Társalkodó, 1833. január-december (2. évfolyam, 1-104. szám)

1833-06-01 / 44. szám

műszorgalmat érdeklő uj tudósítások, ujdon talalmányok’ leírása. Az égési kellő pongyolaságot mutat, czélirányossággal bír ; ’s a’ mi leginkább ajánlja: igen jótékony, erkölcsi értelemben van szerkeztetve. Fő czélja : az olvasóban a’ cselekvő erőt felkelteni ’s megadni azon dolgok’ ismeretet, mellyek neki a’ cselekvésnél hasznosak lehetnek; szóval: ez egy journal, miként azt Franklin, ezen egyenes szivü emberbarát irta volna. A’ politika egészen ki van rekesztve. Ama’ tetszés , mellyet e’ kétszakból nyert, eléggé bizonyítja , hogy az egy mélyen érzett hiányt, egy való szükséget elégít ki ; néhány hét alatt az aláirottak’ száma 120,000 volt, most pedig 150,000re terjed ; illy nagy ’s óriási számmal még nehezen dicsekhetett valamelly újság a’ világon. E’ fényes süket tömérdek utánzó példákat varázsolt elő; csakhamar számos illy rokon folyóírás jött létre, mellyek a’ társaság’ külön osztályi’ u. m. bizonyos felekezetek’ (secták) vagy gyermekek’ ’s előismeretekben szűkölködő felnőttek’ számára vannak rendelve. Csak egyedül Londonban több mint 10 illy nemű journal találkozik. Mivel e’ lapok postán a’ terhes bélyegbér miatt, melly azok’ árat négyszerré nevelné, szét nem küldethetnek , azért Scotzia ’s Izland’ fővárosiban hasonló vállalatokat kezdenek. Chamber’ s Edinburgh Journal- ja a’ legjobb é s legsikeresb hatású azok közt, mellyek Scotziában jőnek ki. E’journalból kettős kiadás jelenik meg, egy Edinburghban, a’ másik Londonban, mert a’ kiadók könnyebbnek találók azt ott újra nyomatni , mintsem szerte küldözni. Scotiaban 45.000 's Angliában 30.000 aláirót számlál. A’ „Penny Magazine“ charakteréhez leginkább közelit, mint általán fogva a’ folyóírások’ e’ neme a’ Scott nemzet’ hideg, practikai , morális, fontolgató charakterével legjobban rokonul. Épen igy hordozza magán a’ dublini „Penny Journal“ is, melly e’ szakirások’ szerepét Izlandra nézve vévé által, hazája’ charakterét: az egy pompázó, fényes , ál elmésséggel van írva , mulattat inkább mint oktat ; az egész csupán izlandi dolgokra szorítkozik ,s illyen pontból tekintvén, idegen olvasóra nézve nincs minden érdek nélkül; de sokkal kevésbé hasznos, mint akármellyik az angol vagy scott rokon lapok közül. FAJI SZERETET’ JUTALMA. Mária Therézia császárné az ő népének valódi anyja volt. Egy jóltevő vagy tudományos intézet sem kerülé el figyelmét, szelíd anyagondjait mindenre kiterjeszté. Ő egyebek közt évenként többször meglátogatá a’ katonai akadémiát „Bécsben“, hol nagyobb részint szegény ’s érdemes tisztek’ fijait császári költségen nevelék a’ katonai pályára. Buzgó részvéttel tudakozódott mindenkor ezen intézet’ állapotjáról, a’ növendékek’ viszonyai ’s viselete felől. „Mellyik, az én kedves fijaim közül — kérdé egykor az akadémia’ tisztes elöljárójától — viseli magát legjobban ? — „Fölséges asszony — válaszolt ez — ők mindnyájan derék ifjak ’s méltók Felséged’ anyai pártfogására; az ifjú Vukassovich azonban leginkább kitündöklik.“ — így dicséré az elöljáró, így dicséré minden tanitó a’ derék ifjút. — „Én ezen ifjú embert már sokszor hallom dicséretesen említtetni“ — folytató szavait a' nemes szivü fejdelem-asszony ’s a’ Dalmatát, ki szerény pirongással áll vala előtte, nyájasan nézdelé. „Szeretném őt küzdeni látni, hagyd vegyen csak kardot kezébe.“ — Bár milly nem vitézileg állott mindeddig az ifjú a’ császárné előtt, olly fönséges jön most arcza, olly tüzesen villogott két szeme , olly negédes, bátor és férfias vala most állása, midőn a’ bajvivásra elkészíté magát. Ő bizonyos volt győzedelméről ’s vala mennyi nevendéktársa, meggyőzetvén ereje és ügyessége által, sükeretlen mérkőzés után fáradtan tevé le kardját. — A’ jó császárnénak az ifjú ügyessége és szép magatartása igen megtetszett. „Vedd ezen ingyen zsoldot kis vitéz — így szólt hozzá, tizenkét aranyat nyújtva kezében, — ’s illy bajos küzdés után szerezz egy kis örömet magadnak.“ Az ifjú a’ jószivü fejdelem-asszony’ lábaihoz omlott; de ez fölkelni parancsoló ’s kezét nyújtó neki megcsókolásra. — Egy hét múlva a’ császárné viszont meglátogatja az intézetet. Az ifjú Vukassovichot újra maga elébe hivatja ’s kérdi tőle: minő mulatságra költés nyert pénzt? — „Itt az ifjú keblét félénkség szállja meg ’s szava el-elakad. „Talán eljátszottad, vagy hát mi másra költötted ?“ tudakozó a’ császárné némileg komolyan és nyersen. — „Szegény atyámnak küldöttem azt — válaszoló szerényen as 174