Társalkodó, 1832. január-december (1. évfolyam, 1-104. szám)
1832-09-12 / 73. szám
delem’ haremjét fejkoczkáztatással is megtekintsem. Audientiám alatt egy asszony — fekete mint hollo — lépett a’ terembe , de a’ ki már megszűnt fiatal lenni. Későbben meghallottam, hogy ez mindnyája közt a’ legvénebb menyecske volt. — Ezen státusnak uralkodási rendszere csupa önkény, határozatlan , féketlen , a’ mint azt csak képzelni lehet. A’ király legkisebb vétségért az alattvalónak fejét lábához fektetheti ; saját ízléséhez tartozik pedig e’ fejdelemnek, hogy a’ büntetést a’ vétkesen ’s gyakran nem vétkesen is saját felséges kezével szokja hóhérirgalommal végrehajtani. Hatalma széles nagy birtokra terjed, mellyen az ésnapegyéni (aequinoctialis) tartományok’mindennemű termékei tenyésznek, e’ mellett elefántcsont ’s békateknő is bőven találkozik. A’ város Nazareth folyónak torkánál fekszik jobbra, ’s mintegy 300 házat foglal magában, mellyek nádból igen csinosan vannak építve. A’ szomszéd vidékeken igen számos a’ bial, elefánt, oroszlány, párducz ’s más ragadozó vad; a’ folyam’ öble igen haldás, s partjain tömérdek a’madarak sokasága, mellyek a’leggyönyörűbb színes tollakkal felruházva szállongnak. BONAPARTE A’ SZOMORJÁTÉKI HŐSÖKRŐL. Midőn egykor a’ hősi bátorság forgott szóban , Bonaparte így szólott Talmához: A’ ti szomorjátékitok valóban igen ízetlenek, valahányszor azokban hősök lépnek fel, kik a’ hadi erkölcs’ ’s bajnoki bátorság’ példáját adják. Ütközeteket értelmes kiszámolás , állandó bajtürés által lehet csupán nyerni, néha pedig a’győzedelemhez maga a’ vak történet is segít. — Ha két tábor — mindegyik száz ezer főből — egymással szemközt áll , akkor mind a’ két ellenfél rendkívüli kedvet mutat a’ hadakozásra. Míg e’ kedv tart, addig a’ vezérnek semmi dolga, legalább nincs több mint van egy kocsisnak , ki lovaival St. Honoré utczáján vágtat végig. De hogyha a’ véres munka már 5 — 6 óráig tartott, akkor mindkét részről csökkenni kezd a’ hadakozás’ kedve, ’s most vezéren a’ sor — hősi erejét kitüntetni; neki érteni kell saját seregeit lelkesítői, új kedvre azokat tüzelni, az elleneit pedig elcsüggeszteni. Ezen vezeri tehetség, hősi erő, szükséges , hogy itt nyomban kifejtse magát. E’ mellett józan megítélés, igaz felfogás tartozik ahhoz, hogy a’férfi a’ dolgokat úgy lássa a’ mint vannak, nem pedig tragicus buzongás (Enthusiasmus), melly többnyire csal, ’s álreményeket költ arról, a’ mit emberek véghez vinni képesek. Murat szomorjátéki hős volt, de igen nyomorú hadvezér. Desaix ellenben igaz hős volt, de igen egyszerű hősszerep a’ szomorjátékhoz. — Még sok más jeles férfiút is illy észfogatok szerint ítélt meg ismerősi közűl. A’ RENDES PANASZ. E’ napokban megjelent a’ londoni politia tisztségnél egy bizonyos asszony, név szerint Mistress Comfort, ki keserves panaszt ten férje’rész viseletéről, vádolá , hogy vele illetlenül bánik, hogy neje’ házát a’ házi titán sokszor háza kévesnek nézi ’s a’ nádpálczát mint valamelly csépet jártatja rajta; — itt fölleplezé vállait ’s előállított hat kék tanát. Ezen alkalomkor a’ szegény asszony ’s a’ politiatiszt közt következő párbeszéd keletkezik. — A’ tiszt: „Minek tulajdonítja az asszony ezt a’ férjétől tapasztalt rosz bánást főképen?“ — Mrs. Comfort: „Minek tulajdonítsam másnak? tulajdonítom Wellington herczegnek ; eh ez még őt a’ végső ínség’ szélére viszi, ez neki még nyakát fogja törni. — „Hogyhogy? Wellington herczeg? Mi dolga Wellington herczegnek az asszony’ férjével ?“ — ,,A’ mit itt mondok , olly igaz mint a’ szent írás. Öregem nem nyughatik, ha csak Wellington herczeg’ gyönyörű bandájával egy asztal mellett nem ül. Reggel, délkor, estve ott van, ’s ha haza jön 's lefekszik, nem álmodik másról, csak az átkozott Wellington herczegről.“ — „Édes aszszonyom! én beszédjét nem értem, szóljon világosabban. Mint lehet Wellington herczeg férje’ rossz viseletének oka ? Én azt tartom , az aszszony’ öregje — mint nevezi— nem tölthet annyi időt a herczegsége körűl, még akkor sem, ha a’ herczeg’ lovásza volna ’s annak istállójában foglalatoskodnék“ — „Istállójában ! ez egészen más , nagytiszteletű uram! — bár istállójában volna! akkor nem szólnék, azon még inkább örülnék. De ő ki nem jő a’ csapszékből“