelyben szabályozókkal nem szimulálható érdekek vannak je­len), hanem a „Játsszunk okosan !"-társasjátékok bábfiguráiból, játékszabályai­ból. Már jelenlegi gazdasági problémáink között is — a gazdasági kereteket meg­haladó területeken, de a gazdaságra is visszaható jótékony következményekkel — több konkrét kezdeményezésre van lehetőség. Ilyennek tartom a társadalmi szervezetek, mozgalmak nagyobb arányú, valóságos bekapcsolását a gazdaság­politika formálásába. Az érdekek lehetőleg pontos feltárása és a politikai pre­ferenciák meghatározása alapján nagyobb szerepet kellene kapniuk a szakszer­vezeteknek és a népfrontmozgalomnak a stabilizációs program és a távlati re­

Next