Társalkodó, 1839. január-december (8. évfolyam, 1-104. szám)

1839-10-23 / 85. szám

ványai, akkor igy kezdeném: „Szüretet éneklek, szü­retét azon honfiaknak, kiknek ha majd érdemeiket a’ honfi olvassa, irigylem fogja tőlem a’ szerencsét ’s dicsőséget, hogy velök egy­ időben éltem, közöttük forogtam, tanúja valók küzdéseiknek, ’s részese mulatságjoknak. Indulj Musa !‘­ Uly modorban, megvallom , örömestebb írnék ; de mivel másoknak írok, mások’ Ízléséhez kell ösztönöm­nek alkalmazkodnia, mások pedig inkább szeretik a’ históriát; legyen tehát história! Előre bocsátván, hogy October 15dike azon nap , mellyet az idén Palóczy Lászlónak 56dik születésnap­ja előzött meg, Deák Ferencznek pedig 36dik szüle­tésnapja követett, ’s maga a’ nap Terézia névnap , ezek után akárki rátalálhat a’ ,Honi vezérében. — Mikép vált legyen e’ nap a’ haza’ választottinak élvezetnapjokká ? kissé föntebb kezdem el. Kezdetben volt egy­ akarat; hol vette magát ? meg­fejtése a’ transcendentalis philosophokat illeti, mert még akkor história nem volt; előbb történni kell valaminek, azután kezdődhetik a’ história. Ezen akarat szülte az aláirást, az aláirás pedig szülte a’pénzt; mihelyt a’ pénz meglón, azonnal meglehetett a’ dolgok’ folyama is, ’s megjón minden agy, a’ mint jön. Az előkészüle­tek, mint egyes elemek , chnoszban hevertek’s homály­ban, de Nagy Pál’intéző lelke lebeg vala felettük. Meg­­véteték általa egy szőlő’ termése Pozsony’ kedves vi­dékének egyik legregényesb pontján , ’s minden , mi a’ kezdetben volt akarat ’s ezen legregényesb pont közt történt, rendes folyamatban ő általa történt, hogy jön egy szüretté. — Némi borongások lengtek az előbbi napo­­kon, de October lődike olly tiszta fényben derült fel, mintha a’ világot világitó nagy golyó’ minden foltja el­veszett volna. Korán kezdődött egy kerületi­ ülés ,­ pá­ratlan a’ maga nemében, mert vége kezdetében volt, ’s utána nyomon a’ szüret, még pedig e’képen. A’ kecs­­ke-utcza, mellynek kül vége a’ város’ nemlétébe enyé­szik el, fogta fel hosszú sorába a’ szüretre­ menek’ szinte hosszú sorát. Hol a’ város végzödék, a’ mulat­ság ott kezdődött, szabadon kelvén az öröm. A’ katonai hangászkar, Sándor császár’ ezredéből, ott várta a’tár­saságot, melly egyébkor, úgymint ott volt, képviselői testület. Síp-trombita-dobszó harsogó hangot adtak, a’ hegyek’ ’s völgyek’ csendet kellemes zajjal felváltót, így ment a’ díszes nagy csoport egy közel halomra, Jaeily Schiller-kert nevet visel, és ott számos taraczk­­durrogás hirdeté a’ viszhangzó vidéknek e’ vidám meg­érkezést. Egy szép emeletes ház van a’ Schiller-kert’ köze­pén, ’s az előtt egy kisded udvar, itt álltak a’regge­lihez terített asztalok. Villás­ reggelizés közben a’ han­gászkar folyvást játszott, a’ taraczkok durrogtak, a’ társaság pedig tréfás enyelgéssel zajlott, nagy ’s élénk vegyületben. A’ hangászkar ’s cselédség látván utóbb a’ gulyásossal telt üsthöz ’s a’ tormás kolbászhoz, vígan lakozott, s hogy e’ látvány szinte mulatsággá vált. — In­nen egy mély után a’ menet feljebb vonult a’ hegyekbe, elöl a’ hangászkar, időnkint játszva, míg az egész vi­dám tömeg a’ vett szölőkertbe feljutott. Ezt a’ város’ né­hai kapitánya jó­ izlésű választással szerzé magának, ’s mulatóhelylyé varázslá. A’ kilátás meglepő volt itt a’ hegy­tetőről. Közűsleg sok szőlőhegy áldással megrakva, alat­­tok Pozsony városa egész déliségben mutatkozik a’ szem­nek, a’ csavargó ’s több ágra szakadó Dunától mintegy a’ hegyek alá szorítva, azontúl az egész láthatár sik, itt ott közel vagy távolabb egy egy békés falu , felötlő tornyával. Mint a’szem elragadtaték a’ vidék’ bájain, a’ szív is fohászra buzdult: Isten tartsd meg e' szép hazát! A’ helynek három része volt; az alsó rész maga a’ szőlőültetvény, lejtős oldalán a’hegynek. Itt az érke­zett vendégek azonnal széllyel oszolván, mint felszabadult tilosban, önkint kitörő kaczajjal fosztogatók a’ tőkéket legizletesb fürteiktől. Az úri férfi-sereg úgy tűnt­ ki messziről, mint nagy csóka-folt; a’ sok magas kalap, a’ mesterség’ egyik legeltérőbb divattalálmánya, itt a’ ter­mészettel legfurcsább contrasztot képezett. A’ tőkék, ala­csonyak a’ nagy férfiakhoz, mintegy gebeszkedtek föl­felé, gyümölcseiket kínálva; a’ tündöklő napfény pedig őszi legnagyobb hőséggel ömlött el a’ szép kép fölött. Más része a’ helynek, maga a’ kiemelt tető , virágos kert vala, leginkább georginákkal és cameliákkal gazdag, ’s ezen legm­agasb pont, középeit egy igen csinos kéj­házzal , kiemelkedettségében , kicsinysége’ daczára is , Semiramis’ függőkertjére emlékeztetett. A’ hangászkar itt állitván körbe kóta­ támaszit, időnkint válogatott darab­jainak messzeható zenéjével élénkité a’ környéket; a’ vendégek pedig az alattok fekvő szép világra nézeget­tek le, részint néhány fa’ árnyában egy szőlővel rakott asztal mellett pipázgatva beszélgettek multról’s jelenről; részint a’ két házacskának egy pár csinos szobáiban és széplátó tornácziban kártyamulatságot űztek. Harmadik része a’ helynek gyümölcsöskertet képezett, mintegy a’ hegy’ túloldalán. Hasonlít e’ kis berek a’ dodonai erdőhöz, benne kertészház állott tisztán tartott fák’ árnyában. Ide em berekbe czipeltetvén föl a’mozsarak a’ társaság után, alulról a’ Schiller-kertböl, a’ fák közt sorba helyeztet­tek , ’s egy már koros asszony, a’ nép’ osztályából, az egri hős-asszony’ bátorságával megtelve sütögeté el azo­kat, olly hidegvérüleg, mintha diókat tördelne, ’s távai­ról sem gondolt arra, hogy én őt újságba teszem min­den taraczkival együtt, ’s ekép halhatlanítom. Miilyen az élet’ forgása! E’ szegény asszony majd ötven esz­­tendöt élt már, ’s a’ feledékenység’ koszorútlan alakja maradt ó, de im’ midőn élte végre lealkonyult, a’ sors úgy hozza, hogy ő taraczkokat sütöget , én pedig meglátom, ’s gondolok valamit, ő is meglát engem, da nem gondol semmit; ’s ezzel újságba jó, a’ nélkül hogy tudná. Most már tudja egész ország, hogy ő , a’ jámbor nő, létezik ’s vén asszony korában taraczkokat sütöget. Élj boldogul jó asszony! te egyetlen egy most már ma­gad’ nemében, mert taraczkid’ hangját egy ország meg­halla, onnan a’ fák közül, mint egy tündérkertből.— El gyümölcskert’ szélén volt hömpözö-hely is, hol számos vendég mutatkozott hömpdobálással, melly mellett a’ pipa gyakran kialuván, az elmés, c­únos Krisztina’ tüzénél gyújtók meg, ki ott közel telepité le gesztenyesütő kis intézetét; hog­y némelly vendég’ pipája gyakran kialudt, ’s szintolly gyakran gyújtani kellett járnia, az magában értetik; magammal is többször megtörtént. Dél tájban jöttek az árvák ’s a’ katona-növendé­kek, mert a’ megvett szőlőtermés nekik volt ajándékozva, a’ társaság csak mint dézmát vevén ki belőle részét. Mintegy harmincz árva, gyengébb ’s erősb­ korú , né­­hánynyal több is mint lány, tisztán csinosan ’s öltözve , az egészség’ fris színében, örömtül ragyogó szemmel érkezett meg e’ szüretre , mind kosárkával ellátva, ’s milly boldogok voltak ők most! Már azelőtti nap tudták, hogy ekkor szüretre jönek , még pedig magok’ szüreté­re , mellyet ők, az árvák, a’ hon’ atyjaitól kaptak, ’s az öröm, melly reájok várt, aludni sem hagyó őket; ki is volna képes boldogságát elaludni! Hajnalkor fen cseveg­tek , de a’ nagy készület még is addig tarta, hogy majd dél lett, míg kijöttek. Az intézet érdemes igazgatója,

Next