Társalkodó, 1836. január-december (5. évfolyam, 1-104. szám)
1836-09-21 / 76. szám
gcsb táplan nemeket aranydrágán kelle fizetni. Ez által charakterök szörnyen ingerült leve, ’s gyakran egy tekintet vagy szó elég volt, velök fegyvert rántatni; a’párviadalok náluk szokássá sőt szükséggé vált így rosszabbíták meg önmagok már különben is szomorú helyzetöket. Ezen tisztek közt volt egy fregátkapitány. Magas rangjáért tiszteltetvén, mint embert minden szerencsétlen társa szerette, főleg az ifjabbak. Midőn estve egykor szokás szerint szobájában többen együtt valának, oktató ’s felderítő beszélgetésiben résztveendők, ’s kérők, hogy indiai kalandból valamit regéljen , igy szólt: „ Ma, ifjú barátim, nem fogok táborozásimról, vagy számos harczaim’ történetéről szólani; ha azonban csakugyan akarják, hogy valamivel mulassam Önöket, tehát beszélek egy történetet, melly míg élek,eltörülhetlen marad emlékezetemben. Boulogneban történt, azon időben, midőn álgyusajkákkal’s nagyobb ’s kisebb hadi hajókkal telve volt a’kikötő; azon időben, midőn egy erős és hív hadsereg, vezérének csak egy szavára várt, hogy ezen sajkákra lépjen, meghódítani a’ büszke Brittanniát.A’ tengeri tisztek közt találkozók egy hadnagy ’s egy kadét; az első szelíd természetű ’s már érettebb korú volt, több táborozásban vett már részt ’s tisztes rangját csak érdemének köszöné; a’másik könnyelmű volt, fiatalabb’s tüzesebb. Ezen két egymástól olly igen különböző férfi, kiket szolgálatok még csak viszonyos érintésbe sem hozott, nem sokára egymásnak ellensége lön. Igen hosszadalmas volna elbeszélni, mi szülé közöttük a’ gyülölséget, elég legyen mondanom, hogy a’ kadét nem elégülvén meg azzal, hogy elöljáróját megsértő, magáról annyira megfelejtkezik, hogy nyilván párviadalra idézte ki, ’s „gyáva“ melléknévvel fenyegető őt, ha a’ kihívást el nem fogadná. A’ hadnagy mérséklést használt a’ hevesség ellen, ’s hidegen felelé, hogy fegyvereit ő nem harcz- ’s polgártársai ellen hordozza,’s hogy sokkal szilárdabb alapon nyugszik vitézségének hite is, semhogy azt új próbákkal kelljen bebizonyítnia, hogy nincs kedve egy döfés által bevégezni fiatal ellenének pályakörét, ki még nemesi alkalmat is nyerhet meghalásra, é s hogy önmagának sincs szándéka magányos viadalban alapos ok nélkül veszélyeztetni életét, hogy illy viadalból egyikök sem reméllhet dicsőséget, hogy vére a’ hazáé, ’s azt csak hazájáért kész kiontani. Ezen bölcs és értelmes nyilatkozást nem javashatá egy olly emberekből álló hallgatóság, a kik azon sötét előítélettől valának elfogulva, hogy csak vér moshat le sérelmeket; a hadnagy’ felelete rosszalás’ morajával viszonoztaták s a kadétot az nemcsak nem nyugtatá meg, sőt még dühösebbé tévé. „Huszonnégy órát engedek Önnek elhatározásra, — szólt a’ kadét — de előre mondom, ha ezen idő lefolyt ’s Ön megtagadja tőlem azon elégtételt, mellyet kívánok, úgy mindenütt, hol velem találkozik, ki leend téve a’ legnagyobb megsértésnek, melly férfiún ’s főleg katonán esketik.“ — E’ szavakra halálhaloványság futá el a’ hadnagy’ arczát, alaki reszkettek ’s kezével kardjához csapva, emelkedett hangon imigy szólt: „Azt ne cselekedje Ön! mert úgy azonnal megölném, ’s ez szerencsétlenség lenne mindkettőnkre nézve. Én izgalom nélkül megölném Önt, — folytató mély, komor hangon ’s villámlövelő szemekkel — s mind azt megölném, ki elég vakmerő volna kezeivel engem illetni. Önök mindnyájan hallottak engem, — szóla rettenetes hangon, ’s szemeit végig futtatva a’ gyülekezeten — égre esküszem, ha M * * valósítja fenyegetést , úgy én is teljesítem az enyimet, ’s akkor az ő fejére szálljon a' kiontott vér!“ Ő távozott. — Hosszú mély hallgatás következett; minden jelenvolt megütközöttnek látszék. „Különös,— megszólalt végre egy hajóshadnagy — ezen ember, kinek pirulok bajtársa lenni, meggyalázza a’ formaruhát, mellyet visel,’s magaviseletén csak azért bámulok, mert meg vagyok győződve, hogy nemcsak pisztolyhoz de kardhoz is igen jól ért,’s így nem tudom, mikép találhatnék rajta sérthető helyet.“ — „Ő harczol, mint sz. György ’s a’ fecskét röptiben lelövi, “ mond egy másik. — „Több szerencséje van Önnek mint esze, hogy kihívását a’ hadnagy el nem fogadta, — szólt egy harmadik, a’ kadéthoz fordulva — mert ha az mind igaz, mit róla beszélnek, úgy Ön’ ügye nincs egészen rendben, vagy talán nagyon is rendben volna Önre nézve, ha valaha illy ellenséggel állna szemközt.“ — „Az nekem mindegy, — viszonzá a’ kadét, kinek ezen utóbbi szavak által megsértett önszeretete most még kevesbbé engedé a’ visszalépést — erős szív’s gyönge kéz többet érnek,mint biztos kéz ’s gyáva szív, ’s gyávának kell mondanom azt, ki ügyesb létére visszahozza magát; ha velem vonakszik megvíni, úgy ki kell taszítatnia a’ tiszti karból, mellyhez tartozói érdemetlen; közöttünk nem szabad gyávákat megszenvednünk. “ — „ E’ tárgyban Önnel nem vagyok egyértelmű, azaz: én nem vagyok annyira meggyőződve gyávaságáról, mint Ön látszik lenni, mert a’ hadnagy’ egész magaviselete elszánt bátor férfira mutatott.“ — „Ő derék, rettenthetetlen tengerész,—szólaltmeg egy fiatal tiszt. — Én néhány év előtt egyazon hajón valék vele; ez volt első táborozásom,’s mondhatom Önöknek, hogy ő a’ veszélyben nem hátrált; ezt nyilván bebizonyító amaz iszonyú szélvészkor, midőn a’ jóremény’ fokát körülhajóztuk. Midőn árboczaink recsegtek, összeszaggatott vitorláink villámsebesen eltűntek szemeink elől, midőn az ég fekete mint pokol, ’s a’ tenger fejét mint hó, romlásunkra egyesülni látszottak, ’s szegény hajónk az erőködések alatt nyögve, csaknem mindig oldalán fe