Társalkodó, 1840. január-december (9. évfolyam, 1-104. szám)

1840-03-28 / 26. szám

102 terminre, minden esetben pedig végnélküli atyafi­ vesze­kedésekre ’s erkölcsi romlásra, mellytöl pedig az orszá­goknak mindenek fölött óvakodniok kell, nyitna önkintu­­tat. De végre azon kérdést is teszem a’ legkisebb föld­birtok-mennyiségre nézve, hogy, ha senkinek sem lenne szabad földet bírni valamelly megszabott legkisebb men­nyiségen alul, ki fogná majd törvényesen ’s igy igaz­ságosan bírhatni mind azon már meglevő apróbb földbir­tokrészt, miket vagy fekvésűknél vagy egyéb környüle­­teknél fogva összesítni nagyobbakba nem lehetne, a’szom­szédok pedig nagyobb birtokaikhoz átvenni nem akarná­nak, ha pedig a’ legnagyobb földbirtok-mennyiség meg­lenne, mint kell is, határozva, akkor ismét gyakran azért nem vehetnék át, mivel ezekkel együtt előbbi birtokaik a’ legnagyobb mennyiséget haladnák­ meg. Lasku Károly, Veszt­er Sándor a’ Vaudeville-szinházban Blood Móricz a’ többek között ezt írja Párisból: Földjeink’ fölléptérül annyi örvendetes’jelentenivalóm van, hogy méltán tarthatnék a’ kedvezés’ vádjától, ha híreimet tanúságokkal nem erősíthetném; kivált mikor a’ Journal de Débats, silány érdekek’ következtében, ellenök nyilat­kozott. Alávalóság! Mivel a’Journal de Débats szerkesz­tősége a’ Vandeville színház’ vállalkozójával czivódik, az idegennek kell bűnhődni. Itt azon hírlap’ fitymáló bírálata csak keveset árthatott a’ mindenfelől majd túlságos dicsé­retekkel halmozott társaságnak, annyival inkább, minthogy a’ lap’ felekezetes színe mindenfelé ismeretes, ’s a’ közön­ség jól tudja, hányadán van a’benne közlött hírek­ és bírálatokkal. Előttem van most a’ Siécle, a’ National, a’ Courier Francais, a’ Gazette musicale, a’ Gratis, a’ Cha­rivari, mellyek egytőll egyig méltánylással szólnak a’ valóban minden dicséretet érdemlő társaságról, és nagyobb fokon, mint azt magam mertem volna tenni. A’ National két ízben említi őket. Az első bírálatban Veszter Sándor urat bolgár fejedele­m­mé csinálja ’s az egyik tár­saságot furcsa regényes színbe öltözteti. A’ 2dik czik­­kelyben más referens elmélkedik jó bőven a’ czigányok’ eredetérül, Magyarországban­ elterjedésökről, azután pe­dig­ így szól: „Mi, kik a’ hangászatban eleget dúskálko­­dunk, megvallhatjuk hogy miután zenéjüket többször meg­hallgattuk , most még inkább kívánjuk őket hallani. Ki nem fejezhető, mennyi varázs lappang e’ természeti han­gokban ; nincs bájolabb azon egyszerű színezetnél, m­elly­­tül az ihletve vannak. A’ tüzes, erőteljes ifjak komolyan ülnek a’ terem’ szegletében ’s úgy játszanak mint lángész­­lelkesitette férfiak. Compositiójok ritka szépségű ’s édes busongásra intő. Öszvegök (ensemble) csodálatos hatá­sú , ’s árnyazati modorjok a’ részletben hihetetlen. — Nem akarunk az ujok alatt saját­ szintetű keringőkrül és az ouverturekrül szót szaporítani, de magyar zenéjök igen nevezetes szülemény. Bámulattal csodáljuk itt a’ gondolat’ mélységét, az édes andalgást, a’ fölemeltséget és az ihletettség’költészetet. Most élénk örömcsapongás, majd hősi dal,­szózat a’ szívhez, majd büszke magaszt­t­taltságot, lehelő hangok költöznek ki a’ húrok alul,___ azon erő, szilárdság és egészen harczias jellem után ítél­ve, melly e’ hangászatban találtatik, azt kell határoznunk, hogy a’ magyar nincs közel még összeolvadni az őt kö­rülvevő nemzetekkel, hogy nem feledé el hajdani dicső­ségét ’s reménye van még fénylhetni ’s­tb. ’s­tb. — A’ társaság hét személyből áll. A’legidősb, a’czimbalmos,rend­kívüli ügyességgel kezeli különös műszerét; a’ kis páli­czák olly módfeletti ügyességgel érintik a’ húrokat, hogy mozgásuk láthatatlan. De bámulatunkat legfenső fokra összehangoztatásbeli ügyességével ragadja. Annyi tudo­mányt, annyi mélységet mutat a’ hangtan’ e’ részében, mint a’ sokat ’s mélyen tanult művészek, pedig nála mind az csak természet’ műve. A’ legnagyobb művészeket elragad­tatva láttuk hallásánál, kik legkevesebb szabály-ellenisé­­get nem találtak játszásában. — A’ legfiatalabbik, az első hegedűs, különös művészi ügyességet fejt ki hangműsze­­rén. Vonása szilárd, erőteljes és a’ leggördülékenyebb hangokat csalja ki ’stb. ’stb.“ „Veszter Sándor úr, a’ társaság’ igazgatója, legkel­­lemesb tánczos, kit láthatni, ’s leggyönyörűbb typusa a’ magyar táncznak. Nemes büszkeség árad el arczvonalain ’s ritka tüze­ ’s erökifejezésével bájos hajlékonyság, kel­lem­ és könnyüdség párosul!! “ — Hogy magam véleményét is hozzá adjam : a’ fran­­cziák nem győzik eléggé csodálni eredeties, férfias, ’s otthon mégis annyira elhanyagolt magyar tánczunkat, amellynek Veszter S. annyi változatosságot tud kölcsön­­zeni. Majd kényelmesen lejtve látjuk őt, a’ nyugalom’va­rázsával egész lényén; majd tüzes lelkesüléssel iramlik neki ’s akkor komoly homlokán nyilván olvasható: m­a­­gyar vagyok, azon nemzet’ tagja, mellynek vállára olly nagy súlyt gördíte az idő, de melly nem férfiatlaníta el bennünket. De ha a’ külföld meg nem tagadhatja csodála­tát a’ tánczostul, a’ magyar az embert tartozik tisztelni Veszterben, ki színészi pályája’ közepén kétes vállalatnak szentelvén erejét, mind a’ külső bajokkal mind a’ bandá­­jabeli természet­ iijainak lelkületével megküzdve első vitte és pedig legjobb sükerrel a’,magyar művészi nevet hozunk’ határin túl......... Vajda. Szlatinai n k n n. Mármaros megye, termesztvényi tekintetben mi je­lentőséggel sem bírván , az ország’ szélén könnyen fe­ledésbe kerülhetne, ha ágaskodó bérczei nem kiáltanák: még itt is van világ ! E’ magas hegyek elállják a’ vándor’ útját ’s állapodásra kényszerítve őt, önkebleiket ajánlják szemlélet-tárgyul; ’s a’ ki enged feszólitásuknak, enge­delmessége’ jutalmát el nem veszti. — Milly ország-áldó ötlet vala Mármaros’ óriásai’ kérgét fölrepeszteni, ’s a’ tunya szemnek földszint nem kínálkozó, mindig gazdag természet’ áldásit a’ föld’ gyomrában feszülő idegekkel kutatni, könnyen átlátja kiki, tudván hogy Marmaros’he­gyei a’ legtermékenyebb kősó-bányák. Mennyi só horda­­tott már el a’ természet’ e’ nagyszerű raktáriból, legjob­ban megítélhetjük, ha leszállunk a’ föld’ szivébe, ’s meg­tekintjük azon üregeket, miket hajdan só töltött. — Ezt némikép tapasztalni szerencsés valók f. é. martzius’okán Szlatinán a’ k.Gunda-aknában (sóbányában). — Szigethtöl nyugotra egy félórányira megtaláljuk a’ Gunda-aknát. A’ felidézett nap, mint védszente’ ünnepén szent miseáldozat tartalék mélyében. Az akna’ torkolatán minden bemenő egy szál égő faggyú-gyertyát kap. A’ Gunda-akna a’ négy szlatinai akna’ legrégibb ’s nagyobbika. Mintegy 70 öles mélyére szűk, de bátorságos falépcsőn játék. E’ fá­rasztó ’s czélját minél előbb érni kívánónak hosszacska itt elég időt nyújt a’ rövid időn látandókat képzelő erőnk’ élénk ecsetével kiszínezni. — A’ földszin’ közelében az akna’ falai feketék, ’s csak vastag fejér sóerekkel tar­­kázvák. Minél lejebb jut az ember, annál sűrűbbek az erek; míg végre fejérségök összevegyül a’ föld’ feketé­jével, ’s a’ fal gyertyafénynél feketés hamuszint ölt. Fe­szült várakozással juték a’ világított aknába, ’s benne a’ legnagyobbszerü gothegyház’falai közti képzelem magára’. A’ lépcsők’ irányában egy chinai­ toronyféle sópiramis

Next