Tartós békéért, népi demokráciáért! 1949. július-december (2. évfolyam, 13-33. szám)

1949-07-07 / 13. szám

2 Az élenjáró, haladó szellemű emberiség soha nem felejti el 1941 június 22.-ének napját. A hitleri Németország e napon hitszegesen megtámadta a Szovjetúniót, arra számítva, hogy egycsapással megsemmisíti a szocialista állam hatalmát és ezzel megtisztítja maga előtt az utat világuralma megteremtésére. Hitler őrült tervei azonban, amelyek az angol-amerikai monopóliumok buzdításának és közvetlen támogatásának légkörében születtek meg, teljes kudarcot vallottak. A fasiszta csapatok, amelyek június 22-én hajnalban átlépték a szovjet határt, olyan ellenállással találták magukat szemben, amilyent az emberiség történelme még nem ismert. A dicső bolsevik párt által nevelt és vezetett szovjet nép lángeszű vezérének és tanítójának, Sztálin elvtársnak felhívására egy emberként kelt fel szabadsága és függetlensége megvédésére, példátlan hősiességgel védte hazáját, a szocializmus hazáját, megvédte az egész elkövetkező emberiség jövőjét attól a halálos veszélytől és a megsemmisülés fenyegetésétől, amit a hitleristák hoztak magukkal. A szovjet emberek nemcsak azáltal vívták ki az egész világ szeretetét és elismerését, hogy a fasizmussal vívott harcban a hősiességre és az önfeláldozásra addig soha nem látott példát mutattak, hogy az ellenség legyőzése érdekében semmiféle áldozattól nem riadtak vissza, hanem azért is, mert a szovjet emberek a hitleri hordák megsemmisítésével szabadságot vittek Európa mindazon népeinek, amelyek a fasizmus igája alatt szenvedtek. A szovjet emberek hősies harcukkal egyben védelmezték az angol és az amerikai nép szabadságát és függetlenségét, hogy jövőjük a független nemzetekhez méltó lehessen. Bármit tegyenek is Hitler örökösei, a mai angol-amerikai reakciósok, nem fog sikerülni nekik elfelejtetni a népekkel ezt az elvitathatatlan történelmi tényt! A népek emlékeznek arra, hogy június 22-én gyökeres fordulat állott be a világháborúban: a hitleri Németország azzal, hogy hitszegően megtámadta a szocializmus országát, egyben aláírta saját halálos ítéletét is. Erről jó lenne nem megfeledkezniük a mostani háborús uszítóknak. A történelem tapasztalata, de különösen a második világháború tapasztalata azt bizonyítja, hogy a háború kimenetelét nem nagy sietséggel öszszetákolt katonai-politikai tömbök és koalíciók döntik el, amin most oly lélekszakadva dolgoznak az angolamerikai főkolomposok, hanem a társadalmi rendszer ereje és hatalma, a gazdasági rendszer, azon célok igazsága, amelyeket a háborúban követnek, a népek tömör összefogása és hősiessége, annak felismerése, hogy az az ügy, amelyet védenek, igaz. A hitleri fasizmus ellen vívott háborúban győzött a szovjet társadalmi rendszer, amely kitartott a megpróbáltatásokban, bebizonyította teljes életképességét, bebizonyította, hogy a társadalom megszervezésének legjobb formája. Győzött a szovjet államrendszer, győzött a soknemzetiségű szovjet állam, győzött a hős Szovjet Hadsereg. A leginkább rabló jellegű német imperializmus igyekezett a háborúban megsemmisíteni a Szovjetúniót, a világ első szocialista államát. Történelmi összecsapás volt, amelyből a szocializmus került ki győztesként, amely bebizonyította fölényét minden vonalon. A második világháború a szocializmus meggyengítése helyett annak megerősödését eredményezte. Az imperializmus arcvonala öszeomlott Közép- és Délkelet-Európában, ahol a Szovjet Hadsereg győzelmei eredményekép megalakultak a népi demokrácia államai. Ázsiában kibontakozott a győzelmes nemzeti-felszabadító mozgalom. Mindennek eredményekép a szocializmus határai jelentősen kibővültek, s a kapitalizmus és a szocializmus közötti erőviszonyok tekintetében komoly változás állott be a szocializmus javára. Végül, a második világháború nemhogy megszüntette volna, hanem még jobban kimélyítette az imperialista országok közti ellentéteket. Az Egyesült Államok maga alá gyűrte az összes kapitalista államokat, igyekszik megvalósítani diktatúráját a politikai és gazdasági életben, elfojtja Anglia, Franciaország, Olaszország, Belgium és sok más ország nemzeti iparát. A burzsoázia a mindjobban közeledő gazdasági válság minden súlyát a munkásosztály vállára teszi át. A kapitalista országokban kiélesedik az osztályharc, amelyet sikeresen vezetnek a megnőtt és megerősödött kommunista pártok. Az imperializmus valamennyi ellentéte annyira kiéleződött, hogy a reakció már rendkívüli intézkedésekhez folyamodik, hogy a megrendült hatalmat kezében tarthassa. Az imperialisták új háborút készítenek, igyekszenek háborús hisztériát kelteni azzal a célzattal, hogy elodázzák a közeledő válságot. Az imperialisták azonban megfeledkeznek az első és a második világháború tanulságairól. Az új háború, ha azt az imperialisták robbantják ki, sorsdöntő lettet általában az egész kapitalizmus szempontjából. Amíg a Wall Street mágnásai „mindent elfelejtettek és semmit sem tanultak”, a munkásosztály, a világ dolgozó tömegei levonták a tanulságot a második világháború tapasztalatából. Az új háború veszélyével, azokkal a merényletekkel szemben, amelyekkel az imperialista reakció önző osztályérdekeiért szeretné az emberiséget egy újabb háború tűzpoklába vetni, az egész világ dolgozói még tömörebbé teszik összefogásukat, mind határozottabban szembeszállnak a háborús uszítókkal. Az egész világon kibontakozó hatalmas arányú békemozgalom azt bizonyítja, hogy a demokratikus tábor mind erősebb lesz és eltökélt szándéka megvédelmezni a békét. A Külügyminiszterek Tanácsa nemrég lezajlott ülésszakának eredményei azt mutatják, hogy a népek harca a tartós békéért, valamint a Szovjetunió határozott és következetes békepolitikája meghozza eredményét. A nyugati hatalmak vezető körei, akik két év alatt a Szovjetúnió minden kísérletét meghiúsították a német kérdésnek a potsdami megegyezés alapján történő rendezésére, kénytelenek voltak számolni ezzel az egész világon kibontakozó hatalmas békemozgalommal. Ezenkívül az Egyesült Államokban és a többi kapitalista államban előretörő gazdasági válság, mely kiélezi ez országok belső nehézségeit és ellentéteit s amelynek betegségeit nemhogy gyógyították volna, hanem még súlyosbították a „Marshall-terv” cseppjei, arra kényszeríti az Egyesült Államokat és csatlósait, hogy keressék a megegyezést Kelet-Európával. Mindez és főkép a Szovjetúnió határozott harca azt eredményezték, hogy a Külügyminiszterek Tanácsának VI. ülésszakán olyan megegyezések jöttek létre, amelyek lehetővé teszik a nemzetközi helyzet feszültségének enyhítését és lényeges lépést jelentenek a háború utáni kérdések békés rendezése felé. A hitleri Németország szerződésszegő támadásának évfordulóján az egész haladó szellemű emberiség újból és újból szeretettel és lelkesedéssel emlékezik meg a szovjet nép egyedülálló hőstettéről, amellyel megmentette a világot a hitleri rabságtól. A háborúban aratott győzelem, a népgazdaság háború utáni helyreállításában és fejlesztésében elért sikerek a szovjet társadalmi helyzet fölényéről, a bolsevik párt és az egész élenjáró emberiség vezérének, Sztálin elvtársnak a bölcsességéről és előrelátásáról tanúskodnak. A szovjet államnak a háború előtti évtizedekben, a háború alatt és a háború után helyesnek bizonyult békepolitikája a népek mind szélesebb rétegeinek támogatását élvezi a világ valamennyi országában. A demokratikus világtábor, amelynek élén a szocializmus hatalmas országa hidad, nem engedi meg Hitler követőinek annak a sötét, embergyűlölő ügynek a megismétlését, amely az egész történelem számára emlékezetessé teszi június 22.-ét. Ennek biztosítéka az egész világon mind hatalmasabb arányokat öltő békemozgalom, a marxizmus-leninizmus legyőzhetetlen tanítása, amely harcra lelkesíti a békéért és a szocializmusért harcoló néptömegek élén álló megnőtt és megerősödött kommunista pártokat. A szovjet nép példátlan hőstette önmagában nem ítélik csupán megállapítják, el, hanem hogy — úgymond — „a gazdagok“ között akad néhány „nem becsületes ember“, így fest a Titok féle „szocializmus“ a jugoszláv faluban. A jugoszláv burzsoá nacionalisták, azzal a céllal, hogy a kapitalizmus restaurátorainak szerepét valóra válthassák, azzal kezdték, hogy durván revideálták a proletár párt felépítésének marxi-lenini elveit. A Tájékoztató Iroda határozata világosan kimondotta, hogy „a JuKP vezetői revideálják a pártról szóló marxi-lenini tanítást“, lefokozzák a kommunista párt szerepét, valósággal feloldják a pártot a pártonkívüli Népfrontban. Rankovics példa nélkül álló hadjáratot indított a becsületes, a marxizmus-leninizmus ügyéhez, a proletár internacionalizmus ügyéhez hű jugoszláv kommunista párttagok ellen. Rövid idő leforgása alatt a legaljasabb módszerekkel, a rendőrségi fogdákban orvul végrehajtott gyilkosságokkal az igazi kommunisták ezreit irtották ki, tízezreket vetettek börtönbe és koncentrációs táborokba. Az az aljasság, cinizmus és könyörtelenség, amellyel Rankovics a kommunista párt gerincének kiirtását végrehajtja, csak a Német Kommunista Párt kádereinek kiirtásával hasonlítható össze, melyet Himmler, Rankovics tanítómestere hajtott végre. Tito és Rankovics, a Jugoszláv Kommunista Párt alapvető magva ellen alkalmazott szörnyű rendőri terrorral egyidejűleg gyors ütemben kezdték toborozni a pártba az usztasákat és csetnikeket, a kulákokat és spekulánsokat,diverzánsokat és angol-amerikai kémeket és a kommunizmus, a Szovjetúnió, a RzK(b)P, a népi demokratikus országok és a kommunista pártok valamennyi ellenségét. Ahhoz, hogy egy kommunista Rankovics kínzókamráiba kerüljön, elegendő, ha kijelenti, hogy a Tájékoztató Iroda határozatának, a Szovjetuniónak pártján áll, hogy hisz a SzK(b)P nak. Ahhoz, hogy valakit most felvegyenek a JuKP- ba, az illetőnek a SzK(bjP és a többi kommunista pártok ellenségének kell lennie. A JuKP pártszervezeteinek éllére Rankovics rendőreit ültették. A pártszervezetek egész élete gyakorlatilag odairányul, hogy kémkedjenek és vadásszanak a Tájékoztató Iroda határozatának híveire, a SzK(b)P és a testvéri kommunista pártok híveire. A pártszervezetekben szörnyű formákat öltött a rendőri rendszer: a Tájékoztató Iroda határozatának közzététele óta minden párttag köteles a pártszervezet titkárának írásbeli jelentést tenni a bárkivel folytatott magánbeszélgetésekről. Ennek az aljas munkának eredményeképpen a hivatalos Jurij Rankovics kisegítő rendőri apparátusává változott. Az, amit most a titoisták Jugoszláv Kommunista Pártnak neveznek, nem az a párt, amely korábban fennállott. Tito és Rankovics arra törekszenek, hogy kiüldözzék a pártból mindazokat az elemeket, akik hűek a marxizmusleninizmushoz, hogy kiirtsák a proletár párt minden megnyilvánulását. Abban a harcban, amelyet a burzsoá-nacionalista Tito-klikk ellen, a kapitalizmus visszaállítása ellen folytatnak, azért, hogy megmentsék Jugoszláviát az angol-amerikai imperialistáknak történő alárendeléstől, abban a harcban, melyet azért vívnak, hogy Jugoszlávia ne változzék az imperializmus gyarmatává, Jugoszlávia kommunistái és munkásosztálya újjáteremtik proletár, marxi-lenini kommunista pártjukat, mely ha a proletár internacionalizmus hagyományaihoz és a nemzetközi kommunista fronthoz. A jugoszláv proletariátusnak mind az úgynevezett JuKP ban, mind pedig annak sorain kívül vannak erői ahhoz, hogy újjáteremtsék a valóban proletár, marxileuiai pártot. Az egész világ kommunistái és munkáspártjai megbélyegezték Tito klikkjét, mint a munkásosztály megvetett árulóinak bandáját. Tito klikkje elszigetelődött a nemzetközi kommunista mozgalomtól. Ez a sors mindig utolérte a proletármozgalom renegátjait. Az a kommunistaellenes, antidemokratikus, basáskodó uralom, melyet a Tito-klikk hozott létre Jugoszláviában, nem tartós uralom. A szabadságszerető jugoszláv nép, Jugoszlávia munkásosztálya, melynek szép hagyományai vannak a forradalmi harcban, nem fogja eltűrni, hogy egy maroknyi áruló, aki az angol-amerikai imperialistáknak adta el magát, elnyomja és továbbra is az imperialista rabság feneketlen mélysége felé vitte a népet. Jugoszláviában egyre kevesebb azoknak az embereknek a száma, akik hisznek az áruló Tito, Kardelj, Gyilasz, Rankovics „szocialista“ frazeológiájának. A Tájékoztató Iroda határozata óriási forradalmi szerepet játszott a nemzetközi kommunista mozgalom szempontjából. Valamennyi pártban fokozódott a nacionalizmus elleni harc, még jobban megszilárdult a munkásosztály proletár-, nemzetközi szolidaritása. A kommunista és munkáspártok a Titok klikk áruló politikájának példájából újból meggyőződhettek, hogy a Szovjetúnió és a SzK(b)P a nemzetközi kommunizmus központja, hogy a SzK(b)P élén Sztálin elvtárssal, az egész nemzetközi proletariátusnak, a világ minden dolgozójának vezetője és tanítómestere. Újból és újból kitűnik, hogy a legfőbb kérdés, amely minden proletár párt forradalmiságát meghatározza, a Szovjetúnió, a SzK(b)P iránti magatartás, mert a Szovjetúnió és a SzK(b)P áll az egész nemzetközi proletármozgalom élén, az imperializmus elleni, a békéért és a szocializmusért folyó harcnak az élén. (A vezércikk folytatása az első oldalról.) TARTÓS BÉKÉÉRT, NÉPI DEMOKRÁCIÁÉRT! 1949 július 1. * II. (*0). A Szakszervezetek II. Világkongresszusa Június 29-én megkezdődött Milánóban a Szakszervezetek II. Világkongresszusa, amelyen a világ legtöbb országának országos szakszervezeti központjai képviseltetik magukat. A kongresszus, melynek munkája július 10-ig tart, megvitatja és határozatokat hoz a szakszervezeti világmozgalom legfontosabb kérdéseiben és demokratikusan megválasztja a Szakszervezeti Világszövetség vezetőségét. A kongresszus napirendjén szerepel: általános beszámoló a SzVSz tevékenységéről — előadó Saillant, a SzVSz főtitkára; a SzVSz általános politikája és harca a szakszervezetek egységéért, a béke és a népek demokratikus jogainak védelmében — előadó Kuznyecov (Szovjetunió) és Fernando Santi (Olaszország); a SzVSz és a csatlakozó országos központok tevékenysége a dolgozók gazdasági és szociális érdekeinek védelmében — előadók: Fraction (Franciaország), Zawadski (Lengyelország), Wikremasinge (India és Ceylon); az alapszabályzat 13. cikkelyének végrehajtása ipari szakosztályok létrehozásáról — előadó: di Vittorio (Olaszország); szakszervezeti tevékenység Ázsia, Ausztrália, Afrika és Latin- Amerika országaiban — előadó: Li-Min-Ji (Kína), Thornton (Ausztrália), Le Leap (Franciaország), Lombardo Toledano (Latin-Amerika) és egyéb kérdések. A kongresszus előestéjén a Szakszervezeti Világszövetség, melynek kezdeményezésére a kongresszust egybehívták, felhívással fordult valamennyi országos szakszervezeti központhoz, szakmai szervezethez, az egész világ munkásaihoz és munkásnőihez, melyet áthat az a törekvés, hogy az egész világ dolgozói egyesüljenek és szüntessék meg a szakadást a munkásmozgalomban. SzVSz felkérte az összes szakszervezeti szerveket, „küldjék el képviselőiket a kongresszusra, hogy meggyőződhessenek azokról a nagy és nemes célokról, amelyeket a SzVSz tűz ki maga elé és munkájának demokratikus módszereiről". A SzVSz felhívásában még egy kísérletet tett arra, hogy meggátolja a szakadást a szakszervezeti világmozgalomban, amelyet a munkásosztály ellenségei provokáltak ki, s amely azt eredményezte, hogy kiléptek soraiból az USA, valamint néhány marshallizált nyugateurópai ország országos szakszervezeti központjai. Ismeretes, hogy az USA és Anglia szakszervezeti központjainak vezetői, megsértve a szakszervezeti demokrácia alapjait, a Wall Street utasítására megtiltották a hozzájuk tartozó szakszervezeteknek, hogy résztvegyenek a Szakszervezeti Világkongresszus munkájában. Ugyanennek az utasításnak értelmében az amerikai megszálló hatóságok megakadályozták a japán szakszervezetek küldötteit abban, hogy a kongresszusra elutazhassanak, De Gasperi kormánya pedig megtagadta a beutazási vízumot a kínai küldöttségtől. A II. Szakszervezeti Világkongresszus azonban, a szakszervezeti világmozgalom egysége ellenségeinek minden mesterkedése ellenére, is az egész világ dolgozói egyelmének Központjában áll, akik felismerték, hogy a kongresszus határozatai új segítséget jelentenek a békéért és a jobb jövőért vívott közös harcukba. A Szakszervezeti Világszövetség, amely a kongresszuson beszámol tevékenységéről, a békéért, a munkásosztály egységéért és létérdekeiért vívott következetes harcával az egész világ dolgozóinak megbecsülését és rokonszenvét érdemelte ki. A SzVSz, mint a párizsi békekongresszus egyik kezdeményezője, a kongresszus előkészítését „Békét a népek között!“ jelszó alatt hajtotta végre. A Szakszervezeti Világszövetség kezdeményezésére június folyamán értekezleteket tartottak a SzVSz mellett működő ipari szakosztályok létrehozásának kérdésében: a vasmunkások (Turinban), a textilmunkások (Lyonban), a bőripari, cipőipari és szőrmeipari munkások (Gottwaldovoban). Ezeknek az értekezleteknek sikerei, valamint a júliusban összehívandó más nemzetközi értekezletek (a famegmunkáló és építőipar szakszervezetei,, a tengerészek és hajógyári munkások szakszervezetei Milánóban, a bányászoké Firenzében) újabb lépést jelentenek a szakszervezeti érdekeknek és a dolgozók jogainak közös védelmében, a SzVSz irányítása mellett. Békemozgalom Kuba-szigetén Kuba 150 közismert tényezője felhívást tett közzé, hogy ez év júliusában országos kongresszust hívjanak egybe a béke védelmére. A felhívásban rámutatnak a háborús veszélyre és azokra a borzalmakra, amelyeket egy új háború hozna az emberiségre, továbbá, hogy a kongresszus célja: egyesíteni Kuba békeszerető lakosságát a háború elleni küzdelemre. A felhívást a következők írták alá: Fernando Ortiz, a közismert antropológus, Raoul Roa, Raymundo Lazo, Vicentina Antuna, Elias Entralgo professzorok, Pena, a Kubai Munkásszövetség tikára, Marinello és Roca, a kommunista párt vezetői, továbbá Enrique Ovarez, a diákszövetség elnöke, Edit Garcia, a Kubai Nők Demokratikus Szövetségének elnöke és Kuba számos más közéleti tényezője. * A kanadai tengerészek sztrájkja A kanadai tengerészek haladó szakszervezete, amely mintegy 10 000 tagot számlál, április 1-től sztrájkba lépett, tiltakozásul a kanadai hajóstársaságok és az Amerikai Munkaszövetség azirányú kísérletei ellen, hogy szakszervezetüket kiszorítsa a kanadai kereskedelmi hajózásból, azzal az ürüggyel, hogy ez a szakszervezet „kommunistabarát”. A sztrájk következtében megállt az egész kanadai hajózás. A sztrájkot 25 országban támogatták a rakodómunkások és tengerészek. A Szakszervezeti Világszövetség teljes támogatásban részesítette a sztrájkolókat. Néhány nappal ezelőtt megegyeztek a sztrájk megszüntetésére vonatkozólag. A hajótulajdonosok azonban megszegték az egyezményt. A kanadai tengerészek felújították a sztrájkot.