Tartós békéért, népi demokráciáért! 1950. július-december (3. évfolyam, 26-52. szám)
1950-07-02 / 26. szám
2 Aláírásgyűjtés a Szovjetunióban a Béke Hívei Világkongresszusa Állandó Bizottságának az atomfegyver eltiltására vonatkozó felhívására (Folytatás az 1. oldalról) Kajev I. K. professzor, a kirgiz orvosi főiskola igazgatója, az orvosi tudományok doktora; Gundorov A. Sz., a Szovjetunió Szláv Bizottságának elnöke; Szelivanová A. N., a Szaratov megye tanácsának VII. kongresszusáról elnevezett kolhoz tagja, az Oroszországi Szovjet Föderatív Szocialista Köztársaság Legfelső Tanácsának küldöttje; Matulisz I. J., a Litván Szocialista Szovjetköztársaság Tudományos Akadémiájának elnöke; Petve J. V. professzor, a lett mezőgazdasági akadémia rektora, akadémikus, a Lett Szocialista Szovjetköztársaság Tudományos Akadémiájának titkára; Jakobszon A. J. drámaíró (Észt Szocialista Szovjetköztársaság); Prozorov P. A., a kirov megyei „Vörös Október” kolhoz elnöke, a szocialista munka hőse; Cserkaszov N. K., a Szovjetunió népművésze (Leningrád); Turszun-Zade M. író (Tadzsik Szocialista Szovjetköztársaság); Alexandrovszkaja L. P., a Szovjetunió népművésze; Anyicskov N. N., az Orvosi Tudományos Akadémia elnöke; Csutkih A. Sz., a krasznohorszki textilkombinát Sztálin-díjas segédmestere (Moszkva megye); Bobolodzsajev I. J., a Tadzsik Szocialista Szovjetköztársaság érdemes orvosa; Bajszentova K., a Szovjetunió népművésze (Kazahsztán); Dimo N. A., a Leninről elnevezett Mezőgazdasági Tudományos Akadémia tagja, a mezőgazdasági tudományok doktora (Moldva); Jezsova T. I., az összszövetségi Lenini Kommunista Ifjúság Szövetsége Központi Bizottságának titkára; Korobkov D. A., a tulai fűtőház gépésze; Zavadszkij J. A., a Szovjetunió népművésze, a moszkvai szovjetről elnevezett színház művészeti vezetője; Zárján N. író; Santurajeva Sz., az Üzbég Szocialista Szovjetköztársaság népművésze; Kairov J. A., az Oroszországi Szovjet Föderatív Szocialista Köztársaság pedagógiai tudományok akadémiájának elnöke; Porozova A. I., a Gorkij megyei „Avangard” kolhoz csoportvezetője, a szocialista munka hőse, a Szovjetunió Legfelső Tanácsának küldötte; Karpova D. K., a Karél-Finn Szocialista Szovjetköztársaság érdemes művésze; Naszetkin F. I., a Szovjet Ifjúság Antifasiszta Bizottsága; Krausz G. G., az Észt Szocialista Szovjetköztársaság Tudományos Akadémiájának elnöke; Leonidze G. N. író; Kuznyecova K. SZ., a Szovjetunió Szakszervezeti összszövetségi Központi Tanácsának titkára; Dubinyin T. M., a „Vörös Viborzsec” üzem magolója, Leningrád; Litovcsenko G.P„ az Ukrán Szocialista szovjetköztársaságbeli Herszon megye Sztálin TARTÓS BÉKÉÉRT, NÉPI DEMOKRÁCIÁÉRT? ról elnevezett kolhozának elnöke; Mordvinov A. G„ a Szovjetunió Építészeti Akadémiájának elnöke; Nepeszov K„ a történelmi tudományok doktora, az ashabadi Pedagógiai Főiskola tanszékvezetője; Kocsemaszov G. I., a Szovjet Ifjúság Antifasiszta Bizottságának elnöke; Pudovkin V. I., filmrendező; Rosszijszkij N. A., a „Kaliber” gyár művezetője; Szadikbekov K. író (Kirgiz Szocialista Szovjetköztársaság); Szmilgisz E. J., a Szovjetunió népművésze, a Lett Művész Színház vezetője; Szurkov A. A. író; Tarle E. V. akadémikus; Timonyen A. N., a Karél-Finn Szocialista Szovjetköztársaság írószövetségének elnöke; Tobcsibajev M. A., az Azerbajdzsáni Szocialista Szovjetköztársaság Tudományos Akadémiájának rendes tagja; Hohol E. M, a kievi Orvosi Főiskola tanszékvezetője, professzor, az orvosi tudományok doktora; Csiatireli M. E. filmrendező; Sosztakovics D. D. zeneszerző; Jarigina N. K., az ivanovai manufaktúra szövőmestere; Venclova A. író; Gagarina Z. N., a Társadalomtudományi Főiskola rektorhelyettese, a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség elnökségének tagja; Geraszimov Sz. A. filmrendező; Gorelovszkaja M. I., a Centroszojusz vezetőségi tagja; Zaszlavszkij D. I. hírlapíró; Krucsirtyuk P. A. író (Moldva); Nyicsev L. F. a „Pravda” főszerkesztőjének helyettese; Nikolaj, krutici és kolomeni metropolita. A szovjet nép egyhangúlag aláírja a stockholmi felhívást Beszélgetés N. Sz. Tyihonovval, a Szovjet Békevédelmi Bizottság elnökével A Béke Hívei Világkongresszusa Állandó Bizottságának stockholmi kiáltványa, amely az atomfegyver betiltására, e tilalom betartása felett szigorú nemzetközi ellenőrzés létesítésére és annak a kormánynak háborús bűnössé nyilvánítására szólít fel, amely először használja az erőszak és tömeges emberirtás e fegyverét, forró támogatásra talált a földkerekség minden részén. A stockholmi felhívást már több mint százmillió jószándékú ersiber írta alá, tekintet nélkül nemzetiségére, párthoz, hitfelekezethez tartozásra, társadalmi helyzetre. Az aláírások száma állandóan növekszik. A szovjet nép, híven a béke és a nemzetek együttműködése bölcs sztálini politikájának elveihez — aktív harcosa volt és marada békének. Népünk mindig üdvözölte a béke híveinek a háborús uszítók tervei ellen vívott harcban kifejtett erőfeszítéseit, mert a Szovjetunióban nincsenek olyan osztályok és csoportok, amelyeknek érdekük fűződne a hódító háborúkhoz. Hazánk népei nagy lelkesedéssel fogadták a Szovjetunió Legfelső Tanácsának a stockholmi kiáltványt támogató nyilatkozatát. Országunk dolgozói számos, levélben, népgyűléseken teljes egyetértésüket fejezik ki a Legfelső Tanács nyilatkozatával. Népünk kijelenti, hogy teljes egészében támogatja a szovjet kormány következetes, békeszerető politikáját. Terhe , tétlenül eltökélte, hogy önfeláldozóan küzd a békéért. Az egész haladó emberiség fontos láncszemnek tartja a stockholmi felhívást támogató aláírások gyűjtését, azoknak az intézkedéseknek sorozatában, melyek az imperialista agresszorok terveit vannak hivatva meghiúsítani. A békéért folyó harc további fokozása elsőrendű feladata az egész világ népeinek. Az amerikai uralkodó körök, mint a koreai események bizonyítják, már nem szorítkoznak az agresszió előkészítésére, hanem közvetlenül támadó cselekményekre tértek át. A szovjet békevédelmi bizottság, melynek teljes ülése június 29-én folyt le, meg van győződve arról, hogy minden egyes szovjet ember aláírja az atomfegyver betiltását követelő stockholmi felhívást. Országunk dolgozói a stockholmi "felhívás egyhangú támogatásával kifejezésre juttatják népünk hatalmas tömörülését a bolsevikok nagy pártja, I. V. Sztálin elvtárs, valamennyi ország dolgozóinak vezére és tanítója, a béke zászlóvivője közül. 1950 július 2. * 26. (86.) r EGYSÉG A BÉKÉÉRT, SZABADSÁGÉRT ÉS A DOLGOZÓK KÖZVtlen követeléseiért vívott harcban A Francia Kommunista Pár* tagjainak és szervezeteinek, r erejüket a békéért és nevjzgetlenségért vívott dör ✓'kiterjesztésére s an politikai tömegkampánynak «fejlesztésére kell. fórdítaf■ -melynek az a célig hogy milli és millió a"yának a Béke Hívei Vízusa Állandó Bizottságának az atomfegyver betiltását, e határozat végrehajtása fölötti szigorú ellenőrzés létesítését és az atomfegyvert először használó kormány háborús bűnössé nyilvánítását követelő felhívására. Összegeztük az első sikereket és nagy reményekre jogosító eredményekre jutottunk, amelyeket Pártunk tagságának és szervezeteinek együttműködése mellett, a béke valamennyi hívének igyekezetével ér,tünk el. Nyolcmillió aláírás gyűlt öszsze, vagyis máris sokkal több, mint az elmúlt esztendőben a békeszavazás idején leadott szavazatok száma. Ez a szám azonban távolról sem felel meg annak az aláírásmennyiségnek, amelyet össze lehet gyűjteni, ha még nagyobb erőfeszítéseket teszünk, még nagyobb türelmet és kitartást tanúsítunk, ha kiküszöböljük a kampány felvaratán felmerült fogyatékosságokat és gyengeségeket. A háború és béke, az atomfegyver, a terror és erőszak e fegyvere elleni harc kérdését mi igen széles körben vetettük fel a közvélemény előtt. Ennek eredményeként minden társadalmi rétegből nagyszámú becsületes ember jutott határozott álláspontra ebben a kérdésben. A háborús uszítók és ügynökeik óriási hadjáratot indítottak a sajtóban, a rádión keresztül és a parlamenti szószékről. A béke hívei azonban színvallásra kényszerítették őket, hogy elismerjék támadó szándékaikat és azt, hogy milyen bűnös reményeket fűztek az atombomba alkalmazásához. Griffith amerikai államférfi nem átallott ilyen nyilatkozatot tenni: „Én már 1947-ben javasoltam Trumannak, hogy dobjunk le atombombát valahol a Szovjetunióban”. Egy másik amerikai háborús gyújtogató mindenki hallattára kijelentette: ,,Mi alkalmazni fogjuk az atomfegyvert és a baktériumfegyvert, valamint a rádióaktív felhőket.” Még Truman is nyíltan kijelentette, hogy szükség esetén újból alkalmazni fogja az atomfegyvert, amint azt már megtette 1945-ben. Franciaországban már elértük, hogy az amerikai párt képviselői leleplezték magukat, amikor a nemzetgyűlés külügyi bizottságában elvetették az atomfegyver eltiltásáról szóló javaslatot, amely a nemzetgyűlés lelkész-tagjaitól és különböző parlamenti csoportok képviselőitől indult ki, akik közül egyetlen egy sem tartozott kommunista csoporthoz. Ami Etienne Borne-t illeti, ez az ember azt merészelte írni az „Aube” című újságban, hogy az élet hamarabb újul meg atombombával elpusztított földön, mint olyan országban, amelyet ő totálisnak nevez. A reakciósok a háború előtt is ugyanezt mondták: „Inkább Hitler, mint Népfront”. Étienne Borne azok közé tartozik, akik ma így beszélnek: „Inkább atombomba, mint demokratikus egységkormány, amelyben a munkásosztály az őt megillető szerepet töltené be.” A „Monde” című lap megfeledkezve többé-kevésbbé tartózkodó hangjáról, cikket közölt André Fontaine aláírással, amelyben lényegében a következőről van szó: Mi jelentőségük lehet az aláírásoknak? Ezek az aláírások nem tudják viszszavonulásra kényszeríteni az amerikai kormányt, amely azokat figyelemre sem méltatja ... A tömegek (s ezt elsősorban kell megjegyezni) kezdik immár megérteni: ki akarja az atomfegyvert alkalmazni s a „Ronde” ellenvetéseire válaszul Marxnak arra az ismert kijelentésére hivatkozom, hogy az eszme anyagi erővé válik, amint meghódítja a tömegeket. Csak írják alá szerte a világon férfiak és nők százmilliói a stockholmi felhívást s ez olyan anyagi erő lesz, amely visszavonulásra tudja kényszeríteni a háborús gyujtogatókat, visszavonulásra tudja majd kényszeríteni * Írta: Maurice Tharrs a Francia Kommunista Párt főtitkára. ★ * azokat, akik az atombomba alkalmazására építik fel egész támadó stratégiájukat. Különösen azért kell egyre szélesebb és szélesebb körre kiterjesztenünk az atomfegyver betiltása érdekében indított mozgalmunkat, mert a háborús gyújtogatók lázas sietséggel folytatják agresszív előkészületeiket, amiről számos tény tanúskodik. Az imperialista tábor agresszivitása olyan mértékben növekszik, amilyen mértékben az erőviszonyok egyre inkább az ő hátrányukra alakulnak, amilyen mértékben egyre kézzelfoghatóbbakká válnak a demokratikus tábor sikerei, a Szovjetunió, a népi demokratikus országok és a népi Kína társadalmi, gazdasági, politikai és diplomáciai sikerei, amilyen mértékben kibontakozik a gyarmati népek felszabadító mozgalma és valamennyi kapitalista országban erősödik a munkásmozgalom és a demokratikus mozgalom. * A „három miniszter” és a „tizenkét miniszter” tanácskozásainak határozatai után, amelyek az úgynevezett „hidegháború” fokozását és a marshallizált országok felfegyverzésének meggyorsítását célozták, most a „Schuman-tervet” vették elő. A „Schuman-tervnek” elsősorban az a célja, hogy Nyugat- Németországot bekapcsolja az agresszív Atlanti Blokkba. A terv arra irányul, hogy a náciknak és a ruhrvidéki mágnásoknak gazdasági, politikai, a közeljövőben pedig katonai szempontból is uralkodó helyzetet biztosítsanak a nyugateurópai szövetségben és ezzel Németországot az amerikai agresszorok legfontosabb támaszpontjává tegyék. A „Schuman-terv” Franciaországot teljesen alárendeli amerikai gazdái uralmának. Ezen felül még arra is irányul, hogy maximális nyomást gyakoroljanak Nagybritanniára és — hogy az MRP vezetője, Maurice Schuman kifejezése szerint, — Angliát attól a ,,közvetítő” szereptől is megfoszszák, melyet a brit vezetők az Egyesült Államok és a nyugateurópai marshallizált államok között szeretnének játszani. Ilymódon, amint A. A. Zsdanov mondotta, Németország valóban Párizs almája az USA, Nagybritannia és Franciaország vezetői között. Schuman és háborús tervénekhívei azt bizonygatják, hogy a paktum és Németország, Franciaoszág és néhány más ország kőszén- és kohászati vállalatainak közös igazgatása Franciaország és Németország szövetségét, következésképp pedig a békét is jelenti. A „Schuman-terv” kezdeményezői így a franciák túlnyomó többségének béketörekvésére és a német néppel való megbékélési akaratára spekulálnak. Az ágyúkereskedők szövetsége azonban nem jelentheti a béke útját. A béke elérésének egyetlen útja: szövetség a német néppel, amely most, a Német Demokratikus Köztársaság fennállásával, lehetővé vált. Ebből a szempontból nem lehet eléggé értékelni a Francia Általános Munkaszövetség (CGT) és a Szabad Német Szakszervezetek Szövetsége együttes nyilatkozatának jelentőségét, ami a proletár-internacionalizmus világos megnyilatkozása volt s megfelel a nemzeti érdekeknek és a béke érdekeinek. Mit rejt magában országunk számára a „Schuman-terv?” A végleges leigázást, sok gyár megszüntetésének kilátását, a tömegek életszínvonalának süllyedését. Ez persze aggodalmat kelt a munkásosztályban és a középrétegekben, még a nagyiparosok között is hallani tiltakozásokat az országunkat fenyegető ily komoly veszély ellen. A „Schuman-terv” a valóságban új lépés országunk militarizálása és gazdasági helyzetének romlása felé. Pellenc úr nemrég elhangzott beszámolója a Köztársasági Tanácsban, alátámasztotta Pártunk XII. kongresszusának a francia gazdaság és általában a francia imperializmus hanyatlásáról tett megállapításait. Pellenc úr újabb bizonyítékokat szolgáltatott erre. Bebizonyította, hogy nem csupán kulcsiparágaink termelése van csaknem az 1913. évi színvonalon, hanem ugyanehhez az évhez képest textiliparunk termelése is egyharmaddal, az építőiparé pedig felére csökkent. A hadigazdaság kiélezi a kapitalista rendszer egyik ellentmondását, vagyis a fejlődő termelési kapacitás és az egyre jobban korlátozott fogyasztási lehetőségek közötti ellentmondást. Ez lehetősé teszi, hogy megcáfoljuk a demagógok állításait, akik „igazságos elosztásról” beszélnek, holott az elosztás a profit törvényei szerint történik, a termelési mód határozza meg és ez csak egyik oldala a dolognak. A hadigazdaság fokozza a termelőerők rablómódon történő kihasználását. A hadigazdaság a munkanélküliség emelkedését, a reálbérek csökkenését, a dolgozó tömegek számára pedig az óriási háborús kiadásokkal kapcsolatos terhek növelését helyezi kilátásba: a költségvetés különböző tételei szerint 674 milliárd frank háborús kiadást, ideértve a vietnami szenynyes háborúra fordított 185 milliárd frankot is. A költségvetési hiány állandóan növekszik: a hivatalosan bevallott deficit ez év júniusában eléri a 85 milliárd frankot és a jövő évi költségvetésben legalább 450 milliárd frankot tesz ki. Ezért tagadták meg az állami tisztviselők, a háború volt résztvevői és áldozatai által támasztott követelések kielégítését, elutasították, hogy pénzbeli segélyt nyújtsanak a volt hadifoglyoknak s megtagadták az elaggott dolgozók nyugdíjának évi 60.000 frankra való emelését, pedig a nyugdíjalapnak 148 milliárd fölöslege van, aminek az a rendeltetése, hogy nyugdíjakat fizessen ki belőle. Ezeket a milliárdokat viszont a kormány, saját bevallása szerint, a háborús politika céljaira fordítja. A Ribault-kormány nem hajlandó kielégíteni mindezeket a követéseket. A minisztertanács * A Francia Kommunista párt Központi Vezetőségének 1950 június 23-i teljes ülésén elhangzott zárszóból.