Tartós békéért, népi demokráciáért! 1951. július-december (4. évfolyam, 26-52. szám)

1951-07-01 / 26. szám

6 TARTÓS BÉKÉÉRT, KÉPI DEMOKRÁCIÁÉRT, 1951 július 1. * 26. (138.) HARMINC ÉVES A KÍNAI KOMMUNISTA PÁRT Hogyan verte szét a kínai nép az amerikai imperializmus által felfegyverzett reakciós Csang Kai-sek-kükket (Folytatás az 5. oldalról) látó terület volt Csang Kai-sek uralma alatt. Kezében voltak az ország legfontosabb városai, a gazdag nyersanyagforrások, a modern ipari és a közlekedési eszközök. A felszabadító néphadse­reg fegyveres erőinek létszáma még egyha­rmadát sem érte el a Kuom­i­n­t­a­ng-ha­ds­er­eg lét­sz­á­mának. Még jobban elmaradtak csapataink a Kuomintang csapatai mögött fegyverzet és tartalékforrások te­kintetében. A felszabadított terüle­tek lakossága egyharmada volt a Csang Kai-sek uralom alatt álló területek lakosságának. A két har­coló fél erőviszonyai világosan megmutatták, hogy a felszabadító néphadsereg minden tekintetben Csang Kai-sek hadserege mögött maradt. A felszabadító néphadse­reg oldalán csupán a politikai fö­­lény volt a Csang Kai-sek féle hadsereggel szemben, továbbá az az előny, hogy kapcsolatban állott a néppel. Csang Kai-sek katonai fölényének tudatában mindjárt a háború kezdetén megkockáztatta, hogy reguláris hadseregének 1 mil­lió 800 ezer katonáját széles tá­madásra indítsa Északkelet-, Kö­zép-, Kelet- és Észak-Kína felsza­badított területei ellen. Arra szá­mított, hogy egycsapásra megsem­misíti majd a felszabadító néphad­sereget. Ámde amint Mao Ce-tung elvtárs mon­dotta: „A Kínai Kommunista Párt a marxizmus lén­in­izmus tudományára támaszkodva józanul mérlegelte a nemzetközi és a belpolitikai helyze­tet és tudta, hogy a belföldi és külföldi reakciósok összes támadá­sait nemcsak meg kell semmisíte­nie, hanem meg is tudja semmisí­­teni” és hogy „ellenségünk kato­nai fölénye amolyan átmeneti je­lenség, olyan tényező, amely csu­pán ideiglenes szerepet játszik; az amerikai imperializmus segítsége is csak ideiglenesen játszhatott szerepet.. .­ .Csang Kai-sek háborújának népellenes természete s a nép tá­mogatása vagy ellenállása pedig állandó tényezők; ezen a­ téren a felszabadító néphadsereg van fö­lényben. A felszabadító néphadse­reg háborúja hazafias, igazságos és forradalmi természetű háború, amelynek szükségképen meg kell szereznie a nép támogatását az egész országban. Ez a Csang Kai-sek fölött aratott győzelem politikai alapja.” A háború lefolyása és kimene­tele teljes mértékben igazolta Mao Ce-tung elemzésének helyességét. Mao Ce-tung tudományos elem­zésének és következtetéseinek meg­felelően a Kínai Kommunista Párt és a felszabadító néphadsereg egy­felől szorosan összefogott a leg­szélesebb néptömegekkel, mind az ország felszabadított vidékein, mind pedig az egész országban, hogy anyagi és erkölcsi támogatást nyújthasson az óriási méretű nem­zeti-forradalmi háborúnak, másfelől pedig következetesen megvalósí­totta Mao Ce-tung elvtárs irányító útmutatásait a katonai politika te­kintetében, amely szerint jelentős fölényben lévő erőket kell összpon­tosítani, hogy részenként semmi­síthessük meg az ellenséget. Ugyanakkor a hadseregben forra­dalmi politikai munka folyt a néptömegekkel való egység, vala­mint a tisztek és a katonák közötti egység biztosítására, az ellenség csapatainak bom­­­asztására és a hadifoglyok átnevelésére. Ezzel fo­kozatosan meg tudtuk gyöngíteni a Kuomintang-csapatokat, növelhet­tük csapataink erejét s a népi fel­szabadító háború során a Kuomin­­tang-csapatoktól zsákmányolt fegy­verekkel láthattuk el katonáinkat. A háború kezdeti szakaszán, ami­kor Csang Kai-sek általános tá­madást indított és behatolt egyes felszabadított területeinkre a felsza­badító néphadsereg, bár számos várost és nagy kiterjedésű mező­­gazdasági vidékeket veszített, ha­vonta átlag nyolc Kuomintang-bri­­gádot semmisített meg. Nyolc hó­nappal k­ésőbb, tekintve, hogy erői jelentősen meggyengültek, Csang Kai-sek kénytelen volt lemondani az általános támadásról, csak úgy­nevezett „kulcspozíciók elleni tá­madást” tudott indítani Santung és Észak-Senszi tartományban, amelyek a polgárháború frontjá­nak szárnyait alkották. Csang Kai­­sek Santung tartomány felszabadí­tott vidékei ellen indított támadása során körülbelül 60 dandárt vetett be, vagyis az általános támadásban résztvett összes haderőinek körül­belül egyharmadát. Az Észak-Sen­szi tartomány felszabadított vidé­kei ellen támadásra indult ellensé­ges csapatok tízszeresen felülmúlták a felszabadító néphadsereg erőit. Ennek ellenére a felszabadító nép­hadseregnek nemcsak hogy sikerült gyors iramban megbénítania a „kulcspozíciók megtámadására” irányuló Csang Kai-sek-féle takti­kai hadmozdulatokat, hanem a háborúnak ezen a szakaszán még ellentámadásba is lendült az észak­keleti és északi fronton. A háború első évének befejeztével a felszaba­dító néphadsereg 97 és fél ellensé­ges dandárt semmisített meg, vagyis 1.120.000 katonát és regu­láris csapatainak létszámát 1.200.000 — 1,300.000-ről 2 millóra emelte. En­nek eredményeként a háborúban gyökeres fordulat állott be. Csang Kai-sek áruló tömbje, amely óriási emberveszteséget szenvedett, a stra­tégiai támadásról a stratégiai vé­delemre kényszerült áttérni. II. A háború második évének kez­detén a felszabadító néphadsereg a stratégiai védelemről áttért a stra­tégiai támadásra. Ez gyökeres for­dulatot jelentett, amely eldöntötte a kínai népi forradalom sorsát. Ebben az időben jelentette ki Mao Ce-tung elvtárs: „Ez Csang Kai­­sek húszéves ellenforradalmi ural­mának fordulópontja a hatalomból a pusztulásba. Ez az imperializmus több mint száz évig tartó uralmá­nak fordulópontja Kínában a hata­lomból a pusztulásba”. A felszabadító néphadsereg ha­talmas erői, miután megkezdték tá­madásukat a Csang Kai-sek-féle reakciósok ellen, átkeltek a Huang­­ho (Sárga) folyón és dél felé tör­tek, szétverték a Kuomintang-csapa­­tok védelmi rendszerét és Kuomin­­tang-uralom alatt álló területekre hatoltak. Ekkor a front vonala a Jangce-folyóhoz helyeződött át. Ez az offenziva meghiúsította Csang Kai-sek ellenforradalmi tervét, aki polgárháború segítségével akart úrrá lenni a felszabadított területe­ken. Ez az offenziva átvitte a for­radalom lángját azokra a vidékekre is, ahonnan Csang Kai-sek a pol­gárháborút megkezdte, ezzel alap­jaiban rendítette meg a reakciós Kuomintang-uralmat és ország­szerte hatalmas lendületet adott a a népi forradalmi harcnak. Ugyan­akkor a felszabadító néphadsereg tovább folytatta a Kuomintang-csa­­patok megsemmisítését, különböző frontszakaszokon visszaszerezte az elveszített felszabadított vidékek je­­lentős részét, mint például Észak­keletet, Santung tartományt, És­za­k- Senszi tartományt és Észak-Kínát. Sikeres támadásba kezdett a Kuo­­mintang-kormány által rendkívül megerősített többszázezer lakosú városok ellen s minden egyes ilyen hadjárat során sokszázezer Kuo­­mintang-katonát semmisített meg. A felszabadító néphadsereg a Kuo­­mintang-csapatok megsemmisítése során nagymennyiségű újtípusú fegyvert zsákmányolt, ezzel, meg­erősítette saját csapatait és erős tüzérségi és utász-alakulatokat szer­vezett. Ez lehetővé tette, hogy a felszabadító néphadsereg utóbb az ellenségnek rendkívül megerősített vidékei ellen indítson támadást és hatalmas, elkeseredett harcokban tűzfölénnyel zúzza szét az ellenség védelmi rendszerét, s hogy gyors ütemben befejezze harci feladatai­nak végrehajtását. Ami a csapatok utánpótlását il­leti, a felszabadító néphadsereg fő­ként hadifoglyokból egészítette ki sorait, Kuomintang-katonákból, akik nagyszámban adták meg magukat. Ezek a katonák dolgozó osztályok fiai voltak, s miután átneveltük őket, hamarosan a felszabadító nép­hadsereg hű és bátor harcosaivá válhattak. A felszabadító néphadsereg a har­cok során, jóllehet a háború kez­dete óta szüntelen kemény csaták­ban volt része, nem fogyatkozott meg és nem gyengült, amint ezt az amerikai imperialisták és azok sa­káljai remélték, hanem ellenkezőleg, megerősödött és rohamosan nőtt. XIV. 1948 novemberében, közel két és fél évvel azután, hogy a Kuomin­­tang-reakciósok az amerikai impe­rializmus támogatásával megkezd­ték a háborút, egy másik gyökeres változás is történt a háború mene­tében. A felszabadító néphadsereg körülbelül száz hadjáratot folyta­tott a Kuomintang-csapatok meg­semmisítésére és az Északkelet-Kí­­nában fekvő Liaoning tartomány nyugati vidékein óriási győzelmet aratott. Északkelet-Kínában egyet­len hadjárat során felmorzsolta a Kuomintang-reakciósok csapatait és megsemmisítette a közvetlenül az amerikai imperializmus által felfegyverzett és kiképzett váloga­tott Csang Kai-sek egységek zö­mét. Ezután a Kuomintang-hadse­­reg elveszítette számbeli fölényét és kezdett visszavonulni a felszaba­dító néphadsereg elől, amely szám­belileg a Kuomintang-hadsereg fölé kerekedett. Ekkor a Kuomintang­­csapatok összlétszáma már 2 millió 900.000 főre csökkent, ugyanakkor a felszabadító néphadsereg lét­száma meghaladta a 3 milliót. Ettől kezdve az egész országban gyorsan megváltozott a háború menete. 1949 januárjában a felszabadító néphadsereg Szucsou vidékén újabb döntő csatát nyert a Kuomintang­­csapatoknak a déli fronton működő fő erői ellen. Megsemmisített 7 hadseregcsoportot, amelyek főként az amerikaiak által felfegyverzett válogatott Csang Kai-sek egysé­gekből álltak. Ezzel hatalmas tá­madó erőink közvetlenül veszélyez­tették Nankingot, az áruló Csang Kai-sek székhelyét. Ugyanakkor a felszabadító néphadsereg az északi fronton elfoglalta Kalgant, Tien­­csint és más városokat, sikeresen békés úton felszabadította Pekin­­get és szétzúzta az Észak-Kínában harcoló Kuomintang-i hadakat. Eg­­módon a Nyugat-Liaorang—Muk­den, Huaj-Haj (Szucsau-Benbu) és a Peking—Tiencsin körzetében aratott győzelemmel a kínai forra­dalom győzelme az egész ország­ban biztosítva volt. Ebben az időben az ellenforra­dalmi Kuomintang-tömb seregeinek maradványai a Jangce folyótól délre — abban a reményben, hogy egy újabb támadás céljából lélek­­zetvételhez juthatnak —, az ameri­kai imperializmus egyenes bujto­­gatására kísérletet tettek arra, hogy megakadályozzák a felszaba­dító néphadsereg átkelését a Jangce folyón. A Kuomintang a halogatás taktikáját alkalmazta. Csang Kaj­­sek ideiglenesen lekerült a színről és a Kuomintang Li Cun-jent bízta meg, hogy béketárgyalásokat foly­tasson a Kínai Kommunista Párt­tal. A Kínai Kommunista Párt haj­landó volt béketárgyalásokba bo­csátkozni a nankingi Kuomintang­­kormánnyal. A nankingi Kuomin­tang-kormány azonban elvetette azt a békeegyezmény-tervezetet, amelyet a Kínai Kommunista Párt közösen dolgozott ki a nankingi kormány küldötteivel. Ez aztán le­rántotta a leplet az amerikai impe­rializmus hazug ,,béke”-manőveré­­ről. 1949 április 21-én a néphadse­reg bevonult a déli és északnyugati tartományokba. Célja az volt, hogy egész Kínát felszabadítsa. Mind­össze három nap kellett ahhoz, hogy elessen Nanking, a Kuomin­tang 22 esztendős reakciós Csang Kai-sek-féle kormányzatának fő­városa. 1949 április 21-től decem­ber végéig sikeres harcok során felszabadult Hangcsou, Uhan, Sziang, Sanghaj, Sangcsou, Kan­ton, Csungking, Gsengtu, Huajan és más fontos városok. Hunan, Színkiang Suijuan, Sikang, Junan és más tartományok meg városok harc nélkül szabadultak fel. Az áruló Csang Kai-sek tömbjének reakciós rendszere megsemmisült. Utolsó maradványai patkánymód­­r­a Tajvan szigetére menekültek, amely az amerikai fegyveres erők védelme alatt állott. 1950-ben a felszabadító néphad­sereg felszabadította Hajnan-szige­­tet, a Csuszán szigetcsoportot és megkezdte diadalmas előrenyomulá­sát Tibetbe. 1951 májusában a Köz­ponti Népi Kormány egyezményt írt alá a tibeti helyi kormány küldöt­teivel a Tibet békés felszabadításá­val kapcsolatos rendszabályokról. Ma már Tajvan­ szigetének kivételé­vel, amelyet még az amerikai impe­rializmus tart megszállva, egész Kína felszabadult. A majdnem négy esztendős há­ború során a felszabadító néphad­sereg több mint 8,070.000 Kuomin­­tang-katonát semmisített meg és több mint 1,770.000 olyan katoná­val gyarapodott, akik fellázadtak, vagy átálltak a felszabadító nép­hadsereg oldalára és készek voltak belépni soraiba; a Kuomintang­­hadsereg 1668 főtisztjét semmisítette meg, vagy ejtette foglyul; 50.000 löveget, több mint 300.000 géppus­kát, több mint 1000 harckocsit és páncélgépkocsit, több mint 20.000 gépkocsit és legkülönbözőbb fegy­vereket és lőszert zsákmányolt. Vi­lágos, hogy ezek az eredmények fölöttébb aggasztották az amerikai imperializmust. , Nem véletlen, hogy Csang Kaj­­sek — az amerikai imperializmus­nak ez a láncos kutyája —, ilyen döntő vereséget szenvedett. Ez az elkerülhetetlen végzete minden re­akciósnak, aki nem számol a nép akaratával és erejével, ez az elke­rülhetetlen sorsa minden kalandor­nak, aki csak hadseregének időle­gesen, mesterségesen fenntartott erejét tartja szem előtt és nem tudja meglátni saját politikai elszi­geteltségét és ezért a nép ellen tör. Ez a történelemnek már régóta meghozott ítélete Csang Kai-sek 22 esztendős, vérszomjas reakciós rendszere és az imperialisták több mint egy évszázados véres, kínai uralma fölött. Ámde a kínai nép felszabadító há­borúja még nem fejeződött be telje­sen, mert amint az előbbiekben em­lítettük már, Tajvan­ tartomány, amely a Kínai Népköztársaság ré­sze, még nem szabadult fel. Az amerikai agresszorok 1950 júniusá­ban kijelentették, hogy fegyveres el­­lenőrzés alá helyezik a mi Tajvan­­szigetünket és ezzel egyidőben vad­állati fegyveres intervenciót kezdtek Korea ellen. Ez a Korea ellen irá­nyuló intervenció ugyanolyan bar­bár, gyalázatos agresszió, mint a japán imperializmusé volt 1931-ben, amikor elfoglalta Északkelet-Kínát. Kétségtelen, hogy a hős kínai nép fel fogja szabadítani Tajvant az amerikai imperializmus uralma alól és lehetővé teszi 6.700.000 tajvani honfitársának, hogy visszatérjen nagy hazájának családjába. . A Tajvan elleni amerikai imperia­lista agresszió a valóságban csak egy része az országunk ellen irá­nyuló amerikai fegyveres agressziós tervnek. A Korea elleni amerikai agresszió igazi célja az, hogy veszé­lyeztesse északkeleti és más olyan vidékeinket, ahol az amerikai agresszív hadsereg — ha megte­hetné — Koreából benyomulna te­rületünkre, mint ahogy annak idején a japán imperialisták tették. 1950. októberében a Koreában működő amerikai agresszív hadsereg esz­telen hadjárata során országunk határáig, a Jalu-folyó partjáig tört és benyomult a Tumeny-follyó kör­zetébe. Az amerikai repülőgépek bombázták és lőtték északkeleti ha­tárainkat, emberéletben és vagyon­ban károkat okoztak. Ez a komoly veszély arra késztette népünket, hogy ellenállást fejtsen ki az ame­rikai agresszióval szemben és ön­kéntes alakulatok útnak indításával segítséget nyújtson Koreának. Né­pünk arra kényszerült, hogy meg­védje hajlékát és országunkat, a Koreai Néphadsereggel vállvetve küzdjön az amerikai agresszorok ellen. Önkéntes alakulataink a harcte­reken határtalan hősiességet és bá­torságot tanúsítanak a Korea elleni agresszióval szemben. Az amerikai agresszorok hatalmas repülőgép-, tank- és tüzérségi fölénye ellenére és azoknak a nehézségeknek elle­nére, amelyeket az amerikai repülő­gépek vadállati bombázása okoz, a kínai önkéntesek és a koreai néphadsereg öt hadjáratban nagy csatákat nyert attól az időtől kezdve, hogy 1950. október 25-én közösen indultak harcba az ameri­kai imperialisták ellen. A koreai néphadsereg és a kínai önkéntesek az említett időponttól 1951. június 3-ig 193.000-nél több ellenséges ka­tonát semmisítettek meg, köztük az amerikai agresszorok 98.000 kato­náját. Meghiúsult az amerikai agresz­szorok eredeti kalandorterve, mely Észak-Korea elfoglalását és az or­szágunk északkeleti vidékeire való benyomulást tűzte ki céljául. Mac­­Arthurt pedig­­ az amerikai agresszoroknak ezt a hírhedt távol­­keleti főbűnözőjét — veresége miatt leváltották. Az amerikai agresszív hadsereg számára az egyre bonyo­lultabbá váló helyzetből nem lesz semmiféle más kivezető út, mint az, hogy kivonul Koreától. Nem kétsé­ges, hogy a hős kínai nép feltétle­nül segíteni fogja a koreai népet az agresszió megsemmisítésében, hogy ezáltal megteremtse Kína észak­keleti határainak biztonságát és mi minden bizonnyal teljesítjük is ezt a dicső feladatot. A kínai népi felszabadító háború­ban aratott győzelem megváltoz­tatta a kínai nép sorsát és a nem­zetközi küzdőtéren elfoglalt helyze­tét. A kínai nép minden erejét latba­­veti, hogy erősítse nemzeti védel­mét és lehetetlenné tegye az impe­rialista agresszoroknak, hogy kínai földön garázdálkodjanak, mint aho­gyan ezt az elmúlt több mint száz esztendő alatt tették. A kínai­­nép rá fogja kényszeríteni a külföldi kor­mányokat, hogy tiszteletben tartsák területi épségét és szuverén érde­keit, s nem tűri, hogy az amerikai imperialisták elfoglalják Tajvant és Koreát, kereken visszautasít minden olyan tervezetet, amely arra irá­nyul, hogy külön békeszerződést kössenek Japánnal, hogy Japánt katonai megszállás alatt tartsák és fölfegyverezzék. Ma különösen nem árt, ha az amerikai impe­rialisták visszaemlékeznek arra, hogy a kínai nép és a kínai felszabadító néphadsereg tönkre­verte Csang Kai-seket, akit ők fegy­vereztek föl és aki, az ő parancs­nokságuk alatt állott. Ha pedig az amerikai imperialisták még nem okultak kellőképpen a kapott lecké­ből, akkor a kínai nép feltétlenül úgy fog eljárni, hogy minden ka­landor, aki Csang Kaj-sek példáját követi, hozzá hasonló dicstelen vé­get érjen.

Next