Tartós békéért, népi demokráciáért! 1950. július-december (3. évfolyam, 26-52. szám)

1950-08-06 / 31. szám

4 1950 július 28. VÁLASZ AZ ELVTÁRSAKNAK (Folytatás a 3. oldalról.) meg voltam győződve, hogy a kommunizmusban a nyel­vek egy közös nyelvvé olvadnak össze.” Nyilvánvaló, hogy Holopov elv­társ, miután felfedezte az ellent­mondást e két formula között, mélységesen hiszi, hogy ezt az el­lentmondást meg kell szüntetni és szükségesnek tartja, hogy az egyik formulától, mert az helytelen, meg­szabaduljunk és kapaszkodjunk bele a másik formulába, mint olyanba, amely helyes minden időre és or­szágra nézve. Azt azonban nem tudja, hogy melyik formulában ka­paszkodjék meg. A helyzet remény­telennek látszik. Holopov elvtárs nem is jut arra a gondolatra, hogy mindkét formula helyes lehet, mindegyik a maga idejére nézve. Így szokott ez történni mindig a bibliamagyarázókkal és talmudis­­tákkal, akik nem hatolnak a dolog lényegébe, formálisan idézgetnek elvonatkozva azoktól a történelmi körülményektől, amelyekről az idé­zetek szólnak. Ezek mindig olyan helyzetbe kerülnek, amelyből nincs menekvés. Holott, ha a kérdés lényegét tisz­tázzuk, akkor nincs semmiféle ok arra, hogy a helyzetet olyannak te­kintsük, amelyből nincs kivezető út. A dolog lényege abban rejlik, hogy Sztálinnak ,„A marxizmus­­ és nyelvtudomány” című értekezése és Sztálinnak a Párt XVI. kongresz­szusán mondott beszéde két telje­sen különböző korszakot tart szem előtt és ennek következtében a té­telek is különbözők. Sztálin brosúrájának az a for­mulája, amely a nyelvek kereszte­ződésére vonatkozik, azt a kor­szakot tartja szem előtt, amely a szocializmus világmé­retű győzelmét megelőzi, amikor a kizsákmányoló osztályok uralkodó erőt jelentenek a világon, amikor a nemzeti és gyarmati el­nyomás még fennáll, amikor a nem­zetek nemzeti elkülönülését és köl­csönös bizalmatlanságát állami kü­­­lönbségek rögzítik le, amikor még nincs nemzeti egyenjogúság, amikor a nyelvek kereszteződése úgy megy végbe, hogy küzdelem folyik a nyelvek között egyiknek uralmáért, amikor a nemzetek és nyelvek bé­kés és baráti együttműködésének feltételei még nincsenek meg, ami­kor nem a nyelvek együttműködése és kölcsönös gazdagodása van soron, hanem egyes nyelvek asszi­milációja és más nyelvek győ­zelme. Világos, hogy ilyen körül­mények között csupán győztes és legyőzött nyelvek lehetnek. Éppen ezeket a körülményeket veszi fi­gyelembe Sztálin formulája, ami­kor azt mondja, hogy —­ mondjuk­­— két nyelv kereszteződésének eredménye nem egy új nyelv ala­kulása, hanem az egyik nyelv győ­zelme és a másik veresége. Ami pedig Sztálin másik, a Párt XVI. kongresszusán mondott beszé­déből idézett formuláját illeti, amely szerint a nyelvek egy közös nyelvvé olvadnak össze, itt Sztálin más korszakot tartott ,szem előtt — a szocializmus világmé­retekben aratott győ­zelmét követő korszakot, amikor már nem lesz világimperia­lizmus, megdőltek már a kizsákmá­nyoló osztályok,­­megszűnt a nemzeti és gyarmati elnyomás, a nemzetek nemzeti elkülönülését és kölcsönös bizalmatlanságát a nemzetek köl­csönös bizalma és közeledése váltja fel, megvalósul a nemzeti egyen­jogúság, megszűnik a nyelvek el­nyomásának és asszimilációjának politikája, megszervezték a nemze­tek együttműködését, a nemzeti nyelveknek pedig módjában lesz h­ogy az együttműködés útján sza­badon gazdagítsák egymást. Vilá­gos­, hogy ilyen körülmények között szó sem lehet egyes nyelvek elnyo­másáról és vereségéről és más nyel­vek győzelméről. Itt nem olyan két nyelvvel lesz dolgunk, amelyek kö­zül az egyik vereséget szenved, a másik pedig győztesen kerül ki a küzdelemből, hanem a nemzeti nyel­vek százaival, amelyek közül a nemzetek hosszú gazdasági, politi­kai és kulturális együttműködésé­nek eredményeképpen ki fognak emelkedni eleinte a leggazdagabbá vált egységes övezeti nyelvek, azután pedig az övezeti nyelvek egy közös nemzetközi nyelvvé olvadnak össze, amely természetesen nem lesz sem német, sem orosz, sem angol nyelv, hanem egy új nyelv, amely befogadja magába a nemzeti és övezeti nyelvek legjobb elemeit. Következésképpen a két külön­böző formula megfelel a társadalmi fejlődés két különböző korszakának és éppen mert megfelel ezeknek, mind a két formula helyes, mind­egyik a maga korszakára vonatko­zólag. Azt követelni, hogy ezek a­ for­mulák ne legyenek ellentmondás­ban egymással, hogy ne zárják ki egymást, ugyanolyan ostoba dolog, amilyen ostoba dolog volna azt kö­vetelni, hogy a kapitalizmus ural­mának korszaka ne legyen ellentét­ben a szocializmus uralmának kor­szakával, hogy a szocializmus és a kapitalizmus­­ne zárja ki egymást. A bibliamagyarázók és talmudis­­ták a marxizmust, a marxizmus egyes következtetéseit és for­muláit olyan dogmák gyűjtemé­nyének tekintik, amelyek füg­getlenek a társadalmi fejlődés körülményeinek megváltozásától és ,,soha” nem változnak. Azt gondol­ják, hogy ha megtanulják kívülről ezeket a következtetéseket és formu­lákat s derűre-borúra idézgetik azo­kat, akkor meg tudnak majd­ oldani bármilyen kérdést, mert — gondol­ják — a betanult következtetéseket és formulákat alkalmazhatják majd minden időre és országra, az élet minden esetére. így azonban csak olyan emberek gondolkozhatnak, akik látják a marxizmus betűjét, de nem látják annak lényegét, bema­golják a marxizmus következteté­seinek és formuláinak szövegeit, de nem értik ezek tartalmát. A marxizmus a természet és a társadalom fejlődésére vonatkozó törvények tudománya, az elnyomott és kizsákmányolt tömegek forradal­mának tudománya, a szocializmus minden országban való győzelmé­nek tudománya, a kommunista tár­sadalom építésének tudománya. A marxizmus, mint tudomány nem állhat egy helyben, a marxizmus fejlődik és tökéletesedik. Lehetetlen, hogy a marxizmus a maga fejlődé­sében ne gazdagodjék újabb tapasz­talatokkal, újabb ismeretekkel — egyes formuláinak és következteté­seinek tehát az idők folyamán fel­tétlenül meg kell változniok, azokat feltétlenül fel kell cserélni újabb formulákkal és következtetésekkel, amelyek megfelelnek az új törté­nelmi feladatoknak. A marxizmus nem ismer el megváltoztathatatlan következtetéseket és formulákat, amelyek minden korra és korszakra kötelezők. A marxizmus minden­nemű dogmatizmus ellensége. Nagy-Britannia Kommunista Pártja ez év július 31-én ünnepelte fennállásának 30. évfordulóját. Az angol munkásmozgalom történeté­nek e nevezetes dátuma alkalmából Nagy-Britannia Kommunista Párt­jának Végrehajtó Bizottsága külön határozatot tett közzé, amelyben többek közt ez áll: „A Kommunista Párt 30 évvel ezelőtt abból a célból alakult meg, hogy bevonja az angol munkás­osztályt a­­monopoltőke, az impe­rializmus és a konzervatív párt ellen irányuló aktív, egyesült erő­vel vívott harcba, hogy kivívja a munkásosztály uralmát és a szo­cialista Anglia fölépítését. A Kommunista Párt megalaku­lása hatalmas lépést jelentett előre az angol munkásosztály életében abban az időszakban, amikor a labourista párt vezetősége mindin­kább nyílt támaszává vált a tőkés rendszernek, akkor amikor kifejlődő­ben volt a kapitalizmus általános válsága a maga sajátos következmé­nyeivel az imperialista Anglia szá­mára, s amikor — a történelem so­rán első ízben — a szovjet forrada­lom megteremtette a munkásosz­tály hatalmát. Fennállásának 30 esztendeje alatt a Kommunista Párt haladt az élen számos osztályösszecsapásban, amelybe bevonták az angol mun­kásokat, s e harc folyamán új típusú párttá kovácsolta kádereit és egész szervezetét... Az iparban az elmúlt 30 év alatt lezajlott hatalmas osztályösszecsa­pások során a Kommunista Párt és tagjai mindig kimagasló szere­pet vittek, különösen a bányászat­ban, a gépiparban, a közlekedési iparágakban, úgyszintén az 1926. évi általános sztrájk idején. Fárad­hatatlanul küzdöttek a szakszerve­zetek sorainak tömörítéséért és osztálypolitikájának megszilárdítá­sáért, valamint a munkásosztály nemzetközi egységéért, Anglia és a többi országok munkásainak kö­zös érdekében ... Pártunk megalakulásának első percétől kezdve felismerte: az an­gol munkásosztály létérdekeihez tartozik, hogy a közös ügyért váll­vetve harcoljon a Szovjetunió dol­gozóival, akik elűzték kapitalistái­kat és földesuraikat, megteremtet­ték a munkásosztály hatalmát és a demokráciát az egész nép számára, s akik most a szocialista társada­lom építésének befejezésén dolgoz­nak és megkezdik az átmenetet a kommunizmushoz. Pártunk ezért állandó harcot vívott az angol im­perialistáknak a Szovjetunió ellen irányuló beavatkozásai és támadá­sai ellen; küzdött és küzd a bé­kéért, a szovjet néppel való barát­ságért és kereskedelmi kapcsola­tokért. Pártunk állandóan harcol a demokráciáért és a békéért, az im­perialista háborúk és háborús elő­készületek ellen; harcolt az angol imperializmus által könyörtelenül kizsákmányolt gyarmati népek jo­gaiért és segítséget nyújtott nekik abban, hogy felépíthessék saját szervezetüket és harcot vívhassa­nak életkörülményeik megjavításá­ért, a demokráciáért és független­ségért. A fasizmus elleni harc során a Párt a maga érdemének tekintheti az egységért folytatott kampányt, a Reichstag felgyújtásával kapcsola­tos pernek Londonban rendezett el­lenperét, a fasiszta tüntetések ide­jén szervezett sikeres tömegharcot, a Spanyol Köztársaság védelmében indított egységes mozgalmat és az angol zászlóaljak szervezését a Nemzetközi Brigádok keretében. A Párt harcolt az angol nép érdekei­ért, a háborús uszítók és a mün­cheni árulók ellen és a második front megteremtéséért. Ezekben, valamint számtalan más országos és helyi jellegű osz­tályösszecsapás alkalmával, amikor a Kommunista Párt állhatatosan arra törekedett, hogy a monopol­tőke, az imperializmus és a kon­zervatívok ellen vívott harcban meg­teremtse az egységet, állandóan az angol munkásosztály jelenlegi és jö­vőbeni érdekeit szolgálta és mint marxista párt fejlődött... A Kommunista Párt építése — mutat rá a továbbiakban a hatá­rozat — elválaszthatatlan a jobb­oldali lab­uristák és szakszervezeti vezetők politikája ellen irányuló harctól, attól a harctól, amely a harcos osztálypolitika alapján a mozgalom megerősítéséért és egye­sítéséért folyik. A Végrehajtó Bizottság a Kom­munista Párt fennállásának 30. év­fordulója alkalmából felszólítja az összes pártszervezeteket, kettőzött erővel harcoljanak a munkásosz­tály érdekeiért, erősítsék üzemi pártszervezeteinket, segítsék elő a Kommunista Párt és a Kommu­nista Ifjúsági Szövetség tagságá­nak gyors növekedését, törekedje­nek a Daily Worker terjesztésének kiszélesítésére, szilárdítsák meg a párttagok marxista világnézetét és harcos szellemét, küzdjenek a jobb­oldali lab­urista és szakszervezeti vezetők befolyása ellen s azért, hogy az osztályharcos politika alapján még hatalmasabb, még egységesebb, még kifejezettebben osztálytudatos mozgalmat hozza­nak létre. A mostani helyzetben, amely óriási veszéllyel fenyegeti az angol népet, a Végrehajtó Bizottság a dolgozókat újabb erőfeszítésekre hívja fel: forrasszák szoros egy­ségbe a munkásosztályt és a nép minden demokratikus és haladó rétegét a most folyó harcban a békéért, Anglia függetlenségéért, az életviszonyok megjavításáért és olyan kormány létrehozásáért, amely valóban a dolgozókat fogja szolgálni. NAGY-BRITANNIA KOMMUNISTA PÁRTJA HARMINC ÉVES TARTÓS BÉKÉÉRT, KÉP! DEMOKRÁCIÁÉRT.­!­­95. augusztus 6. * 31. (91.) L SZTÁLIN Róma pártaktívájának gyűlése Július 30-án­­ült össze az Olasz­­országi Kommunista Párt római szervezetének aktívája. Az ülést a rornai kommunista pártszervezet taglétszámának 100.000 főre eme­lése érdekében folytatott kampány befejezésének szentelték. A Kommunista Párt római szer­vezetének titkára, Aldo Natoli kö­zölte, hogy július 30-án az Olasz Kommunista Párt és a Kommunista Ifjúsági Szövetség római szerveze­tének taglétszáma 98.150 ember volt. Ebben az évben hét hónap alatt Rómában és a vidéken a kom­munisták száma 11.535-el nőtt. A résztvevők meleg fogadtatás­ban részesítették az ülésen felszó­laló Palmiro Togliattit, az Olasz Kommunista Párt főtitkárát, aki megállapította, hogy a harc nehéz feltételei között a Kommunista Párt bizonyságot tett erejéről, sorainak tömörségéről és irányvonalának helyességéről. A belső és nem­zetközi politikai kérdéseket érint­­ve Togliatti leleplezte a keresz­tény­demokrata kormányt, amely hadjáratot indított a kommunisták ellen. „A kormány —­ mutatott rá Tog­liatti — kommunistákat, szocialis­tákat és mindenkit, aki velük együtt tart, „ötödik hadoszlopnak” nevez és rendkívüli intézkedésekkel fe­nyegetőzik. Az a vád ellenünk, hogy nem akarjuk Itáliát az agresszív szovjetellenes front soraiban látni. Való igaz, hogy mi ezt nem akar­juk és minden erőnkkel meg is fog­juk akadályozni! — kiáltott fel Togliatti az ülés résztvevőinek vi­haros tapsa közepette. „ Elsősorban azért cselekszünk így a jövőben is, mert nem akarjuk Olaszország ve­reségét. Mi tudjuk és figyelmezte­tünk rá mindenkit, hogy aki kezet emel a világ szocialista felére, rajtaveszt!” Megbélyegezve a kormány esz­telen fenyegetőzését, hogy büntető intézkedéseket alkalmaz a kommu­nisták ellen, Togliatti bejelentette, hogy a Kommunista Párt a békére és egységre buzdító felhívással for­dul nemcsak a széles néptömegek­hez, hanem a középső és tehetősebb rétegekhez is. ,,A mi célunk­­ megmenteni Olaszország békéjét ve­zetőinek hisztériájától, esztelensé­­gétől és vakságától, megmenteni az olasz nemzet egységét és szabad­ságát. Hiába mondják nekünk, hogy ennek az egységnek már nincs itt talaja. Olaszország köztársasági alkotmánya ez a talaj, annak kell lennie. Az ellenség érdeke az, hogy embertelen üldözéssel meggondolat­lan lépéseket provokáljon ki Olasz­ország kommunistáitól és dolgozói­tól, hogy így harcuk elszigetelődjék. Nekünk ezekre a bűnös kísérletekre tartós és nyugodt munkával kell felelnünk, azzal hogy elmélyítjük kapcsolatainkat a lakosság minden rétegében, hatókörünket kiterjeszt­jük minden társadalmi csoport tag­jaira és meg kell értetnünk velük, hogy mi vagyunk azok, akik meg akarjuk menteni a nemzet békéjét és ezzel együtt az ő saját békéjüket is.” Pártoktás a Román A Román Munkáspárt Központi Vezetősége július végén határoza­tot fogadott el az 1949—1950. évi pártoktatás eredményeiről, vala­mint az 1950—1951 tanév előkészí­téséről. A pártoktatás rendszerébe 1949— 1950 folyamán bevezették a tanévet, aminek eredményeképpen jelentős mértékben megjavult a pártoktatás szervezése. Az RMP Központi Veze­tősége mellett megalakult az A. A. Zsdanov nevét viselő társadalom­­tudományi főiskola, továbbá meg­nyíltak a marxizmus-leninizmus esti egyetemei és iskolái, valamint a hathónapos pártiskolák. A párt­tagok és pártonkívüliek számára tanulóköröket szerveztek, amelyek­ben a napi politika kérdéseit tanulmányozzák. A pártiskolák és tanfolyamok hallgatói számá­ra előadás-szövegeket és brosúrákat adtunk ki, melyeknek példányszáma elérte a 12 milliót. Javult a munka a pártiskolai előadói káderek elő­készítése és átképzése terén. Az 1948—1949. évi 100.406-tal szem­ben ezidén 249.125 párttag részesült oktatásban. Az RMP Központi Vezetőségének határozata az eredmények mellett a pártoktatásban megmutatkozó számos hiányosságra is rámutat. A pártegyetemek, iskolák és tanfo­lyamok programja még nem áll eléggé összhangban a pártmunka kérdéseivel, a tananyagok egy része nehéz, nem eléggé érthető nyelven íródott; ezekben a tananyagokban helyenként hibák is előfordulnak. Az RMP Központi Vezetősége el­határozta, hogy az 1950—1951-es évben a pártoktatás központi fel­adata a vezető párt- és állami ká­derek előkészítése, valamint kép­zett propagandisták és népnevelők képzése kell, hogy legyen. Emelik a Romániában élő nemzetiségek pártiskoláinak számát, továbbá tervbe vették, hogy a pártoktatási hálózatban tanulók számát 30 szá­zalékkal növelik és a pártoktatók házainak hálózatát is kibővítik.

Next