Társalkodó, 1841. január-december (10. évfolyam, 1-104. szám)

1841-02-17 / 14. szám

egész dolog csak tréfa volt. Nem azért róttam hát én meg Ludas Matyit, hogy elkényeztetett hívünknek ne­hezen esik az igazság, kivált ha keményebben mondatik ki, hanem mivel az igazság nem olly alakban ’s nem olly hatósan mondatott ki, mint kellett ’s lehetett vol­na. És ez okot sem azon egy nem kistekintetű tudósunk szava nem rontja le , ki Ludas Matyit paródiák’ ko­ronájának , classikai paródiának nev­ezé, mert ez által csak Fáncsy’ hitét akarta megkísérteni ; de máskor illyesmitül őrizkedni fog, mert látja, hogy az embe­rek’ nagyobb része, ’s azok közt Fáncsy is, inkább elhisz akármi képtelent, mint hogy fölötte gondolkoz­zék. Az sem rontja le, hogy a’ nép bohózatok által szolja meg előbb a’ színházat, majd később megszokja a’ finomabb é s művészibb becsű színműveket is, mert egy jó színdarab egy kis világ, benne mindenki fel­találja élem­ényét; mert a’ művészetnek nem szabad senkihez lealázni magát, hanem mindenkit magához kell fölemelnie , ’s a’ népnek sokkal több esze van , mint ti gondoljátok. Az sem rontja le okaimat, hogy Fáncsy maga tud magyarokat, kik még magyar szín­házban soha sem voltak, pedig színházkedvelők ’s az illyeneket hamarább oda édesgethetni , látványos érzék­­gyönyörködtető színmüvek által, mert ezek azon túlmü­­velt, elfinomult korcs magyarok lehetnek, kiknek szag ’s bűz van minden becsületes magyar’ közelében, kiknek szagos, bűzös, aljas, vagy hogy nyelvükön mondjuk gemein, magyar színházba menni, mert nem értenek magyarul, saját nevüket sem tudják becsületesen ma­gyarul kimondani. Ezeket magyar színházba csalo­gatni olly munka volna , mintha valaki Egyptusból, h­­onnan hol dögvész uralkodik , mondva hozatna dögvé­szes embereket. — Többek közt a’ 90dik számú naplóban én azt is mondtam, hogy a’magyar „mindenben, mi magyar el­meszülemény, csak azt szereti, min nemzeti szin öm­lik el, mi nemzeti, honi földből fakad fel ’sa’t.; erre Fán­csy azt mondja, hogy az eredetiség­ szeretet nem nagy hók a’ nemzetnek akkor, midőn művészetr­ül van szó, mell// nemzeti jellem nélkül is lehet szép és kívánatos. Én azt hi­szem, hogy mint a’ természet’ országában , bár az egész felett egy ég terjed­ el, különböző világrész, különböző éghajlat van’s mindenik különböző terméket állít elő,ugy a’ művészi világban is , bár egy a’ szép , annak különbö­ző színezete van, vagy is minden nép’ művészetének inkább vagy kevésbbé , a’ mint az szabadabb vagy önál­lóbb , nemzeti jelleme, bélyege vagy színe van. Az európai népek’ életét, szokásit a’ keresztyén vallás, politikai ’s kereskedési súrlódás, igen közel vitte egy­máshoz , mégis egy német, franczia , angol mű azon nemzet’ szellemét és jellemét viseli magán, melly azt előállította ; megvan mindenikben a’ szépség , de meg van a’ különböző színezet’s bélyeg is. Mondjanak bár mit, én meg nem foghatom, hogy míg ember van ’s nemzetekhez tartozik, mint lehet ma nemzeti jellem nélkül, vagy a’ nélkül , hogy azon nemzet’ szelleme meg ne tessék rajta, mellynek keblébül felfakadt. A’ Rákóczy’indulója a’magyarra, a’ ‘marseillaise* a’fran­­cziára , a’ ‘Rule Britannia* az angolra , mért tesz na­gyobb hatást, mint fölcserélve egyik a’ másikra? Bi­zonyosan azért, hogy mindenik másmás nép’ szivébül forrván ki, másmás bélyege van, ’s örömestebb egye­sül mindenik saját forrásával, holott ha nemzeti jel­lem nélkül lehetne vagy volna, mind e’ három dal egyenlő hatást tenne mind a’ három nemzetre. E’ szerint áll mind a’ költészetrül, mind a’ zenérül: mindkettő csak úgy hathat, ha nemzeti élet, nemzeti szellem van benne. Próbálja meg csak Fáncsy, vigye a’ Peleskei nótárius­ba Rákóczy’ indulója helyett a’ híres német nemzeti dalt, az „O du lieber Augustin-t“ vigyen bele a’ jól választott magyar népdalok helyett német keringőket, majd meglátja, milly drasticai-comicai hatása lesz. — Mit a’ lelkekrül mondtam, azt Fáncsyn kívül nehezen vette más általányosan ; hol szükség kívánja ’s helye van, ott nincs szavam a’ lelkek ellen , de a’ hol a’ lelkek csak azért vannak, hogy ott legyenek, mint Pi­latus a’ Credóban , hogy a’ darab’ nyomorúságát lel­kek’ dallása ’s szép diszítvények által üthesse helyre a’ szerző, ott, úgy hiszem, velem együtt minden a' lel­kek ellen nyilatkozik. Shakspeare’lelkei ellen nincs mit szólni , mert Homer után ő az, qui nil moliturinepte. A’ mondottakbul, úgy hiszem mindenki, még ma­ga Fáncsy is, átlátta, hogy nekem nem ,személyijei, hanem dologgal, ügygyel volt ’s van bajom, mig Fáncsy, elvesztve az ügyet szeme elől, epés kifaka­dásit személyem ellen intézte. Toll-csatákban a’kinek legkevésbbé van igaza, ki kétségbeesett ügyet vé­delmez, az szokta ellenfelét a’ legmocskosabb, leg­­csufondárosabb nevekkel illetni.Én tehát mind azon ala­csony rágalmat, piszkolódást, betyáros kifejezést, melll­­lyel Fáncsy tárházából bőven eláraszt. (A legdesperatu­­sabb szájaskodó’ bombasztjait, minden suhancz pöffeszke­­désit, éretlen ficzkók korholásit, iskolakerülő-vádat ’sa’t, mint engem nem illethetőket, mint aljas, pórias folyadé­kot forrásához zúdítom vissza. Két dolgot azonban nem hagyhatok említetlen .lször Fáncsy azt mondja, hogy a’ criticához tudomány ,műismeret,józanság, mérsékleti­ és becsületes lélek kell. Mi az a’ becsületes lélek, törvény utján magyarázhatnám meg Fáncsynak, de ha­gyom ezt, hanem a’ közönség’ megvetésének adom át a’ czimborát, ki irodalmi világban , hol csak ész és ok jöhet tekintetbe,más’ polgári becstelenítése által akar jelentőségre vergődni. Piruljon érte Fáncsy ha képes pirulni , és tudja meg, hogy becsületes lélek dolgában sem rá , sem senki fiára isten ege alatt nem szorulok. 2) Fáncsy elől is, utól is számtalan foglalatosságit emlegeti. Erre nézve meg kell jegyeznem , mikép vé­­lemény­em szerint Fáncsyt, mint középrendű szí­nészt, csak azért tették rendezővé , hogy azzal a’jobb színészek’ idejét el ne vegyék, és midőn Fáncsy az egész rendezőséget, drámáit és technikait (az ope­ráit kivéve) kezbre játszotta, azt nehezen tehette ügy­szeretetből, hanem más valami kinézésbül, mert kü­lönben nem vállalt volna magára olly hivatalt, mellyet két három ember is csak nagy munkával vihet jól, egynek pedig teljes lehetetlenség ; mert leltárt csinálni, színdarabokat választani , műszerekre , függönyökre, díszítvényekre , ruhatárra felvigyázni, ezeket rendben tartani, a’gazdasági részt is vinni, és e’mellett meg maga szerepét is megtanulni, csakugyan meghaladja egy ember’ erejét, és ezt Fáncsy is bizonyítja , mert mióta rendező , isten igazában csak ritkán tudta sze­repét , és mivel egy ember’ figyelme mindenüvé ki nem terjedhet, azért történik a’gyakori függöny-felakadás, elkésés ’s tán legközelebb Hamletben maga Fáncsy úr is azért késett olly botrányosan el, mivel rendezői tiszte valahol eltartóztatta. Ezt azért is szükségesnek tartom megemlítni , mivel Fáncsy számtalan foglala­­tosságiról olly hangon beszél, mintha a’magyar szín­ház’mártírja volna, mi hogy úgy ne legyen, ’s min­den jó renddel menjen , kötelessége az igazgatóságnak Fáncsy úr’ terhén keresztyéni és színház­ iránti kö­­nyörületből könnyíteni. Fáncsy társaság részeit is em­leget, kik előtt semmi nem elég szent és elég tiszteletes; úgy hiszem minden elfogulatlan olvasó át fogja látni , hogy illy czimekkel csak hazaárulót, alacsony feladót, titkos kémet bélyegezhetni, és ki ellenfelét irodalmi világban illyekkel akarja gyanusítni, annak ügye igen

Next