Társalkodó, 1837. január-december (6. évfolyam, 1-104. szám)
1837-06-03 / 44. szám
m eséretben ’s jutalomban leli. ’S mi legfőbb pánczélul szolgál a’ nemzetiség mind azon megtámadásai ellen, millyeket a’ világ nemzet nélküli selejtesei minden időben ’s szünet nélkül koholtak az emberiség lelkesb része ellen. Erdély szomorú állapotban van, ’s minden oldalról feltornyosult fölötte a’ ború. De tiszta lélek, tiszta szándék és türedelem — az önmegtagadásnak e’ szülöttjei — ki fogják határai közt is vívni a’ szent Igazság jogait, ’s ellenségei megalázva ismét ’s ismét például szolgálandnak a’ világnak, hogy önkénynyel párosult erő békázhat ugyan, de nemzeteket csak lelki erő — Bölcseség t. i. és Igazság — hódíthat. Ki fog válni a’ valódi belső érdem a’ bitorlottal, ’s szeretem hinni, majd majd véget szakaszt a’ Nemzetiség Angyala mind azon keserűknek, miket vakság, indulat és kajánság vetett Erdély ’s Ausztria közé, és hogy nincs távul azon hajnal-tárnádat, midőn mind a’ Nemzet mind a’ Fejedelem jogai, a’ nagy világ elibe állítva, tagadhatlanul bébizonyítandják legjobb Fejedelmünk tiszta szándékát, a’ Magyarnak pedig szerencsében, balsorsban, kedvelve bár vagy üldözve is tántoríthatlan hűségét. Önmegtagadás , drága Hazafiak, és minden kísérleten győzni tudó Türedelem , ím ezek menthetnek meg, ’s csak ezek. ’El fogadom, nem lesz legcsekélyebb részem bennük utolsó leheletemig. Erdélynek ’s Magyarországnak érdekei ugyanazok, ’s így ki őszintén ’s ügygyel szolgálja az egyiket, a’ másiknak is hű embere; ne felejtsük ezt, ’s bízzunk a’ Valóban, az Igazságban, ’s mindenek fölött tiszta szándékunk ’s férfias állhatatosságunkban; csekély de haladattal teli személyem pedig ezentúl is kegyes ’s barátságos indulattal ítéltessék Alsó Fejérvármegye nemes Rendei, kedves Atyámfiai által, a ki a’ hódolatnak ’s rokonvérnek legvalódibb érzetével vagyok Tisztelt Hazámfiainak, Alsó Fejérvármegye nemes Rendeinek legháladatosb szolgája, leghűbb rokona Széchenyi István s.k. Pozsony, November 91kén, 1835. EGER’ ÜNNEPE. Eger, május’ főkén 1837. Kedves barátom ! Utóbbi levelemi tudósításomnál fogva hiszem, óhajtva várod, ámbár hírlapjaink röviden közlék is már, hogy városunkat érdeklő imént tartatott jeles ünnep’ körülményiről némileg értesítselek; mit ezennel örömest teljesítek. Minthogy az ünnep’ tárgya —mint tudod — az ujban épült anyaegyház vala, elsőbb is az ezt illetőkről értesítsek. E’ körül ez alkalommal két eset fordult elő: egyik , az alapkőszentelés ’s berakás; másik az anyaegyház’ fölszenteltetése. Az első, május’sikán estve — miután tisztelt Érsekünk az előző ájtatosságokat udvari kápolnájában végezvén, díszes egyházi menettel tömérdek nép’ kíséretében az uj egyházban megjelent — illy alkalomkor megkívántas, minden szertartással teljesítetett. A’ templomszentelés — mint előleg kitűzve volt — 7kén ment véghez, következő renddel: reggeli 7 órakor a’ pátriárka - érsek ’s papság az udvari kápolnában a’ megelőző imádságokat tartá, mellyek után a’ papságtól kísértetve a’ felavatandó egyház’ tornáczában megjelenvén — ott, valamint a’ templomban is, a’ fölszentelési szertartásokat elkezdé ekkor azonban a’ nép a’ templomból kizáraték, az egyházi szertartások’ kivonata szerint. Ezek után a patr. érsek, udvari kápolnájába visszatérvén, onnan ismét fényes egyházi szertartással tömérdek ájtatos nép’ kíséretében az ujban épült anyatemplomot *) körüljárva, buzgó híveit az olly rég óhajtott szerencsében részesitőleg, a’ nagy költséggel ’s tetemes fáradsággal az örökkévalónak ’s a’ nazarethi istenember’ tiszteletére emelt díszes ’s nagyszerű egyházba ünnepélyesen bévezeté; hol a’ fölszentelési szertartásokat folytatva, ezeket fényes sz. mise-áldozattal, melly alatt Seiler hazánkfia jeles miséjét nagyszámú műkedvelők’ közrehatásával hangoztatá, délután harmadfél órakor béfejezte ; mi közben Lonovics József Csanádi megyéspüspök az ünnep’ körülményihez alkalmazott lelkes egyházi beszéddel buzdítv a’ népet az örök istenség’ ’s az egyedül boldogító vallás’ tiszteletére, illőleg méltatva egyszersmind magas érdemeit Érsekünknek, ki a’ még boldogult Esterházy Károly püspök által szándéklott anyaegyház-építést valósítani ’s végezni olly annyiraigyekezett, mi által nevét örökítve, tiszteletét a’ késő unokáknál is biztositá; nem kevésbbé magasztalván a’ ns. Káptalannak közreható tetemes adakozásit is, mellyekkel e’ szent czél’ végrehajtásában részt venni buzga. Illy hosszas és fárasztó szertartások’ végeztével, szünetlen mozsárdurrogás, ’s a’tisztelkedő cs. k. ’s polgári katonaság’ üdvezlő lövései közti örömmel oszlott el a’ tömérdek nép, miután tanúja lehetett olly jeles esetnek, millyet helyenkint ritka század nyújt; de minde’fölött kép . Az uj főegyház egész hossza tornáczossul (hova 57 láb szélességű kényelmes lépcsőzeten juthatni) 300 lábnyi, szélessége 168 lábnyi, középhajója 72 láb magasságú, középkúpja (cuppola) 120 láb, 12 széles ablaktól világítva, kettős tornya 168 láb magas, csarnoka (porficus) 8, karinthi-rendű 52 láb magas ’s 5 láb körűi oszlopon nyugszik, mellynek homlokpárkányán ez egyszerű fölirás : ,,Venite adoremus Dominum“,’s kissé föntebb : „decursu unius lustri exstructa 1836“; ’s hegyelte :’ Hit, Remény, Szeretet óriásalaku, ’s kétoldalról két derub’ hasonló idomzatú szobra emelkedik. Fő ajtaja 21 láb magas. A’ középhajót a’ két szélsőtől nyolcznyolczkorinthi rendű, fejezetes , vörhenyeg-sárgás márványzatú, ’s 51 lábnyi magas ’s 5 lábnyi átmérőjű oszlop különzi el ; a’ középkúp hasonló 12 oszlopon nyugszik; a’ hangászkarzat nyolcz hamuszintin , úgy hogy az egész egyházat 36 oszlop ’s 42 faragvány diszesíti; 10 művészi vésetű dombor faragvány (basrelief) ugyan a’ sanetuariumot, mellyek, valamint a’ homlokpárkány’ szobrai, ’s a’ pusztában prédikáló sz. Jánost példázó, Mária-kápolnabeli faragványok Casagrande velenczei szobrász’ művei. A’ lapos oszlopok ’s mellék-oltári faragványok verde antico modor szerint márványozván Négy jeles oltárkép is magasítja e’ gyönyörű épület’ díszeit: a’ főoltáré Daunhauser bécsi, a’két oldal-oltáré Schiavoni és Malatessi, ’s az átelleni mellékhajó v. keresztboltozat’ oltáráé pedig Gregoletti (mindhárom velenczei) művész’ készitvénye. Építőmestere a’ pesti Hild, Roma’ tanítványa ’s neveltje. — Saját szemlélete után