Társalkodó, 1841. január-december (10. évfolyam, 1-104. szám)
1841-08-07 / 63. szám
lásai mintegy fölhatalmazza ezeken ottanottan keserű fésőbbséget, kegyuraságot gyakorolni; — pedig ha szorosan vesszük , édes honunk földbirtokosi szinte anynyit tulajdoníthatnának maguknak a’ haza neveléji fizetésükre nézve mint a’ gyülekezetek; — mert kevés helység lehet, mellyben a’ lelkészek , tanítók , minden valláskülönbség nélkül nagy mennyiségű földbirtokkal meg ne ajándékoztattak volna, — tudok róf. lelkészt többet is, ki önvallomása szerint iskolamesterjével, katholikus földesurtól, sőt káptalanoktól, püspöküktől — szabadon — többet bir 80 hold földnél ’is tűzelékfát is ingyen ad nekik azon földesúr és még is legkisebb befolyása sincs a’ lelkész és iskolatanító választásba ! — A’ prot. pór, dicséretire legyen mondva, általában igen örömest olvassa a' szent-irást ’s a’ hol lehet még örömestebb alkalmazza, idézi annak egyes helyeit ,s épen egy F. megyei helységen utazván keresztül, kocsisom, az ottani ref. templomatyja mondá , hogy papjokat már többé meg nem szenvedik, ’s midőn dorgálva mondám neki: miért bánnak úgy papjokkal ?— felelte: ,,tudja az ur, mi van Sámuel prófétai könyvi 2. része 35. versében ? „És támasztok magamnak hivséffes papot, ki az én kedvem 's akaratom szerint cselekszik./•—Később kikerestem a’ szentirásbul e’helyet’s fölötte elmélkedvén azon gondolatra jöttem: ha illy könnyen választhat a’ nép hiv’s kedve szerint cselekvő papot magának, — majd meglátják prot. atyánk fiai, hogy e’nagy fontosságú népnevelői hivatalra csak ollyanok adják magukat, kik faluról falura vándorolva nem szégyenük ezt mondogatni: „fogadj-bekérlek engemet is a‘ papok közé, hogy ehessem valami falat kenyeret1. Sam. 2:36. Igen is válassza papját ezután is a’ prot. köznép ! kárhoztatnám azon embert, ki e’ szép jogot a’ néptől el akarná ragadni, — csakhogy az illető egyházi igazgatóság se eressze ki kezeiből a' választhatók’kijelölésit (candidatio) , — máskint a’ despotismusnál sokkal veszélyesb anarchia állt elő. — Régen Cicero , újabban Montesquieu kimondák azon örök igazságu elvet, hogy minden társulat vagy álladalom’ élete , törvényei megtartásátul függ. Ez okból hasonlitá Kalauzában Pázmánunk a’ 17. században kötetlen kévékhez a’törvény nélküli vagy törvényeit meg nem tartó egyesületeket. Talán messze is tértem fölvett tárgyamtul ? — Én édes honom minden fiait vallás ’s még most nyelvkülönbség nélkül szeretettel ölelem, — mindegyik felől feltevén azt, hogy e'közanyának hiv gyermeke igyekszik maradni — bár a' nyelvegységet, mint a’ nemzet leendő nagyságának alapját tekintem is. — Mint értekezésem el nem fogott olvasó előtt mutatja , szeretet vezérlé tollamat a’protestánsok, különösen ref. atyánktiai egyházi igazgatásuk rajzolásában, — hibázásom lehető, — óhajtásom az, hogy azon nemeskeblü emberbarátok , kik általában minden lelkészt, oktatót, iskolatanitót, mint az országosan pártolt népnevelés közvetlen orgánumit tekintik , induljanak föl azoknak tettleges szeretetére. —Szabadítsák föl általában a’ nép nevelőit annak önkénye alól,—hiszen legkegyelmesb sejdelmünk ’s törvényhozásunk már rég azon munkálkodnak , hogy a’ port földesúri önkény alól fölszabadítsák ; hagyhatnák tehát a’ haza nevelőit, a’ status illy hasznos tagjait a’ pór önkénye alatt? mentsék meg az iskolatanitót ’s lelkészt attól, hogy midőn legüdvösb munkájában, a’nép erkölcsi-vallásos nevelésiben fárad , izzad , ereküdik : — ne legyen kénytelen a’ rátörő portál ezt hallani: „én fizetem a’papot, mestert, ’senki is adok rajta.“ —Nem lehet képzelni nagyobb kint, mint érzékeny, miveit embernek , egy miveletlen de durva önkénye alatt görbedni. Hazánk törvényhozó testületének, — melly a’ józan haladás és javítás elvét tűző törekvései’ czéljául —jutott azon üdvös hivatás, hogy a’ hon belsejében lappangó bajokat orvosolja, — legkegyelmesb fejdelmünk bizonyosan örömmel pártolandja a’ törvényhozó testület azon bölcs indítványát: „állíttassanak föl protestáns consistoriumok, hogy a’ visszaélések eltöröltessenek ! — Barócsay ferencz hites ügyvéd ’s titoknok. Életkép négy rövid szakaszba // II. Szakasz. [Folytatása 's végei) Estszürkületkor egy nyájas szobácskában ülő Júliával Róbert. A’ kedvesnek barna fürtös fejecskéje az ifjú’ keblén nyugovék, ’s ez kétittasan pillantva a’ barátságos szemekbe, mellyek neki olly sok és szép szerencsét hirdettek jövendőre , a’ lyánykát, szerelmének imádott tárgyát, lángolva szorítá szivéhez ’s ajakit és arczát elborítá csókjai’ árjával. ,Julia, szeretsz é engem igazán olly hón , olly forrón , mikép szájad vallja?* — „Mennyire fáj nekem kétkedésed!— válaszolt Julia — Ugyan mit tegyek , hogy hő és őszinte szerelmemre meggyőződjél ? Vájjon szemeim , vájjon csókjaim nem mondottak , eddig is többet, mint minden szavam mondani képes?“— ,Ha engem elfelejthetnél, — ha engem megcsalhatnál ?* — ,,R ó b e r t!“ — ,Lásd, én szegény vagyok, ’s alig adhatok többet egy hű és örökké szerető szívnél. Talán csak évek múlva leszek képes téged nemül haza vinni, addig sok idő lefolyt te pedig szép vagy, igen szép, és azonfelül.... leányzó. Te a’ szegény Róbertet el fogod felejteni.* — „Esküszöm neked ... “ — ,Hallgass , semmi esküvést, én a’ nélkül is hiszek neked. Ha engem egykor legszebb földi boldogságomtul ’s életem’ üdvétől meg akarnál fosztani, akkor az adott eskü sem tartóztat vissza; — azt szokták mondani: egy lyánykánál a’ szerelem-eskü kevesebbet nyom , mint az egyszerű ígéret. — Én nem számítlak a’lyánykákhoz ; de én mit sem adok olly esküvésekre, miket a’ szív az érzelmek’ mámorában tesz. Én hinni akarom, hogy engem szeretsz — hinni, esküvésed nélkül is; és mégis — mondd csak még egyszer.-------* — „Róbertem! kedves egyetlen Róbertem!“ —.Lásd Júliám , mindennek hazudnia kellene, mit isten e’földön szépet teremtett, ha a’te szemed hazudott, melly nekem többet mondott most, mint akármi szó vagy esküvés. Most tudom , hogy engem nem fogsz elfelejteni, ’s én aggodalom nélkül utazom haza, ’s beszélem el ott ősz apámnak, milly angyalra akadtam. Egy hónap múlva ismét nálad vagyok , hogy azután soha többé el ne szakadjak tőled.* — „Négy hosszú , magányos hét, — engem megemészt a’ fájdalom és ohajtozás. Ő maradj Róbertem, ne hagyd leánykádat egyedül, olly sokáig martalékul a’ kinos epedésnek.“— ,Nem? gyermekem, hol kötelesség és atya hí, ott késnem nem szabad. Addig is vigasztaljanak leveleim; mindennap írni fogom, milly véghetetlenül kedves vagy nekem, ’s az én Júliám mindig válaszolni fog ’silly módon legalább lelkileg közlekedni velem. Még egyszer tehát lyánykám------isten, isten hozzád.* Tál sírva borult a’szép gyermek a’kedves ifjú’ karjai közé , százszor csókoló, és szorítá szivéhez út , mintha soha de soha nem szakadhatna el tőle. Róbert