Tartós békéért, népi demokráciáért! 1951. július-december (4. évfolyam, 26-52. szám)
1951-07-01 / 26. szám
6 TARTÓS BÉKÉÉRT, KÉPI DEMOKRÁCIÁÉRT, 1951 július 1. * 26. (138.) HARMINC ÉVES A KÍNAI KOMMUNISTA PÁRT Hogyan verte szét a kínai nép az amerikai imperializmus által felfegyverzett reakciós Csang Kai-sek-kükket (Folytatás az 5. oldalról) látó terület volt Csang Kai-sek uralma alatt. Kezében voltak az ország legfontosabb városai, a gazdag nyersanyagforrások, a modern ipari és a közlekedési eszközök. A felszabadító néphadsereg fegyveres erőinek létszáma még egyharmadát sem érte el a Kuomintang-hadsereg létszámának. Még jobban elmaradtak csapataink a Kuomintang csapatai mögött fegyverzet és tartalékforrások tekintetében. A felszabadított területek lakossága egyharmada volt a Csang Kai-sek uralom alatt álló területek lakosságának. A két harcoló fél erőviszonyai világosan megmutatták, hogy a felszabadító néphadsereg minden tekintetben Csang Kai-sek hadserege mögött maradt. A felszabadító néphadsereg oldalán csupán a politikai fölény volt a Csang Kai-sek féle hadsereggel szemben, továbbá az az előny, hogy kapcsolatban állott a néppel. Csang Kai-sek katonai fölényének tudatában mindjárt a háború kezdetén megkockáztatta, hogy reguláris hadseregének 1 millió 800 ezer katonáját széles támadásra indítsa Északkelet-, Közép-, Kelet- és Észak-Kína felszabadított területei ellen. Arra számított, hogy egycsapásra megsemmisíti majd a felszabadító néphadsereget. Ámde amint Mao Ce-tung elvtárs mondotta: „A Kínai Kommunista Párt a marxizmus léninizmus tudományára támaszkodva józanul mérlegelte a nemzetközi és a belpolitikai helyzetet és tudta, hogy a belföldi és külföldi reakciósok összes támadásait nemcsak meg kell semmisítenie, hanem meg is tudja semmisíteni” és hogy „ellenségünk katonai fölénye amolyan átmeneti jelenség, olyan tényező, amely csupán ideiglenes szerepet játszik; az amerikai imperializmus segítsége is csak ideiglenesen játszhatott szerepet.. . .Csang Kai-sek háborújának népellenes természete s a nép támogatása vagy ellenállása pedig állandó tényezők; ezen a téren a felszabadító néphadsereg van fölényben. A felszabadító néphadsereg háborúja hazafias, igazságos és forradalmi természetű háború, amelynek szükségképen meg kell szereznie a nép támogatását az egész országban. Ez a Csang Kai-sek fölött aratott győzelem politikai alapja.” A háború lefolyása és kimenetele teljes mértékben igazolta Mao Ce-tung elemzésének helyességét. Mao Ce-tung tudományos elemzésének és következtetéseinek megfelelően a Kínai Kommunista Párt és a felszabadító néphadsereg egyfelől szorosan összefogott a legszélesebb néptömegekkel, mind az ország felszabadított vidékein, mind pedig az egész országban, hogy anyagi és erkölcsi támogatást nyújthasson az óriási méretű nemzeti-forradalmi háborúnak, másfelől pedig következetesen megvalósította Mao Ce-tung elvtárs irányító útmutatásait a katonai politika tekintetében, amely szerint jelentős fölényben lévő erőket kell összpontosítani, hogy részenként semmisíthessük meg az ellenséget. Ugyanakkor a hadseregben forradalmi politikai munka folyt a néptömegekkel való egység, valamint a tisztek és a katonák közötti egység biztosítására, az ellenség csapatainak bomasztására és a hadifoglyok átnevelésére. Ezzel fokozatosan meg tudtuk gyöngíteni a Kuomintang-csapatokat, növelhettük csapataink erejét s a népi felszabadító háború során a Kuomintang-csapatoktól zsákmányolt fegyverekkel láthattuk el katonáinkat. A háború kezdeti szakaszán, amikor Csang Kai-sek általános támadást indított és behatolt egyes felszabadított területeinkre a felszabadító néphadsereg, bár számos várost és nagy kiterjedésű mezőgazdasági vidékeket veszített, havonta átlag nyolc Kuomintang-brigádot semmisített meg. Nyolc hónappal később, tekintve, hogy erői jelentősen meggyengültek, Csang Kai-sek kénytelen volt lemondani az általános támadásról, csak úgynevezett „kulcspozíciók elleni támadást” tudott indítani Santung és Észak-Senszi tartományban, amelyek a polgárháború frontjának szárnyait alkották. Csang Kaisek Santung tartomány felszabadított vidékei ellen indított támadása során körülbelül 60 dandárt vetett be, vagyis az általános támadásban résztvett összes haderőinek körülbelül egyharmadát. Az Észak-Senszi tartomány felszabadított vidékei ellen támadásra indult ellenséges csapatok tízszeresen felülmúlták a felszabadító néphadsereg erőit. Ennek ellenére a felszabadító néphadseregnek nemcsak hogy sikerült gyors iramban megbénítania a „kulcspozíciók megtámadására” irányuló Csang Kai-sek-féle taktikai hadmozdulatokat, hanem a háborúnak ezen a szakaszán még ellentámadásba is lendült az északkeleti és északi fronton. A háború első évének befejeztével a felszabadító néphadsereg 97 és fél ellenséges dandárt semmisített meg, vagyis 1.120.000 katonát és reguláris csapatainak létszámát 1.200.000 — 1,300.000-ről 2 millóra emelte. Ennek eredményeként a háborúban gyökeres fordulat állott be. Csang Kai-sek áruló tömbje, amely óriási emberveszteséget szenvedett, a stratégiai támadásról a stratégiai védelemre kényszerült áttérni. II. A háború második évének kezdetén a felszabadító néphadsereg a stratégiai védelemről áttért a stratégiai támadásra. Ez gyökeres fordulatot jelentett, amely eldöntötte a kínai népi forradalom sorsát. Ebben az időben jelentette ki Mao Ce-tung elvtárs: „Ez Csang Kaisek húszéves ellenforradalmi uralmának fordulópontja a hatalomból a pusztulásba. Ez az imperializmus több mint száz évig tartó uralmának fordulópontja Kínában a hatalomból a pusztulásba”. A felszabadító néphadsereg hatalmas erői, miután megkezdték támadásukat a Csang Kai-sek-féle reakciósok ellen, átkeltek a Huangho (Sárga) folyón és dél felé törtek, szétverték a Kuomintang-csapatok védelmi rendszerét és Kuomintang-uralom alatt álló területekre hatoltak. Ekkor a front vonala a Jangce-folyóhoz helyeződött át. Ez az offenziva meghiúsította Csang Kai-sek ellenforradalmi tervét, aki polgárháború segítségével akart úrrá lenni a felszabadított területeken. Ez az offenziva átvitte a forradalom lángját azokra a vidékekre is, ahonnan Csang Kai-sek a polgárháborút megkezdte, ezzel alapjaiban rendítette meg a reakciós Kuomintang-uralmat és országszerte hatalmas lendületet adott a a népi forradalmi harcnak. Ugyanakkor a felszabadító néphadsereg tovább folytatta a Kuomintang-csapatok megsemmisítését, különböző frontszakaszokon visszaszerezte az elveszített felszabadított vidékek jelentős részét, mint például Északkeletet, Santung tartományt, Észak- Senszi tartományt és Észak-Kínát. Sikeres támadásba kezdett a Kuomintang-kormány által rendkívül megerősített többszázezer lakosú városok ellen s minden egyes ilyen hadjárat során sokszázezer Kuomintang-katonát semmisített meg. A felszabadító néphadsereg a Kuomintang-csapatok megsemmisítése során nagymennyiségű újtípusú fegyvert zsákmányolt, ezzel, megerősítette saját csapatait és erős tüzérségi és utász-alakulatokat szervezett. Ez lehetővé tette, hogy a felszabadító néphadsereg utóbb az ellenségnek rendkívül megerősített vidékei ellen indítson támadást és hatalmas, elkeseredett harcokban tűzfölénnyel zúzza szét az ellenség védelmi rendszerét, s hogy gyors ütemben befejezze harci feladatainak végrehajtását. Ami a csapatok utánpótlását illeti, a felszabadító néphadsereg főként hadifoglyokból egészítette ki sorait, Kuomintang-katonákból, akik nagyszámban adták meg magukat. Ezek a katonák dolgozó osztályok fiai voltak, s miután átneveltük őket, hamarosan a felszabadító néphadsereg hű és bátor harcosaivá válhattak. A felszabadító néphadsereg a harcok során, jóllehet a háború kezdete óta szüntelen kemény csatákban volt része, nem fogyatkozott meg és nem gyengült, amint ezt az amerikai imperialisták és azok sakáljai remélték, hanem ellenkezőleg, megerősödött és rohamosan nőtt. XIV. 1948 novemberében, közel két és fél évvel azután, hogy a Kuomintang-reakciósok az amerikai imperializmus támogatásával megkezdték a háborút, egy másik gyökeres változás is történt a háború menetében. A felszabadító néphadsereg körülbelül száz hadjáratot folytatott a Kuomintang-csapatok megsemmisítésére és az Északkelet-Kínában fekvő Liaoning tartomány nyugati vidékein óriási győzelmet aratott. Északkelet-Kínában egyetlen hadjárat során felmorzsolta a Kuomintang-reakciósok csapatait és megsemmisítette a közvetlenül az amerikai imperializmus által felfegyverzett és kiképzett válogatott Csang Kai-sek egységek zömét. Ezután a Kuomintang-hadsereg elveszítette számbeli fölényét és kezdett visszavonulni a felszabadító néphadsereg elől, amely számbelileg a Kuomintang-hadsereg fölé kerekedett. Ekkor a Kuomintangcsapatok összlétszáma már 2 millió 900.000 főre csökkent, ugyanakkor a felszabadító néphadsereg létszáma meghaladta a 3 milliót. Ettől kezdve az egész országban gyorsan megváltozott a háború menete. 1949 januárjában a felszabadító néphadsereg Szucsou vidékén újabb döntő csatát nyert a Kuomintangcsapatoknak a déli fronton működő fő erői ellen. Megsemmisített 7 hadseregcsoportot, amelyek főként az amerikaiak által felfegyverzett válogatott Csang Kai-sek egységekből álltak. Ezzel hatalmas támadó erőink közvetlenül veszélyeztették Nankingot, az áruló Csang Kai-sek székhelyét. Ugyanakkor a felszabadító néphadsereg az északi fronton elfoglalta Kalgant, Tiencsint és más városokat, sikeresen békés úton felszabadította Pekinget és szétzúzta az Észak-Kínában harcoló Kuomintang-i hadakat. Egmódon a Nyugat-Liaorang—Mukden, Huaj-Haj (Szucsau-Benbu) és a Peking—Tiencsin körzetében aratott győzelemmel a kínai forradalom győzelme az egész országban biztosítva volt. Ebben az időben az ellenforradalmi Kuomintang-tömb seregeinek maradványai a Jangce folyótól délre — abban a reményben, hogy egy újabb támadás céljából lélekzetvételhez juthatnak —, az amerikai imperializmus egyenes bujtogatására kísérletet tettek arra, hogy megakadályozzák a felszabadító néphadsereg átkelését a Jangce folyón. A Kuomintang a halogatás taktikáját alkalmazta. Csang Kajsek ideiglenesen lekerült a színről és a Kuomintang Li Cun-jent bízta meg, hogy béketárgyalásokat folytasson a Kínai Kommunista Párttal. A Kínai Kommunista Párt hajlandó volt béketárgyalásokba bocsátkozni a nankingi Kuomintangkormánnyal. A nankingi Kuomintang-kormány azonban elvetette azt a békeegyezmény-tervezetet, amelyet a Kínai Kommunista Párt közösen dolgozott ki a nankingi kormány küldötteivel. Ez aztán lerántotta a leplet az amerikai imperializmus hazug ,,béke”-manőveréről. 1949 április 21-én a néphadsereg bevonult a déli és északnyugati tartományokba. Célja az volt, hogy egész Kínát felszabadítsa. Mindössze három nap kellett ahhoz, hogy elessen Nanking, a Kuomintang 22 esztendős reakciós Csang Kai-sek-féle kormányzatának fővárosa. 1949 április 21-től december végéig sikeres harcok során felszabadult Hangcsou, Uhan, Sziang, Sanghaj, Sangcsou, Kanton, Csungking, Gsengtu, Huajan és más fontos városok. Hunan, Színkiang Suijuan, Sikang, Junan és más tartományok meg városok harc nélkül szabadultak fel. Az áruló Csang Kai-sek tömbjének reakciós rendszere megsemmisült. Utolsó maradványai patkánymódra Tajvan szigetére menekültek, amely az amerikai fegyveres erők védelme alatt állott. 1950-ben a felszabadító néphadsereg felszabadította Hajnan-szigetet, a Csuszán szigetcsoportot és megkezdte diadalmas előrenyomulását Tibetbe. 1951 májusában a Központi Népi Kormány egyezményt írt alá a tibeti helyi kormány küldötteivel a Tibet békés felszabadításával kapcsolatos rendszabályokról. Ma már Tajvan szigetének kivételével, amelyet még az amerikai imperializmus tart megszállva, egész Kína felszabadult. A majdnem négy esztendős háború során a felszabadító néphadsereg több mint 8,070.000 Kuomintang-katonát semmisített meg és több mint 1,770.000 olyan katonával gyarapodott, akik fellázadtak, vagy átálltak a felszabadító néphadsereg oldalára és készek voltak belépni soraiba; a Kuomintanghadsereg 1668 főtisztjét semmisítette meg, vagy ejtette foglyul; 50.000 löveget, több mint 300.000 géppuskát, több mint 1000 harckocsit és páncélgépkocsit, több mint 20.000 gépkocsit és legkülönbözőbb fegyvereket és lőszert zsákmányolt. Világos, hogy ezek az eredmények fölöttébb aggasztották az amerikai imperializmust. , Nem véletlen, hogy Csang Kajsek — az amerikai imperializmusnak ez a láncos kutyája —, ilyen döntő vereséget szenvedett. Ez az elkerülhetetlen végzete minden reakciósnak, aki nem számol a nép akaratával és erejével, ez az elkerülhetetlen sorsa minden kalandornak, aki csak hadseregének időlegesen, mesterségesen fenntartott erejét tartja szem előtt és nem tudja meglátni saját politikai elszigeteltségét és ezért a nép ellen tör. Ez a történelemnek már régóta meghozott ítélete Csang Kai-sek 22 esztendős, vérszomjas reakciós rendszere és az imperialisták több mint egy évszázados véres, kínai uralma fölött. Ámde a kínai nép felszabadító háborúja még nem fejeződött be teljesen, mert amint az előbbiekben említettük már, Tajvan tartomány, amely a Kínai Népköztársaság része, még nem szabadult fel. Az amerikai agresszorok 1950 júniusában kijelentették, hogy fegyveres ellenőrzés alá helyezik a mi Tajvanszigetünket és ezzel egyidőben vadállati fegyveres intervenciót kezdtek Korea ellen. Ez a Korea ellen irányuló intervenció ugyanolyan barbár, gyalázatos agresszió, mint a japán imperializmusé volt 1931-ben, amikor elfoglalta Északkelet-Kínát. Kétségtelen, hogy a hős kínai nép fel fogja szabadítani Tajvant az amerikai imperializmus uralma alól és lehetővé teszi 6.700.000 tajvani honfitársának, hogy visszatérjen nagy hazájának családjába. . A Tajvan elleni amerikai imperialista agresszió a valóságban csak egy része az országunk ellen irányuló amerikai fegyveres agressziós tervnek. A Korea elleni amerikai agresszió igazi célja az, hogy veszélyeztesse északkeleti és más olyan vidékeinket, ahol az amerikai agresszív hadsereg — ha megtehetné — Koreából benyomulna területünkre, mint ahogy annak idején a japán imperialisták tették. 1950. októberében a Koreában működő amerikai agresszív hadsereg esztelen hadjárata során országunk határáig, a Jalu-folyó partjáig tört és benyomult a Tumeny-follyó körzetébe. Az amerikai repülőgépek bombázták és lőtték északkeleti határainkat, emberéletben és vagyonban károkat okoztak. Ez a komoly veszély arra késztette népünket, hogy ellenállást fejtsen ki az amerikai agresszióval szemben és önkéntes alakulatok útnak indításával segítséget nyújtson Koreának. Népünk arra kényszerült, hogy megvédje hajlékát és országunkat, a Koreai Néphadsereggel vállvetve küzdjön az amerikai agresszorok ellen. Önkéntes alakulataink a harctereken határtalan hősiességet és bátorságot tanúsítanak a Korea elleni agresszióval szemben. Az amerikai agresszorok hatalmas repülőgép-, tank- és tüzérségi fölénye ellenére és azoknak a nehézségeknek ellenére, amelyeket az amerikai repülőgépek vadállati bombázása okoz, a kínai önkéntesek és a koreai néphadsereg öt hadjáratban nagy csatákat nyert attól az időtől kezdve, hogy 1950. október 25-én közösen indultak harcba az amerikai imperialisták ellen. A koreai néphadsereg és a kínai önkéntesek az említett időponttól 1951. június 3-ig 193.000-nél több ellenséges katonát semmisítettek meg, köztük az amerikai agresszorok 98.000 katonáját. Meghiúsult az amerikai agreszszorok eredeti kalandorterve, mely Észak-Korea elfoglalását és az országunk északkeleti vidékeire való benyomulást tűzte ki céljául. MacArthurt pedig az amerikai agresszoroknak ezt a hírhedt távolkeleti főbűnözőjét — veresége miatt leváltották. Az amerikai agresszív hadsereg számára az egyre bonyolultabbá váló helyzetből nem lesz semmiféle más kivezető út, mint az, hogy kivonul Koreától. Nem kétséges, hogy a hős kínai nép feltétlenül segíteni fogja a koreai népet az agresszió megsemmisítésében, hogy ezáltal megteremtse Kína északkeleti határainak biztonságát és mi minden bizonnyal teljesítjük is ezt a dicső feladatot. A kínai népi felszabadító háborúban aratott győzelem megváltoztatta a kínai nép sorsát és a nemzetközi küzdőtéren elfoglalt helyzetét. A kínai nép minden erejét latbaveti, hogy erősítse nemzeti védelmét és lehetetlenné tegye az imperialista agresszoroknak, hogy kínai földön garázdálkodjanak, mint ahogyan ezt az elmúlt több mint száz esztendő alatt tették. A kínainép rá fogja kényszeríteni a külföldi kormányokat, hogy tiszteletben tartsák területi épségét és szuverén érdekeit, s nem tűri, hogy az amerikai imperialisták elfoglalják Tajvant és Koreát, kereken visszautasít minden olyan tervezetet, amely arra irányul, hogy külön békeszerződést kössenek Japánnal, hogy Japánt katonai megszállás alatt tartsák és fölfegyverezzék. Ma különösen nem árt, ha az amerikai imperialisták visszaemlékeznek arra, hogy a kínai nép és a kínai felszabadító néphadsereg tönkreverte Csang Kai-seket, akit ők fegyvereztek föl és aki, az ő parancsnokságuk alatt állott. Ha pedig az amerikai imperialisták még nem okultak kellőképpen a kapott leckéből, akkor a kínai nép feltétlenül úgy fog eljárni, hogy minden kalandor, aki Csang Kaj-sek példáját követi, hozzá hasonló dicstelen véget érjen.