Társalkodó, 1841. január-december (10. évfolyam, 1-104. szám)
1841-02-24 / 16. szám
szór az áldás; ennek kávái közül, mint bőség’ szarvából ontja ránk kifogyhatlan gazdagságát amott alant a’ tetemes szakácsné. —A’ reggeli áll tej ’s vajból, mik 6 óra óta fel vannak találva. Öblös porczellán-szilkék állnak az asztalon , hézagonként végig rakva , teli a’ legsűrűbb hideg tejjel, mellettük tányérokon czifra formákba nyomott vaj ’s egy egy kisded gabnakenyér ; — ezek mellé, kinek tetszik , tejfel közé törött’s megczukrozott szamóczát csemegéz, ’s miután rá egy pohár fris vizet felhajtott, megelégülve távozik el,— ’s kis fél órai pihenés után, összehajtott lepedőt véve hóna alá , zuhany ülni ballag. — Cz I. I. (Vége következik.) 63 Héliány szó a’sestet felállítandó reform főiskola’ ügyében Minden hű hazafi és buzgó protestáns’ keblében nagy örömet gerjeszte a’ Pesten felállítandó reform, főiskola’ eszméje, vmelly a’ közvélemény által is pártoltatván, bizton remélhetni, hogy eredménydús valóvá fejlődendik. A’ mellette szóló győző okszereket ismételni nem akarván, hivatkozom az ezen tárgyat érdeklő hirlapokbani értekezésekre, — különösen a’,,Pesti hírlapolnk számábani velős czikkre—belőlök csak azt emelvén ki, miszerint itt korán sincs szó a’ külföldi egyetemeket pótló, azok’ meglátogatását elmellőző intézetről, hanem üdvösebb sikerrel használhatásuknak előkészítő eszközéről. Mert őszintén megvallom, ha lappangni látnám ebben a’ Protestantismus’ lényegével legszorosabb kapcsolatban levő tanítási és az egyetemekre kimenési törvényes szabadságnak bár leggyengébb korlátolását, legelső volnék, ki ellene szavamat emelnem, ki ellene az ellenszegülésnek minden segedelmit felbuzdítanám ! De egyébiránt is olly lelkes hazafiak és protestánsoktól , miilyenek e’ terv’ nemzeti ’s ápolgatóji, olly szomoritó czélzatot már csak sejdíteni is vétek. Hogy pedig ezen közérdekű üdvös czél, t. i. az érintett reform, főiskola’ létesítése annál gyorsabban ’s foganatosabban érezhessék el, történjék a’két evang. felekezet’ öszszepontosított erejével; ezen öszszepontosítás pedig egybeolvadásuk által. Ez egybeolvadás nemcsak a’ Protestantismus’hanem a’kath. testvérvallás’, alkotmányos szabadságunk’ és kormányunk’ érdekében fekszik, mert általa minden a’ két evangel, felekezet közti bármi csekély , de az egészre mindig bénító hatású súrlódások megszüntetnek , minden idegen elemnek közállományunkra vallási ’s politikai tekintetben veszélyes befolyása végkép elfojtatik, a’ nemzeti élet’tápeleme, a’ népnevelés üdvösebb gyarapodásra indíttatik; általa a’Protestantismus és katholicismus — érintkezési pontjaik szaporodván — a’ szeretet’ örök parancsolata követve egymásnak önállását rokonilag biztositandják, mig a’Mindenható’ áldásival, mind két részbili előhaladás által a’ köztüki sorompók is romba dűlnek; ’s majd igy a’ katholicismus a protestantismussal , két bajnok testvér gyanánt védendi honunk’ nemzetiségét, alkotványos szabadságunkat, az uralkodó háznak nemcsak törvényinkbe , hanem sziveinkbe is kiirthatlanul vésett jogait,’s rendiden kőfalkint környezendi az oltárt, a’ trónt mellybe akkor rézst ütni nec portae inferi valebunt. • Mi már a’ két evang. felekezet’ egybeolvadásának gyakorlati létesíthetőségét érdekli, ez szellemi ’s anyagi tekintetben mind két rész’ tiszta ’s erős akaratja mellett könnyen elérhető ; szellemileg annál könnyebben , minthogy azok nem annyira különböznek a’ vallás’ lényegében, de leginkább csak nyelv és külformákra nézve. Közalapjuk az evangyélium, és csak ezt ismerikmeg a jü észnek szabid használata mellett, a’ hit’, a’ szeretet’ , a’ remény’ kútfejéül. Ezen egybeolvasztásnak koránsem czélja azon tanítások’megváltoztatása , melylyekben az ágostai és helvétziai hitvallású evangelicusok eddig mindig megegyeztek, hanem azon lényegtelen pontok’ elmellőzése , mellyekben egészen egyet nem értenek. De anyagi tekintetben sem nehezebb ez ügynek foganatos eldöntése, csak benne a’ szigorú igazság’ törvényei követtessenek. Mi pedig ezen egybeolvadásnak fensőbb helyekről netalán közvetve történendhe tö meggátoltatása’ félelmét illeti, tudjuk ,hogy az újkori kormánytanban, azon megavult’s köztapasztalás szerint nem annyira a’ felosztandókra mint a’felosztani szándéklókra nézve veszélyes „divide et impera“ eltöröltetett; tudjuk, hogy nemcsak az alkotványos , hanem a’ korlátlan kormányok is legnagyobb erejöket találják a’ külön vallások és nemzetiségek’egybeolvasztásában, ’s igy hogy azt legkevésbbé sem gátolják, sőt buzgón elő is segítik, főleg ott, hol mint itt a’ kívánt egybeolvasztás’ eszméje, magukban a’ felekezetekben már régen némán szunnyadozott ’s csak felébresztésre várt. Az érintettek’ következtében tehát bizton reméllhetjük , hogy atyáskodó ’s minden üdvöst pártoló kormányunk már önérdekeinél fogva is elősegítenidi ez ügyet, meglevén győződve a’ felől , miszerint a’ legszentebb érdekeiben öszszeforradt, és igy minden idegen elem’ veszélyes befolyásául ment három millió hű protestáns magyar a’ közállománynak annál inkább szilárd támaszi, a’nemzetiségnek’ hatos elősegítőji , az alkotványos szabadságnak erőteljes őrei, az uralkodó háznak tántoríthatlan hűséggel bóduló alattvalóji, szóval: honunk’ nagyságának , boldogságának ’s mi ettől elválhatlan — királyunk’ törvényes hatalmának hathatós eszközlőji leendnek. — Meglehet, hogy ezen őszinte nyilatkozásomon számosan megütköznek ; hogy némellyek ezen fölszólalásomat időelőttinek, czélszerűtlennek, hiú ábrándszüleménynek állítják; de ez engem el nem ijeszt, megemlékezvén az 183. országgyűlésre, hol az, ki a’főtáblánál minden vallásbeli jognak az egyenlőség és viszonosság’ elveire alapítását legelőször pendité meg , majd hitsorsosi által is kárhoztattatott , de aligha még most is kárhoztattatik. Gróf Zuy Károly: Szózat a’ panszlavísnms’ ügyében Mióta föléledt nemzetünkben a’ törekvés, hogy csinosduló elöhaladása’ legnagyobb akadálya , a’ holt latin nyelv helyett saját élőnyelvét hozza be a’ közigazgatás’ valamennyi ágaiba ; mióta e’ törekvés’fájdalom még távol irányában egykori nagyraemelkedése’ egyedüli biztosítékát méltán látja ’s hiszi a’ nemzet ’s kívánja, hogy a’ magyar nyelvet, mint nemzeti jobblétünk’ sark kövét, magáénak ismerje s tudja a’ magyar hon’ most még legalább minden miveltebb lakosa: az ág. vall. iskolákat ’s főleg tót hitszónokokat folyvást terhelé a’gyanú , hogy ők e nemzeti kivanatot ellenzik, nemcsak szóval, de tettel is gátolják, ’s az e’ tárgyban hozott törvényeket megvetik , áthágják. Ha a’ magyarodás’ szent ügye szoba hozaték ’s a’ mellett ág. vall. tót pap említve jön , az utóbbiban rész vagy épen hűtlen hazapolgárnál egyebet aligha képzelt valaki. E’ gyanú , évek után , most már világosan van kimondva ’s a’ journalistika’ ’s ennek utján a’ nagy közönség’ itélőszéke elibe állítva. Legelső , ki e’ gyanút vádkép megpendítő , tudtomra Cs. O.vala , ki az 1840ki Társ.’ 72. számában világosan kimondó , hogy „némelly a’csehekhez szegődött pesti és vágvidéki tótok ’s néhány pap kardoskodnak a’ magyar nyelv ellen.“ Cs. O.nál már általányosabban szólt P. L., a’ m. évi Jelenkor’ 88dik számában azt mondván, hogy „leginkább az evangelicusok ’s