Társalkodó, 1838. január-december (7. évfolyam, 1-104. szám)
1838-02-14 / 13. szám
dik, akkor a’ parlamentet kormányozhatja, de bizonyos követőkre mint Guizot ’s Odilon-Barrot számot nem tarthat; sátoráról, mellyet majd itt majd amott üt-fel, ’s lobogójáról rá nem ismerhetni, ez ugyan kevéssé fejér, kék és vörös, de azért sem egyik sem másik. — Megcsalódtam, de ki is ne?— midőn állitom, hogy Thiers úr , minden elméje mellett is, a’fő kormányzók között helyet nem foglaland, mert köztiszteletben nincs, és tekintettel nem bir. — Tekintetet csak feddhetetlenség, mint Dupont de l' Eure-nél ; önmegnemtagadáshoz csatlakozott politicus Charakter mint Lafayettenél; kiterjedt ’s izzadva szerzett birtok mint Perier Kázmérnál; bőkezűség, ’s herczegi nagylelkűség mint Laffittenél; méltóság ’s fényes születés okozta előítélet mint Broglie herczegnél; katonai fest , győzelmi fény , és dicső karddal kivívott érdemek mint Gérárd marsalnál; százados ősök és személyes érdem, mint Malé grófnál, ’s végre csak becsületes és szerény élet szülhet mint Roger Collardnál, gyakran kellemes bánásmód és sima tapintatú beszéd is mint Talleyrand herczegnél, ’s ez olly honban nem megvetendő, hol egy ötlet a’ cabinetbe parancsképen megyen , 's a’ ministerek, csak expeditorok , írnokok. A’ fen említett akármellyik tulajdonsággal sem bírt Thiers , így tehát tekintetre , ’s köztiszteletre nem számolhatott. Jóllehet tekintete nem volt, még is első minister jön, ’s a’ mi több, még kegyelemből is kiesett; tán a’suhannék örülnének, ha a’ portához követnék küldötték volna. Thiers ur az udvar’megalázatosabb embere, sok titok’ tudója, ’s minden intrigueek’ tettleges részese volt, mellyeket összebonyolitott ugyan , de ki is fejtett. Utat ’s módot mindenben talált; ő a’ tribune’ ressourceja volt. Itten minden igazságot okaival legyőzött, mindenre volt felelete, jó vagy rész, magára sohasem váratott, ’s tán alkalom sem volt, a’ hol beszédfonala megszakadt. — A’ doctrinairek , kiknek megbizottjok vala, Thiers urat fel sem vették. Bár hízelgésül őt czirógatták, csapodárságától még is tartottak ’s körmöléseitöl; a’ kerevetre magok mellé sohasem ültették; egymástól mindig bizonyos távaiban maradtak. Úgy tekinték őt, mint consequentia’s elvnélküli embert, kinek velök együtt ugyanazon politicus vétkei valónak , de vallási tekintetben rokonok nem voltak, ’s bár kabátja kikefélt vala , hiedelmük szerint revolutiós port még is rejthetett. Thiers szolgaiságát békétlenül szenvedő. Erre amarra hajlott, mászott, hogy őket kikerülhesse. Megbuktatásukat titkon koholá. Nagyságuk alatt kézzel lábbal fáradott. — És a’ ministeriumnak — sírt ö ásott. (Vége követk.) A' HANG VISZONT’ VAGY JÜEDÉK' ÁLDOZATJA. (Novella.) .Ő anyám, de szép volt ö! — „Igen, igen, gyermek — viszonzá az élemült matróna, ’s kibocsátá kezéből a’ fonalat, ’s a’ fül többé nem hallhatá pörgését a’ rokkának, mellyet korareggel óta a’ tölgyfa’ zöld lombjai alatt forgatott — igen, igen, szép tollak szépekké teszik a’ madarakat. Hát ugyan miilyen volt öltözete?“ — , Azt nem tudom — felelt a’ leányka !— szemeim csak arczulatán függtek. Én boldog volnék, mint egy királyné, ha mindig közelében lehetnék* — „, Valóban vétek volna e’ szerencsét megtagadni tőle — szólt hirtelen egy gyöngéd ’s kellemesen csengő asszonyi szózat; a’ vadrózsa-bokrok’ ágait egy gyöngéd kéz itt kétfelé osztá, 's egy szűznek fünséges szép alakja tünt elö. — Te tehát boldognak érzenéd magad’, mint egy királyné, ha folyvást nálam lehetnél ? — kérdé az idegen hölgy — Én magam is egykor királyné leszek; legalább a’ jósok nekem illy sorsot hirdetnek. __ És te mit mondasz erre, tisztes jó anya? hajlandó vagy é e’ kis lánykát gondviselésem alá bízni?”“ Emmi’ arcza itt örömtül sugárzott; pillanati majd a’ szép ismeretlen hölgyre szegültek, majd az élemült nagyanyára, ’s gyermeki arczát folyvást élénkebb biborláng borítá. — ,„Én gondját fogom viselni — folytató az ifjú herczegasszony — én őt kis komornámmá teendem ; szivemnek a'lánykához, magam sem tudom miért, különös vonzódása van.“ S’ e’ szavak közben hattyúkeze végig simult a’ szőke hajfürtökön, mellyek a’ gyermeknek naptól barnított nyakán aláfolytanak. — Úri népnél gyakran uralkodnak illynemü szeszélyek — válaszolt az agyanya — de legyen; a’ lánykát oda engedem, ha tetszik, ürülök megszabadulhatni a’ tehertől; már öreg vagyok arra, hogy magamon kívül még mások’ számára is dolgozzam; reménytem, Ön nekem valamit fizetni is fog azért, hogy a’ lányka szolgál, mert én öreg vagyok és szegény “ — ,„Ezer örömmel!“ — válaszolt a’ herczeghülgy; övésül leoldá a’ gazdagon hímzett erszényt, kivett abból néhány aranyat ’s általnyujtá az aggnőnek, ki azt minden köszönet nélkül fogadta el, egy pillanatig a’ napfényen csillogtató, ’s aztán zsebébe rejté. — ,,A’ leányka maga beszéljen magáért — foktatá az aggnő — felelj Emmi, akarod é követni a’ herczegasszonyt ? “ A’ gyermek’ egyetlen válasza az volt, hogy kis kezét örömmel fekteté az ismeretlen hölgy’ kezébe, szemeit egyszersmind arczulatán nyugasztá. ,„Hallgatni annyi mint megegyezni — válaszolt Sophia, mert az idegen hölgy a’ czellei herczegasszony volt, a’ hannoveri választófejdelem’ jegyese. — Én tehát elviszem őt magammal , ’s mivel még néhány óráig itt mulatunk, elutazásunk előtt csinosan fel is fogom öltöztetni.“ A’ herczegi hajadon itt aláhajlott a’ gyermekhez, ’s csókot tűzött homlokára. „ Ő tehát elhagy engem, mint édesanyja engem egykor elhagyott — megszólalt újólag az élemült aszszony — Ön pedig, kit gazdagság’s magas születés büszkévé tesz, azt gondolja, hogy néhány mézes szó ’s egy két nyomorult alany már elég e’ gyermeket tőlem gyámoltalan öregtül elrabolhatni. Ön nem gondolja meg szép kisasszony, milly szomorú állapot leen, reám nézve ez agyjának lombjai alatt mindenkitől elhagyatva magányosan ülnöm. — De hagyján! — az emberek mind hálátlanok! Én nem tudom , van e ereje az átoknak; mindazáltal a beközelgő hosszú magányos téli estvéken leend időm azokat kimondani:“ Sophia megijedt a’ zsémbes aggnő’ zordonságán, ’s a’ kis Emmi reszketve simult hozzá. A’ herczeghülgy egy pillanatig tétovázott, de a’ gyermek’ arczvonalaiban jelentkező aggodalom keblében elhatározást szült. „Nem volt szándékom téged busítani jó anya — viszontá szelíd hangon — meggondolatlanság vala tőled kívánnom, hogy gyermekedet egy idegennek engedd által; de nyugodjál meg; én a’ kis lánykával igen kegyesen és szelíden fogok bánni, ’s ő tudtomra adja majd, hogy rajtad is mikép ’s miben segíthetek.”“ E’ szavak ’s ama’ nyájas pillanat, melly azokat kisérte, végre meghatók az élemült asszonyt, ’s arczan a’ szigorúság legmélyebb szomorúsággá változott. „Én igaztalanúl cselekvém — imígy szólalt meg — halával tartozom istennek, hogy az árva gyermeknek pártfogója akadt; én igenigen parányit tehettem javára, s ha meghalok, őt éhség ölné meg. Vigye tehát el magával őt