Tartós békéért, népi demokráciáért! 1951. január-június (4. évfolyam, 2-25. szám)

1951-01-14 / 2. szám

1951 január 14 . 2. (114 ) TARTÓS BÉKÉÉRT, KÉPI DEMOKRÁCIÁÉRT! Jugoszlávia hitlerista megszállása idején a jugoszláv nők hősiesen harcoltak, hogy felszabadítsák hazájukat a hódítók igája alól. Ebben a harcban 25 ezer jugoszláv nő áldozta életét. Több mint 40 ezer megsebesült és 3 ezer nyomorékká vált. A Tito-klikk fasiszta kormányzata megsemmisítette a jugoszláv népnek annyi áldozat árán kiharcolt vívmányait, az egész országot az amerikai imperializmus gyarmatává süllyesztette és egyre kegyetlenebbé zsákmányolja ki a jugoszláv nőket Nyomor, éhség, a legelemibb munkavédelmi hiánya, rabszolgaságra emlékeztető munkaviszonyok a gyárakban és a falun, kényszermunka, növekvő gyermekhalandóság, letartóztatások, kínzások és halál a koncentrációs táborokban: ez ma az osztályrészük a jugoszláv nőknek. Titóék hivatalos statisztikája szerint Jugoszláviában a munkások 26 százaléka nő, de egyes iparágakban ez az arány meghaladja az 50 százalékot is. A Tito-klikk azért vonta be a nőket ilyen tömegesen a termelésbe, hogy növelhesse akivitelt a kapitalista országokba és fokozhassa az amerikai-angol imperialisták utasítására folyó háborús előkészületeket. A legtöbb vegyészeti-, dohány- és textilgyárban túlnyomórészt nők robotolnak. Ezekben a gyárakban az egészségügyi viszonyok a legsúlyosabbak: nincs szellőztetés s a gázok és a por különböző betegségeket okoznak. Olyan vállalatokban, amelyeket a titóista szörnyszülöttek képmutató jezsuita módra és szemtelenül „Sztálingrád”-nak, „Októberi szabadságinak neveztek el és sok más gyárban a nők napi munkaideje 12—14, sőt 16 óra. Gyakran előfordul, hogy a fárasztó éjszakai műszak után az asszonyokat arra kényszerítik, hogy „önként” még néhány órát dolgozzanak. A varázsdini „Vartex” gyárban, ahol a munkások többsége nő, a betegség miatt hiányzók száma 8.7 százalék, a zágrábi konfekcióüzemben 10.8, az ugyancsak zágrábi szövőgyárban 12.9 százalék. Ezzel szemben a háború előtti időkben mindössze 2.5—1 3 százalékot ért el azoknak a száma, akik betegségük miatt hiányoztak a munkából. Rankovics pribékjei kényszermunkára hajtják a nőket a bányákba és szigorúan megbüntetik azokat, akik nem jelennek meg a munkán. Az építkezéseknél nemrég bevezették a 10 órás munkanapot. Ez különösen a nőket sújtja, mert közülük kerül ki az építőiparban a szakképzettséggel nem rendelkező munkások nagy része. Ennek az intézkedésnek közvetlen következménye, hogy növekszik a csecsemőhalandóság és a koraszülések száma. Még súlyosabbá teszi a nők helyzetét a munkabér csökkenése. Az elsőrendű szükségleti cikkek szakadatlanul drágulnak, az átlagos munkabér viszont nem haladja meg a havi 3200 dinárt. Különösen barbár modem kezeli a Tito-klikk az anya- és csecsemővédelem kérdését. A törvény kimondja ugyan, hogy minden 200- nál több munkásnőt foglalkoztató üzemben bölcsődét kell felállítani, a valóságban mégis gyakori eset, hogy munkásnők télen-nyáron az utcán, vagy a gyár udvarán kénytelenek szoptatni csecsemőjüket. Belgrádban, ahol az ipari vállalatokban sok nő dolgozik, csupán 17 bölcsőde van, s ebből is csak négy jut az ipari üzemekre. 1950 folyamán az óvodákban háromszor szállították le a gyermekek élelmiszerfejadagját. Az anyaság védelméről hangoztatott hazug frázisok leple alatt Tito bandája fasiszta politikát folytat: a gyermekes anyákat elbocsátják a munkából. Elegendő, ha a ,Borba” egyetlen (1950 májusi) számát elolvassuk, s máris megállapítható: abban az időben húsz gyermekes anyát bocsátottak el a különböző iparvállalatoktól. A „Koruska” iparvállalatnál a terhes asszonyokat nehéz vászonbálák cipelésére kényszerítik. Amikor az asszonyok munkaképtelenné válnak, elbocsátják őket, elveszik tőlük az élelmiszerjegyeket. Ez történt például a szarajevói Klucsgyárban, a zágrábi Vinasko, Banja, Gorán és Gradzsa gyárakban, Belgrád városi nagyáruházában és másutt. A nők tiltakoznak az anyák tömeges elbocsátása ellen. Ezek a tények annyira nyilvánvalók, hogy még Tito is kénytelen volt elismerni őket az „Antifasiszta Női Frontnak nemrég megtartott III. kongresszusán. A fasiszta Tito népámító ígéreteket tett a kongresszuson, de nem sikerült félrevezetnie az anyákat A kongresszuson felszólaló asszonyok közül többen erélyes hangon nyilvánították ki elégedetlenségüket a nők nehéz életkörülményei miatt és teret követeltek a gyermekek számára. A nők iránti fasiszta magatartás Jugoszláviában abban is megnyilvánul, hogy a nőket erőszakkal kényszermunkára hajtják. Arra hivatkoznak, hogy a gyerekek „meglesznek magukban is, elvégre nem hercegek”. (1) („Nova Polioprivreda” című lap 1950 november 3, 44. szám). Különösen nehéz Jugoszláviában a dolgozó parasztasszonyok élete. — Kényszermunkára mozgósították és gyárakba, fakitermelésre és bányamunkára vitték a dolgozóra ★ írta. Konstansa Krecmi a Román Munkáspárt Központi Bizottságának tagja ★ prasztok nagy részét— öreget és fiatalt egyaránt A mezőgazdasági munkálatok egész terhe, a család eltartása, elsősorban az asszonyokra nehezedik. Ennek következtében gyakran elkeseredett harc indul meg az állami beszolgáltatások ellen, amelyeknek terhét a Tito-klikk a szegény- és középparasztokra hárítja. Maribor vidékén éhínség dühöng. Ezen a vidéken Rankovics rendőrsége letartóztatta és súlyosan megkínozta azoknak a parasztoknak egy csoportját, akik megtagadták az állami beszolgáltatások teljesítését. Négy napig verték őket, egy asszony meg is halt a börtönben. A kulákok úgynevezett mezőgazdasági szövetkezeteiben a munkaerő 52 százalékát nők szolgáltatják. Nehéz munkájuk gyümölcse azonban főleg a szövetkezeteket vezető kulákoknak jut. A kulákokat illeti meg a termények nagy része, mert öveiké a legtöbb föld. Tito és Rankovics bandája jól tudja, milyen erőt jelenthetnek a nők a haza felszabadításáért folyó küzdelemben. Ezért a Tito Rankovics banda a jugoszláv dolgozó nők ellen folytatott bűnös politikájának eszközéül használja fel Jugoszlávia nőszervezetét, az úgynevezett „Antifasiszta Női Frontot”. E szervezet vezetőségében ott találjuk a fasiszta Németország és a fasiszta Olaszország régi fasiszta kémnőit és az amerikai imperialisták mai ügynökeit, mint például Tomsics Vidát, Mitra Mitrovicsot és másokat. Ezek segítik a Tito-klikket, hogy kényszermunkára mozgósíthassa a nőket, szovjetellenes háborús propagandát szervezhessen a jugoszláv nők körében, és Rankovics rendőrségének kezére juttassa azokat az asszonyokat, akik a terror és a fasiszta rendszer ellen harcolnak Jugoszláviában. Ámde a jugoszláv nők egyre nagyobb számban kezdik felismerni az „Antifasiszta Női Front” áruló szerepét. Nem véletlen, hogy e szervezet brotszki-sztupniki helyi bizottságának elnöke így panaszkodik a „Zsena Danasz” című folyóirat 1950 májusi számában: „A nők nem akarnak résztvenni sem a felolvasó csoportokban, sem az előadásokon, sőt még akkor sem lehet összetoborozni őket, amikor a járási bizottságtól érkezik ide valaki.” Az „Antifasiszta Női Front” III. Kongresszusa ennek a jugoszláv nők körében népszerűtlenné vált szervezetnek a megerősítését tűzte ki feladatul. Ez azonban nem sikerült a fasisztáknak. Egyre több dolgozó nő száll harcba a békéért, azért, hogy a jugoszláv nép felszabaduljon a fasiszta klikk igája alól. Szakadatlanul csökken a termelés az Andzsa Rankovicsról, Marinkovicsról elnevezett üzemekben, a „Vartex”, a „Joska” és más gyárakban, ahol a munkások többsége nő. Az „Októberi Szabadság” gyárban tavaly egyetlen hónapban sem teljesítették a tervet. A Sztevan Dukics gyárnak egyetlen munkásnője sem volt hajlandó résztvenni a pancsevoi mocsarak kiszárítására indított kényszermunkában, az Andzsa Rankovics textilgyár munkásnői pedig megtagadták a kényszerű túlórázást. Nisben a „Ratko Pavlovics” textilgyárnak több mint ezer munkásnője megszökött a munkából. Hasonló eset történt a „Dráva” gyufagyárban is. Két parasztasszony, Mate Radi-ból és Umaga-ból nemrég megtagadta Titóéknak azt a parancsát, hogy élelmiszert szolgáltassanak a hadgyakorlatban résztvevő alakulatok számára. A jugoszláv nők ezrei sínylődnek a börtönökben és a gyűjtőtáborokban. A bebörtönzött nők közül sokan régóta, 20—30 éve tagjai a Jugoszláv Kommunista Pártnak. Ütik-verik a bebörtönzött nőket, orvosi segítség nincs. Arra kényszerítik őket, hogy a fagyott földbe gödröt ássanak, vagy a kiásott gödröt betemessék. Általában olyan kimerítő és céltalan munkákat végeztetnek velük, amelyek meghaladják erejüket. A koncentrációs táborokban és börtönökben sínylődő nők a hitleristák minden állatiasságát felülmúló terror ellenére is tovább folytatják a harcot a Tito-klikk ellen. .Amikor aPostafiók Nr 45” táborban a Tito-klikk titkos rendőrségének, az UDB-nek egyik ügynöke sarat dobott egy idősebb asszony arcába, egy 18 éves fiatal lány bátran odakiáltotta M. Zelicsnek, a táborparancsnok helyettesének, akit az auschwitzi tábor egyik szadista vezetőjéről „Hertha”-nak neveztek el: „Ti rosszabbak vagytok a hitleristáknál! Várjatok, hamarosan meglakoltok minden gazságotokért?” Vadállati kegyetlenséggel megkínozták ezt a hős fiatal lányt, aki bátran kifejezésre juttatta Jugoszlávia valamennyi haladó gondolkozási asszonyának meggyőződését. A jugoszláv nők fölbecsülhetetlen szolgálatokat tettek a hitlerizmus ellen vívott küzdelemben. Azzal, hogy az asszonyok egyre tevékenyebben vesznek részt a Tito Rankovics-klikk ellen irányuló harcban, ugyancsak hozzájárulnak ahhoz a küzdelemhez, amely az új háború előkészítését célzó bűnös imperialista tervek ellen irányul, ahhoz a harchoz, amelyet a jugoszláv nép folytat, hogy felszabaduljon a fasiszta Tito-klikk uralma alól és Jugoszlávia visszatérjen a béke és a demokrácia táborába. JUGOSZLÁVIA ASSZONYAI AKTÍVAN KÜZDENEK A FASISZTA TITO-KLIKK ELLEN ÉppenrŐl beszélt Jacques Duclos a nemzetgyűlésben és a párisi nagygyűlésen a Francia Kommunista Párt fennállásának 30. évfordulója alkalmából. Duclos felszólított minden francia férfit és nőt, egyesítsék erőfeszítéseiket a kommunisták erőfeszítéseivel és minél előbb biztosítsák egy olyan igazi francia kormány megalakítását, amely nemzeti politikát, békepolitikát folytat, biztosítsák a hazafias és demokratikus erők kormányának megalakítását, amely az egész népnek szabadságra és függetlenségre irányuló akaratát juttatja kifejezésre. A Francia Kommunista Párt Politikai Irodája már 1950. december 7-én felhívott minden franciát, aki Nyugat-Németország újrafelfegyverzése ellen száll síkra, fogjon össze mindenütt az üzemekben, a városokban és a falvakban. A Kommunista Párt szajna megyei szervezete december 11 -én hatalmas tüntetést szervezett. Az üzemekben lefolyt gyűlések és sztrájkok után küldöttségek százai keresték fel a köztársasági elnök palotáját. A következő napokban a szajna megyei pártszervezet példáját Bouches-du-Rhone, Var, az Alpes maritimes, a Departement du Nord, a Pas-de-Calais, Loire, Rhone és más vidékek pártszervezetei. Ugyancsak Németország újrafelfegyverzése ellen foglaltak állást a megyei törvényhatóságok százai, amelyekben a legkülönbözőbb áramlatok képviselői, a kommunisták, szocialisták, az MRP, az RPF tagjai, radikálisok, stb. — foglalnak helyet. A kulturális élet tekintélyes képviselői, tudósok, ügyvédek, sőt magasállású bírósági tisztviselők, továbbá a „College de France” dolgozói, az egyetemi tanárok, a tanítók autonóm szakszervezetének tanácsa is csatlakoznak az egész nép tiltakozásához, amely nemet mond Nyugat-Németország újrafölfegyverzésére. A béke és szabadság harcosai december végén általános népszavazást indítottak a következő jelszóval: „Ellenzem Németország újrafölfegyverzését!” Néhány nap leforgása alatt többszázezer aláírás gyűlt össze. Az Humanité és az ország összes demokratikus lapjai napról, napra egész oldalakon számolnak be e kampány eredményeiről és akülönböző megnyilatkozásokról Nyugat-Németország újrafelfegyverzése ellen. Az iparvállalatok százaiban a dolgozók 90—100 százalékban írták alá a béke és a szabadság harcosainak petícióját. Douai ipari körzetben (Nord megye) 25 ezer aláírás gyűlt össze. A Donzére-Mondragon duzzasztógát építésénél 5500 munkás lépett tiltakozó sztrájkba. Sztrájkolnak a dokkmunkások, a fémmunkások, a dunkerquei tengerészek, Gard és Moselle megyék bányászai. Vaison-la-Romainban (Vauclusse megye) 24hm leforgása alatt 1180 aláírás gyűlt össze. Ménétreux-le-Pitois faluban (Coted’Or megye) a falu 364 lakosa közül 360 írta alá a petíciót, élén a polgármesterrel és a lelkésszel. Felső Laon megyében 500 különböző nézetű személyiség, Felső Garonne megyében pedig számos kiválóság felhívást adott ki a petíció aláírására. A mozgalomban résztvesznek a családi egyesületek, a deportáltak szervezetei, a hadviseltek szervezetei, női és ifjúsági szervezetek. Mindez csupán néhány a sokszáz példa közül. Ily módon aláírások milliói gyűlnek majd öszsze az iparvállalatokban rendezett gyűléseken és a házi agitáció során. Január 9-én sztrájkok voltak Párisban és nagyszabású tüntetések folytak le az Astoria-szálló előtt, ahol a Wehrmacht feltámasztásával megbízott Eisenhower kívánja vezérkarát elhelyezni. A sztrájkok és a tüntetések az egész Franciaországban fokozott mértékben kibontakozó küzdelmet példázzák. A bordeauxi dokkmunkások már megtették az első lépéseket az „európai hadsereg” részére irányuló amerikai fegyverszállítások ellen. A bordeauxi vasutasok megtagadták a hadianyaggal megrakott szerelvények vezetését. Különösen ki kell emelni a la pallicei dokkmunkások küzdelmét, akik teljesítették kötelességüket a dolgozók iránt, amikor megtagadták az új nyugatnémet katonai alakulatok részére küldött amerikai hadianyag kirakását Ez a küzdelem igazolja, hogy azok, akik más kérdésekben nem értenek egyet a kommunistákkal, egyetérthetnek velük a Németország újrafelfegyverzése ellen irányuló küzdelemben. A Wall Street franciaországi lakosai nagyszabású propagandahadjárattal reklámozzák az amerikai életformát, dühödt támadásokat intéznek a semlegességet hirdető mozgalmak ellen, amelyek országunkban kibontakozóban vannak. Mindez azt bizonyítja, hogy az agresszív politika nagy aggodalmat kelt azok körében, akik ezideig támogatták és követték a kormány politikáját. A Nyugat-Németország újrafölfegyverzése ellen irányuló küzdelmet a Francia Kommunista Párt vezeti. Ez a küzdelem újabb szakasza a nemzet nagy küzdelmének. A Párt cselekedhet, szenvedélyesen és bátran vezetheti ezt a harcot, mert a mi álláspontunk, mint franciák, proletárok, kommunisták álláspontja, megfelel a nemzet érdekeinek és a bennünket lelkesítő proletár internacionalizmus érzésének. A Németország újrafölfegyverzése ellen irányuló fáradhatatlan küzdelmünkkel erősítjük Franciaország és Németország népeinek baráti egységét. Mindenki megértheti, hogy döntő jelentőségű az imperialista háborús uszítók terveinek meghiúsítása szempontjából az a küzdelem, amelyet a Német Demokratikus Köztársaság, a Pieck és Grotewohl vezette Szocialista Egységpárt irányításával folytat és Nyugat-Németország dolgozóinak küzdelme, amelyet a Kommunista Párt vezet. A franciák ily módon még világosabban láthatják, mit köszönhetnek a Szovjetuniónak és vezérének, Sztálin elvtársnak. A potsdami egyezmény megvalósításával a Szovjetunió biztosította a demilitarizált és békeszerető Németország létrejöttét, amely Európa és ezen belül Franciaország békéjének biztosítéka. A franciák egyre jobban megértik, hogyha az imperialisták nem rúgták volna fel a potsdami egyezményt és ha a francia kormány nem szegte volna meg folytonosan a francia-szovjet szerződést, akkor ma az egész egységes és demokratikus Németország barátja lehetne Franciaországnak. A francia nép tudatában van annak, milyen óriási felelősség hárul reá most, amikor az emberiség ellenségei, a háborús uszítók egyre fokozottabb előkészületeket tesznek egy új világháború felidézésére. A francia nép tudja, hogy a világ népei hatalmas békeküzdelmének döntő harci szakaszán meghiúsíthatja az imperialista agreszszorok bűnös terveit S Román Népköztársaság. A bukaresti pártoktatók házában. Armand Beraru, a pártoktatók házának vezetője (balról) konzultációs előadást tart a SzK(b)P történetéből a tanulókörök vezetőinek.