Tarsadalmi Szemle – 1987.
3. szám - Három évtized tanulságaiból – Az MSZMP politikájáról - Pozsgay Imre: A politikai intézmények és a társadalmi fejlődés
38 pozsgay Imre A gazdaságirányítás reformja újabb változásokat eredményezett a párt vezető szerepének érvényesülésében és a politikai intézmények működésében. A legfontosabb felismerés, hogy az érdekviszonyok feltárása, a helyes és szükséges politikai döntések meghozatala nem lehetséges az érdekek nyílt megjelenítése, szembesítése és képviselete nélkül. Ez következményekkel járt a politikai intézményekre is. A szocialista demokrácia lényege ugyanis - többek között - az érdekek különbözőségén és tagolódásán alapuló érdekképviseleti rendszer kiépülése, s olyan, jogilag is garantált döntési rendszer, mely nem mellőzi az érdekképviseletet és az érdekviszonyokat, s a nyilvánosságot sem hagyja számításon kívül. Nemcsak a pártot és a társadalmi szerveket hatotta át a változás, hanem a törvényhozás és az államigazgatás szervezeteit is. Ebbe a folyamatba illeszkedik a tanácsrendszer átalakítása az 1971-es tanácstörvény alapján, az alkotmány módosítása, a választási rendszer továbbfejlesztése. De politikumánál fogva joggal idesorolható a szövetkezeti, vállalati demokrácia fejlesztése is, amely az új vállalati belső irányítási formákban a közösségi tulajdon fejlesztésének lehetőségeit is magában hordozza, előrevetítve az önigazgatás általánossá válását a gazdasági szervezetekben. Az elmúlt harminc év tapasztalatait összegezve: a politikai rendszer és a politikai intézmények együtt fejlődtek a társadalmi-gazdasági viszonyokkal; nagyobb átalakulások idején a párt kezdeményezője, irányítója volt a változásoknak, s ebben a folyamatban jelentős szerepet töltöttek be a politika egyéb intézményei. A párt azért válhatott kezdeményezővé, mert a válságban, majd a későbbi fordulópontokon bizonyságát adta, hogy képes szervezetének és módszereinek megújítására; programjával igazolta alkalmasságát a vezetésre. • • • Kétségtelen, hogy azoknak van igazuk, akik az elmúlt három évtizedet a magyar történelem és a szocialista építés sikeres korszakának tekintik. Az eredményeket mindenki ismeri és elismeri. Ám az eredményeknek csak akkor van becsületük, ha felismerjük azokat a fejlődésből keletkezett ellentmondásokat, konfliktusokat is, amelyek megoldásra várnak. A felmerülő új problémák ugyanis rádöbbentenek, hogy nincs okunk az önelégültségre, mert történelmileg nézve még csak egy rövid utat jártunk be a szocializmusban. A gondok ugyanis azt jelzik, hogy az extenzív szakasz lehetőségei - miután számos történeti vívmány megvalósult - mind gazdasági, mind társadalmi, politikai szempontból kimerültek. Az útkeresés állapotában vagyunk, amely után választás és fordulat következik, amikor az eredmények és az elkövetett hibák ismét mérlegre kerülnek. A világgazdaságban lezajlott, nagy jelentőségű átrendeződések hatására napjainkban egy korszak lezárult az európai szocialista országokban is. Ennek legszembetűnőbb jele, hogy lelassult a gazdasági növekedés; gyenge a tőke hatékonysága; általános a pazarlás az eszközökkel, munkaerővel, anyaggal, energiával. A kevésbé fejlett országokhoz hasonlóan a szocialista országokat is fenyegeti az a veszély, hogy elmaradnak a világgazdaság progresszív folyamataitól. Mára már látható, hogy nem csupán a gazdasági fejlődés extenzív forrásainak kimerüléséről van szó, hanem arról, hogy - a nehezen megszerezhető tőkejavak mellett - a gazdaságban az új minőségi követelményeknek megfelelő kooperációra, koordinációra és szolidaritásra is szükség van. Ennek hiányában a társadalmi kapcsolatok is fellazulnak, demoralizálódnak, s az egyén számára a közösség helyett egyre inkább az elszigetelődés, a magánúton való érvényesülés tűnik vonzónak. A gazdaságban, az életben megszaporodott gondok, válságjelek nem csupán a világgazdasági hatások negatív következményei, hanem abból is fakadnak, hogy a szocialista országok - köztük hazánk - nem oldották meg a gazdaság szerkezeti alapproblémáit, a társadalom, a gazdaság és a politika viszonyának számos kérdését. Hogy ezekből a