Társalkodó, 1841. január-december (10. évfolyam, 1-104. szám)

1841-01-09 / 3. szám

ban létező két protestáns felelekezet közötti jellem­­különbséget veszszük is fontolatra , minek szembe nem tűnni lehetetlen, h­a ez némi részben igaz , kik az unitaria vallás’ hitágazatit ismeritek, várjon e’ hitága­zatokat vallók’ tömegét, — mert egyes kivételekről szó nem lehet, — milly jellemüeknak gondoljátok lenni? — én, mielőtt alkalmam volt őket ismerni, előképzele­­tet formáltam magamnak; — mit’s mennyiben ? talál­tam valósulva, itt sem helye, sem ideje, sem ked­vem elmondani. Annyi ismert dolog az unitáriusokról, hogy közzülük válnak a’ legügyesb ügyvédek; hogy leghívebb alattvalók, hogy nagy conservativek ’s köz­­zülök ellenzési oldalon ritkán áll csak egy tag is ; hogy kitünőleg a’ catholika részhez, mint Erdélyben türel­­meskhez szítnak , ’s a’ protestánsoknak, főkép a’ re­formátusoknak, kikkel dogmákra úgy szólván egyez­nek, nem nagy baráti; minek okait egy igen jeles és tudós unitárius úr bőven előadta, ’s a’ t. ’sa’t. . . . Erdélyben uralkodó vallás nincs , a’ négy vallás egyenlő jogokkal bir , ’s a’türelem’ szép pé­láját gyakran ol­vassuk hírlapokban; mind igaz. Mind a’ mellett úgy vettem észre , hogy Erdélyben is nagy szerepet ját­szik a’ vallásügy, ’s hogy az elvben legszentebb tör­vény, melly a’ hivatalokat is felosztja a’ négy vallás közt, a’ kivitelben , a’ gyakorlatban gyakran nehéz­ségekkel párul; mert ha például református szolgabi­­rói hely üres, azt e’ felekezetből fogják betölteni, ha mindjárt abból alkalmas talán egy sem, más fele­kezetből tiz tag is találkoznék; a’ főhivataloknál is négy vallás ’s három nemzetből , ’s igy hetes szám­ból csinálni arányt gyakran nem kis feladat; — de a’ lélekismeret és hit­szabadság’ fentartásáért a’legna­gyobb áldozat is csekély ár. ................. Utolsó felelet Az 1840dik évi Társaik’. 103dik számában előadott „váltójogi megvitatásra.“ Nem az előforduló személyek’mennyisége , hanem váltójogunk’ lsőr. 2dik­ásában olvasható ’s országo­san megállapított fogalom határozza­ meg az idegen és saját váltók közti különbséget. A’melly váltóban a’kibocsátó magát nevezi fizetőnek , az saját;melly­­ben pedig a’ kibocsátó arra kötelezi magát, hogy a’ fizetést más , tőle jogszerűleg különböző személy ál­tal teljesítendi: az idegen váltó. Ezen fogalom sze­rint én csak két nemét ismerem a’ váltónak, t. i. az idegen és a’ s­a­j­á­t váltót, és tudom , hogy az idegen ismét két neműre osztatik, úgy mint saját, vagy más valakinek rendeletére kibocsátottra. Mint­hogy tehát bizonyos , hogy saját rendeletre kibocsá­tott idegen váltóban a­ kibocsátó nem magát, hanem más, tőle jogszerűleg különböző személyt nevez­ ki fizetőnek, jóllehet előbb mint sem az intézményest je­­lesíti, kétséget sem szenvedhet, hogy saját rende­letre kibocsátott idegen váltó nem egyéb mint ide­gen v­ál­t­ó , és mégis hogyan lehessen ezt foganatára nézve az idegen váltóktól elszakasztani és saját vál­tókhoz ragasztani, azt valóban nem foghatom­ meg. Ezen fogalom criteriuma a’két váltó neme’megkülön­böztetésének ,­­s ebben foglaltatik mindeniknek proxi­­uium genusa és ultima diff­erentiája. Olvastam a’ kérdéstévé ur által vitatásában meg­pendített ’s jeles munkájában felhozott, valamint egy más igen tökéletes váltójogi munkában előforduló okos­kodást, melly által a’ kérdésben forgó idegen vál­tónak misége, benne előforduló személyeknek és szer­ződéseknek mennyisége’ tekintetéből feszegettetik , és megvallom, hogy azon előadások tudományos tekin­tetben igen kellemesek de hogy mind e’ mellett a’ kérdéses idegen váltó a törvény—gyakorlatban ne az isö­r. adik hanem ugyanazon rész ladik­ására al­­kalmaztassék vagy alkalmaztathassák , azt kereken ta­gadom. Szép ’s kellemes a’ tudományos vitatás , de épen ez azon sík-mező , mellyen a’ theoreticus , hajói körül nem tekinti magát, könnyen eltéved, ’s a’leg­világosabb ’s hasznosabb törvénynek egészen más irányt ad, mint mellyet a’ törvényhozó annak adni akart.’ Nem érintek ez alkalommal más körülményt, hanem csak azt, hogy maga a’ kérdéstevő úr megen­gedi, miszerint a’ saját rendeletre kibocsátott ide­gen váltó, mihelyt forgattatik, azonnal valóságos idegen váltóvá, vagy ha úgy tetszik tukmává vál­tozik; kérdés tehát: váljon azzá változik e forgatás által a’ saját váltó is? bizonyosan nem, és így megengedi a’ tisztelt kérdéstevő úr, hogy nem a’ fe­­szegetések’ szüleményei, hanem az isö r­­adik­usa ha­tározza­ meg: mellyik váltót kellessék idegen, mely­­lyiket pedig saj­át váltónak tartani, és hogy az el­sőt akár saját akár más’rendeletére legyen kibocsátva, az lse­r.­edik, a’ másodikat pedig ugyanazon rész’ laik­ására kellessék alkalmazni. A’ kérdéstevő úr igen tudós feleletében állítja, hogy sem saját rendeletre kibocsátott idegen, sem saj­át váltóban nem lehet helye a’ víszkeresetnek (ta­lán viszonkeresetnek) a’ hitelező ellen. De mivel ő ugyanazon alkalommal megengedi, hogy az idegen váltó’elfogadójának, ha fizetett, köztörvény szerinti keresete van a’ kibocsátó ellen , annál fogva erre töb­bé semmi észrevételem nem lehet, mivel minden elő­adásomban én sem mondottam mást, mint hogy az elfo­gadónak, ha fizetett, csak köztörvény szerinti ugyan de még is a’ kibocsátó ellen keresete van. Minő joga, a’ saját váltókban előforduló adósnak hogy hitelezője ellen lenne, arról egész váltótörvény-könyvünkben ren­deletet nem találok. Hogy pedig saját rendeletre ki­bocsátott idegen és saját váltókban a’ hitelező ellen váltójogi műszó’ értelmében véve viszkere­­setnek helye nem lenne, ha t. i. az isó r. 138dik fsában felhozott föltételek teljesittettek , azt ismét ta­gadni vagyok kénytelen. Egyébiránt e’ tárgyban többé felelni nem akar­ván , sajnálom, hogy nem lehetek szerencsés a’ kérdéstevő urat állításom’ igazsága felől meggyőzni, ’s így nem is reméllhetem , hogy az 1840ikévi Társaik’. 90 ik számában nyilványitott ígéretét teljesítse. Azon­ban megnyugszom meggyőződésemben ’s az idősül vá­rom azt, mit előadásom nem teljesíthetett, mert beáll­­ván a’ váltótörvényszékek, mindenkinek majd alkalma leend több olly határzatot olvasni, mellyekben saját rendeletre kibocsátott idegen váltóknak ollyan elfogadóji,kik nem ugyan az első rész fődike azon rész’­adik­ásában előszámlált személyek közzé tartoznak , marasztaltatni fognak. M . h r. f Igazítása Édes Albert, „dunántúli ref. főiskolát érdeklő szózata alatti jegyzékének. *J Édes Albert, most borsodmegyei ref. lelkész, nem igen rég pedig atyja’ lakhelyéhez igen kézügybe eső pápai iskola’ neveltje, a’ Társaik’. 82dik számában . *) Ezen „igazítást“ korszerű tárgyak ’s értekezések­ bő­sége miatt csak most közölheti Társalkodónk.

Next