Társalkodó, 1847. január-október (16. évfolyam, 1-85. szám), Társalkodó, 1848. január-június (17. évfolyam, 1-25. szám)
1847-02-25 / 16. (17.) szám
5- si jövedelmet igérő szolnok-a -kunsági vonal elmellőzésével, Berczeltől Jászság felé vezetendi Debreczenhez. Azonban nem szabad csak a’ vasúttársaság érdekében, melly másodrendű, hanem a’ hazáéban is, melly főszempont tartozik lenni, dönteni el a’ két vasútvonal közti választást. Vizsgáljuk tehát a’ dolgot hazai szempontból is Az országgyűlés, midőn a’ pest-debreczeni vasutat a törvény pártolása alá vette, oda czélzott, hogy a’ két város közt biztosítván a közlekedést, pangásban sinylő kereskedésünknek ez oldalon életet adjon; a’ főváros iparczikkeit a’ termesztő alföldnek, ez viszont termékczikkeit a’ fővárosnak ’s innen a’ világkereskedésnek átadhassa. Már ki fogja felszámítani azon veszteséget, mellyet hazai kereskedésünk szenvedni fog a’ berczel-jászsági vasútvonal elfogadása által ? Hozza ugyanis le bár rajta iparczikkeit a’ pesti ’stb. kézműves: jőjön le bár rajta alföldi termékeinkért a’ kereskedő, de legyen itt Debreczen vidékén a fából— hatlan sár: ki fogja az iparos czikkeit vásárolni? mit fog felvásárolni a’ kereskedő, ha az alföld termékeit a’ debreczeni piaczra nem szállíthatja? Ott lesz tehát a’vonal felépülte után a’ zsírjában fuladozó alföld, hol azelőtt volt, ’s igy a’ haza nem nyert. Mindezen bajnak a’ szolnok-n.-kunsági vonal elfogadása elett veendi. A’ mi pedig minden vasútnak ’s az általa előmozdítandó kereskedésnek utolsó czélja: honunkban a’ polgári mivelődés felvirágzása — váljon eszközölhetőé ez olly téren, mellyen még előbb népességet, utóbb vagyonosságot kell teremteni, hogy a’ mivelődés első virága kifejlődhessék ? Illy térnek hiszszük pedig azt, mellyen a’ berczel-jászsági vonal átvezettethetnék ’stb. Ezen előszámlált ’s még több most a’ hely szűke miatt általunk mellőzött oknál fogva, azon kérelemmel rekesztjük be sorainkat, méltoztassék a’ t. középponti vasúttársaság ezen szempontokat figyelembe venni, szolgáljanak indokul igénytelen szavaink az ügy körüli gondos vizsgálódásra; mert hisz— szűk, hogy a’ t. társaság saját érdekét a’ nemzet érdekével és magas czéljával öszszekapcsolandja, ’s a’ pest-debreczeni vasutat a’szolnok-n. kunsági vonalon épittetendi annál is inkább, mert az 1836. 25. t ez. értelmezése szerint máskép nem is tehet, ’s a’ nm. helyt. tanács is csak a’ pest-debreczeni, nem pedig a’ pest-miskolcz-debreczeni vasútra adhat engedélyt, s’ csak ezen téren köteleztethetnek, a’ törvény szerint, a’ birtokosak földek kisajátítása megengedésére. Többek öszhangzó véleményéből Baksay Dániel. Rudió és lelkésze 1844 és 1845ben meg még valami, többi közt a’ mai magyar zsidó közrebocsátá Arányi Lajos 1846. (Folytatása és vége.) Érkezzünk már most a’ zik kérdéshez ,zu der bösen Siebene — minő a’ zsidó a’ keresztyén iránt ? Ugyan fönebbi helyen már sejditettük, hogy szerző középkori ember, de ezen kérdésre való feleletben ezen sejditésünk bizonyossággá vált ’s valóban nem lehetnek egy szerzőnek szebb jellemei mint philanthropi, statusz férotti, de egyszersmind következetlen-nézzük tehát micsoda mértékben bir az itt nevezett tulajdonságokkal. Kitünteti magát leginkább philanthropismusával, midőn a’ zsidót eledi állatnak (12dik lapon) vérszopónak (a 150dik lapon) még pedig a’ keresztyén vallásu néposztály legveszedelmesb vérszopójának nevezi,mivel egy nyitra-megyei faluban a’ zsidó csapláros által az ott levő parasztok tönkre jutottak, hogy az uraság a’ falu végpusztulása elkerülése végett kényszerülve volt a’ csak fél annyit fizető keresztyén csaplárost viszszahini, igy hangzik a’ szerző meséje (?) a’ nélkül, hogy szerző bennünket ezen falu későbbi sorsáról tudósított volna. De miután ezen szakaszban a’ szerzőnek még több tévedéseire és igaztalanságira lesz bukkanni alkalmunk, bizonyosan nem fog neheztelni, ha mi ezen puszta regényt épen nem tartjuk valónak. Feltéve, de meg nem engedve ennek igazságát, nem lehetne itten következő módon okoskodni: miért vádolja itten szerző csupán a’ zsidó csapiárost és nem inkább általában az illető uraságokat, midőn épen azoknak kellene tudni: mennyit képes fizetni a’ csapiáros a’ falusi lakosok veszélyeztetése nélkül? továbbá midőn a’ jó isten egy minta szerint teremtett valamennyi embert, tehát észszel mindegyiket ellátta, miért nem tudtak ezen emberek józan és mértékletes életmód által ezen zsidó taktikájának ellenszegülni; hallgatván egy történeti adatról (mellyre szerző e’ szakaszban olly gyakran de némellykor hibásan is hivatkozni szeret)t. Irhon és Skótzia falusi lakosainak rettentő elszegényülése okáról, hol mint szerző jól tudja, zsidó csapláros épen nincsen. Valóban az önzés’s azzal egy ösvényen járó saját sors-javítási vagy világ keletkezte óta mai napig olly elterjedett bűn, hogy valamennyi nemzet és hitfelekezet annak nagyobb vagy kisebb mértékbeni leírása miatt nehezen versenyezhet egymással, amint azt valamennyi nemzet története napnál világosabban tanúsítja. De mivel ezen történeti adatok szerző boltjába nem illenek, minekutána a’ zsidó több ízben már a’ keresztyén státusokból (mellyekben mindig status in statu volt) elhajtatott és mindig viszszalopódzott, (150. és 151. lap) hogyan merészel még ezen hívatlan vendég többet követelni, mint azt, hogy csak töressék; ’s illy előbocsátás után, rósz néven veszi a’ zsidónak, hogy elkeseredve érzi magát, ha toleráltnak neveztetik. — Irgalmas jó Isten, mi ugyan nem tartozunk azok közé, kik egy sötét tömlöczben sok évig elfogottat rögtön világosságra ereszteni tanácsosnak vélnek, tehát ezen oknál fogva a’ rögtöni zsidó emancipatiót nem várhatjuk; de azon egy isteni teteremtvénynek e’ világban létét és helyzetét ember által csupán tűröttnek állítani már ezt valódi isten elleni véteknek tekintjük. Kószálhatjuk tehát kétszeresen szerző okoskodását, ki előtt mint orvos előtt, ismeretes, hogy a’ zsidó teste és esze alakulásánál fogva egy hajszálnyival sem különbözik a’ többi felekezetbelitől, ’s azért logikánál fogva ezen szinte isteni teremtvénynek egy kis helyet e’ nagy világban talán még sem fog denegálni. Mert igy folytatja szerző, ha mind ez a’ hívatlan elkergetett vendégnek nem tetszik, miért nem költözik ki? Uram öcsém! jól emlékezem, midőn a’ szerző maga egy társulatba nem hivatott és mégis mivel ezen tüzött tag neve neki nem tetszett, minden lehető erővel azon volt, hogy a’ rendes tagi czimet elnyerje, miért tette azt elvei ellenére szerző? hisz senki nem hitta meg őt — Mit szólt volna szerző, ha po. a’ magyarok általkikergetett régi pannoniai lakosok szinte szerző módjára okoskodván mondották volna: takarodjatok ki? — ha ez megtörtént volna, nehezen dicsekhetett volna professor Arányi egy zsidó aszszony előtt, hogy a’ mostani magyaritott Arányi előbb német Locsteiner eldődjei egy Abafi és Bocskai hadi baráti lettek volna. — Továbbá hogyan tetszenék professor Arányinak, ha felvilágosult kormányunk, melly a’ zsidót eddig terhelte türelmi adót megszüntette, státusférfiainak egyike tőle azt kérdezné: mi jogosít fel a’ statust illető elrendezésekbe avatkozni, holott senki véleményedről nem kérdezősködött. — Ha már okoskodási móddal szerző philanthropismusát bebizonyitá, mennél nagyobb mértékben emelte ez által egyszersmind státusférfiúi képességét. Minden kétségen túl sajnálják már most a mexicóiak, hogy professor Arányit Santana helyett hadivezérnek nem választották; ő bizonyosan azt mondotta volna az éjszak-amerikaiaknak : „takarodjatok ki hívatlanok!“ és ezer meg ezer emberi élet kimérve maradott volna. — Végül, szerzőtől a’ zsidónak szemre hányt inconsequentiák czáfolatába nem bocsátkozhatom, mivel arról véleményem szerint nem ítélhetni olly felületesen, mint azt szerző tévé; úgy mint a’ szerző ezen állítását, hogy a’ zsidó mindenkor status in statu volt, nem írhatom alá, mivel, mint megmutattam, a’ szerzőnek különös statusfogalmai vannak; de, ha szerző az alatt talán a’ zsidó községek belviszonyai elrendezését érti, ezeken bámulni