Társalkodó, 1832. január-december (1. évfolyam, 1-104. szám)
1832-10-27 / 86. szám
Most egy czínmedenezet hozott elő, mellyiik nagy, patkó-forma bevágása volt, hogy az ember beleilleszthesse nyakát; ezt a’ borbély állom alá tolta, ’s kezdő ezt ’s egész arczomat mosni ’s egy kemény szappandarabbal dörzsölni. Ezután a’ szappant félretevő, lábát a’ padnak feszítette ’s árva fejemet gyöngéden térdére vonta. Most kezdődik a’ szakál-aratás , mellynél ő korán sem úgy cselekedett, mint a’ borbélyok nálunk , kik a’ borotva’ élével magok felé karczolnak, hanem egészen ellenirányban, másik kezének újaival a’ bőrt ránczokba csípte, 's úgy húzta a’ kést fölfelé. Ez a’ bánásmód reám nézve igen ocsmány és kínos volt, ámbár kénytelen vagyok e’ borbély’ dicséretére azt vallani, hogy illy mód szerint a’ borotválás igen tökéletes, az arcz igen sima lesz, ’s két három napig legkisebb szakáltartó sem látszik. Midőn ez megtörtént, néhány kérdést ten hozzám, mellyeknek értelmét ’s czélzását nem valók képes eléggé megfogni; de mivel azt hittem, hogy még fejemen holmi szükséges módosításról ’s eligazításról, melly kétségkívül az egészhez tartozik, van itt szó, tehát minden felelet helyett csupán fejemmel intek. — Erre nyakam és derekam körűl több kendőt terítgetett ’s egy más czinmedenczét, melly az elsőhöz formára egészen hasonló, de területre sokkal nagyobb volt, ada kezembe ’s kért, hogy tartsam. Már korábban pillanték meg egy fából faragott kart , melly némileg egy régi horgony-akasztófa’ képét játszó, fejem fölött a’ falból kiállani, a’ nélkül, hogy kinyomozhatnám, mire való. Ezen horgonyra egy czinhordót akasztott, mellybe csap is volt ütve. Ezután egy nagy fatálat hozott élő , mellyben szappan találkozók; ezt ő valami selyemgomollyal olly tömérdek habra kavarta, hogy elég lett volna a’ sziget’ egész népességét vele beszappanozni. Ezen tájat ’s a’ habtengert maga mellé a’ padra tévé le ’s ingújait most könyökig fölgyírte. Mindezen előkészületeket látván , nem pirulok megvallani, hogy egy kis nyúlszivűség lopódzott belém ; de részint kíváncsiságból részint zavarból hagyám dolgát folytatni , úgy hogy egészen hatalmában voltam ’s velem tehete, a’ mit akart. És mintha minden történhető ellenvetést részemről, szájamnál kívánt volna tőben elvágni, megcsavaró a’ csapot fejem fölött, ’s gyorsan, mint villanó gondolat, lövelt a’ víznek forró árja reám. Ah nincs — nincs irtóztatóbb kin Tartarus’ fenekén. Akarok kiáltani, ’s föl nem nyithattam szájamat. Olly szívesen vágtam volna a’ medenczét fejéhez , de ekkor viszont attól tarthatok, hogy egész testemmel a’ pokolbeli csávába siklóm. Nem valt tehát egyéb mód, mint szamárigámat békével tűrni. Végre megszűnt a’ halálos vízözön. Most — gondolám magamban — most gyalázatos borbély, a’ te órád is ütött! most bosszut állok rajtad! Saját lúgodba áztatlak be, ’s mint egy beszappanozott kendőt akasztlak a’ levegőbe, hogy ott száradta intő például átkozott czéhednek, ha jövendőben kedve jőne Ördögi mesterségeit űzni gyanútlan Francziákon. De boldog Egek ! alig vetém föl szemeim’, mellyekből a’ bőszharag tűz - szikrákat lövell, már is egész kénytenger boritá el. — O szappan! szappan! Egy pillantás alatt száj, orr, szem , fül megtellett szappanvizzel ’s förtelmes szappanhabbal. — Semmi sem vala közöttem, csak szappanhab ’s forró víz; semmit sem látok már, semmit sem hallék, nem is izlelék, nem is szaglék, csak szappanhabot ’s forró vizet. Háromszor borított el így a’ szappanhab-mocsár ’s forró víztenger. Végre egy sütőkemencze-forma boltozatos emeletről, melly törlőkendőkkel körűl volt akasztva ’s a’ szakál-pusztító teremnek közepette egy izzó kőszénnel teli vasbogrács fölött állott, levén egy jól melegített kéztörlőt, mellyet mint egy turbánt fejem körül tekert ’s szárítgatta aztán szegény megfőzött physiognomiám’, a’ mint csak lehetett. Én felájulásban érzem magam’; érzékeim kezdőnek enyészni, ’s a bízvást orromat csíphette volna, a’ nélkül hogy valamit érezzek. De még nem volt a’kínoknak vége, mellyeket es rémcsoda ellenem kigondolt. Ő egyik kezével megfogta kezem’ ’s a’ másikat váltómra téve ; ekkor egyetlen egy rántással kihúzta karomat, hogy minden izzag pattogott, azután másik karomnak került — de elmellőzöm kintatásomnak ezen részét; a’ reá emlékezés sokkal fáj-