Társalkodó, 1842. január-december (11. évfolyam, 1-104. szám)

1842-04-20 / 32. szám

ban; több részvényt kíván , vagy kevesebbet?“ — „Sem többet, sera kevesebbet.“ — „Mit jelentsen ez?“ „Ez annyit jelent, hogy nekem egy sera kell.“ E’ nyi­latkozat olly váratlanul jött, hogy Laboissiére, minden eröködése m­ellett is, rettenve szökött fel. De csakha­mar összeszedé magát ’s vizsga tekintetet vetvén Chau­­dieure, monda: „Úgy látszik az éjnek nagy befolyása volt nézetire.“ „Minden esetre.“ ,,’S kétségkül,“ foly­­tatá: „Bailleul assz.­is lehet némi oka e’ rögtöni válto­­zásnak.“„Bailleulné erről teljességgel egy szót sem tud.“ — „Erről magára akarok meggyőződni.“ ,,A’ mint tet­szik.“ — „Ne beszéljünk erről,“ monda Laboissiére. „Szabad önt kérdeznem , mi hát oka annak, hogy ön engem látogatásával szerencsést?“ „Két indok az ,“ felelt nyugodtan Chaudieu. „Az első ez: 3 hónap előtt Éailleul 10 ezer frankkal lett vállalata részesévé. Azon részvények most enyéim, mert ipara rám indosszálta a­­zokat. Nekem pedig, mint már mondám, nincs kedvem részt venni e’ nyerészkedésben, ’s minthogy ügyei olly jól állanak , azt tartom szívesen veendi vissza azon 10 részvényt.“ Laboissiére szemeit meresztő azon ember­re , ki neki e’ hallatlan ajánlatot tévé, mint valami cso­­da-allatra. „Nekem, mondom, 10 részvényem van tár­ozómban ’s mivel ön pénzszekrénykéjében több bankje­gyet látok, a’ csere igen könnyen eszközölhető.“ — „Kedves Chaudieu,“ mondó kis szünet után, „Tudtam, hogy ön szeretetre méltó férfi, jeles támaszrafestő, ér­demteljes kertész ’shires domino-játékos , megvallom a­­zonban , hogy még nem ismerem minden tulajdonit. Tudja ön , hogy igen jó comikusnak beillenék ? Kár, hogy nem lépett színészeti pályára ! Ön ott szerencsés lehetne.“ — Chaudieu erre mosolyga mondván: „Azon 10 ezer frankra tüstint visszatérendünk , most engedje látogatásom máso­­dik okát előadnom.“— ,,A’ nevetésokozó alkalmak olly ritkák, ’s reményiem , hogy e’ második ok még sokkal ne­­vetségesb ’s tréfásb leend az elsőnél." — „Mindjárt meg­­itélhetendi önmaga,“ viszonzá Chaudieu. „Ön 43 levél birtokosa, miket Bailleul assz. önnek irt. E’ leveleket visszafogja ön nekem adni.“ Laboissiére felugrók mint megsebesített vadkan.— „Ah meg van fejtve a’ talány! Mindjárt sejditém én azt, hogy Bailleulné ebben része­sült. A’ szegény asszony! ő tehát harczot akar? Legyen/ Újra leült’s arcza gőgös kifejezést ölte. . .Chaudieu úr,­ mondó: „Első követelését mitsem jelentő tréfának vevém ’s csak nevetek rajta ; utolsó szavait azonban komolyan kell vennem. Tán nem fontoló eléggé meg azon bizomány következményit, mit Bailleulnétól­­kapott?“ „Bailleul­assz. semmire sem bízott meg/ — „Ő nem beszélt e’ leve­lekről ?“ „Egyáltal­ában nem/ — „Ki tehát?“ „Meg fogja engedni, ha e’kérdésre nem válaszolok.“ — „’S ön meg fogja engedni hallgatásáról ítélni, mit akarok ; állítása a­­zonban igaz lehet. Saját nevében cselekszik tehát ön ?" „Igen.“ —„Úgy hallja feleletemet. Mind a’ mellett, hogy ön Bailleul assz. veje, még sincs önnek joga olly dologba avatkozni, melly csupán csak Bailleulnét illeti. Én tehát önnek ki nem adom a’ leveleket. Mi pedig első követelését illeti, arra azt mon­dom , hogy részvényeket eladok, de nem veszek.“ „Én gondolám ezt“­ viszonzá Chaudieu, ,,’s azért megte­vem már a’szükséges rendszabályokat, mik önt raeg­­egyezésre kirondják.“ —­ „Valóban ? ’S raellyek azok ?“ „On raegisraerendi azokat, ha néhány perczig figyel­mesen hallgatand.“ — „I­allgatnit fogok egész estig, ha szükség, mivel igen kiváncsi vagyok látni, mikép fog engem ,,igen“re bírni, holott már ,,nem“et mon­­dok.— Kellemetlen önnek a’ dohányfüst ?“ „Nem.“ — Laboissiére szipára gyújtott, aztán székbe veré magát ’s lábait az ivószekrényre­­evő. E’ helyzetben a’ bolto­zat fele pöfékelé a’ füstöt és szem elett mosolylyal mon­­dá: „ — „Most kedves Chaudieui­, elkezdheti, én csupa szem ’s fül vagyok.“ 7. Chaudieu néhány pillanatig a’ nyerészkedőre te­­kinte, aztán így kezdő beszédét: „m­­időn épen most iparelméletit fejtegető , azt hivő ön , hogy olly férfival beszél, ki előtt az ipar mezeje egészen ismeretlen­­ ön csalatkozik. Ha nem érek is föl „szédelgő“ magassá­gára , még­sem vagyok egészen járatlan a’ kereskedési ügyekben ’s pedig köv­­okból. Ezelőtt 4 évvel segéde valók egy nagy bizomány - kereskedésnek Roux , Jau­­ficit és tár. „czim alatt“. Laboissiére székében olly moz­gást tön , hogy lábai a’ támaszpontot elvesztvén földre estek. „Egy nap folytam­ Chaudieu, szemeit erősen hall­gatójára meresztvén ,.„1832 ben aprít­­ékán egy férfi jelent meg a’ pénztárnál egy strassbourgi kereskedő­háztól hozzánk utalt váltó - kifizetés végett.“ A’ nye­részkedő akaratlanul szegzé le szemeit ’s tekintete ide­­oda járt mint kígyóé , melly harapni szeretne, de fejet nem meri fölemelni „Noha mi“ mondó Chaudieu „még semmi jelentést nem kapunk ügytársunktól, mégis ki­fizetők a’­ váltót, mert a’ hamisítás legkisebb jelét sem födezhetők fel rajta. Későbben azonban kitetszett, hogy mégis hamis , mert az aláírás utánzott vala. Mi tüstint a’ hamisítót felfödözni ügyekezénk. Ügybarátink gya­núja azonnal egy fiatal emberre esett, ki darab ideig hivatalokban dolgozók, ’s kit nem rég n­émelly elsikasz­­tások miatt elbocsátanak maguktól. Azon fiatal embert Chabaudnak hivák; de még más neve is volt. — Ön szipája elalszik. „Laboissiére, ki e’szavakra lélekzetét veszteni látszott, erősen szívott kis dohánytekercsén, mit szájában farja; de abból többé minden eröködése mellett sem vala képes füstöt csalni. „Öszszehasonlitván a’hamis váltót Chabaudnak több más irományival, annak azonsága tüskint elárulá a’ tettest. Chabaud hihetőleg, ki az említett kereskedőház aláírását ismerő, ezt ’s tán még más több kezében forgó váltópéldányt is aláirt, Pa­risban Bonnet név alatt fizetteté magának ki az össze­get ; tudakozódtak ugyan felőle, de azon házban , mi­ben szállását lenni állító az idegen , illy nevű férfi nem lakott. A’ hamisítónak tehát még nyoma is eltűnt. A’ kereskedési ügtyek folytában az egész történet el­len fe­lejtve, a’kifizetett öszszeget a’ veszteségek közé szá­mítók ’s róla nem is gondoskodtak többé. Mindazáltal két személy látá Chabaudot, midőn a’ váltót magának kifizet­tető, t. i. a’ pénztárnok Blanquard, ki most a’ status­­pénztár mellett van, ’s a’ kereskedőház egyik segédje , ki történetből épen jelen volt, azon segéd pedig v­en valéje.“ A’ nyerészkedő görcsös mozdulatokban csapi öszsze karjait melle fölött ’s az elaludt szipán rága, mit még mindig szájában tartott. „Azon Bonnet“ folytató Chaudieu szokott nyugalmával „azon Chabaud, kinek még más neve is van , szóval azon hamisító —­ön/* Laboissiére öszszeszedé minden erejét ez ép olly vá­ratlan , mint elkerülhetlen csapás elfogadására. Harag­ja kitörésében, melly egy nyulszivat könnyen megijeszt­­hetendett, fölugrék székéből, ’s vádlójára rettentő pil­lanatot vetvén, monda: ,,Ez gyalázatos rágalom, öcs­m­­ény hazugság, mellyért ön életével adozandik. • „Én azt nem hiszem, mindenek előtt azonban hagyján ki­beszélni. Nem akarom azt vizsgálni, mit ön 1832-i april 30-a óta tett, vagy azon eset után mikép fura magát be apámnál. Ha minden kalandjait elő akarnám sorozni,

Next