Társalkodó, 1841. január-december (10. évfolyam, 1-104. szám)
1841-08-04 / 62. szám
résénél fogva meg kell azt is engednünk , hogy a’jobbágyfelszabaditási törvényekhez simulva jogot követelhet , a’ földesúrnak pedig kötelességet mint ellentétet a’ jognak kell szükségkép tulajdonítunk , nem pedig mint az engedvény mellett önkényes akaratot, mert ellenkezőkép áthághatlan és sértetlenné válnék ezen törvény, ugyanis akár egyezzék meg a’földesúr az örök váltságban , akár nem , soha sem szegi meg a’ törvényt, hanem mindig a’ szerint cselekszik , következéskép akarva sem véthet e’ törvény ellen, a’ mi önképzeletében ellenkezik , midőn a’ magyar szó ,törvénye is azt fejezi ki, pedig nagyon helyesen , a’ mit megtörni, áthágni lehet. Ez értelemben mondtam ’s mondom hogy nincs szentesitvénye. Szerző úr azt mondja, hogy megvan neki ezen szentesitvénye ,,mindenki a’ törvényt megtartani köteles, ’s ha az ellen cselekednék, a’ birói hatalomnál segítséget nemcsak nem talál, sőt az által is a’törvény’ megtartására szorittatik.“ De hogyan alkalmaztathatjuk mi ezen szentesitvényt a’ czimzett engedő törvényre , midőn ezen törvényt a’ felebb mondottak szerint bár megegyezzék , bár ne, mindig megtartja a’ földesur, ’s igy a szegény jobbágy a' bírói hatalmat segítségül soha sem híhatja. — Vagy azt akarjuk mondani ’s igy a’ dolgot szépíteni , hogy magában ugyan nem törvény, hanem akkor alakul át azzá, a’ szerző ur szavai szerint, mikor a’ földesur az örök váltsági szerződést elfogadta , ’s akkor a’ törvény arra kötelezi ,hogy a’ kötött szerződést mind ő maga mind örökösei ezentúl megtartsák’s e’ tekintetből kötelezőnek vallja e’ törvényt. Én azt tartom, ez esetben a’ szerződés kötelez nem a’ törvény , ’s a’ törvény csak szentesíti ezen szerződést , ’s abból eredő kölcsönös törvényi viszonyokat megtartani sürgeti. Addig pedig míg meg nem egyeznek, mondja a’ szerző ,törvény nem kötelező, hanem megengedő. “ Illy esetben ha ezen közönséges ’s nem pontos szólásmód szerint ,megengedőnek nevezni szokott törvényt valóban annak mondanók, meg kellene vallanunk, mint felnevezett czikkemben is kifejezem, hogy fölösleges. Mert sem erkölcsi , sem természetjogi törvények által nincs tiltva , hogy a’ jobbágy a’ földesúrtól magát függetlenné tehesse,sőt a’ természeti’s mindenkiben közös önállói vágy épen ezt sürgeti. ’S igy elég, ha a’ szerzett törvény is nem tiltja, minthogy más törvények cselekvényinket nem korlátozhatván, mihelyest a’ szerzett törvény ezt nem tiltja , azonnal meg is engedte. És ez értelemben mondtam ’s mondom , hogy illy megengedő törvény hasztalan és fölösleges, következéskép mást mit sem tehet, ’s más engedvényeket nem szülhet, mint raellyek nála nélkül is történtek volna ; — mert ugyan nem egy hatásu leend , ha a’ jobbágy hiszi hogy : az 1840ki törvényhozó-test eltörlötte azon törvényt, raelly minket a’ földesúrral örök váltsági szerződést kötni tiltott, ’s igy már most szerződhetünk a’ földesurral ; vagy ha azt hiszi, hogy az 1840-i törv. test azon megengedő törvényt hozta , hogy ha a’ földesúrnak tetszik ’s a mint tetszik (ugyan már mi törvény ez !) magunkat kiválthatjuk.—Ezen két kitétel közül ugyan mellyik tulajdonít többet a’ másiknál a’ községek javának ; s mellyik hiedelem gyakorlatid nagyobb hatást, nemde egy eredvénynek leendnének ; pedig ne szaporítsuk valódi soknemüségünket, ’s ne tarkítsuk a’nélkűl is zavart gondolatinkat (Entra sine necessitate non sunt multiplicanda.) És midőn én azt hiszem , hogy a’ törvényhozó test a’ volt tiltó törvényt felfüggesztette, nem szorulok azon finom kettős megkülönböztetésre, hogy az 1840ki 7. §9. mind megengedő, mind kötelező, a szerző szavai szerint „ugyanannyiban, mennyiben a’ felek’ akaratjára hagyja szerződést kötni vagy nem kötni; kötelező annyiban , mennyiben a’ feleket, miután egyszer szerződést kötöttek, annak megtartására kötelezi ,“—hanem csak a’ dolog’természete szerint azt mondom: a törvény most nem tiltja az örök váltsági szerződést, ’s igy szabadon egyezhetnek , ha akarnak a’ felek, de törvény nincs, melly őket arra kötelezze ; — ha pedig szerződést kötöttek, akkor a’ szerződés s azon törvény , a’ szerződés, a’ szerződőknek törvényt szab (Contractus contradenti legem ponit Math, 11: 17; Vlad. 1 : 38) kötelezi őket, ’s igy nem kell mondanom: most már az 1840ki 7. $ 9. megengedő törvény átbíivölte magát kötelező törvénynyé. (linder 1/ János: A’ sebészet’ átlapolja Ilonunkban Alig van szomorúbb helyzete valamelly osztálynak , mint a’ sebészinek, akár polgári állapotját tekintjük , akár azon módot, mellyel mnt életét tengeti.— Polgári tekintetben, e’szerencsétlen osztály az , melly a’ tudományos, és kézműves; az úgynevezett honoratior és a’ paraszt közt választófalat képezvén, némellyektől amoda soroztaivá , másoktól— gyakran elég kíméletlenül — ismét ezek közé rántatva, végre egyiktől sem fogadtatva el, ha elég szerénytelen a’ műveltebb felekezet’ társalgását — melly tőle többnyire megtagadtatik — igényelni, kénytelen a’ társas életből száműzve élni. — Pedig kérdem: nincs e’ ezen osztály is , szinte mint akármelly más , honunkban jogosítva magának állandó helyet törvényesen követelni? Nera érdemes é ő is a’ társas’élet’örömeit élvezni azon társaságban , mellynek ő is egy része lévén az egésznek jólétéért buzgón fáradozik ? A’ többit mellőzve , csak azt említem: hány egyedet tart meg ezen rend csak a’ védhimlő-beátás által évenként az országnak ? Hány életműves halakban sínylőt, mint segedelme nélkül a' halál’ bizonyos martalékát , ad vissza naponkint ép állapotban a' társaságnak ? Valóban fájdalmas tapasztalás, hogy életünket ’s egészségünket—e’ két legdrágább kincsünket — csak annyira becsüljük , hogy az ezek’ megtartásáért, ’s jólétéért, ’s igy üdvünkért fáradozó osztályt a' közrendnél még csak kissé emeltebb polgári helyre sem méltatjuk. E'rend’sérelme annál sajgóbb, mennél inkább látja , hogy korunk a’ haladás’ kora lévén, naponkint nagyobb gond fordíttatik mind szellemi, mind anyagi jólétünk’ eszközlésére.— Jelenkorunkban az erős már néma’ gyengébb’ elnyomásában tartja a’ közboldogságot, hanem abban,hogy azt mint természetileg rokonát testvéri keblére karolva, neki szilárdabb állást biztosíthasson , vele a’közjóra vállvetve működendő. — Honunk’ kiváltságosai is, azon józan elvből indulva ki, hogy jogaik a’megosztás által csak szaporodni, de csorbulni semmikép sem fognának, ezekben más polgártársaikat is részesítik, midőn a’ sebészi osztályt, mint érdemetlent, engedékenységek’jótékonyságából kizárják. A’ sebészség, mint életmód is igen el van nyomva még pedig részint azért, mert számára a’ sorstlugy is csak a’ népnek szegényebb része jutott, melly, kivált honunkban, igen gyéren fizethet; de bizonyos adatok szerint űzetni nem is tartozik. Pedig hol van constitutionális országunkban ember , kit a’ törvény ingyen munkára kötelezne? Az ügyvédnek már a’ perlekedő felek’ ügye’ elitélésekor mégha