Társalkodó, 1835. január-december (4. évfolyam, 1-104. szám)
1835-09-19 / 75. szám
TÁRSALKODÓ. Pest, September’ 19kén PÁSZTOR-ÓRA. Mosolygsz az énekes fölött Szerencse’ magzata! Mosolygsz, ha lelkén bánat ül— ’S busongás — szózata ? Mosolygsz, ha vérző fájdalom Fakasztja könnyeit — Siratva a’ gyöngy ifjúkor’ Letűnt reményeit? Pályánkon,ah! fény nem dereng, Nem földi üdvsugár, Mellyen nyugalmas béke lak Szelíd örömre vár. Pályánk kelettől nyugatig Töviseken vezet, Csak képzelet, csak lant miénk Ezt nyújt a’ Végezet. Lang-képzelet, melly karjain Fénykörbe ringaták, Hol kéjmerengve láthatunk Sok bájos ideált. ’S titkon borong’s gyűl érzetünk Nem földi képekért, Valót feledve és jelent Egy pásztor - óráért. Hol ajk remegve ajkon ég, ’S kéz kézben reszkedez — Lélek hajol lélek felé — Szív szívnek mennye lesz. S a’ pásztor-óra—a’ dicső — Mint nyár’ felhője fut, ’S az élet újra a’ való’ Zordon fagyára jut. — ’S igy istenűlés ’s kéj özön Csak álom ’s képzelet, Még is szelíden tünteti Képét emlékezet! By Mihály. RÓBERT. Mozdulat nélkül borús, márványszoborként, Róbert haldokló apja’ tetemeire , végleheletét kívánván felfogni, az örökre elszállandót, mintha általa tulajdon szivének —melly elfásult és nem ver — akarna életet adni. „Ébredj fiam, szól az örökre elváló ősz, erő kell az életre és bátorság, az it mérhetetlen nagy, veszélyei számtalanok.“ ,Merre forduljak, apám! miért hagysz el engemet, vezetőm?4 „Kebledben vezeted fiam, ne kövess mást; az nem fog vinni sötétnek; áldásom reád!“ Miként részesülnek a’ halandók azokban, miket testi’s lelki tulajdonoknak nevezünk?—Mindenütt fájdalommal küzd az ész.-------Az osztás nem egyenlő, a’ részek nem egyértékűek. A’ nagy tömegek, a’ fajok, valamint az egyes tagok, kitűnő jelét hordják a’ határtalan különbözésnek. A’ lélek’ képezhetése a’ fő hatalom’ vég nélküli erejének bámulására vezet. Az egyenetlenség’ okát az ész meg nem foghatja, de a’ lélek nyugalmát leli abban, hogy az a’ tökélyedésnek szükséges föltétele. Róbert mély érzést, élénk képzelőerőt és gazdag elmét nyert. E’ tehetségek okos vezetés által fejledeztek ki, — mert a’ nevelés vezető, vigyázó és védő, de soha nem teremtő — a’ játszi gyermek reménnyel telt ifjúvá, az ifjú cselekvő emberré vált. Itt a férfiúi kor felnyilik előttünk a’ világegyetem’ kapuja. Örömreszketve lépünk ebbe a szentségnek. Tagjává váltunk az emberiségnek, részt venni szomjazunk munkálkodásiban, oltárán örök esküt rebeg röpkedő lelkünk ’s mint vagyunk, egészen áldozatúl ajánljuk lelkünket. Haladunk. Melly tekintet, melly tömérdek keverék, mi tolongás! Mit hatalmas egésznek véltünk, osztályokra, csoportokra szakadt: az egyes osztályok ugyanannyi különös tagra , mennyiből állnak. Az egészet összetartó erő és lélek sehol; egyesség: mese; egyenlőség: hideglelési képzelgés; közjó iránti szeretet: gyávaság, szabadság, regényes álom. Az osztályok’ tarka keveréke különféle úgy nevezett társasági helyzetekből áll. Kábító szövevény, alaptalan semmi. A’ teremtmény nem bírja meg a’ halhatatlan lélek’ komoly tekintetét, állati tulajdonai erőt vesznek rajta. A’ csoportokat ne nézd közelről, halandó! ne vizsgáld alkotó részeiket. Szédítő fényben ragyog a’ dicsőség, a’ hatalom, holott csak szemfényvesztés. Slányd el a’ tündöklő kövecseket, érczeket, czifra rongyokat, gyáva játékokat — ’s olvashatod alattok a’ nagyravágyást, büszkeséget, ’s láthatod, hogy követik őket nyomban szülötteik : az irigység és gyűlölet. Kényelmes önelégüléssel forog számtalan álorczákban előtted a’ haszonlesés. Körülforog, utánok csődül a’ csorda, mint hadsereg tátott szájjal a’ hajót, morzsákat lesvén. Erő zárja-e ki az erényeket, vagy ezek nem férnek meg a’ tömeggel? Tán egyik sem; de bizonyos, hogy erény, lélek és ész örökké magányosan volt. Előtted az út: fény, hír, név, tekintet, tisztelet, szeretet; keress! Előtted a’ dicsőség, halhatatlanság, függetlenség, szabadság; válassz! —Róbert választott, láng betűkkel írva keblében : igazság, emberiség; de külső jegy nem szégérezi. Szegény Róbert a’ többi lángoló lelkek’ útjára tért ’s legnemesb érzelmei egymás után hajótörést szenvedtek a társaság’ szikláján. Forró szeretet, nagylelkűség, barátság, jótétemény, bátorság ’s minden, ezek’ számába tartozó nemes indulatok egyenként elsülyedtek ’s mintha alehymnista’ üstjeiben egybe olvasztattak volna, nem maradt a’fenéken arany helyett egyéb salaknál, a’ fagyos tapasztalásnál, ’s ha híven követve is belső vezetőjét, forró érzelmeit a’jó és nemes iránt megmentette, a’ szenvedőnek, az elnyomottnak segédkart nyujta, hol lehetett, az igazság’ügyét támogatta, érzé mégis az egyesnek parányi erejét. 1835.