Társalkodó, 1841. január-december (10. évfolyam, 1-104. szám)

1841-01-20 / 6. szám

ff. szánt fi 841­ Pest, jamiarius’ £Q. ^eiiiieetise^i'mk' iijsje, ’s a’ panszla­­vismus’ jelenségei ágost. ín­tv. fel­sőbb iskoláinkban (V­ég­e.­ Legnagyobb tanúságát pedig annak, milly szük­sége volt iskoláinknak már rég a’ magyarodásra , az ezen iskoláknál (’s eleinte csak itt) keletkezett m­­a­­gyar társaságok adják. A’ derék ifjak érzék Má­nyikat , de azokon nem segített sem állodalom sem egy­ház,’s így magoknak kelle magukon segitniök.Ha így el­hagyatva , felsőbb vezetés nélkül, ollykor eszményi ábrándozásokra vetemültek,—ki oka? Ok­é,vagy inkább azok, kiktől magokra hagyattak? Mihelyt a’tudomá­nyok magyarul adatnak elő , e’ bajnak azonnal vége fog szakadni. A’ magyar nyelv’s literatura’ professora természetes elnökük leend; a’ növendékek az alsóbb osztályokban megtanulják a’ magyar grammatikát, a’ rhetorikában ’s poesisben a’nyelvbeli előadás’ elméle­tét ’s a’ prosodiát, ’s erre következendnek a’ prosai ’s versbeli gyakorlatok a’ szavalással. Elnökük pedig azon leend , hogy növendékei, a’ hazafiéi érzemények’ fölébresztése mellett, felvilágosítás által, eszményi ábrándozásikból, kijózanuljanak, az alkotványos mo­narchia ’s törvényes haladás’ hívei maradjanak , ’s keb­lükben hazát és b­ront, nemzetet és törvényes kirá­lyát egyesítsék, ’s annál hívebb alattvalókká képez­­tessenek, minél inkább magyarosodnak. Illy után szá­molhatunk alkotványos fejdelmünk’ pártolására is, ki nekünk protestánsoknak nemcsak álladalmi, hanem egyszersmind egyházi fejünk. Végre az ágost. hitvalló iskoláknál fenálló tót­t­á­r­s­a­s­á­g­o­k­r­ó­l kell szólanom. De itt helyemet egy nálam tapasztaltabb szemtanú foglalja­ el, X. Y. Z. úr,­­ ki az itt alább hozzá mellékelt „Nézeteket az ágost. hitv. felsőbb iskolákban uralkodó szláv szellemről“ hozzám utasítani kegyes volt, miket én , mivel a’ dolog egyenesen a’ közvélemény’ itélő­ széke elé tartozik , közrebocsátani kötelességemnek tartáni. Az adatok igen is erősek és sötét szik­ekkel festik oktató intézetinket; a’ rajz’ hűsége iránt pedig nincs ok kétkednem, mert köztiszteletű férfitól ered, ki a’ dolog’mibenlétét an­nál igazabban ismerheti , mivel maga is e’ tót társa­ságoknak, a’ körülményektől kényszerített, akaratlan, tagja volt. Egy pár igen keserű ’s terhelőbb soro­kat mind a’ mellett is bátorkodóm kihagyni, ne­hogy az ingerültség szükség fölött növekedjék. Az okta­tókat, megvallom, lehetetlen mentegetnem ; az ifjakat azonban, méltatást érdemlő érzemény vezeti félre : anyai nyelvük’ szeretete. A’ mellett nem tudom ma­gammal elhitetni, hogy hitsorsosim, Luther’ követőji, kik mindig az ész’szavára hivatkoznak, vakérzemény­­töl annyira elkábítva lehessenek , hogy nálok józan felvilágosítás süket fülekre találhatna. Fontolják meg tehát jól, mit tesznek, ’s hova vezet hon­ elleni sepa­­ratismusok. Tudják-e mi volt a’felsőscoti gael nyelv­nek ’s clán szerkezetnek következése, ’s napjainkban a’ baszki tartományok’szabadalmi’s nyelvbeli különb­ségnek ? Ik­szik-e, hogy szvatopluki háború időnkben nem anyagilag , de csak erkölcsileg is lehetséges vol­na ? ’S ha hazánk’ külviszonybra pillantanak, nem rettenti-e vissza egy homályos sejtés nemzetünk’ jö­vendőjéről ? Hazánk ez előtt védfala volt a’ keresz­­tyénségnek a’ törökök ellen; hát ha sorsa újólag: védfala lenni Európának és a’ polgárisodásnak egy másik ellenség ellen? Főfelügyelőnk a’ szót kimondó, őszintén ’s igazán: „szabadság vagy ostor“! Ez itt a’ kérdés. Mi mindnyájan , magyarul , németül, tótul vagy ráczul beszélek , az egy magyar állodalom’ magyar p­o­l­g­á­r­a­i vagyunk, egy épen úgy min­t a’ másik, ’s az egész együttképezi a’ magyar nem­zetet. ’S ezen egy s oszthatlan magyar nemzet’ éle­te , nem mai naptól való, hanem ezeréves; kábaság gondolni, hogy mi azt most újra elkezdhetnék: szá­zadok’ lefolyta alatt, ezer csatában egyesülve , vér­zettek ’s haltak egymás mellett annak minden nyelvű’s vallásu fiai. De a’ mint ezen Ikon nyelv ’s jog közt kü­lönbséget nem tesz, úgy egyforma hűséget ’,s enge­delmességet törvényei iránt is követel minden sorsú ’s nyelvű fiaitól. Eszméljenek föl tehát a’ tót társasá­gok’ tagjai, mert azon tév-ut,mellyre lábok kicsuszam­­lott végső pontjaiban, sötét tájra vezet, hol a’ haza’ ellenségei’s árulóji ármánykodnak. Az ember nem kő, nem ásvány, nem oktalan állat, hogy elkerülhetlenűl az legyen , mit belőle történetes helyzet ’s körülmé­nyek tesznek. Azért van esze és szabad akarata , hogy az ész’ szavára hallgasson , magát önállólag határoz­­za ’s azzá képezze, a’ minek emberi ’s polgári rendel­tetése szerint lennie kell. — Ennyit a’tót társaságok’ növendékeinek.— Oktatóiknak mit mondjak? nekik, kik másokat oktatnak, kiknek tehát a’ haza, nemzet ’s egyházunk’ érdekei iránt fel kell világosíttatva lenniük? A’ haza kezeikre bízó ifjú nemzedékét, jövendő re­ményét, hogy azt emberi ’s polgári hivatásához ké­pest n­e­m­z­e­t­i­l­e­g m­ű­veljék; akartok-e ezen ne­mes megbízásnak megfelelni? vagy eszmélve, szánt­­szándékosan , a’ hűt­l­enség’ nehéz bűnét maga­tokra vállalni ? — a’ hűtlenségnek , ti ágo­s­t. hit­v. oktatók, ’s az emberiség ’s haza’ legszentebb ügyé­ben? Ilissorsosrul illyesmit nem hihetek. Azért végűl ki is kell jelentenem , hogy kép­­zeletim ágost. hitv. tót népességünk’jövendőjéről nem épen mogorvák. Meggyőződésem szerint ők nem lesznek utolsók, kik megm­agyarosodnak, hanem al­kalmasint a’ XVI. szepesi város ’s az erdélyi szá­szok. Most ugyan ők hatnak vissza , mert tömegük nagyobb ’s kivált mert az újabb törvények’ súlyát jobban érzik. A’ vármegyékben lakván, bár mire szánják magokat , polgári vagy egyházi hivatalra , magyarul tanulniok kell. Azonkívül művelődésükre sem culmináló irodalmuk nincs , sem a’ műveit társa­ságban divatos társalgási nyelvük. Mindkét czélra ed­dig főleg a’ latint használák; miután pedig ez az életből (mint virágzó irodalmi nyelv) ’s divatból el­tűnt , elkerülhetlenűl a’ magyarra szorulnak. Máskép áll a’ dolog a’ szepesi németekkel’s erdélyi szászok­kal. Ezek elkülönzött testületeket képeznek, saját gró­fok alatt; hivatalbeli nyelvük a’ német , ’s ezen nyelv kimüvelődésökre teljesen kifejlett irodalommal bir műveit társaságban divatos. Ők tehát a’ magyar nyelv­re eddig semmi tekintetben nem szorulnak ’s az eddigi törvények által alig érintettek. Kerüljön csak rájok is a’ sor , kétségkívül fel fognak zajongni olly időben , midőn a’ tótok már elcsendesültek. Ki ez iránt kétke­dik , utazza be ezen vidékeket, az ember idegen föl­dön hiszi magát. Maga Szepes vmegye úgy tűnik elő , mintha Magyarországhoz sem tartoznék. Gyűlési­ ter­me a’ hazában egyetlen, hol még a’ latin nyelv egyete­­mileg divatozik. Azonban hiszszük, az idők közeled­nek, mellyekben a’ megmagyarosult ifjú nemzedék, a’ hazai törvények mellett felszólalva , e’ tolakodó ide­gen vendéget, épen ott fogja legnagyobb szégyen­

Next