Tartós békéért, népi demokráciáért! 1950. július-december (3. évfolyam, 26-52. szám)

1950-08-06 / 31. szám

1938 cm­gusztus 8. * 31. (91.) TARTÓS R­EK­EK RT. N£P1 DEMOKRÁCIÁÉRT1 A demokratikus Németország A két világ harcában, amelynek élén egyik oldalon az Északameri­­kai Egyesült Államok, másik olda­lon a Szovjetunió áll, az emberiség jelene és jövője szembenéz egy­mással. Mindazt, ami ebben a harc­ban maradt és reakciós, az impe­rialista Egyesült Államok vezette tőkés országok képviselik; mindazt, ami élenjáró és haladó: a nagy Szovjetunió, a világ békéjének védőbástyája, továbbá a népi Kína és a népi demokrácia országai. A Szovjetunió arra törekszik, hogy megszilárdítsa a békeszerető államok frontját és velük baráti együttműködésben biztosítsa a bé­kés szocialista építés munkáját. E célkitűzés forrása a békéért vívott küzdelem széleskörű és hatalmas méretű támogatása világszerte. E mellett mindinkább világossá vá­lik, hogy a békefront sokkal erő­sebb, mint a háborús gyújtogatók frontja. A béke frontja természetes kifejeződése a népek békés és ha­ladó érdekeinek. Ezzel szemben az imperialisták frontjának célja a te­rülethódítás és az agresszió. Ez a front szakadatlanul fenyegeti a bé­két és saját népének kizsákmányo­lását más népek kizsákmányolásá­val kívánja tetézni. Az összes országok egyszerű em­bereinek milliói egész szívükkel támogatják a stockholmi békefelhí­vást, mert az abban foglalt követe­lések megfelelnek minden nép és a tartós, állandó béke megalapozá­sára törekvő emberiség létérdekei­nek. A békéért folytatott küzdelmet siker fogja koronázni, ha a világ minden becsületes embere, fajra és nemzetiségre, politikai és vallásos meggyőződésre való tekintet nélkül, a béke aktív harcosainak zászlaja alá áll, az imperialista háborús gyújtogatók ellen. Ami a nemzetközi munkásosz­tályt illeti, az kétszeresen érdekelt abban, hogy fenntartsa a békét, mert nem engedheti meg, hogy a háború visszatartsa az emberiség hatalmas fölemelkedését a szocia­lizmushoz. A béke ügye győzni fog, mert a béke őre a béketábor élén álló nagy és hatalmas Szov­jetunió, amelyet a béke zászlóvi­vője, a haladó emberiség lángeszű vezére, Sztálin elvtárs vezet. A két­ tábornak ebből az alap­vető különbségéből ered ennek a két tábornak kétféle magatartása a legyőzött Németországgal szem­ben. I. A nyugati imperialista államok politikájának eredményeként Né­metországot szétszakították. A nyu­gati imperialista államok a Pots­dami Egyezmény durva megsérté­sével, különleges intézkedésekkel és a nyugati zónákban a külön pénzreform életbeléptetésével szét­zúzták Németország gazdasági egységét. A szakadár bonni állam­nak és bábkormányának életre­­hívásával Németország politi­kai egységét is aláásták. E sza­kadár politika eredményeképpen megrendültek az egységes német nemzeti állam létezésének alapjai. Veszélybe került a német nemzet függetlensége és szuverenitása. A német demokratikus erők öröm­mel üdvözölték a történelmi jelentő­ségű Potsdami Egyezményt, mert az azt a lehető­séget tárta a német nép elé, hogy levonja a tanulságot a német történelemből és végérvé­nyesen szakítson a régi Német­ország támadó szellemével. Ha a németek a potsdami határozatok­ból rájuk háruló kötelezettségeket elismerik, akkor azokra a garan­ciákra is igényt tartanak, amelye­ket számukra a nemzetközi jog biztosít. Mi most ép úgy, mint azelőtt, követeljük a potsdami ha­tározatok végrehajtását és feltét­len nemzeti jogainknak tekintjük azokat. Az angol-amerikai blokk állásfoglalása Németországgal szemben nem kötelez bennünket arra, hogy erről lemondjunk. A német munkásosztály, paraszt­ság, értelmiség és a középosztály széles rétegeinek az a feladatuk, összefogva a nemzeti elnyomás el­len becsületesen harcolni kész erők­kel, alakítsák meg a demokratikus Németország össznémet Nemzeti Frontját. A demokratikus Német­ország Nemzeti Frontja korántsem jelenti azt, hogy mi, szűk keretekbe kívánjuk azt szorítani, ellenkezőleg mi hajlandók vagyunk az összes né­met hazafiakkal együttműködni, akik Németország érdekeit egynek érzik saját létérdekeikkel. A demokra­tikus Németország Nemzeti Front­jából egyetlen egy olyan német ha­zafit sem szabad kizárni, aki küz­deni kész a német nép igazságos nemzeti érdekeiért. Ez egyaránt vo­natkozik a volt tisztviselőkre, a né­met hadsereg volt katonáira, tiszt­jeire és tábornokaira, valamint a vállalkozókra, kereskedőkre, a náci­párt volt tagjaira és mindazokra a férfiakra és nőkre, akik a gazda­sági és kulturális életben tevé­kenykednek. Minden egyes német embert aszerint ítélünk meg, ho­gyan vesz részt a német népnek e hatalmas nemzeti felszabadító har­cában és nem aszerint, hogy a múltban milyen szervezethez tarto­zott. A béke védelméért folyó harcban ma a következőket tekintjük az együttműködés feltételének: a béke­szeretet, lemondás az atomfegyver­ről, aktív harc az új világháború amerikai-angol gyújtogatói ellen. Nyugat-Németország fejlődésé­nek menete cáfolhatatlanul bebizo­nyította, hogy az imperializmus új­jászületése Németországban új há­borúhoz vezet, hogy a megszálló nyugati hatalmak antidemokratikus politikája és az áruló Hoss, Adenauer, Schumacher politikája Németország széttagoltságának ál­landósítására irányul és a német nép létalapjának megsemmisítésé­hez vezet. A nyugati megszálló ha­talmaknak ez a politikája a német nép haragját és felháborodását váltja ki. „A látszólag csendes felszín alatt — mutat rá a Német Szocia­lista Egység Párt III. kongresz­­szusának határozata — forr a nö­vekvő nemzeti ellenállás. Az angol­­amerikai megszállók akaratlanul a nemzeti ellenállás útjára taszítják a tömegeket, gyűlöletet ébresztenek bennük a megszállók iránt. Ez a növekvő belső ellenállás sokkal ve­szélyesebb az imperialistákra nézve, mint amilyennek első pillantásra látszik. A megszállók és német la­kásaik érzik, hogy vulkánon tán­colnak.” Ha a Német Kommunista Párt­hoz tartozó elvtársaink ez objektív kedvező feltételek ellenére jelenték­telen számú szavazatot kaptak csak a választásokon, akkor kötele­sek megtalálni és gondosan ele­mezni ennek valóságos okait. A magyarázat erre csak az lehet, hogy a Párt a főbb politikai kér­désekben hibákat és tévedéseket követett el. A Német Kommunista Párthoz tartozó elvtársak lehetővé tették az ellenség számára, hogy az őket olyan harci területre szo­rítsa, amely neki kedvezett, és­pedig a jelentéktelen napi kérdé­sek áthatolhatatlan sűrűjébe. Ebben a dzsungelben az elvtársak nem rendelkeztek kellő tájékozott­sággal és határozottsággal, hogy eredményesen vehessék föl a küz­delmet. A taktikai kérdések­­miatt sohasem szabad szem elől tévesz­teni a stratégiai célt. Határozottan és fáradhatatlanul le kell leplezni a háborús gyújtogatókat , az angol-amerikai imperialistákat, akik hazánk nyugati területein ak­tív előkészületeket tesznek a há­borús összeütközésre. Hamburgból minden éjjel tankokat vennek át a lüneburgi kerületbe, a sok dalban megénekelt Rajna és a legendás Loreley szikla mentén elaknásít­ják az országutakat, azért, hogy visszavonulás esetén Nyugat-Né­metország egy mindent elöntő nagy tengerré váljon. Adenauer alázatosan kéri a főkolomposokat, hogy német zsoldos hadsereget állíthasson fel és ugyanakkor együttműködik Franciaországgal a „Schumann-terv” megvalósítása érdekében, ami nem jelent mást, mint nemzetközi szén- és acéltröszt felállítását, amely a háború elő­készítésének ügyét szolgálná. Mindebből következik azoknak az intézkedéseknek a célszerűsége, amelyeket a Nemzeti Frontnak kell foganatosítania Nyugat-Né­­metországban. A nemzeti mozga­lom az egész német nép közös ■k írta: a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának elnöke ★ ★ ügye, ennélfogva azt Németország minden részében el kel indítani. Emellett az egység és a béke nagy nemzeti kérdésein kívül figye­lembe kell venni az egyes ország­részek lakosságának sajátos helyze­tét, valamint a földrajzi fekvés sa­játosságait. A Rajna vidékén alkal­masint egészen más problémákkal találkozunk, mint Hamburgban, Hamburgban ismét másokkal, mint Bajorországban. Bajorországban szintén más kérdések merülnek fel, mint Wattenstädt-Salzgitterben. A kérdéseket mindenütt konkréten kell fölvetni. II. A nemzeti fejlődésében akadályo­zott és új háborús veszély, újabb nélkülözések és szenvedések előtt álló német nemzet mozgásba jön. A Nemzeti Front új harci szakaszba lép. Ha ez kezdetben az egyszerű nemzeti tiltakozás időszaka volt, akkor a második időszakban nem­zeti önsegéllyé változott, ma pedig, a harc harmadik szakaszában a nemzeti ellenállásig emelkedik, a szétdarabolás, a gyarmatosítás és a háború politikája ellen, amely az angol-amerikai imperialistáknak és német szekértolóiknak politikája. A nemzeti ellenállást minden vonalon ki kell fejleszteni. Ha Nyugat-Né­metország munkásai és parasztjai fontosnak érzik Kelet-Németország munkásaival és parasztjaival való kapcsolataikat, akkor határozottan állást kell foglalniok szervezeteik reakciós vezetőségének utasításai­val szemben. Nyugat-Németország kereskedői és vállalkozói, ha keres­kedelmi kapcsolatokat óhajtanak fenntartani a Német Demokratikus Köztársasággal, ezt a nyugati meg­szálló hatalmak rendelkezései elle­nére kell megvalósítaniuk. Nyugat- Németország értelmiségének, amely a kultúra terén küzd az amerikai barbárság terjedése ellen, meg kell mutatnia, hogy nem fogja megen­gedni Németország kulturális egy­ségének megbontását és a nagy, német szellemi örökség megsem­misítését. A nemzetközi jog ellenére végrehajtott gyárleszerelésekkel szemben egész Nyugat-Németor­szág lakosságának állást kell fog­lalnia, hogy anyagi létalapja ne essen áldozatul az amerikai-angol monopoltőke profit-érdekeinek. A nyugati megszálló hatóságok, amikor az elnyomás politikáját folytatják, arra a deklarációra hi­vatkoznak, amelyet Németország legyőzésével kapcsolatban fogadtak el, valamint az „Ellenőrző Tanács” ról szóló határozatra, amely a kö­vetkezőket mondja: „A német ható­ságok és a német alattvalók köte­lesek a szövetségesek képviselői­nek minden intézkedését végrehaj­tani.” A nyugati szövetségesek ma már egyáltalán nem indokolhatják meg rendelkezéseiket e határozatokra való hivatkozásokkal, mert a Né­metországra vonatkozó Potsdami Egyezmény III. fejezetében a politi­kai alapelvekről szóló pont ki­mondja, hogy a legfelső kor­mányhatalom Németországban az egész Németországot érintő kérdé­sekben együttesen és egész Né­metországot illetően a fegyveres erők főparancsnokai útján valósul meg, akik az Ellenőrző Tanács tagjaiként működnek. A nyugati fegyveres erők főpa­rancsnokainak ezek után általában nincs törvényes jogalapjuk az álta­lános német vonatkozású kérdések megoldására, mert először is nem együttesen oldják meg azokat, má­sodszor, nem mint az Ellenőrző Tanács tagjai működnek, mivel ép­pen ők robbantották fel és tették lehetetlenné az Ellenőrző Tanács munkáját. Sőt, mi több, olyan politikát foly­tatnak, amely minden pontban el­lentmond a Potsdami Egyezmény­nek. Ennélfogva, a törvény értelmében Nyugat-Németországban már senki sem köteles alávetni magát a megszálló hatóságok rendelkezései­nek. Ez biztosítja számunkra a nem­zeti ellenállás jogát, mivel ez az ellenállás tiltakozás a jogfosztott­ság állapota ellen. Németország szociáldemokrata pártjának vezetősége arra törek­szik, hogy az elsőhegedűs szerepét játssza a szakadárok, a képmutatók és rágalmazók zenekarában. A Nér­et Szociáldemokrata Párt ve­zetőségének magatartása alátá­masztja azt a jellemzést, amelyet a Tájékoztató Iroda 1949 novemberi határozata adott a jobboldali szo­cialistákról. A Schumacher-vágású német szo­ciáldemokratákról el kell mondani, hogy egyre szemérmetlenebből és szemtelenebbü­l viselkednek. Meg­tiltották a szakszervezetekben a békéért folytatott küzdelmet, el­távolítják állásaikból azokat a funkcionáriusokat, akik a békevé­delmi bizottságok tagjai, nyíltan, kéz a kézben dolgoznak a reakció­sokkal azon, hogy a termelési ta­nácsok kommunista tagjait kiűzzék a gyárakból és megszervezzék a terrort. Minden eszközzel igyekez­nek megakadályozni a munkásosz­tály akcióegységét, elmélyítik a szakadást és testvérgyilkos harcot szerveznek a munkásság körében. A mi feladatunk, hogy leleplezzük a Német Szociáldemokrata Párt jobb­oldali vezetőségének szemérmetlen és áruló szerepét és valóságos po­litikai céljai felől világosítsuk fel a szociáldemokrata párttagokat. III. Kilenc hónap telt el a Német De­mokratikus Köztársaság megterem­tése óta. Ez alatt a kormány igye­kezett megoldani a fölmerült felada­tokat. A történelemben először lá­tunk Németországban olyan kor­mányt, amelynek munkaprogramja teljes összhangban van a széleskörű demokratikus mozgalom legfonto­sabb nemzeti követeléseivel. Mint­hogy ez a népmozgalom — a demo­kratikus Németország Nemzeti Frontjának mozgalma,­­ messze túllépett a Párt és a tömegszerveze­tek keretein, tehát a kormány is olyan erélyes tevékenységet fejtett ki, amely messze túllépte ama tevé­kenység határait, amelyet Német­országban a parlamenti cselszövé­­nyekkel foglalkozó különböző pár­tokra támaszkodó koalíciós kormá­nyok fejtettek ki. Ilyenképpen a kor­mány valóban népi kormánnyá lett. A Német Demokratikus Köztársa­ság a legszilárdabb alapjává vált a demokratikus Németország egy­ségéért vívandó küzdelemnek és tá­mogatja ennek a küzdelemnek a részvevőit. A kormány megszilár­dítja és oltalmazza a valóban de­mokratikus rendszert. Baráti egyez­mények és szerződések megkötésé­vel a kormány visszavezeti a német népet a békeszerető népek család­jába. A kormány javítja a lakosság életviszonyait és a dolgozókat új si­kerekre lelkesítve még jobban emelni kívánja a lakosság életszínvonalát. A német nép legádázabb nemzeti ellensége az amerikai imperializ­mus, egyben leggonoszabb ellensége a német munkásosztálynak is. Ha a német munkásosztály a nemzeti ér­dekek alapján összefog az összesza­ladó gondolkodású németekkel, ak­kor szövetségesekre tesz szert társa­dalmi felszabadulásáért folytatott küzdelmében és harca sikeresebb lesz. A mi. Pártunkban, sajnos, vannak még olyan elvtársak, akik a fától nem látják az erdőt. Vannak olyan párttagok is, akik annyira rabjai a betűnek, hogy a valóságos tények közt már képtelenek eligazodni, és vannak olyan elvtársak is, akit még mindig nem tudnak teljesen szakítani a szociáldemokratizmus nézeteivel, az opportunizmussal és a szekta-szellem különböző megnyil­vánulásaival. Ezek a jelenségek az ideológiai zűrzavarból és az elkövetett hibák­ból következnek. A béke és a Nem­zeti Front kérdése a két legfonto­sabb láncszem, amelyet meg kell ragadni, hogy az egész lánc ke­zünkben legyen és lehetőséget nyer­jünk olyan viszonyok előkészítésére, amelyek biztosítják a stratégiai si­kert. A legfontosabb aktuális feladat a békéért folytatott küzdelem, a harc a demokratikus Németország nem­zeti felszabadulásáért és egységéért Ez a két aktuális feladat van ma az érdeklődés középpontjában. A többi aktuális feladat a demokratikus Né­metország Nemzeti Frontjának pro­gramja szerint oldódik meg. Ezek a feladatok világosak: valamennyi az életfeltételek megjavításának bizto­sítására, békegazdálkodásunk építé­sére, Németország demokratizálá­sára, egységes német nemzeti állam megteremtésére, a Németországgal való békeszerződés megkötésére, az összes megszálló haderők vissza­vonására, a Szovjetunió, a népi de­mokráciák és valamennyi békesze­rető ország népeivel való szoros és igazi barátság kifejlesztésére irányul. Minél alaposabb és erélyesebb munkát fejt ki a Párt a demokra­tikus Németország Nemzeti Frontjá­ban, annál hamarabb válik a Német Demokratikus Köztársaság a Nem­zeti Front vonzási központjává. Eb­ből a helyzetből kiindulva nekünk az a kötelességünk, hogy felbuzdít­suk az új, demokratikus magatartást az állam iránt. Sajnos, még mindig vannak elvtársak, akik ide­genkednek az államhoz való új vi­szony kifejezésétől, akik még mindig nem értették meg, hogy a mi ál­lamunknak a legcsekélyebb köze sincs a kapitalista kizsákmányolók régi államához. Amikor nemzeti feladatról be­szélünk, ezen nem nacionalista fel­adatokat értünk. Hitler teljes vere­sége után Németországban a na­cionalizmus megbukott. A német nacionalizmus tartalma a régi Né­metországban a monarchizmus, a kapitalizmus és az imperializmus világnézete volt. Ez a nacionaliz­mus az egész világ előtt gyűlöle­tessé vált, mert mértéktelenül dölyö­fös volt, állandóan kardját csör­tette,­­minden más országgal szem­ben agresszív és harcias magatar­tást tanúsított. Hogy ez milyen­ eredményekre vezetett, azt nagyon jól tudja az egész világ. Ezzel­­ junker, burzsoá, fasiszta naciona­lizmussal mi egyszers mindenkorra szakítottunk. Visszafelé egy út sem vezet! A Nemzeti Front egyáltalán nem akar más országokat meghódítani, hanem a barátság megszilárdí­tására törekszik más országokkal; nem akarja más népek elnyomását, hanem síkraszáll az önrendelkezés jogáért; nem szakadást, hanem egy­séget óhajt; nem megszállási statú­tumot, hanem békeszerződést akar; nem elnyomatást, hanem nemzeti szabadságot akar; egységet, békét és az összes megszálló haderők el­távolítását akarja. Ezzel a követelé­sünkkel mi nem helyezkedünk szem­be egyetlen más nemzettel sem. A marxizmus-leninizmus forra­dalmi elméletét szakadatlanul ösz­­szekapcsoljuk a forradalmi gya­korlattal. Ebből következik a napi eseményekkel kapcsolatban szilárd elvi alapokon nyugvó taktikánk. Ez a taktika a dialektikus materializ­musnak az életben való alkalmazá­sában gyökerezik és fejlődik. Evég­ből nekünk új típusú pártra van szükségünk. Világos előttünk: Sztálin, a Szovjetunió és a népi de­mokrácia országainak oldalán van biztosítva igazságos ügyünk győ­zelme. 8

Next