Tarsadalmi Szemle – 1983.

2. szám - Eszmecsere - A 15 éves gazdaságirányítási reform továbbfejlesztéséről. Pozsgay Imre írása

72 ESZMECSERE Természetesen más hatások és követelmények tekintetében is szükségesek hangsúlyeltolódások, nagyobb erővel merül fel a tőkegazdálkodás megújítása, úgyszintén a gazdasággal összefüggő politikai mechanizmus fejlesztése. Végül is az a véleményem, hogy ha jól fogjuk fel az 1968-ban követett alap­elveket, azok megfelelő keretet nyújtanak az irányítás lényeges fejlesztésére. POZSGAY IMRE: Felelős történelmi elemzés alapján továbblépni Ha a gazdaságpolitika és a gazdaságirányítás viszonyáról van szó, akkor cél­szerűnek tartom a Központi Bizottság 1966. május 25—27-i határozatáig visz­szamenni. Ebben a határozatban fogalmazták meg ugyanis a gazdaságirányítá­si reform alapelveit és kidolgozásának részletes programját is. Ennek a doku­mentumnak a tanulmányozásából kitűnik, hogy a párt akkor a reformot a gaz-; daságpolitikát is átalakító kezdeményezésként vállalta. Bizonyság erre mindjárt a határozat első mondata: „A reform mindenekelőtt gazdasági mechanizmu­sunknak, ezen belül a gazdaságirányítás rendszerének a reformja, ugyanakkor szorosan összefügg pártunk gazdaságpolitikájával, és annak továbbfejlesztésé­re irányul." (Kiemelés tőlem. — P. I.) Előbbi kijelentésem igazolására szükségesnek tartom a határozatnak még két gondolatát idézni az I. fejezetből: „A reform politikai fontossága mindenekelőtt abban rejlik, hogy a tömegek életszínvonalának jövőbeni gyorsabb emelését hivatott biztosítani, s arra törekszik, hogy az egyes dolgozó életszínvonala a je­lenleginél jobban függjön munkája társadalmi hasznosságától, egyéni teljesít­ményétől és a kollektív munka eredményességétől... A szocializmus fejlődésé­re, a közérdeket szolgáló alkotómunka szabadabb kibontakozására van szükség. Végül politikai cél, hogy a reform révén kedvezőbb feltételeket teremtsünk a szocialista demokrácia további fejlődéséhez." A továbbiakban pedig ez követ­kezik: „A reform tehát maga is fontos tényezője a gazdaságpolitikai fejlődés­nek ... E cél megkívánja társadalmunk szocialista alapjainak erősítését, a szo­cialista termelési viszonyok formáinak fejlesztését." (Kiemelés tőlem. — P. I.) Szükségesnek tartottam felidézni ezt a sokaknál már feledésbe merült hatá­rozatot, mert véleményem szerint az 1968-as reform fő problémája, hogy a meg­valósítás során nem sikerült összhangot teremteni a gazdaságpolitikai célok és a gazdaságpolitikának ugyancsak részét képező gazdasági mechanizmus között. Alapos történelmi elemzéssel kellene válaszolni arra a kérdésre, mi történt 1966 és 1968 között, és mi történt 1968 óta. A gazdaságpolitikai célok közül messzemenően megvalósult a dolgozók élet­körülményeinek javítását, az életszínvonal emelését szolgáló szándék. De azt már nem értük el, hogy az egyes dolgozó életszínvonala jobban függjön mun­kája társadalmi hasznosságától, egyéni teljesítményétől. Azért említettem éppen az életszínvonalat, mert példáján a legszemléleteseb­ben ábrázolható az előbb már említett ellentmondás. Az életszínvonal emelke­dése kétségkívül vívmány, méghozzá nagy vívmány. Megőrzése a humanista szempontokon túl politikailag azért nagyon fontos, mert ez a társadalmi stabi­litás egyik tartóoszlopa. Kérdés azonban, hogy a személyes fogyasztás fellen­dülése a hetvenes években, a kereslet-kínálat egyensúlyának fenntartása, a hiányjelenségek visszaszorítása a személyes fogyasztásban — mennyiben a mechanizmus működését szolgáló gazdasági szabályozók következménye, és mennyiben a gazdaságpolitika, az általános politika következménye. Véleményem szerint mindvégig a politika őrködött az életszínvonal növeke­désén, ezért a megvédésén is a politikának kell őrködnie a társadalmi egység és

Next

Regisztráció   
/
Oldalképek
Tartalomjegyzék