Társalkodó, 1832. január-december (1. évfolyam, 1-104. szám)
1832-10-20 / 84. szám
334 itala republicanusokat neveljünk, mert respublica’ fenállásához, ugymond Montesquieu, polgári rend kell, valaminthogy nem is volt talán senki kevésbbé republicanus mint Voltaire. Ő nyugtalankodó ’s megelégedetlen, de csakígy mint monarchiai kormányalkatban szokás lenni. A’ IV Henrik’ éneklője és sok nagy ur’ barátja nem óhajt revolutiót, revolutiót a’ maga saját értelmében véve. (3 ugyan nagyon gyakorta az mulatságot ’s tréfát az akkori fejdelmekből; panaszol ellenük, kivált II Fridrikkel történt öszveütközése ’s Berlinből visszatérte után , de a’ fennálló rendet felforgatni akarni komoly szándékkal soha eszébe nem juta. Vallása az volt a’ politicai dolgokban , a’ mi Candidban áll. Minden a’ legjobban van elrendelve ezen lehetőleg legjobb világon. Ha ő tanúja lehetett vala a’ franczia polgári forradalomnak, azon ifjú uracskákkal fogott volna tartani , kik a’ szónokteremben a’ philosophiai ideákat hatalmasan védették; de midőn ezen ideák az emberiség’ jusainak magyarázatában gyakorlatba vétettek ’s megvalósulnak , kivándorlottak Coblenzbe.n Egészen másként vala ez Rousseaunál. Ő mint barátja az erkölcsiségnek ’s vallásnak, nem retteg a’ respublicától, de látja igen is jól, hogy korának embereihez a’ respublica nem alkalmas, mert nekik nincs hitük ’s belső meggyőződésük. Az emberiségnek ezen tulajdonait igyekszik ő ismét életre hozni. „Legyetek félelmes tisztelettel, mond ő, halhatatlan lelketek iránt, legyetek fényes emberek ’s jó háznép-atyák; térjetek vissza a’ természethez , mert ez a’ társaság, úgy a’ mint most áll, sokáig fennmaradni nem fog. Ti gúnyoljátok az én Emilemet; azt kiáltjátok, hogy az nem Francziaország’ számára van írva. Való , az nincs XV Lajos Francziaországának számára készítve , de hát fog-e ez örökké fennállani ?;s — Kétséget nem szenved, hogy Rousseau aggodalommal tekintett mindazokra, kik revolutiót óhajtottak ’s a’ revolutio’ megvalósítására semmi egyebük nem volt, mint csupán ideájuk; mintha valamelly statusz lehetne, úgy mint a’ tudományokat, gondolattal megújítani ’s rabszolgaságból szabadsághoz vezetni, úgy mint Cartes’ systemájától Newtonéhoz? Rousseau egyik kezével lerontja , mit a’ másikkal fölépít. Ő mint százada’ minden irói újító, de csak a’ politikában. A’ régi tényt és vallást hatalmasban hirdeti mint minden más. Csak ezeknek feltétele alatt óhajt respublicát. A’ század azonban igyekezett Voltaire és Rousseau’ elveit egybehasonlítani. Azon szellemet, mellyet belé Voltaire lehelt, nem olly könnyű vala eloltania ’s meg is tartá belsőleg, bár külszínt Rousseau’ elveit mutatta tulajdonai gyanánt. Innen az a’ félig életemberi, félig fellengő gondolkodás, azon vegyülék a’ belső egykedvűség ’s külső fellengés között, szóval: egy olly lélek, melly egyik által ki vala szárasztva, másik által felfúva inkább, hogysem valódilag felélesztve, és így igazán tekintve üres lélek. Ez vala a’ XVIII század’ képű Francziaországban a’ revolutio előtt ’s így haladott az a’ maga változási nagy pontjához. Ha Francziaország magát általláthatta volna , ’s a’ dolgokat a’ magok belsejükben szemlélhető vala , talán, megrettenvén saját erőtlenségén ’s a’ történetek’ nagyságán, mellyeknek támadására munkált , nem fogott volna tovább haladni. De erre nem volt képes , mert a’ sors nem engedi magát menetelében gátoltatni. Régi törvények, ideák , szokások megszűntének; a’ régi társaság kimerítő minden hatalmát, változásra vala szükség. Mintegy megnyugodva haladt tehát a’ XVIII század, engedve a’ szükségnek , a’ maga elkerülhetlen változási pontjához ’s azt hivő, hogy reményeihez halad közelebb. Mindenkiben azon gyermeki bizodalom élt, hogy e’ változás végbe mehet, a’ nélkül, hogy a’ szenvedélyek fellázadván belékeveredjenek. Megvetéssel szemléltettek a’ múltak, hiedékeny öröm buzgott a’ keblekben olly korban élhetni, melly illyetén nagyot fog előteremteni; vágyak ébredtek Angliát utánozhatni ’s annak parliamenti szónokaival versenyt futni; mindenfelől sebes törekedés azon elméket, kik kisebb körökben csudáltattak, nem sokára nyilványos szónokszéken beszélve látni ; rendkívüli örvendet és buzgalom ezen két szó iránt: nép és polgár, mellyek most, mint valamelly varázshangok zengettek, holott előbb alig vala értelmük. Mindenki Fran-