Társalkodó, 1832. január-december (1. évfolyam, 1-104. szám)
1832-03-28 / 25. szám
A’ SZÉP ASSZONY’ KOCSISA. Allegória. Kijutván iskoláim’ porjellegéből , hol a’ majmolásnak theoriáját legjobban tanultammeg, vágyódva néztem körűl a’ legszebb ’5 legkönnyebb életpálya után, ’s íme a’ bérkocsisok’ (fiacre) serege ötlött szemembe. Beszegődtem czéhekbe, ’s mivel apám is egykor atyamester vala , minden remek nélkül mesterre tettek. Állásom’ helyesnek a’ rózsatert (rózsapiaczot) választom , sorszámom 00 "f* 1» (infinitum plus una) vala. Befogtam ősi örökségül nyert egy pár csikómat himes kocsimba, mellynek ajtaja egyedül csak hegyeknek, de ezeknek mindig, zárva volt. Csak hamar megtetszett a’ tánczoló szilaj pár, ’s német-franczia görgesü szekerke a’ kisasszonykáknak; felváltva hordoztaták benne magokat ki hoszabb , ki rövidebb idáig, béremet többnyire a’ mezeskalács’ legolcsóbb apró nemevel fizetvén. Az szolgált nekik leginkább ingerül, hogy minél többet jártam keltem velök, annál enyhébben hintáztak kocsim’ tollai, annál könnyebben gördült a’ kerék; a’ himes színek semmit sem avultak; lovaim’ gyakorlott lépte csinosodék , ’s gyeplőre szükség nem igen vala. Épen talán ezt kedvelémeg annyira a’ szép Amália, hogy egyéb czéhtársim’ nélkülöztével (Entbehren) engem bérle ki örökös kocsisának. Rövid alku után meglett a’ szerződés , de holtomig bánom, hogy Hymen’ oltára előtt az örökvallások’ (fassio perennalis) könyvébe nem iktattatám: — Hasztalan időm nem vala róla gondoskodni, ’s magától nem ötlött illy óvás elhízott agyamba. Valóban büszke lehettem ékes asszonyomban , mert midőn körülhordoztam az imádottat, irigyen csattogtak felém czéhtársim mumusi guzs ostorhegyeikkel. A’ jó élet mellett csikaim’ kerök annyira növekedett, hogy midőn a’ nyughelyen árkádi ablakon delelének üres hintóm előtt, nyugtaidéul tüsszögve mindig dobogtak patkós lábaikkal; ’s ha dombon állottak volna, alkalmasint castali forrás eredt volna nyomukból, de így csak a’ csatorna’leve föcskendett egy közel fekvő papiros-boltnak itatós pamatjaira. Tündér asszonyomnak a’ megrendelt órára történt érkeztével mindenkor bájoltan szelidűlének, annál sebesebb volt röptűk (nem is futások) a’ gazdag város’ varázslati közt, mint gondolaté , melly a’ képzeletek’ országában villámként lövell tétova. — Ez volt szerelem - pályám’ boldogabb évszaka. — Ámde mi tartós az irigy Juno’ ege alatt ? — Asszonyom is, bár mint kedvesé könnyűhintázatú nyári kocsimat, a’ közeledő télre gondoskodván , inkább látszott üvegesre vágyni, a’ mi nekem pedig nem vala ; ’s épen midőn véletlen egy úgy nevezett ba tar de mellet vágtatnék, a’ benne ülő uracsnak csalóka köszöntését elértvén, kapott az alkalmon; azonnal megálltta, hirtelen kiszökött kocsimból, ’s egy „á Dieu“ után olly hevesen csapta be ajtaját hogy bokros sárkányim rémülten neki futamodtak, a’ gyeplőt kezemből kiránták, ’s iamva mindent öszvezúztak. Én szerencsémre csak fejem ütöttem meg és szédelgve hanyatlottam a’ földre; midőn eszméltemkor azon töprengenék , vallyon a’ szökevény tündért űzzem - e , vagy kocsim’ töredékeit toldozzam , egy baráti hű kéz lovaim’ szelidebbikét, melly gyeplőjébe bonyolódva egy karón felakadt, sántán visszavezette ; új féket adtam bűnös fejére; most — paripának használom Helikon felé. —Hű asszonyink előtt két osztálya vagyon a’ him csapodár nemnek , egyik a’ nyalánk pillesereg , melly addig szagolgat himes virágokat , mig a’ kelyi mézén le nem ragad; másik a’ bérkocsisok’ czéhe, hol én vitézkedtem. Mellyik kedvezőbb, nem akarom fejtegetni, szép asszony’ kocsisa legalább, fogadom, soha sem leszek többé. Gyury.