Társalkodó, 1841. január-december (10. évfolyam, 1-104. szám)

1841-03-31 / 26. szám

26 ® *§4f. Pest, saiartKMss’ íBfi. Szatócs , Hlavacsek urnák­ C v*g «0 .Soha nem kétkedtem én arról, hogy Hl. ur jó ta­nító , sőt értekezésemben több tárgyat emelék ki, melly­­ben jeles, ’s ő még is elég szerénytelen maga’ tanítói jelességét vitatni, ’s minden dicsekvés nélkül (mire mint mondja én kényszerítőm) kitüntetésit előszámlal­­ni! Hisz’ a’ nemzetiség-szeretetnek hiánya , megle­het egyetlen árnyék-oldala, mellyért én soha meg nem támadom, ha azt nem teszi mit tett vala; ’s ismétlem m­ost is: bármi jól készítse-ele tan­ítványit hivatalok­hoz, állásának meg nem felelt, ha a’ magyar honnak magyartalan polgárokat adott. Korunk’ kivánatihoz ké­pest hatni az ifjú nemzedékre: a’tanítók’ szép feladata: — ’s ők sokat, mindent létesíthetnek ; de az istenért a’ nemzetiség’ ügyében Hl. ur példáját ne kövessék! Én ugyan attól nem tartok, hogy igazságos biró előtt csúffá leszek ; de hogy Hl. ur már eddig is azzá lett, erősen hiszem. — ’S ha most én fogom kérdezni, mit akar ő nevvtelenségivel ? mit akar ő hosszú bünlajstro­­mával ? Mondja meg, van ő valami, de csak valamics­ke is , mit rajta irigyleni tudnék? Vagy ha már a’ rá­galomkórság’ betege vagyok, azt hiszi-e , hogy rá­­galmimnak méltóbb tárgyat nem találhattam volna mint őt? ’S van-é csak tával oka is gyanítani, hogy én őt gyűlölöm? Nem képes-e bölcseségével felfogni, hogy ember , lelkesítve a’ közügytől , írhat tán keményebb rendreigazitást is harag ’s gyülölség nélkül? ’S ha nincs is bennem szeretet, — bennem, ki angyalok’ nyel­vén sem szólok—ha ollyan vagyok is mint a’ zengő érez ’s pengő czimbalom , mondja meg : a’ keresztyén fele­baráti szeretetnek tanitója szól-e válaszából ? De mind az nyugalmamat meg nem zavarja ! Van valami keblem­ben , mi megtanít illy méltatlanságokon felülemelkedni; Hl. urnak pedig kétszeresen hajlandó vagyok megbo­csátani minden mocskolódásit, mert ő életutalom vé­gett állott elő fegyverével, ’s igy nem csoda, ha za­­varultságában képzel mivel csatáz, ha legalább a’sze­mélyt mocskolja, hol az ügyben buknia kell. Akarat­lanul is eszembe jut itt azon ravasz állatka, melly mi­dőn szorultságban van, utálatos bűzével igyekszik menekedni. De hasztalan erőködés az, harcza a’két­ségbeesésnek , élethalálos küzdésünkben Hs. urnák szalmaszál­ utáni kapkodása ! A’ kiirt bünlajstrom Hl­ ur’ privát véleménye felőlem , ’s ha nem igen hízelgő , csak azt sajnálom, hogy roszabb színben állok előtte, mint előttem ő. Kevésbbé bocsáthatónk meg neki azt, — dec’ pontban is meggyőzöm magam’,— hogy sza­vaim’ szándéktalan vagy szándékos elcsavarásival kü­lönösen a’ szláv honfiak előtt gyanúba akar hozni. — Én azt mondám: „Nem igen fog valaki felakadni azon , „hogy tót ifjak, társaságban müvelnek nyelvet, mellyen „tán idővel mint tanítók és papok szólni f­ognak a’néphez; „nem czéliránytalan feladás a’ nyelv’ gyakorlása melly­­„nek sok eltérő dialectusin sok európai nép beszél“ ; ’s Hl. ur megtámad mondván: ,,/v/ szláv nyelvet taní­tok Lőcsén s ez bűn­ lettem, mellyből Sz. ur, olly sok 's valóban nem csekély vélhet ,,csak kár hogy minden lo­gika nélkül — következtél; — ’s nem akarna megengedni hogy a jövendő tanítók's lelkészek, a’ tót nyelvvel, melly leendő hivatalukhoz szükséges, barátkozzanak­ meg? túl­ságos buzgókodásában az e­mb­e­r­i­s­ég 's fe­lvil­á­g­o­­s­o­d és s­ért (ez teán satyra ?) azt kivánja-e, hogy annyi község ügyes tanítók, alkalmas oktatás és vigasztalás nélkül maradjon .“ Ha tudatlanság ’s járatlanságból a’ magyar nyelvben ered e’nevetséges hetvenkedés, úgy magyaráztassa magának világos szavaimat; ha ellen­ben rósz szándékú gyanúsítás, úgy elhiheti, hogy po­lémiája szintolly rész mint logikája. — Én mottót vá­lasztok, amellynek szavai ezek : „Sötét köd lepi be Tátra derekát’s nagy éjfélt huhog sok száz bagoly a’hegy­nek tövéből.“Hl. ur’ logikája ebből azt fonja ki,hogy sok millió ember’ nyelvét bagoly huhogáshoz merészkedem hasonlítani. — Ez minden ráfogásai közt a’ legvárat­lanabb volt. Utasítom azonban Tóth László’ hattyúda­lára, mellyben semmi ollyan értelem nincs; utasítom nemzetünk’ haladása’ újabb időszakának vizsgálatára , ’s látni fogja, hogy a’ kárpáti félhold csakugyan nem nap nemzetiségünk’egén ; találni fogja, hogy a’nem­zetiségünk ellen leginkább ott fejlődő elem a’ mint ha­ladásunk’ visszalökő sarka, úgy nemzetünk’ napjának hideg éjfele. Azok voltak körülbelül gondolatim midőn e’ szavakat mottóul választóm. Különben higye el ne­mes ellenem , hogy ha magát Hs. urat is hallanám tó­tul beszélni—ki válaszának egy pontjából ítélve alig­ha nem tartozik a’ nyilván­osság’ napfényét kerülő éji madarak’ fajához —még sem tudnám elhitetni magam­mal, hogy bagoly huhog. De semikép nem szép, hogy illy szeretetteljes férfi nyelvrokonai’ egész sokaságát, illy alaptalan gyanúsítással, ellenem akarja ingerelni. Becsülete’ megmentésére hinni akarom , hogy félszeg magyarázhat vezeté e’ tehetségig súlyosított gyanúsí­tásra.— Ő azt állítja, hogy bizonyosan nem tudom, kiknek tartsam a’ Girrenkában foglalt dolgozatok szer­zőit. Majd, úgymond, iskolás gyermekekkel hasonlítja őket össze, kiknek előmondogat­ni kell, mit írjanak­, kik semmi gondolatra nem képesek. Hogyha Hitur e’ vádat szavaimból kimutatni képes , az egész haza előtt bűnös­nek vallandom magam’ ’s kétszeresen bűnösnek mind ab­ban, mit felebaráti szeretete személyem’ lemocskolásá­­ra mondott; ellenkező esetben, ha van, önszégyené­nek adom át, ’s becsülete’megmentésére mondani fo­gom , hogy értekezésemnek sem szavait meg nem ér­tette , sem szellemét fel nem fogta. — Rám fogja , hogy „gyűlölöm a’ tót nyelvet (rendszeres tanulásához szán­dékom fogni)—annyira,hogy imádságos könyvet is gya­núsnak tekintenék , mihelyt az előttem gyűlöletes nyel­ven van írva.“ Ki mondta Hl. urnak, hogy én gyűlö­löm a’ tót nyelvet, én még Hl. urat sem gyűlölöm, ki annak egyik legbuzgóbb bajnoka. Pogány imádságos könyv lehet ez a’ Gu­renka, mint keresztyén megba­rátkozni vele nem tudnék. Különben elhiheti, hogy tót imádságos könyvet is kárhoztatni mernék, ha benne a’ magyarok’ veszteért könyörögne Hl. úr. Ő azt mond­ja, hogy embertelen rágalmimáltal ellenkedéseket oko­zok, mellyek különben nem lesznek vala érezhetők, ’s elfelejtő, hogy az ellenzés megvolt, még mielőtt felszólamlottara. — Én, hogy talán néhány ifjút téve­déstől mentsek, czikkem­et iránt ,’s azért nevekkel tisz­­teltetem, bűnökről vádoltatom, miket lelkem utál. Ha az ifjak megmaradnak e’ rész után , én ugyan oka nem leszek, hanem azok, kik konokul folytatnak olly utat .

Next