Tartós békéért, népi demokráciáért! 1950. július-december (3. évfolyam, 26-52. szám)
1950-08-06 / 31. szám
1938 cmgusztus 8. * 31. (91.) TARTÓS REKEK RT. N£P1 DEMOKRÁCIÁÉRT1 A demokratikus Németország A két világ harcában, amelynek élén egyik oldalon az Északamerikai Egyesült Államok, másik oldalon a Szovjetunió áll, az emberiség jelene és jövője szembenéz egymással. Mindazt, ami ebben a harcban maradt és reakciós, az imperialista Egyesült Államok vezette tőkés országok képviselik; mindazt, ami élenjáró és haladó: a nagy Szovjetunió, a világ békéjének védőbástyája, továbbá a népi Kína és a népi demokrácia országai. A Szovjetunió arra törekszik, hogy megszilárdítsa a békeszerető államok frontját és velük baráti együttműködésben biztosítsa a békés szocialista építés munkáját. E célkitűzés forrása a békéért vívott küzdelem széleskörű és hatalmas méretű támogatása világszerte. E mellett mindinkább világossá válik, hogy a békefront sokkal erősebb, mint a háborús gyújtogatók frontja. A béke frontja természetes kifejeződése a népek békés és haladó érdekeinek. Ezzel szemben az imperialisták frontjának célja a területhódítás és az agresszió. Ez a front szakadatlanul fenyegeti a békét és saját népének kizsákmányolását más népek kizsákmányolásával kívánja tetézni. Az összes országok egyszerű embereinek milliói egész szívükkel támogatják a stockholmi békefelhívást, mert az abban foglalt követelések megfelelnek minden nép és a tartós, állandó béke megalapozására törekvő emberiség létérdekeinek. A békéért folytatott küzdelmet siker fogja koronázni, ha a világ minden becsületes embere, fajra és nemzetiségre, politikai és vallásos meggyőződésre való tekintet nélkül, a béke aktív harcosainak zászlaja alá áll, az imperialista háborús gyújtogatók ellen. Ami a nemzetközi munkásosztályt illeti, az kétszeresen érdekelt abban, hogy fenntartsa a békét, mert nem engedheti meg, hogy a háború visszatartsa az emberiség hatalmas fölemelkedését a szocializmushoz. A béke ügye győzni fog, mert a béke őre a béketábor élén álló nagy és hatalmas Szovjetunió, amelyet a béke zászlóvivője, a haladó emberiség lángeszű vezére, Sztálin elvtárs vezet. A két tábornak ebből az alapvető különbségéből ered ennek a két tábornak kétféle magatartása a legyőzött Németországgal szemben. I. A nyugati imperialista államok politikájának eredményeként Németországot szétszakították. A nyugati imperialista államok a Potsdami Egyezmény durva megsértésével, különleges intézkedésekkel és a nyugati zónákban a külön pénzreform életbeléptetésével szétzúzták Németország gazdasági egységét. A szakadár bonni államnak és bábkormányának életrehívásával Németország politikai egységét is aláásták. E szakadár politika eredményeképpen megrendültek az egységes német nemzeti állam létezésének alapjai. Veszélybe került a német nemzet függetlensége és szuverenitása. A német demokratikus erők örömmel üdvözölték a történelmi jelentőségű Potsdami Egyezményt, mert az azt a lehetőséget tárta a német nép elé, hogy levonja a tanulságot a német történelemből és végérvényesen szakítson a régi Németország támadó szellemével. Ha a németek a potsdami határozatokból rájuk háruló kötelezettségeket elismerik, akkor azokra a garanciákra is igényt tartanak, amelyeket számukra a nemzetközi jog biztosít. Mi most ép úgy, mint azelőtt, követeljük a potsdami határozatok végrehajtását és feltétlen nemzeti jogainknak tekintjük azokat. Az angol-amerikai blokk állásfoglalása Németországgal szemben nem kötelez bennünket arra, hogy erről lemondjunk. A német munkásosztály, parasztság, értelmiség és a középosztály széles rétegeinek az a feladatuk, összefogva a nemzeti elnyomás ellen becsületesen harcolni kész erőkkel, alakítsák meg a demokratikus Németország össznémet Nemzeti Frontját. A demokratikus Németország Nemzeti Frontja korántsem jelenti azt, hogy mi, szűk keretekbe kívánjuk azt szorítani, ellenkezőleg mi hajlandók vagyunk az összes német hazafiakkal együttműködni, akik Németország érdekeit egynek érzik saját létérdekeikkel. A demokratikus Németország Nemzeti Frontjából egyetlen egy olyan német hazafit sem szabad kizárni, aki küzdeni kész a német nép igazságos nemzeti érdekeiért. Ez egyaránt vonatkozik a volt tisztviselőkre, a német hadsereg volt katonáira, tisztjeire és tábornokaira, valamint a vállalkozókra, kereskedőkre, a nácipárt volt tagjaira és mindazokra a férfiakra és nőkre, akik a gazdasági és kulturális életben tevékenykednek. Minden egyes német embert aszerint ítélünk meg, hogyan vesz részt a német népnek e hatalmas nemzeti felszabadító harcában és nem aszerint, hogy a múltban milyen szervezethez tartozott. A béke védelméért folyó harcban ma a következőket tekintjük az együttműködés feltételének: a békeszeretet, lemondás az atomfegyverről, aktív harc az új világháború amerikai-angol gyújtogatói ellen. Nyugat-Németország fejlődésének menete cáfolhatatlanul bebizonyította, hogy az imperializmus újjászületése Németországban új háborúhoz vezet, hogy a megszálló nyugati hatalmak antidemokratikus politikája és az áruló Hoss, Adenauer, Schumacher politikája Németország széttagoltságának állandósítására irányul és a német nép létalapjának megsemmisítéséhez vezet. A nyugati megszálló hatalmaknak ez a politikája a német nép haragját és felháborodását váltja ki. „A látszólag csendes felszín alatt — mutat rá a Német Szocialista Egység Párt III. kongreszszusának határozata — forr a növekvő nemzeti ellenállás. Az angolamerikai megszállók akaratlanul a nemzeti ellenállás útjára taszítják a tömegeket, gyűlöletet ébresztenek bennük a megszállók iránt. Ez a növekvő belső ellenállás sokkal veszélyesebb az imperialistákra nézve, mint amilyennek első pillantásra látszik. A megszállók és német lakásaik érzik, hogy vulkánon táncolnak.” Ha a Német Kommunista Párthoz tartozó elvtársaink ez objektív kedvező feltételek ellenére jelentéktelen számú szavazatot kaptak csak a választásokon, akkor kötelesek megtalálni és gondosan elemezni ennek valóságos okait. A magyarázat erre csak az lehet, hogy a Párt a főbb politikai kérdésekben hibákat és tévedéseket követett el. A Német Kommunista Párthoz tartozó elvtársak lehetővé tették az ellenség számára, hogy az őket olyan harci területre szorítsa, amely neki kedvezett, éspedig a jelentéktelen napi kérdések áthatolhatatlan sűrűjébe. Ebben a dzsungelben az elvtársak nem rendelkeztek kellő tájékozottsággal és határozottsággal, hogy eredményesen vehessék föl a küzdelmet. A taktikai kérdésekmiatt sohasem szabad szem elől téveszteni a stratégiai célt. Határozottan és fáradhatatlanul le kell leplezni a háborús gyújtogatókat , az angol-amerikai imperialistákat, akik hazánk nyugati területein aktív előkészületeket tesznek a háborús összeütközésre. Hamburgból minden éjjel tankokat vennek át a lüneburgi kerületbe, a sok dalban megénekelt Rajna és a legendás Loreley szikla mentén elaknásítják az országutakat, azért, hogy visszavonulás esetén Nyugat-Németország egy mindent elöntő nagy tengerré váljon. Adenauer alázatosan kéri a főkolomposokat, hogy német zsoldos hadsereget állíthasson fel és ugyanakkor együttműködik Franciaországgal a „Schumann-terv” megvalósítása érdekében, ami nem jelent mást, mint nemzetközi szén- és acéltröszt felállítását, amely a háború előkészítésének ügyét szolgálná. Mindebből következik azoknak az intézkedéseknek a célszerűsége, amelyeket a Nemzeti Frontnak kell foganatosítania Nyugat-Németországban. A nemzeti mozgalom az egész német nép közös ■k írta: a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának elnöke ★ ★ ügye, ennélfogva azt Németország minden részében el kel indítani. Emellett az egység és a béke nagy nemzeti kérdésein kívül figyelembe kell venni az egyes országrészek lakosságának sajátos helyzetét, valamint a földrajzi fekvés sajátosságait. A Rajna vidékén alkalmasint egészen más problémákkal találkozunk, mint Hamburgban, Hamburgban ismét másokkal, mint Bajorországban. Bajorországban szintén más kérdések merülnek fel, mint Wattenstädt-Salzgitterben. A kérdéseket mindenütt konkréten kell fölvetni. II. A nemzeti fejlődésében akadályozott és új háborús veszély, újabb nélkülözések és szenvedések előtt álló német nemzet mozgásba jön. A Nemzeti Front új harci szakaszba lép. Ha ez kezdetben az egyszerű nemzeti tiltakozás időszaka volt, akkor a második időszakban nemzeti önsegéllyé változott, ma pedig, a harc harmadik szakaszában a nemzeti ellenállásig emelkedik, a szétdarabolás, a gyarmatosítás és a háború politikája ellen, amely az angol-amerikai imperialistáknak és német szekértolóiknak politikája. A nemzeti ellenállást minden vonalon ki kell fejleszteni. Ha Nyugat-Németország munkásai és parasztjai fontosnak érzik Kelet-Németország munkásaival és parasztjaival való kapcsolataikat, akkor határozottan állást kell foglalniok szervezeteik reakciós vezetőségének utasításaival szemben. Nyugat-Németország kereskedői és vállalkozói, ha kereskedelmi kapcsolatokat óhajtanak fenntartani a Német Demokratikus Köztársasággal, ezt a nyugati megszálló hatalmak rendelkezései ellenére kell megvalósítaniuk. Nyugat- Németország értelmiségének, amely a kultúra terén küzd az amerikai barbárság terjedése ellen, meg kell mutatnia, hogy nem fogja megengedni Németország kulturális egységének megbontását és a nagy, német szellemi örökség megsemmisítését. A nemzetközi jog ellenére végrehajtott gyárleszerelésekkel szemben egész Nyugat-Németország lakosságának állást kell foglalnia, hogy anyagi létalapja ne essen áldozatul az amerikai-angol monopoltőke profit-érdekeinek. A nyugati megszálló hatóságok, amikor az elnyomás politikáját folytatják, arra a deklarációra hivatkoznak, amelyet Németország legyőzésével kapcsolatban fogadtak el, valamint az „Ellenőrző Tanács” ról szóló határozatra, amely a következőket mondja: „A német hatóságok és a német alattvalók kötelesek a szövetségesek képviselőinek minden intézkedését végrehajtani.” A nyugati szövetségesek ma már egyáltalán nem indokolhatják meg rendelkezéseiket e határozatokra való hivatkozásokkal, mert a Németországra vonatkozó Potsdami Egyezmény III. fejezetében a politikai alapelvekről szóló pont kimondja, hogy a legfelső kormányhatalom Németországban az egész Németországot érintő kérdésekben együttesen és egész Németországot illetően a fegyveres erők főparancsnokai útján valósul meg, akik az Ellenőrző Tanács tagjaiként működnek. A nyugati fegyveres erők főparancsnokainak ezek után általában nincs törvényes jogalapjuk az általános német vonatkozású kérdések megoldására, mert először is nem együttesen oldják meg azokat, másodszor, nem mint az Ellenőrző Tanács tagjai működnek, mivel éppen ők robbantották fel és tették lehetetlenné az Ellenőrző Tanács munkáját. Sőt, mi több, olyan politikát folytatnak, amely minden pontban ellentmond a Potsdami Egyezménynek. Ennélfogva, a törvény értelmében Nyugat-Németországban már senki sem köteles alávetni magát a megszálló hatóságok rendelkezéseinek. Ez biztosítja számunkra a nemzeti ellenállás jogát, mivel ez az ellenállás tiltakozás a jogfosztottság állapota ellen. Németország szociáldemokrata pártjának vezetősége arra törekszik, hogy az elsőhegedűs szerepét játssza a szakadárok, a képmutatók és rágalmazók zenekarában. A Néret Szociáldemokrata Párt vezetőségének magatartása alátámasztja azt a jellemzést, amelyet a Tájékoztató Iroda 1949 novemberi határozata adott a jobboldali szocialistákról. A Schumacher-vágású német szociáldemokratákról el kell mondani, hogy egyre szemérmetlenebből és szemtelenebbül viselkednek. Megtiltották a szakszervezetekben a békéért folytatott küzdelmet, eltávolítják állásaikból azokat a funkcionáriusokat, akik a békevédelmi bizottságok tagjai, nyíltan, kéz a kézben dolgoznak a reakciósokkal azon, hogy a termelési tanácsok kommunista tagjait kiűzzék a gyárakból és megszervezzék a terrort. Minden eszközzel igyekeznek megakadályozni a munkásosztály akcióegységét, elmélyítik a szakadást és testvérgyilkos harcot szerveznek a munkásság körében. A mi feladatunk, hogy leleplezzük a Német Szociáldemokrata Párt jobboldali vezetőségének szemérmetlen és áruló szerepét és valóságos politikai céljai felől világosítsuk fel a szociáldemokrata párttagokat. III. Kilenc hónap telt el a Német Demokratikus Köztársaság megteremtése óta. Ez alatt a kormány igyekezett megoldani a fölmerült feladatokat. A történelemben először látunk Németországban olyan kormányt, amelynek munkaprogramja teljes összhangban van a széleskörű demokratikus mozgalom legfontosabb nemzeti követeléseivel. Minthogy ez a népmozgalom — a demokratikus Németország Nemzeti Frontjának mozgalma, messze túllépett a Párt és a tömegszervezetek keretein, tehát a kormány is olyan erélyes tevékenységet fejtett ki, amely messze túllépte ama tevékenység határait, amelyet Németországban a parlamenti cselszövényekkel foglalkozó különböző pártokra támaszkodó koalíciós kormányok fejtettek ki. Ilyenképpen a kormány valóban népi kormánnyá lett. A Német Demokratikus Köztársaság a legszilárdabb alapjává vált a demokratikus Németország egységéért vívandó küzdelemnek és támogatja ennek a küzdelemnek a részvevőit. A kormány megszilárdítja és oltalmazza a valóban demokratikus rendszert. Baráti egyezmények és szerződések megkötésével a kormány visszavezeti a német népet a békeszerető népek családjába. A kormány javítja a lakosság életviszonyait és a dolgozókat új sikerekre lelkesítve még jobban emelni kívánja a lakosság életszínvonalát. A német nép legádázabb nemzeti ellensége az amerikai imperializmus, egyben leggonoszabb ellensége a német munkásosztálynak is. Ha a német munkásosztály a nemzeti érdekek alapján összefog az összeszaladó gondolkodású németekkel, akkor szövetségesekre tesz szert társadalmi felszabadulásáért folytatott küzdelmében és harca sikeresebb lesz. A mi. Pártunkban, sajnos, vannak még olyan elvtársak, akik a fától nem látják az erdőt. Vannak olyan párttagok is, akik annyira rabjai a betűnek, hogy a valóságos tények közt már képtelenek eligazodni, és vannak olyan elvtársak is, akit még mindig nem tudnak teljesen szakítani a szociáldemokratizmus nézeteivel, az opportunizmussal és a szekta-szellem különböző megnyilvánulásaival. Ezek a jelenségek az ideológiai zűrzavarból és az elkövetett hibákból következnek. A béke és a Nemzeti Front kérdése a két legfontosabb láncszem, amelyet meg kell ragadni, hogy az egész lánc kezünkben legyen és lehetőséget nyerjünk olyan viszonyok előkészítésére, amelyek biztosítják a stratégiai sikert. A legfontosabb aktuális feladat a békéért folytatott küzdelem, a harc a demokratikus Németország nemzeti felszabadulásáért és egységéért Ez a két aktuális feladat van ma az érdeklődés középpontjában. A többi aktuális feladat a demokratikus Németország Nemzeti Frontjának programja szerint oldódik meg. Ezek a feladatok világosak: valamennyi az életfeltételek megjavításának biztosítására, békegazdálkodásunk építésére, Németország demokratizálására, egységes német nemzeti állam megteremtésére, a Németországgal való békeszerződés megkötésére, az összes megszálló haderők visszavonására, a Szovjetunió, a népi demokráciák és valamennyi békeszerető ország népeivel való szoros és igazi barátság kifejlesztésére irányul. Minél alaposabb és erélyesebb munkát fejt ki a Párt a demokratikus Németország Nemzeti Frontjában, annál hamarabb válik a Német Demokratikus Köztársaság a Nemzeti Front vonzási központjává. Ebből a helyzetből kiindulva nekünk az a kötelességünk, hogy felbuzdítsuk az új, demokratikus magatartást az állam iránt. Sajnos, még mindig vannak elvtársak, akik idegenkednek az államhoz való új viszony kifejezésétől, akik még mindig nem értették meg, hogy a mi államunknak a legcsekélyebb köze sincs a kapitalista kizsákmányolók régi államához. Amikor nemzeti feladatról beszélünk, ezen nem nacionalista feladatokat értünk. Hitler teljes veresége után Németországban a nacionalizmus megbukott. A német nacionalizmus tartalma a régi Németországban a monarchizmus, a kapitalizmus és az imperializmus világnézete volt. Ez a nacionalizmus az egész világ előtt gyűlöletessé vált, mert mértéktelenül dölyöfös volt, állandóan kardját csörtette,minden más országgal szemben agresszív és harcias magatartást tanúsított. Hogy ez milyen eredményekre vezetett, azt nagyon jól tudja az egész világ. Ezzel junker, burzsoá, fasiszta nacionalizmussal mi egyszers mindenkorra szakítottunk. Visszafelé egy út sem vezet! A Nemzeti Front egyáltalán nem akar más országokat meghódítani, hanem a barátság megszilárdítására törekszik más országokkal; nem akarja más népek elnyomását, hanem síkraszáll az önrendelkezés jogáért; nem szakadást, hanem egységet óhajt; nem megszállási statútumot, hanem békeszerződést akar; nem elnyomatást, hanem nemzeti szabadságot akar; egységet, békét és az összes megszálló haderők eltávolítását akarja. Ezzel a követelésünkkel mi nem helyezkedünk szembe egyetlen más nemzettel sem. A marxizmus-leninizmus forradalmi elméletét szakadatlanul öszszekapcsoljuk a forradalmi gyakorlattal. Ebből következik a napi eseményekkel kapcsolatban szilárd elvi alapokon nyugvó taktikánk. Ez a taktika a dialektikus materializmusnak az életben való alkalmazásában gyökerezik és fejlődik. Evégből nekünk új típusú pártra van szükségünk. Világos előttünk: Sztálin, a Szovjetunió és a népi demokrácia országainak oldalán van biztosítva igazságos ügyünk győzelme. 8