Társalkodó, 1838. január-december (7. évfolyam, 1-104. szám)
1838-09-19 / 75. szám
295 alább literaturánkra nézve) teremteni kelle; minden lépés tömérdek akadálylyal járt, ’s nem talált jutalmat , sőt elösmerést sem; még az ügy’ győzedelme is kétséges volt. Melly tiszta szent buzgóság , melly hős elszánás kellett e’ háladatlan munkához , mellynek teljes fontosságát csak magok a’ fáradozók sejdíték. Innen azon meleg tisztelő barátság literaturálik’ első apostolai közt, melly egyetlen jutalmok vala. Critica ezen szakaszban még nem létezhetett ’s reá szükség sem volt. De a’ mit olly tiszta kezek vesének, megáldatott az égtől, literaturánk kivirágzóit, ’s a’ virág közt_, mint ez mindenütt történik — sok konkoly is. Irtani kellett, hogy agyom el ne nyomja a’ búzát, ’s ezt annál kevesebb tartózkodással, mivel a’ munkák már fizettetni kezdettek ’s érdemük elösmértetett, csakhogy fájdalom fonákul és túlságosan; az írók egymás előtt hajlongtak, egymást bálványozták. Mint hajdan Gottsched’idejében Németországban , úgy nálunk is, Cicerókról, Liviusokról, Hőmérőkről ’s Horatiusokról kezdenek eszelősködni. E’ balgaságnak véget kelle vetni,é 's im’ megjelentek a’ Kritikai Lapok , hangokban kelleténél élesebbek talán, mert minden reactio valamivel korláton túlnyomós. Ha 6 lábnyi árkot akarunk átszökni, 7 lábnyit ugrunk. E balgaságok azonban szüli- vén, most a’ Figyelmező mérsékeltebb hangon szól,’s ha ollykor villámokat szór is , talán többször koszorúkat osztogat. Criticánk tehát valóban a’ szükségtől élesztetett fel ’s azért nem volt időelőtti. Korunkban már Kazinczy, Himfy’ szerelmeit illető criticájával pendíté azt meg legelőször, folytattatok mellesleg a Tudományos Gyűjteményben, ’s mesterileg kivált literaturánk’ épen eltűnt csillagától Kölcsey Ferencztől; rendes intézetté azonban csak a’ Kritikai Lapokban alakúlt, miknek első eszméjét, ha a’ jövő literatúrai história az athenaeistáknak nem tulajdonítandja is, hanem egy akkoron náloknál literaturánkban nagyobb tekintetű férfiúnak, a’ kivitel’ érdemétől őket — kivált a’ szerkesztőt, Bajzát — nem fosztanája meg. Az első kérdésre tagadólag feleltünk; de nem volt-e ezen critica méltatlan? Kik a’ vádlók, kik ezt állítani mernék? Megneveztük őket, ’s Munkácsy, Kunoss , Stancsics , Frankenburg ’s Hazucha e’ critica’ súlyát csakugyan tapasztalák is ; de kérdés : igazságtalanúl-e ? — Ezen urak, azt nem tagadhatni, tudnak írni, azaz bírnak a’ nyelvvel, ’s előadások könnyű. Igen is, olly könnyű, mint az üres szekér, ’s t. ef. ►Stylusok’ bélyege: üres forma tudományos és költészi tartalom nélkül. A’ philosophusok mai napig az üres térről vitatkoznak , meg nem tudván határozni: létezik-e az vagy nem. Igenis létezik uraim, létezik a’m. literaturában, s amazoknál örök tanyáját üté fel. Míg grammatikánk nem vala meghatározva, literatúrai nyelvünk valamennyire kifejtve , ’s a’ magyar nyelvbeli előadásra oskoláinkban nem ügyeltek; érdem volt magyarúl írni tudni: de most, midőn mind ez változott, midőn már gyermekink is ebben gyakoroltatnak, ’s ebbeli némi ügyesség nélkül, hivatalokra sem tehetni szert; ezen érdem nagyon alábbszállt, ’s ezentúl csak e tekintetbeni jelesség, tudományos vagy költészi érdemmel párosulva, jogosíthat írói névre. Ne gondolja azonban senki, hogy ezen általányos nézetem mellett, a’ fennevezettek'jobb oldalait félre ismerem. Kunossnak tudom van némi lyrai tehetsége , csakhogy nagyon szűk. Stancsics némi erkölcsi őszinteséggel bír, ha cynicus alakban is; Munkácsy és Frankenburg pedig humoristák — magyar humoristák , ’s az első azonkívül az athenaeistákkal szemközt, igen sokat eredetiségről is szól, mi itt czélomhoz ’s az igény’ fontosságához képest mélyebb megvizsgálást teszen szükségessé. Határozzuk meg mindenek előtt a’ humor’ viszonyát az elmésséghez 's becsét a’ szépliteraturában általánfogva. Minden tetőpontját elért literaturában a’ remek írók elhasználják a' művészet’legczélirányosabb formáit, az utánok jövő költők nem vetekedhetvén velök sikerrel hasonló uton, ’s egyszersmind a’ megkülönböztetés ’s hírnév’ vágyától sarkaltatván, kénytelenek új , ha nem is olly egyenesen a’ halhatlanság’ templomához vezető , ösvényekre kitérni, ’s az újság’ ingere által azt kipótlani ’s elérni, a’ mihez elődeik a’ legegyenesebb vonalon jutának. Az első-rangú írók így a művészetet magasra, csúcsa felé képezik ki, a’ másodrendűek kiterjesztik határait és szélesítik körét. Wer ner ’s Mü 11 n er p. o. a’ drámai pályán szint azon formákban Schillerrel és Göthével vetekedve nem sok hírnevet arathattak volna. Werner azért a’ regényes , Müllner a’ sorstragoediát egész szélsőségben képezék ki, ’s ez utolsó a’ drámai szavaláshoz is folyamodók ’s jambusok helyett rímelt trochaeusokban irt. A’ sorstragoediában.'miint Müllner azt kezelé, a’ szabad akarat megsemmisittetik ugyan, ’s az ember érdektelen gépelylyé alacsonyúl. Werner szomorújátékiban mennyei hatalmaktól dróton húzott báb, a’ szavalás a’ dráma fő kellékét, a’ cselekvényt, elég nyomorúltan pótolja ki; azon kívül Müllner rímelt dictiója a’ drama’ határán túl a’ lyra’ környékébe téved : mind e’ mellett Werner, és Müllner magok idejében elég hires nevek valának, czéljokat tehát elérték, ’s ha műveik az érintett tekintetben nem tartoznak is a’ német literatura’ legelsőihez, a’tragoedia lehetséges nemeihez mind a’ mellett kétség kívül számíthatók.— Alkalmazzuk e’ példát a’ humorra. A’ költészetnek érzemény és képzelődés által, embert és világot kell élőnkbe tüntetni, természetes világban és színben. Ezt teszi az elmésség’derült oldaláról, ’s ez a’ természetes, czélirányos forma, az egyenes czélhoz vezető út. A’ humor ellenben embert és világot úgy tükrözteti vissza, mint azok a’ költész’ individuális érzeménye és képzelődése’ világában és színében az ideálhoz mérve jelennekmeg. Ez mesterséges világ és szín, mellék ’s nem egyenes út a’czélhoz. Scott Walter azért az angol regényirók’életirásában Sterne’ előadását mesterkéltnek nevezi, melly szabad-sajtóval biró országban, mint Brittannia, helyén nincs , ’s őt ez oknál fogva is rangjára nézve Fielding és S mo 11 e után helyezi. Schosser a’ német legújabb literatura’ legnevezetesb, még be nem végzett históriai munkájában, ((*¡e d)id)te 18 3af·rínutik’rte uuf` fcee I9ten bié jumātűrje ti ei franjettifíben ftaiferrekbé. 9Jiit befenDerer 9?veffhift auf tjeiftitje SeilDung) még kíméletlenebből ítél Jean Pau írói, nyelvbeli előadását tartózkodás nélkül veszett prósának nevezvén, millyfélét a’ német nemzeten kívül írónak más nemzet nem engedne meg. ’S valóban, ha azon a’ tudományok, művészetek ’s mesterségek minden környékiből összegyűjtött képekre ’s hasonlatosságokra visszaemlékezünk, mellyeket ő a’ legcsudálatosabb szökésekben fáradhatlanúl ’s alig érthetőleg egymásra halmoz , Schlosserrel egyet fogunk érteni. Genialitását senki sem hozhatja kétségbe; de itt előadási modorjáról van szó , ’s ha e’ tekintetben legtökéletesebb művét is, Titánját, vizsgáljuk meg, minden bámulásunk mellett meg kell vallanunk, hogy