Tartós békéért, népi demokráciáért! 1949. január-június (2. évfolyam, 1-12. szám)

1949-01-07 / 1. szám

a TARTÓS BÉKÉÉRT, NÉPI DEMOKRÁCIÁÉRT* 191,9 famiuár 7. * 1. '(S81 Epycs 11 It Le cl Mlunkásp 9rt idcolóyici cuspid B. Bierut elvtárs beszámolója a Lengyel Munkáspárt és a Lengyel Szocialista Párt egyesülési .* A Lengyel Munkáspárt és a Lengyel Szocialista Párt egyesülési kongresszusa — jelentette ki Bierut elvtárs — nagy és örvendetes ese­mény országunk minden egyes dol­gozója számára. A munkásosztály politikai egyesülése tapasztalatok­ban gazdag és hosszú harci útsza­kasz végét jelenti. Ezt az utat a lengyel munkásosztály több mint 70 év alatt tette miéig. A lengyel munkásmozgalom miután legyőzte belső ideológiai ingadozásait, ke-e­mény osztályharc útján jutott el e győzelmes állomásig. Az Egyesült Lengyel Munkás­párt program­ja szilárdan és kö­vetkezetesen a marxista-leninista tudomány elvein, mint a nemzet­közi és a lengyel munkásmozgalom egész története által igazolt egye­dül he­fwh és lecáfolhatatlan el­veken épül fel, amelyek a szocializ­mushoz vezetik az emberiséget. A lengyel munkásosztály 70 esztendős kitartó harcának ered­ménye a szocializmus felé vezető népi demokratikus új társadalmi rendszerünk. E harc eredménye­ként játszik ma vezető szerepet a munkásosztály a nép között és az államhatalomban; e harc eredmé­nye a mostani egyesülési kongresz­­szus is, amelyre figyelemmel te­kint és amelyet rokonszenvel kí­sér­­a nép óriási többsége. Bierut elvtárs beszámolójának terjedelmes szakaszában foglalko­zott a lengyelországi munkásmoz­galom fejlődésének történelmi át­tekintésével és értékelésével, a len­gyelországi marxista-leninista párt kialakulásával, amely leküzdötte a luxemsburgizmus befolyását. Ismer­­tette a párt­­küzdelmét a­­munkás­­osztály egységéért, a reformizmus és a nacionalizmus ellen. — A Nagy Októberi Szocialista Forradalom — folytatta Bierut elvtárs — mélyen felkavarta Len­gyelország dolgozó tömegeit. Len­gyelország függetlenségének ki­kiáltása után, mintegy harminc évvel ezelőtt, az L­LKSzDP (a Lengyel és Litván Királyság Szo­ciáldemokrata Pártja) és a LSZP (Lengyel Szocialista Párt) balol­dalainak egyesülése út­jára jött létre a Lengyel Kommunista Párt, amely bár működésének első évei­ben ideológiai szempontból nem volt eléggé érett, mégis óriási sze­repet játszott a lengyel dolgozók harcában, mozgósította a nép szé­les rétegeit a Pilsudsky-rendszer, a fasizmus elleni harcra, a békéért és a Szovjetúnióval való barát­ságért vívott küzdelemre. Bierut elvtárs részletesen kitért a Lengyel Kommunista Párt­­(LKP) tevékenységére, a dolgozók egységfrontjának megteremtéséért, a Lengyel Szocialistái Párt (LSzP) akkori opportunista vezetősége reakciós jellegének leleplezéséért folytatott harcára, rámutatott a LKP­­gyengeségeire és hibáira, megállapította, hogy a párt sorai­ba az ellenség ügynökei is be tud­tak furakodni, ami a LKP 1938- ban történt feloszlatására vezetett. — Mi korántsem kritikátlanul foglalkozunk a LKP történetével. Mi­­ a lengyel munkásosztály pártja vagyunk, a munkásosztály­­fejlődésének új történelmi szaka­szában. Ugyanakkor örökösei is vagyunk a Lengyel Kommunista Párt önfeláldozó hősi harca során elért eredményeknek- amennyiben a LKP magva mind ideológiai, mind szervezeti vonatkozásba a SzUK(b)P-t tekintette mintaképé­nek. A LKP harcainak hősi ha­gyományait egyesülésünk alapjá­nak tekintjük. Támaszkodunk a baloldali szociáldemokraták által az akkori szociáldemokrata párt jobboldali posudskysta vezetősége ellen folytatott harc hagyomá­nyaira is, elismerjük a munkás­­osztály egységfrontjáért való küz­delmük nagy jelentőségét. A Lengyel Munkáspárt, amely a Gyorsírói jegyzetek alapján ké­szült rövid összefoglalá­a 1942-ben főként a LMP aktivistái­nak kezdeményezése folytán jött létre, programjában a marxizmus­­leninizmus alapjaira támaszkodott. A LMP volt a hitlerista megszál­lók elleni fegyveres harc kezdemé­nyezője és szervezője. A LMP Len­gyelország nemzeti és szociális felszabadítását elválaszthatatlanul egybekötötte a Szovjetunió, a szo­cialista állam által a német fasiz­mus felett kivívandó győzelembe vetett hittel. A LMP szervezte meg és vezette harcba a népgárda és a néphadse­reg osztagait,­­amelyek jelentős veszteségeket okoztak a hitlerista megszállóknak. A Szovjetunióban a len­gyel kommunisták kezdeményezésére megalakult a Lengyel Hazafiak Szövetsége. A Szovjetunió és sze­mély szerint Sztálin generalisszi­­mus támogatásával megszervezik a Koscziuszko-ról elnevezett első had­osztályt, amely az 1. lengyel had­sereggé fejlődik a Szovjetunióban. „A Szovjetunió őszinte barátságá­nak és támogatásának köszönhet­jük, — hangoztatta Bierut elvtárs — hogy a lengyel hadsereg győzel­mesen, a hős szovjet hadsereggel vállvetve harcolhatott Lengyelor­szág földjén és megtehette a dia­dalmas harci utat Leninától Ber­linig. A Lengyel Munkáspárt egyre fo­kozódó harcának, a nemzeti és tár­sadalmi felszabadulásért vívott küzdelmének hatására még jobban megerősödött és ideológiailag meg­érett a baloldali áramlat a LSZP soraiban, amely az egységfront megteremtés© mellett szállt síkra. Ugyanez a folyamat ,miegt. yp­gbe A Lengyel Paraszt Pártban, amely­nek baloldali elemei fokról-fokra függetlenítették magukat a Miko­­lajczik-féle vezetőségtől. Miután a nép összes forradalmi és demokra­tikus erői a LMP köré tömörültek és megalakult az Országos Népi Tanács (Nemzetgyűlés), bekövet­kezett az osztályerőik nagyarányú átcsoportosulása. Ebben a döntő szakaszban, ami­kor küszöbön állt Lengyelország felszabadítása a szovjet hadsereg által — folytatta Bierut elvtárs —, a Lengyel Munkáspárt vezetőségé­ben ingadozás jelentkezett, amely gyakorlatilag az Országos Népi Tanács irányvonalának félresiklá­­sát, az államhatalomért folyó küz­delemben a munkásosztály vezető szerepének tagadását eredményez­te. Ezek az irányzatok a munkás­­osztály erejében való bizalmatlan­ság, a reakció és a kispolgár­sár dühös rohamai előtti meghátrálás megnyilvánulásai voltak. A törté­nelmi események menete teljes mértékben igazolták az Országos Népi Tanács irányvonalának, mint a munkásosztály vezette néptöme­gek hatalmi szerve irányvonalá­nak helyességét. A behódoló irány­zatok nem találtak támogatást a Pártban­ A hitlerizmus leverése a Szovjet Hadsereg által meghozta a lengyel nép szabadságát. A Lengyel Mun­káspárt irányvonala győzött, va­gyis az az irányvonal, amelynek alapja az orosz és a lengyel forra­dalom elszakíthatatlan szövetsége volt. A népi Lengyelország a for­radalmi fellendülés áramlatában, az országnak a Szovjet Hadsereg által történt felszabadítása ered­ményeként keletkezett. A Lengyel Munkáspárt az or­szág felszabadulásának percétől fogva, amióta csak előjött a föld alól, az országban végbement dön­tő jelentőségű forradalmi átalaku­lás kezdeményezője és vezető ere­je, széles alapokon nyugvó demo­kratikus front megszervezője volt, amelynek alapjait az Országos Népi Tanács vetette meg. A felszabadulás utáni első­ idő­szakban a Lengyel Munkáspárt minden erejét az új hatalmi appa­rátus kiépítésére fordította. A Lengyel Munkáspárt tagjai lettek a közbiztonsági szervezet, a Len­gyel Néphadsereg, az új állami és törvényhatósági közigazgatás első tényezői. Az LMP szervezte meg a földre­form végrehajtását, közvetlen a parasztok által, de a munkások ak­tív segítségév®k, ezzel kibővítette a munkásság és a parasztság szö­vetségét és ezt a szövetséget új tartalommal töltötte meg. A Lengyel Munkáspárt hajtotta végre alulról, gyakorlatilag az ipar államosítását, melyet csak később iktattak törvénybe, mozgósította a munkásokat a vállalatok megóvá­sára és üzembehelyezésére, az üze­mi bizottságok és a szakszerveze­tek megszervezésére. A munkás­­osztály önfeláldozó magatartását és lelkesedését, felszabadult erőit az LMP már kezdettől fogva az ország és a megszállók által le­rombolt főváros­a lendületes újjá­építésének útjára tudta irányítani. Amikor a Szovjetunió erélyes magatartása folytán Potsdam­ben megállapították Lengyelország új határait — az Odera, a Ne­isse és a Baltikum mentén —, a népi Len­gyelország előtt új feladatok me­rültek fel: minél gyorsabban, tény­legesen is vissza kellett csatolni a nyugati területeket az anyaország­hoz, meg kellett kezdeni e vidékek visszalen­gyelesítését, oda kellett telepíteni több millió lengyelt ré­szint az anyaországból, részint kül­földről. A pártszervezetek önfelál­dozó tevékenysége eredményeként már eddig is óriási, a történelem­ben példátlan munkát sikerült el­végezni a nyugati földek betelepí­tése terén. E nagy feladatokat a földbirto­kos és kapitalista­­reakció elemei elleni éles osztályharc közepette hajtották végre. Ezek az elemek terrorral, szabotázzsal, fegyveres földalatti szervezkedéssel akarták szétzúzni a kialakulóban lévő és még nem minden részében megerő­södött népuralmat. A Szovjetunió győzelme lehetetlenné tette az im­perialisták nyíl­t beavatkozását és meghiúsította a lengyel reakció­nak polgárháború kirobbantására irányuló kísérleteit. A Lengyel Munkáspárt tevé­kenysége és a népi Lengyelország felépítése és megerősítése terén el­ért sikerük nem maradtak hatásta­lanul a dolgozóiéra általában és A lengyel proletariátus történel­mi és forradalmi tapasztalata a munkásmozgalom egész történel­me folyamán tökéletesen igazolta a marxizmus-leninizmus elméleté­nek mélységét és helyességét. Bierut elvtárs a marxizmus­­leninizmus álláspontjából megvizs­gálta a népi demokratikus állam lényegének, osztálytartalmának és jellegének kérdés­ét. „Mivel e döntő kérdésre nem volt félreérthetetlen világos válasz, a jelenlegi törté­nelmi periódus értékelésében sok hibát és torzítást követtek el. Gyakran olyan rendszernek tekin­tették a népi demokráciát, amely minőségileg és elvileg különbözik a ma­rxizmus-leninizmus elméleté­ben körülírt rendszertől. Egyesek a kapitalizmus és a szocializmus sajátos szintézisének, olyan külön­leges társadalmi és politikai rend­szernek tartották a népi demokrá­ciát, amelyben párhuzamosan meg­férnek egymás mellett a szocia­lista és a kapitalista elemek, egy­más kölcsönös elismerése alapján. Mások a háború utáni különleges erőviszonyok átmeneti következ­ményének tekintették a népi de­mokratikus rendszert, hajlandók voltak belenyugodni ezekbe az erő­viszonyokba, abban a reményben, hogy később lehetővé válik a visz­­szatérés a háború előtti helyzethez. Ismét mások állandósítani akarták a népi demokráciának ezt az új formáját, mint „sikeres“ kompro­misszumot, mint sajátos hidat a kapitalista nyugat és a szocialista más pártok ideológiai arculatának kialakulására. Az újjászületett Lengyel Szocialista Párt vezetősé­ge a Lengyel Munkáspárttal való együttműködés és az egységfront kialakítása mellett szállt síkra. A Lengyel Munkáspárt harca egy­ségfrontért, a munkás­osztály egy­ségéért, a lengyelországi népura­lom sarkkövévé, a parasztság és a munkásság szövetsége megszilár­dításának alapjává vált. A Pa­rasztpárt vezetőségre szakított a jobboldallal és a parasztmozgalom radikális elemei tömörítésének köz­pontjává vált. Ily módon jött létre­­a széles alapokon nyugvó demokra­tikus népfront, amelynek vezető­ereje a Lengyel Munkáspárt lett. A demokratikus erők tömörülé­se a Mikolajczik-féle párt leleple­zését és szétzúzását eredményezte, mert a párt szoros kapcsolatokat tartott fenn a fasiszta földalatti mozgalmakkal. Bierut elvtárs rámutatott arra, hogy ezekben a nagyarányú osz­­tályharcokban alakult ki a LKP és az LSZP egységfrontja, noha a LSZP jobboldali elemei ellenezték ezt az egységfrontot. A munkásosztály egységfrontjá­nak győzelmes megvalósulása, —­­aminek következtében a munkás­­osztály a választások alkalmával a széles dolgozó rétegek élén haladt — meggyőzte a munkásosztályt az egység politikájának helyességéről és a LKP és a LSzP közeledését eredményezte. Bierut elvtárs a kongresszust megelőző pártmunka eredményeit a következőkben összegezte: „A szervezeti egységre töreked­ve,­ mindkét munkáspárt óriási munkát fejtett ki, amely tagjaik ideológiai színvonalának és a dol­gozók politikai öntudatának emelé­sét célozta. Ez a munka különösen elmélyült és kibővült a jobboldali opportunista és reformista irány­zatok és hibáit ellen a MSZP által, úgyszintén a jobboldali és nacio­nalista elhajlás megnyilvánulásai ellen a LKP által folytatott har­cokban. A marxista-leninista ideo­lógiáért, a párt sorainak az idegen és a sodródó elemektől való meg­tisztításáért folytatott harc vég­képp­ megérlelte a két párt egyesü­lését, aminek kifejeződése e mos­tani kongresszusunk,a kelet között. Végül azok, akik azt akarták, hogy a népi demokrácia a szocializmus felé vivő út legyen, úgy vélték, hogy ez az út olyan különleges sajátságokkal rendelke­zik, amelyek túllépik a marxista­­leninista elmélet kereteit. A népi demokráciának, mint a szocializmus felé vivő teljesen új, elvileg különleges útnak a koncep­ciója pártpolitikai viszonylatban megfelelt ama koncepciónak, amely szerint a LMP szervezeti szem­pontból teljesen új, elődeitől és azoknak forradalmi hagyományai­tól elszakadt párt, amely a „füg­getlenség“ LSZP-féle koncepciójá­nak, valamint az L­LKSZDP és LKP osztályh­arcos hagyományai­nak eszmei vegyületét alkotja. „Nem kétséges, hogy az emlí­tett elméletek alapja a szociálde­­mokratizmus koncepciója, hogy ezek az elméletek ilyen vagy olyan formában a szociáldemokratizmus felújítását, a munkásmozgalom opportunista és félreformista irányzataihoz való visszatérést jelentik.“ „A munkásmozgalom történel­mének ez a rövid összefoglalása — folytatta Bierut elvtárs — bizonyítja, milyen nagy szerepet játszott a párt magának a mozga­lomnak a fejlődésében és különös­képpen a proletáriátus hatalomért vívott közvetlen harcának idősza­kában. Munkásmozgalmunk tör­ténete egyben a lengyel proletá­riátus osztályharcát irányító for­radalmi párt története is. Az első szocialista forradalmi párt — a „Proletariátus“ — megalapításá­nak pillanatától kezdve a LéL­­KSZDP-n, a baloldali LSZP-n, a LKP-n és a LMP-n keresztül egé­szen az Egyesült Munkáspártig ál­landóan változnak a formák­ és vál­tozott a párt neve. De lényegében mindig a prole­tariátus többé-kevésbé következe­tes és igazi ideológiáját kifejező párt kérdéséről volt szó. Mert a proletariátusnak csak egy ideoló­giája van: a tudományos szocial­izmus ideológiája, vagyis a mar­xizmus—leninizmus. A munkás­mozgalomban jelentkező két áram­lat harca két, osztályszempontból ellentétes ideológiának, a proleta­riátus ideológiájának és a bur­zsoázia ideológiájának harca: a marxizmus—leninizmus harca volt a burzsoázia ideológiai befolyása ellen, amely beszivárgott a mun­­kásmozgalom­ba, ho­gy ezt a moz­galmat alárendelje az uralkodó­osztály, a burzsoázia céljainak, érdekeinek. A Lengyel Munkás Párt külön­leges történelmi viszonyok között harcolt a proletariátus ideológiá­jának megvalósításáért, olyan vi­szonyok közt, amikor a proleta­riátusnak a hatalomért folyó harca szorosan egybekapcsolódott a nem­zeti felszabadulásért vívott küzde­lemmel. Ebből erednek a sajátos­ságok és a történelmileg indokolt különbségek taktikában, jelszavak­ban és szervezeti formákban, amely különbségek és sajátságok megfeleltek a háborús idők külön­leges feltételeinek, a hitlerista megszállók mint nemcsak a prole­tariátus, hanem az egész nép leg­főbb ellenségei elleni harc külön­leges viszonyainak. De a Lengyel Munkás Párt a nemzeti felszabadulásért harcolva nem adta fel a proletariátus hatal­máért folytatott küzdelmet, sőt ez volt az egyetlen párt, amely a proletariátus hatalmáért folyó harcot elválaszthatatlanul egybe­kapcsolta a nemzeti felszabadulá­sért vívott küzdelemmel A Lengyel Munkás Pártban egyes elvtársak ingadozása — akik hajlamosak voltak arra, hogy ezeket a kérdéseket elkülönítsék egymástól és a hatalomért való harc kérdését alárendeljék a nem­zeti felszabadulás kérdésének, mint főkérdésnek — természetesen az opportunizmus sajátos megjele­nési formája és a lenini álláspont­ról való letérés volt. A társadalmi és a nemzeti fel­­szabadulás feladatait e sajátos szakaszon csakis két döntő feltétel mellett lehetett pozitíven meg­oldani, ha a fasizmust annak a szo­cialista államnak fegyveres erői zúzzák szét, amelynek segítsége nélkül lehetetlen lett volna Len­gyelország nemzeti felszabadulása és szociális felszabadulása egy­aránt, vagyis az, hogy a hatalmat a proletariátus vegye a kezébe, ha a munkásosztály szövetséget köt a város és a falu félproletár elemeivel, a parasztság és a dolgo­zó értelmiség döntő tömegeivel, ami nélkül lehetetlen lett volna megtartani és megszilárdítani a proletariátus hatalmát. A Szovjetunió győzelme a má­sodik világháborúban döntő té­nyező volt, amely meghatározta az emberiség történelmének további menetét, a szocialista állam nagy­szerű győzelme volt az imperializ­mus és annak az akkori viszonyok között legagresszívebb része, a hit­lerizmus elleni harcában. Ebben rejlik a győzelem történelmi és osztályértelme. A hitlerista imperialista táma­dóknak a Szovjetunió győzelme folytán a második világháborúban bekövetkezett szétzúzása nélkül lehetetlen lett volna Lengyelország és más, hitlerista iga alatt nyögő népek nemzeti felszabadulása és a hatalom meghódítása a lengyel proletariátus által az ország fel­ 8 népi demokratikus állam szerepe és jellege

Next