Tartós békéért, népi demokráciáért! 1949. július-december (2. évfolyam, 13-33. szám)

1949-07-07 / 13. szám

A. Kommunista és Munkáspártok Tájékoztató Irodájának lapja, Bukarest * IS. (40). az. Budapest, 1949 júlmg 7. Ara: 1 forint A Kommunista- és Munkáspártok Tájékoztató Irodájának a Jugoszláv Kommunista Párt helyzetéről hozott határozata évfordulójára A kommunista pártok Tájékoz­tató Irodájának „A Jugoszláv Kommunista Párt helyzetéről“ ho­zott határozata óta eltelt év a legmeggyőzőbb módon bizonyí­totta be, hogy ez a határozat a nemzetközi kommunista mozgalom történelmi jelentőségű okmánya volt. Ennek az okmánynak minden tétele helyes, s az okmány tel­jes egészében az alkotó marxiz- mus-leninizmus példáját mutatja. A határozat kimerítő tudományos pontossággal elemzi azt a helyze­tet, amelybe a Jugoszláv Kommu nista Pártot az árulók: Tito, Kar. deij, Gyilasz, Rankovics juttat­ták. A Tájékoztató Iroda határozata arra figyelmeztetett, hogy ha a JuKP vezetőinek politikája nem változik meg, akkor e-z a politika a Jugoszláv Kommunista Pártot pusztulásba viszi, a Jugoszláv Népköztársaságot, pedig közönsé­ges burzsoá köztársasággá változ­tatja és az imperialista államok igájába hajtja. Ugyanakkor a Tá­jékoztató Iroda bírálata minden szükséges előfeltételt megteremtett ahhoz, hogy a JuKP vezetői visz- szavezethessék az országot a népi demokráciák testvéri családjába. Tito klikkje azonban megrögzött burzsoá nacionalisták csoportjának bizonyult és hibái, melyekre a Tá jékoztató Iroda határozata rámu­tatott, nem egyszerűen eltévelye- dett emberek hibái voltak, hanem a munkásosztály ellenségeinek, a szocializmus ellenségeinek. a Szovjetúnió és az egész nemzetközi kommunista front ellenségeinek tudatos ellenforradalmi, marxista- ellenes, burzsoá nacionalista politi­káját jelentették. Micsoda lármát csaptak a jugo­szláv nacionalisták, amikor a Tá­jékoztató Iroda határozatát nyil­vánosságra hozták! Lépten-nyo- mon a Szovjetúnió és a SzK(b)P iránti hűségre esküdöztek, azt kiál­tozták, hogy a Tájékoztató Iroda kritikája hazugságon és félreérté­seken alapszik, hogy a róluk alko­tott kép helytelen értesülések alap ján alakult ki és így tovább. A való­ságban pedig bebizonyosodott, hegy a jugoszláv ellenforradalmá­roknak azért volt szükségük erre a hűhóra, hogy újból megpróbálják a „Szovjetúnió iránti hűségről“ szóló kiáltozásokkal félrevezetni a jugoszláv népet, mivel a Tito-klikk félt egyenesen és nyíltan kimu­tatni a Szovjetúnió iránti gyűlöle­tét. Tito nacionalista klikkje lépés, ről-lépésre, még mindig a Szovjet­únió iránti hűségről fecsegve, mindinkább áttért a Szovjetúnió és a népi demokratikus országok elleni ellenséges magatartásra, mindaddig, amíg Tito, az ellenfor­radalmi banda főkolomposa, nyíl­tan meg nem fogalmazta 1948 de­cemberében a Szkupcsinában meg­tartott beszédében, hogy a Szovjet unióval és a SzK(b)P-val való sza­kítás azért történt meg, mert a Szovjetúnió állítólag Jugoszláviát örökre egy agrárország sorsára akarta ítélni, hogy nyersanyagfor­rásait kiaknázhassa. Ezekkel a nyílt szovjetellenes, burzsoá nacio­nalista agyrémekkel „indokolta“ Tito azt a tézist, hogy Jugoszlávia függetlenségét állítólag nem a bur­zsoá államok, nem az angol-ameri­kai imperializmus, hanem a Szov jetúnió fenyegeti. Tito rágalmazó nyilatkozata ugyanakkor azt is je­lentette, hogv a jugoszláv kormány a valóságban megszakítja kápcso- tait a Szovjetúnióval, mint baráti országgal és az USA és Anglia uralkodó köreihez fordul segítsé­gért, pártfogásért. A burzsoá nacionalista Tito-klikk oly messzire ment az imperializmus táborával fennálló tényleges kap­csolataiban, hogy lényegében tá­mogatta a Szovjetúnió és a népi demokrácia országai ellen irányuló északatlanti paktumot. A „Borba“, Titóék félhivatalos lapja, egyetlen cikkében sem foglalt állást az at­lanti egyezmény ellen. Tito, az úgynevezett Jugoszláv Népfront III. kongresszusán ez év áprilisé ban megtartott beszédét a Szovjet­únió és a népi demokratikus or­szágok rágalmazásának szentelte. Ugyanakkor egyetlen szava sem volt az atlanti egyezmény és az an­gol amerikai imperialisták ellen. A Tájékoztató Iroda megállapí­totta határozatában, hogy „a JuKP vezetői az országon belüli politikájukban eltávolodnak a munkásosztály állásfoglalásaitól és szakítanak a marxista osztály- és osztályharcelmélettei“, hogy a kapi­talizmusból a szocializmusba való átmenet korszakában folyó osztály harc kiéleződése tagadásának út­jára léptek. Az osztályharc marx­ista elméletétől való elszakadást a kapitalizmus jugoszláv restaurá torai olyasféle bűvös szavakkal kísérik, hogy Jugoszláviában „a kapitalizmus nem növekszik többé a faluban“, és olyasféle állítások­kal, amilyeneket Kardelj a múlt évben hangoztatott arról, hogy „or­szágunkban az ember ember általi kizsákmányolása minden maradvá­nyának napjai meg vannak szám­lálva“. •/ A Tájékoztató íróiba határozata után a jugoszláv burzsoá paeiona- 1 itták az egész „vonalon a / ka pit a liz^aus további ■ restaurálását 'indí­tották el az iparban és a mező­gazdaságban. A kapitalizfnus visz- szaállítása az iparban mindenek­előtt abbanTjűT kifejezésre, hogy a Tito-klikk az ipar állami szektorát a nép érdekei ellen, a munkásosz tály kizsákmányolásának érdeké­ben és a kapitalizmus általános restaurálásának érdekében hasz­nálja ki. Ugyanakkor a Tito klikk azon az úton halad hogy az ország gazdasági életét az angol-amerikai tőkének vesse alá a -közben áruba bocsátja az ország függetlenségét. Jugoszlávia ipara a fejlődés ala­csony fokán áll s továbbra is egy helyben topog, és amennyiben csakis a tőkés államok „segítsé­gére“ támaszkodik, a világkapita­lizmus törvényeinek hatása alá ke rült és ki van szolgáltatva a marshallizált országok gazdasági élete minden gyönyörűségének. A jugoszláv államvezetők, miután nem érik be az USA és Ang ia bankjainak és magáncégeinek „se­gítségével“, már hivatalosan az USA kormányához fordultak gaz­dasági segítségért. Ezt a „segítsé get“ persze a „Marsha'Lterv“ ösz- szes szabályai szerint fogják meg adni. A kapitalizmus érlelődő vi­lággazdasági válsága teljes erejé­vel rá fog törni Jugoszlávia gaz dasági életére is. A jugoszláv munkásosztály,' melynek legkiválóbb képviselőit ál­lati módon pusztítják és vetik börtönbe, megfosztották a legele­mibb demokratikús szabadságjo­goktól és egyre inkább megfoszt­ják valamennyi gazdasági és po­litikai vívmányától., A háború óta a jugoszláv dolgozók életszínvo­nala még sohasem volt olyan ala­csony, mint most, a munkások még sohasem éheztek úgy, mint most. Mindezt beszédesen bizonyítják az olyan tények, mint a kereskedelmi miniszter nemrég kiadott rende­leté, amely szerint a munkából való elmaradás esetén nemcsak a munkásokat fosztják meg minden­nemű ellátástól, hanem „az ellá­tásra és az éttermekben való étke­zésre fennálló jogukat azok család­tagjai is elvesztik“. A burzsoá-nacionalista Tito k ikk hónapról-hónaprá egyre fo­kozottabb mértékben kényszeríti a rnuiikásokat és paraszti,kát arra, hogy ingyen do’gozzanak. Ez az úgynevezett „önkéntes“ munka a Népfronton keresztül a dolgozók jobbágyi kizsákmányolásának egyik formájává változott. A jugoszláv burzsoá-nacionalisták, minthogy nem régi politikusok és járatlanok a gazdaságtudomány­ban, eleinte azt hitték, hogy sike rül valami istenhátamögötti önel­látó gazdaságot megteremteniük. Mindenfelé azt kiáltozták, hogy ná’uk az országban megvan min den, amire a szocializmus felépíté­séhez szükség van. A gazdasági törvények logikája azonban erő sebb Tito és Kardelj „teoretikusai­nak“ tudatlan bölcselkedéseinél. A gazdasági törvények Jugoszlávia gazdaságát a legkérlelüetetlenebbül belesodorják a tőkés rendszer gaz­dasági életének medrébe, miközben az ország gazdaságát egyre inkább alárendelik az imperializmus érdé-, keinek. A Tito klikk, a hatalomba ka­paszkodva, erőszakosan teremtett meg magának az országon belül bázist. Ez a bázis — a kulákok és a városi burzsoázia mellett:— a hi­hetetlenül felduzzasztott és Ran­kovics által megvesztegetett kato» nai bürokratikus éi rendőri appará­tus, melyet kulákokból és spekulán­sokból, csetnikekből és usztasákból. régi királyi hivatalnokokból és erkölcsileg rothadt emberekből szedtek össze. Ennek a katonai- rendőri-bürokratikus kasztnak kö­reiben a kincstár kifosztása révén történő gyors meggazdagodás fo­lyamata megy végbe. Ez a kaszt kíméletlenül kiszipolyozza a jugo­szláviai munkásosztályt, az érték-, többlet ennek a kasztnak a zse­bébe, a kulákok, városi spekulán­sok és angol-amerikai imperialisták zsebéoe folyik. A falvakban a jugoszláv bur­zsoá-nacionalisták a szegény- és középparasztok tönkretételének politikáját folytatják, s ezen az alapon megy végbe a parasztság sokoldalú gúzsbakötése a kulákok által. Titóék ezidőszerint, mint ők írják, „gyorsított ütemben“ hajtják végre „a parasztságnak szövetke­zetekben va’ó általános tömöríté­sét1’. Hivatalos jugoszláviai adatok szerint 1949 áprilisától 1949 jú­niusáig a paraszti földek 20 száza­lékát szővetkezetesítették, a Vajda. Ságban pedig a gazdaságok 40 szá­zalékát. A termidoriánusok eköz­ben a végkimerülésig azt kiabál­ják, hogy ez állítólag „a szocia­lista rendszer megteremtését je­lenti a jugoszláv faluban“. A „szö­vetkezetekbe“ a falu egész lakossá­gát felveszik, s ígv természetesen a ku’ákokat is. E „szövetkezeti mozgalom“ módszereiről és jellegé­ről eleget mondanak az olyan té­nyek. mint a jugoszláv sajtóban nemrégiben megirt közlemények, melyek szerint a szövetkezetek lé­tesítését katonai erők segítségével hajtják végre. Szövetkezetinek te­kintik a főidet, az igásállatokat éss a felszerelést. A szövetkezet jöve­delmét nem a végzett munka sze­rint, hanem „részvények“ szerint osztják el vagyis: a tagok jövedel­mének főforrása — a járadék. Ezek az úgynevezett „szocialista szövetkezetek“ tehát egyik formá­ját jelentik annak a tőkés kizsák­mányolásnak, amelyet a kulákság a dolgozó parasztsággal szemben alkalmaz. Titóék uünyira felfokozták a kulákság aktivitását, hogy — a demagógia céljából — még ők ma­guk is kénytelenek írni erről. így például a „Borba“ június 12_i szá­mában azt írják, hogy a begeji já-, rás Crne nevű falujában 25 száza­lék kulák van a szövetkeze ben, akik egyben vezetik is a „munka- szövetkezetét“, miközben magas járadékot állapítottak meg és az összes munkák és adók fő terhét a szegényparasztság vállára rak­ták. Emellett a kulák túlerő tényét (Folytatás a 2. oldalon.) A magyar dolgozók tömeggyíílése a budapesti Parlament épülete előtt a június 18—19-i béke­kongresszus alkalmából.

Next

Regisztráció Regisztráció
/
Oldalképek
Tartalomjegyzék