Társalkodó, 1837. január-december (6. évfolyam, 1-104. szám)
1837-08-02 / 61. szám
zárdát egy erős földrengés alapjában rázta meg, ’s kevésben múlt, hogy halomra nem omlott. Alig léptek előbe a’jeruzalemi zárdában az egészségbiztosító rendszabályok, midőn én ugyan itt szállást foglalok, ’s a’ t. Másnap, azaz sept. 16kán, Jeruzalemet kezdém bekalandolni, ’s megszemlélni azon várost, mellyben minden lépés szent emlékezésekkel kínál. Kalauzom Camillo atya, sz. ferencz rendjebeli szerzetes, és kath. lelkész volt. Zarándokságomat a’szent koporsó’templománál kezdém meg. A’ török hatóság a’ kapukat megnyittatá, ’s én beléptem. Az épület szép, a’ nélkül hogy rendkívüli műnek neveztethessék; az, egy csarnok által, melly énekes kart képez, meghosszabbított egyszerű rotundábul áll. Byzanczi szlrlben van építve, ’s elég tág mind azon helyet magába zárni , hol Krisztus’ kínszenvedése történt; meg van egyszersmind annyi szükséges térrel nagyobbítva, melly egy zárdát tiz latin szerzetessel körfalaiba fogadni képes. A’ görög ’s örmény szerzetesek a’ templom’ felső részében laknak; a’ görögök, mint legpártfogoltabbak, bírják a’ chorust, melly egyszersmind templomjokul szolgál. A’ latin barátoknak saját zárdájokban van egy templomuk , melly egyúttal sekrestyéjük is. Ünnepnapokon a’ chorus’ ajtajánál emelnek oltárt, ’s a’szent misét itt tartják. Az örmények e’ czélra a’ templomnak egy másik osztályát használják. Számos kápolna épült mind azon helyen, mellyeket megváltónk halála dicsőített; ’s Krisztus’ koporsója a’ rotunda’ közepén áll, betakarva egy köb alakú emlékkel, ’s fölötte egy kúp-boltozat, melly a’ templomnak e’ részéből egyszersmind különös ép isletet képez. Egy márványlap fekszik a’ kövön, melly ama’ sírt borítá, hol üdvezitőnk’ teste eltemetteték. Itt folyvást találhatni virágokra, mellyek mindig újakkal pótoltatnak, ’s itt borulnak a’ keresztyén hívek porba, hogy lelköket istenhez emeljék. Minden jámbort, ki kötelességét teljesíteni e’ helyre jő, rózsavízzel öntöznek meg. E’ sír fölé oltár van építve, mellynél mindegyik község sorszerint isteni tiszteletét ’s könyörgéseit végzi. Ez azon épület, melly tulajdonkép szent koporsónak neveztetik. Nem messze a’ fő vagy is bejárási kaputól, a' karzattal szemközt, van egy fallal körzött magaslat, egy lapos-tetejű T1 lábnyi magas szikla. Ez, a’ koponya- vagy is kaláriahegy. Itt áldoztaték föl az istenember, itt ontá ki vérét, ’s itt ment teljesülésbe a’ megváltás’ titka. Mutatják a’ vándornak még ma is azon helyeket, hol a’ kereszt állott, ’s hol e’ keresztet később szent Honának csudás látása által ismét megtalálták; mutatják azon helyeket is, hol a’ két lator’ keresztfája Jézuséval egyazon időben felállítva volt. A’ keresztyénség’ e’ szent emlékeit látván a’ vándor, csudálatosan illetődik meg. Ugyanazon kerületben egymásután szemléltem meg azon helyeket, hol a’zsidók Krisztust, a’ hagyomány szerint, felfeszítetése előtt fogva tartották ; hol őt meggyalázták; hol ruháját felosztották; hol kertész’ képében Mária Magdolnának megjelent; hol a’ szűz anya újának felfeszítetésekor állott; megmutatták a követ, mellyen Krisztus’ holttestét bebalzamozták, ’s mellyet jelenleg eltakarva ’s különös tiszteletben tartanak; meg szent Nikodem’ sírját, ki Krisztus’ testét a keresztfáról levette ; meg a’ kősziklát, melly üdvözitőnk’ halála’ pillanatában kétfelé repedt.__ Látám azon helyeket is, hova Bouillon Gottfried’ ’s testvére Balduin’— jeruzalemi első királyok’— halt maradványait takaríták. Korábban e’ helyeket felírások diszesíték; de midőn a’ görögök a’ 30 év előtt történt nagy égés után a’ tűz által elpusztított épületeket ismét helyreállíták, a latinok iránti gyűlölségből szándékosan takartakel mindent, mi erdődeink’ dicsőségére ’s hatalmára emlékeztetett. Én mély tisztelet’ érzelmével tekintém meg Gottfriednak, ezen szintolly bátor mint erényes keresztyén hősnek, kardját, kezemben tartani azt ’s forgatám. E’ kard jó hadi-fegyver, kissé kurta és nehéz, de azért a’ kézben könnyen forog, ’s még ma is hasznát lehetne venni. • Én mind ezen tárgyakat ’s emlékeket szent megilletődéssel tekintém , s a’ múlt századokban csapongtak képzeletiül; de Camillo atya kiragadott mély ábrándimból e’ szavai által: „Most Ádám’ sírját fogom önnek megmutatni“ — „Mit? Ádám’ sírját? —• kérdezem — mellyik Ádámét ?“ — „No’s Ádámét, az első emberéél“ •— „Aki mit mesél ön itt nekem jó atya?“ —Ő megnyugtatásomra csakhamar így felelt : „Hiszen ez nem hitágozat, hanem csak hagyomány ’s történeti dolog.“ (Vége következik.) A’ SELYEMBOGÁR CHINÁBAN. Hibásan vélekednénk olvasóinkról, ha itt e’ becses bogár’ leírását adnék. Eléggé ismeretes az is, hogy a’ selyem Chinából ered; hogy Nyűgöt az első selyemtenyésztést két szerzetesnek köszöni, kik a’ Odik században Chinából hoztak selyembogár-tojásokat Konstantinápolyba , ’s hogy ezután is csak több század múlva lett nálunk ismeretessé a’ selyemtenyésztés. De Chinában is milly régi lehet a’ selyembogár- ’s a’ hozzá tartozó eperfa-tenyésztés, arról magok a’ chinaiak sem mondhatnak bizonyosat. Csak azt állítják, hogy Leuchou (du Halde „Sieling“-nek nevezi), Iloangty császár’ (ő volt legnagyobb előmozdítója a’gyáraknak,’s mondják, hogy Kr. sz. előtt 3000 évvel uralkodott Chinában) négy hitvesének egyike volt első, ki a’ selyembogár-tenyésztést és selyemfonást tanitá. Meglehet nagyítva van a’ dolog, mi ezen régi korára nevetségig hiú népnél nem ritka eset; annyi mégis bizonyos , hogy Chinában a’ selymet több évezreddel előbb használták, mint nálunk, innen van, hogy e’ szorgalmas nemzetnél a’ selyemfonáshoz tartozó erőművek már több évezred óta folyamatban valának. De alig kapott Konstantinápoly selyembogarat, ’s Justinián nemcsak ott, hanem Görögország’ több helyén is nyomban állítatott selyemgyárakat, itt lelé azokat Roger, midőn Görögország’ egy részét meghódította ’s 1130. Szicziliába vitteáltal. Mint terjedt el a’ selyemtenyésztés, ez körünkön túl van; elég az ahoz, hogy azóta Csnnának egy fontos elsőbbségét elnyertük s a’ jeles productum világrészünkön is egész nyugatig elterjedt,’s nevezetesb kereset- és kalnárágak egyi