Tartós békéért, népi demokráciáért! 1953. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)

1953-07-05 / 27. szám

1953 július 5. * 21. (243) Tartós bókport, népi demokráciáért! A népek erélyesen elítélik a berlini fasiszta kalandot A Német Demokratikus Köztársaság dolgozói iránti szolidaritást kifejező gyűlések A világ népei felháborodással bélyeg­zik meg a fasiszta bérencek bűnös ber­lini kalandját, s szolidaritásukat fejezik ki a Német Demokratikus Köztársaság dolgozói iránt. Mélységes felháborodással ítélték el a berlini fasiszta provokációt a Szovjetunió dolgozói. A szovjet dolgozók Moszkvá­ban, Tbilisziben, Kievben, Minszkben és a Szovjetunió más városaiban népes gyű­léseken fejezték ki együttérzésüket Né­metország dolgozóival, akik bátran szem­­beszállnak a béke ellenségeinek provoká­cióival. A szovjet emberek a proletár­internacionalizmushoz való hűség jegyé­ben emlékeztetik a német népet, hogy nemzeti újjászületés csak a béke és a demokrácia útján lehetséges. „A német nép e nehéz napjaiban teljes szolidaritásunkról biztosítjuk Németor­szág munkásosztályát és minden dolgozó­ját s velük közös meggyőződésünk, hogy a Berlin demokratikus övezetében elkö­vetett provokációban azok keze van, akik félnek a német kérdés békés megoldásá­tól, akiket rettegéssel tölt el a német nép demokratikus erőinek megszilárdulása, akiknek szemében gyűlöletesek a Német Demokratikus Köztársaság sikerei, azé a Német Demokratikus Köztársaságé, amely szilárdan a béke és demokrácia útjára lépett“ — írták a moszkvai Sztá­­lin-autógyár munkásai és alkalmazottai a berlini munkásokhoz intézett üzene­tükben. Matvejcsev, a sztálingrádi traktorgyár munkása, gyára és a hős város minden dolgozójának gondolatait tolmácsolta: „A berlini provokáció szorosan össze­függ a Li Szin Man-klikk délkoreai pro­vokációjával. A béke ellenségei halálosan rettegnek a nemzetközi feszültség eny­hülésétől. Látják, hogy a népeknek a ko­reai békébe, a német kérdés rendezésébe vetett reménye boldog visszhangra ta­lált milliók szívében. A béke ellenségei minden erejükkel e remény elpusztítá­sára törekszenek. De a berlini események megmutatták, hogy a béke ügye legyőz­hetetlen, hogy a nagy béketábor egyre erősödik és gyarapodik”. A szovjet nép, a szilárd és tartós bé­kére vágyó népekkel együtt, baráti, se­gítő kezet nyújt a német népnek hazája békés egyesítéséért, a békével szemben­álló erők mesterkedései ellen folytatott igazságos harcában. ★ Egész Lengyelországon végigsöpört a berlini fasiszta provokáció elleni tiltako­zás hulláma. A lengyel főváros dolgozói, az ország bányászai és kohászai, a hajó­építők és vasutasok erélyesen elítélték a provokáció szervezőit és szolidaritásuk­ról biztosították a Német Demokratikus Köztársaság munkásosztályát, amely megleckéztette az elbizakodott kalando­rokat. A „Stalinograd“ bánya nagygyűlésén­­ sokezer dolgozó egyhangúlag elfogadott­ határozatban kijelentette: Mélységes fölháborodással tölt el ben­nünket, hogy a béke és haladás ellen­ségei újabb utakat keresnek a háború tűzfészkének megteremtésére. Német Demokratikus Köztársaság dolgozói, szo­lidárisak vagyunk veletek, hazátok jobb, boldogabb jövőjének építéséért, a világ­béke megszilárdításáért vívott harcotok­kal. A szczecini hajógyár dolgozói levelet küldtek a rostocki hajógyár munkásai­nak; a levélben teljes szolidaritásukról biztosítják a Német Demokratikus Köz­társaság hajóépítőit abban a harcban, amelyet a Német Demokratikus Köztár­saság dolgozói és Németország összes hazafias erői az egységes, békeszerető, demokratikus Németország megteremté­séért folytatnak. A „Rudé Právo“ Csehszlovákia dolgo­zóinak egybehangzó véleményeként hang­súlyozza: * „A fasiszta puccs meghiúsítása és a Német Demokratikus Köztársaság kor­mánya által elhatározott intézkedések megvalósítása nemcsak a német, hanem a csehszlovák népnek és az egész béke­szerető emberiségnek is érdeke. Hiszen a világbéke egyik legfontosabb föltétele, hogy a német kérdés Németország egy­sége és a demokrácia alapján békésen rendeződjék, s hogy Nyugat-Németország ne váljon a háborúra szomjazó reakciós erők előretolt támaszpontjává“. Románia dolgozói tömeggyűléseken fe­jezik ki törhetetlen békeakaratukat. „Berlinben a háború sötét erői megis­merték a béke erőinek hatalmát s a béke erői ezúttal is győztek — mondta Lucretia Barbu, a bukaresti Gh. Gheorghiu-Dej-gyár munkásnője. — Gyá­runk munkásai csatlakoznak a világ be­csületes embereinek millióihoz, akik el­ítélik a háborús provokátorok bűnös akcióit. Népünknek, hasonlóan a német imperializmus agresszív politikájától szenvedett többi néphez, létérdeke a békeszerető Németország megteremtésé“. „Miért éppen az elmúlt héten rendez­ték meg a béke ellenségei a berlini­­ pro­vokációt? — írja a Szabad Nép június 27-i száma. — A válasz az, hogy a há­ború sötét erői éppen azért hajtották végre a berlini gaztettet, mert mind az általános nemzetközi helyzet, mind a német helyzet kedvezően fejlődött a béke erői számára, s mert a háború megszál­lottjai minden áron, minden eszközzel meg akarják akasztani ezt a fejlődést”. Bulgáriában Georgi Dimitrov, a bolgár nép nagy fia és vezére, a lipcsei per hőse halálának negyedik évfordulója alkalmá­val a gyárak, a falvak, a tudományos in­tézetek és hivatalok dolgozói izzó gyűlö­lettel bélyegezték meg gyűléseiken a ber­lini fasiszta provokáció szervezőit, s ki­fejezték testvéri szolidaritásukat a Német Demokratikus Köztársaság dolgozóival. Szófia Dimitrov-kerületének dolgozói üd­vözlő táviratot küldtek gyűlésükről a lip­csei dolgozóknak. A Sztál­in-kerület, dol­gozói a berlini munkásokat üdvözölték. ★ A reakció bonni bérenceinek kalandja mélységesen fölháborította Franciaország legkülönbözőbb köreit. „A francia nép — írja az Humanité — nem tűri, hogy az Adenauerek és a Kaiserek érdekében olyan kalandba rántsák be, amely a Potsdammer Platzot a világháború 38. szélességi fokává változtatná”. A Francia Kommunista Párt lapja megállapítja, hogy a provokátorok szervezte pogromok és rablások, az üzletfelgyújtások, az új munkáslakások földúlása, a gyújtófolya­­dékkal töltött palackok használata világosan mutatja a június 17-i berlini kaland fasiszta jellegét. „A nyugati hatalmakat megrémítette Németország békés egyesítésének kilátá­sa — vonja le a következtetést az Humanité. — Mindenáron fenn akarják tartani az ország keleti és nyugati részé­nek kettészakítottságát. Ez a háború pártjának válasza a német nép tömegei­nek arra a hatalmas mozgalmára, amely a német kérdés rendezését szolgáló négy­hatalmi értekezlet összehívásáért küzd“. Jellemző, hogy a munkásmozgalomtól távolálló sok francia lap is leleplezi a bonni imperialista bérencek kalandjának valódi jellegét. Így például a Tribune des Nations című francia lap közli Berlin térképét, s kiemeli, hogy „a leghevesebb tüntetések a nyugati szektor határán folytak“. Olaszország minden tartományában né­pes tiltakozó gyűlések voltak a külföldi bérencek berlini és Li Szin Man koreai provokációja ellen. A genovai, veronai, padovai, veneziai, livornói és pescarai tömeggyűléseken a kommunista és a szocialista párt vezetőin kívül felszólal­tak független politikusok és különféle demokratikus szervezetek képviselői is. A gyűlések részvevői a provokátorok cselekményeit élesen elítélő határozato­kat hoztak. A Daily Worker című angol lap meg­magyarázza, hogy mire számítottak a német imperialisták és külföldi gazdáik szennyes játékukban. „Ha Kelet-Berlin lakossága próbálko­zott volna tüntetéssel Nyugat-Berlinben, akkor az amerikai, az angol és a francia csapatok egyesültek volna ennek megakadályozására, s az egész ügyet a kommunisták sugalmazta lázadásnak nyilvánították volna. Amikor azonban a fasiszták és a különféle deklasszált, gyülevész elemek amerikai parancsra a békés kezdeményezések meghiúsítása céljából Kelet-Berlinbe nyomulnak, eze­ket ,a szabadságért küzdő harcosok’-nak tisztelik ’. Halomra dőltek a berlini imperialista kalandorok számításai, gyalázatosan meg­bukott a reakció és a fasizmus erőinek a béke és a német nép biztonsága ellen intézett merénylete. A dolgozók világ­szerte hangoztatják: méginkább fokozzák éberségüket, hogy meghiúsíthassák a béke ellenségeinek minden provokációját. 3 Afrika népeinek hart­a a szabadságért és a függetlenségért Sztálin „A szocia­lizmus közgazdasági problémái a Szovjet­unióban” című klasz­­szikus munkájában rámutatott, hogy a kapitalisták egyik­­ eszköze a maximá­lis profit megszerzésére: más országok, különösen az elmaradott országok népei­nek leigázása és rendszeres kifosztása. A francia gyarmatokon uralkodó hely­zet szembetűnően megvilágítja a modern kapitalizmus gazdasági alaptörvényének ezt a vonását. Világosan bizonyítják ezt a francia részvénytársaságok hatalmas profitjai. A Madagaszkárban, Fekete- Afrikában,­ Tuniszban, Marokkóban és Algériában működő 59 francia gyarmati társaság elismerte, hogy évi profitja négy esztendő alatt (1946-tól 1950-ig) 1650 millió frankról 9614 millió frankra, azaz 582 szá­zalékkal növekedett. Pedig ezek nagyon megnyirbált adatok. Például az egyik leg­­nagyobb francia gyarmati „szipolyozó”, a „Société de l’Ouenza”, az algériai vas­ércbányákat aknázza ki. A legutóbbi öt esztendő alatt bevallott nyeresége 2673 millió frank volt. A társaság mérlegének tanulmányozásául azonban kitűnik, hogy a valóságos profit több mint 7 milliárd frank. Ezt a hatalmas összeget a társaság az algériai munkások ezreinek véres ve­rejtéke árán harácsolta össze. Jellemző, hogy a Société de l’Ouenza elnök-vezér­igazgatója, bizonyos Langeron, Párizs volt rendőrfőnöke, s a társaság a Rotschild-féle finánctőkés-csoport ellenőrzése alatt áll, a csoport egyik főkolomposa pedig nem más, mint René Mayer, volt francia miniszterelnök. Ez a példa mutatja, hogyan fosztogat­ják rendszeresen a gyarmatok ásványi kincseit. E kincseket majdnem teljesen Franciaországba szállítják. A stratégiai nyersanyag pedig, egyre növekvő meny­­nyiségben, az Egyesült Államokba kerül. A háborús gyújtogatók fokozódó ét­vágyához mérten jelentékenyen fokoz­zák a stratégiai nyersanyagok terme­lését. Például Marokkóban a mangán­termelés az 1938. évi 80 000 tonnáról 1951-ig 334 000 tonnára, az ólomérc ter­melése ugyanez idő alatt 25 000 tonnáról 93 000 tonnára, a horganyérc termelése pedig 5000 tonnáról 36 000 tonnára növe­kedett. A földbirtokos gyarmatosítók sose tö­rődtek a helyi lakosság szükségleteivel; mindig a legnagyobb profitot hajtó nö­vényfajták termelését szorgalmazták. Jel­lemző ebben a tekintetben Algéria pél­dája. Jelenleg Algéria legelterjedtebb nö­vénye a szőlő, bár a lakosság nyolcvan százaléka (a mohamedánság) nem iszik bort. A bennszülött parasztok millióit el­űzték a legtermékenyebb földekről. A francia földbirtokos-társaságok hatal­mas területeket ragadtak el tőlük. A Compagnie Algérienne-nek körülbelül 100 000 hektár földje van Algériában. Ez búzatermő terület. A kéruliszi birtok szőlőskertjeiben évi 70 000 hekto­liter bort sajtolnak. A Hamendas Társaság 50 000 hektárján parafatölgy nő. A „Compagnie des Phosphates de Gassa“ bányáiból Tunisz foszfátter­melésének hetven százaléka kerül ki. A vállalatnak még 30 000 hektár földje is van. A gyarmati társaságok folytatják a földterületek megkaparintását, főként Fekete-Afrikában. Nyugat-Afrikában a 427 000 hektár földet összeharácsolt Office du Niger nyomdokán haladva a legutóbbi tíz esztendő alatt újabb három nagyvállalat létesült. E vállalatok 260 000 hektárnyi földet kaptak koncesszióként. Egyenlítői-Afrikában négy társaság 80 000 hektár földre kapott koncessziót. Még jelentékenyebb területre terjed­nek ki az erdő­ koncessziók. Például Egyenlítői-Afrikában 1945-től 1950-ig a gyarmatosítók körülbelül 500 000 hektár erdőt foglaltak el, Kamerunban pedig 2 millió hektárt. A „Trópusi Erdő Társa­ság“ 1948-ban 200 000 hektár erdőt vett birtokába az Elefántcsontparton, 300 000 hektárt Szenegálban és 300 000 hektárt Kamerunban. A parasztok természetesen százezer­számra pusztulnak el, a földnek a gyar­matosítók kezében való ilyen fokú kon­centrálódása miatt. ★ A gyarmatok lakosságának amúgy is igen súlyos életkörülményei egyre rosz­­szabbodnak s gyakran tűrhetetlenné vál­nak. A mezőgazdasági termények felvásár­lási ára rendkívül alacsony. 1949 január­jában az afrikai paraszt 63 frankot ka­pott egy kilogramm pörkölt kávéért, ame­lyet 378 frankért adtak tovább a nagy­­kereskedőnek és 420 frankért a fogyasztó­nak. Ugyancsak 1949-ben négy nagy gya­pottársaság 240 millió frank profitot hará­csolt össze, de az afrikai gyapottermelő átlagosan 3000 frankot kapott egész évi munkájáért. Szakadatlanul csökken a dolgozó tö­megek vásárlóképessége. Hivatalos ada­tok szerint a szenegáli vagy elefántcsont­parti paraszt 100 kilogramm földi diójáért 1939-ben 116 kiló rizst vásárolhatott, tíz év múlva, 1949-ben, már csupán 35 kilo­grammot. Rendkívül súlyos a mezőgazdasági munkások helyzete. Számuk Algériában 500 000, Marokkóban 200 000. Napi 150— 300 frankos nyomorúságos bérükből nem tudják eltartani családjukat. Még ször­nyűbb a munkanélküliek helyzete. Ezek­nek egyáltalán nincs miből élniük: a gyarmatokon ismeretlen a munkanélküli segély. Csupán Algériában több mint 300 000 a munkanélküliek száma. Sok mezőgazdasági munkás a városokba igyekszik. Reménykedik, hogy ott majd kap munkát. A legjobb esetben segéd­munkásként helyezkedhet el, mert szak­munkát nagyrészt csak európaiak végez­hetnek. Marokkóban Kaszablanka és Szafi tíz nagyvállalatának 3560 mohame­dán munkása közül 261 a szakmunkás és 3299 a segédmunkás. A munkanélküliek, főként az algériaiak, Franciaországba tódulnak, hogy ott helyezkedjenek el. Mintegy 400 000-en érkeztek Francia­országba. Közülük körülbelül 100 000 itt sem dolgozik. A gyarmati uralom következménye az orvosi ellátás és az ajár oktatásügy rendkívül rossz helyzete is. A gyermekeknek mintegy 50 százaléka gümőkóros, a lakosságnak 80—90 száza­léka írástudatlan. A francia imperialisták több mint 40 millió afrikai férfit és nőt taszítanak ebbe a helyzetbe. A bennszülött lakosság egyre rosszabb helyzetét egyrészt a francia tőkéseknek a maximális profit utáni haj­szája magyarázza, másodszor pedig az, hogy az amerikai tőke a francia gyar­matokon elharácsolja a nyersanyagot és az áruelhelyező piacot. Ez főként Marok­kóra és Nyugat-, valamint Egyenlítői- Afrikára vonatkozik. Különben a nyugat­német trösztök is megint kísérleteznek, hogy részt szerezzenek a gyarmati zsák­mányból. 1951-ben az Afrikába irányuló nyugatnémet export, a 129 millió dollá­ros francia exporttal szemben 152 millió dollár volt. ★ A gyarmati népek súlyos helyzete miatt erősödik a népek ellenállása az im­perialista elnyomással szemben. A francia gyarmatosítók fokozzák megtorló intézke­déseiket mind Észak-Afri­kában, mind Fekete-Afrikában, mind pedig Madagasz­kárban. De hiába próbálják megfékezni a nemzeti szabadságmozgalmat. A legutóbbi másfél esztendő alatt a tuniszi hazafiak százait ölték meg, több falut megsemmisítettek, a nemzeti sza­badságmozgalom részvevőinek ezreit és ezreit vetették koncentrációs táborba, férfiakat és nőket kínoztak meg. Több mint egy esztendeje bírói ítélet nélkül bör­tönben sínylődik a Tuniszi Kommunista Párt két titkára. Marokkóban már a legelemibb emberi szabadságjogok is megszűntek. Tavaly december 7-én és 8-án Kaszablankában valóságos fajirtó pogromot rendeztek. Több mint ezer marokkóit gyilkoltak meg. Ali Yatát, a Marokkói Kommunista Párt titkárát száműzték az országból. Ali Yata kilenc hónapig sínylődött egy franciaor­szági börtönben, s csak nemrégiben kapta vissza szabadságát, mert a marokkói haza­fiak egységesen harcbaszálltak és a fran­cia dolgozók tevékenyen támogatták ezt a harcot. Az algériai hazafiak százai évek óta börtönben sínylődnek. A nemzeti mozga­lom sok vezetőjét most a gyarmatosítók bíróságai elé állították. Köztük­­ van az Algériai Kommunista Párt politikai iro­dájának valamennyi tagja. Több mint három esztendeje tömegestől raboskodnak Fekete-Afrika demokratái. Börtönbe vetették vagy száműzték a ma­­dagaszkári hazafiak ezreit. Nyolcvan ha­lálraítélt malgast bármely napon kivégez­hetnek. A francia gyarmatosítók valamennyi, igájukban sínylődő gyarmaton rémural­mat teremtettek. De már elmúltak azok az idők, amikor az „érvágás“ évekre biztosította a gyar­matosítók nyugalmát. A gyarmatok né­pei nem akarnak többé a régi módon élni. Az anyaországok uralkodóosztályai nem kormányozhatják többé a régi módra a gyarmatokat. Ez egyaránt vonatkozik Ázsiára és Afrikára. Fokozódik a rab­ságba döntött népek harca a francia im­perialisták ellen. A kínai népi forrada­lom győzelme, Korea és Vietnam népei­nek hősi harca lelkesíti ezeket a népeket. A harc során Észak-Afrika népei nagy politikai tapasztalatot szereztek. Ráesz­mélhettek, hogy a nemzeti szabadság­­harcban a döntő szerep a parasztság ha­talmas tömegeivel szövetségben küzdő munkásosztályé. Megtudták, hol vannak barátaik, s hol vannak ellenségeik. Franciaország munkásosztálya és kom­munista pártja eltökélten támogatja a gyarmatok népeinek harcát. Maurice Thorez több mint húsz esz­tendővel ezelőtt ezt mondta: „Minden csapás, amelyet indokínai vagy algériai testvéreink mérnek a francia burzsoá­ziára, közvetlen segítsége mozgalmunk­nak. S viszont, minden csapás, amelyet mi mérünk burzsoáziánkra, közvetlenül segíti a rabszolgákat, akiket a burzsoázia elnyom a gyarmatokon. Az anyaország proletárjainak és a gyarmatok elnyomott népeinek támogatniuk kell egymást a közös ellenség ellen vívott harcban. Ez kölcsönös érdekük”. A Francia Kommunista Párt — főtit­kárának útmutatása alapján — leleplezi a francia imperialisták és buzgó bűntár­saik, a jobboldali szocialista vezérek minden bűncselekményét. A kommunista párt minden gyarmat­ nép szabadságra és függetlenségre való jogát hirdeti. Hangsúlyozza, hogy ez az egyetlen politika, amely Franciaország érdekeinek is megfelel, mert csakis ilyen politika teszi lehetővé, hogy a teljes egyenjogúság, a közös érdekeknek meg­felelő gazdasági és kulturális kapcsolatok alapján baráti viszonyt létesítsünk az elnyomott népekkel. A Francia Kommunista Párt arra tö­rekszik, hogy munkásosztályunk tettekkel bizonyítsa szolidaritását az elnyomott né­pek harca iránt, így cselekedtek nem­régiben Bordeaux kikötőmunkásai, ami­kor megtagadták a hadianyag berakását egy kaszablankai rendeltetésű hajóra. Franciaország urai hiába támadják újra meg újra a Francia Kommunista Pártot és a többi demokratikus szerveze­tet azzal a hazug ürüggyel, hogy az indo­kínai háború és az északafrikai politika ellen indított harc „árulás“. Semmi sem akadályozhatja meg, hogy a munkás­­osztály és a lakosság egyre szélesebb rétegei föl ne lendítsék ezt az igazságos harcot. A francia tőkéseknek a maximális pro­fitért folyó hajszája méginkább leigázza és kifosztja a gyarmatokat. A gyarmati népek ellenállása azon­ban egyre erősödik. Szabadságharcuk szakadatlanul fokozódik és terjed. Az imperializmus gyarmati rendszerének válsága mélyül. A Német Demokratikus Köztársaság városaiban és falvaiban, a gyárakban és az üzemekben, a hivatalokban és a tan­intézetekben a dolgozók népes gyűléseket és értekezleteket tartanak. A gyűlések részvevői — munkások, parasztok, alkal­mazottak, mérnökök, technikusok, taní­tók, orvosok, művészek és diákok — föl­­háborodásukat fejezik ki a külföldi bé­rencek bűnös berlini provokációja miatt. Egyszersmind kifejezik, hogy hűségesen támogatják a Német Demokratikus Köz­társaság kormányát, hogy készek harcol­ni a párt és a kormány új irányvonalá­nak megvalósításáért, a békéért és Né­metország egységéért. Könyörtelenül meghiúsítják a fasiszta provokátorok me­rényleteit, s megvédik a köztársaság dol­gozóinak demokratikus vívmányait. Otto Grotewohl, a Német Demokrati­kus Köztársaság miniszterelnöke és az NSZEP központi bizottságának elnöke, Walter Ulbricht, az NSZEP központi bi­zottságának főtitkára, valamint az NSZEP központi bizottsága politikai iro­dájának több tagja és póttagja, több mi­niszter, az NSZEP és a köztársaság kor­mányának sok felelős munkatársa a nagyüzemek egész sorában tartott beszá­molót. Ezek a gyűlések élénk és meg­győző bizonyítékai a kormány és a nép egységének, a munkásosztály bizalmának és szeretetének Németország Szocialista Egységpártja iránt. Otto Grotewohl elvtárs a berlini Karl Liebknecht transzformátorgyár munkásai előtt idézte az üzem egyik munkásnőjé­nek június 17-i kijelentését: „Részt vet­­tem gyárunk építésében. S ha ma provo­kátorok veszélyeztetik a gyárat, ott le­szek e veszély elhárításáért folyó harc­ban. Ezért szeretnék ettől a pillanattól kezdve Németország Szocialista Egység­pártjának tagja lenni“. Grotewohl elvtárs beszámolója után Müller brigádvezető szólalt föl, ismer­tette a munkásosztály legfejlettebb ré­tegének azt a törekvését, hogy a munka nagyobb termelékenységével vívja ki az általános jólét minél gyorsabb emele­­dését. Müller a brigád tagjai nevében kérte: ismerjék el önkéntesen vállalt 15 szá­a­lékos normaemelésüket. A külföldi bérencek bűnös berlini pro­vokációja kinyitotta azoknak a munkások­nak szemét, akik ezelőtt hallgattak a béke ellenségeinek propagandájára. A berlini „Kabelwerk Köpenick“ népi vál­lalat dolgozóinak gyűlésén Siemanowski pártonkívüli munkás a következők­et mondta: „Soká gondolkodtam a június 17-i eseményekről. Úgy vélem, hogy amit rendeznünk kell kormányunkkal, azt magunk is rendezhetjük. Ehhez nincs szükségünk semmiféle nyugatberlini banditákra. A rablótámadásokat, a gyúj­togatásokat és az efféléket élesen elíté­lem. S elítéljük mindnyájan. Nem ez volt a szándékunk. Nem kellett ez ne­künk”. Karl Biesiansczyk, a „Pumpen und Gebläsewerk“ népi vállalat pártonkívüli­­ munkása szinte e gondolat folytatása­ként így ír a Leipziger Volkszeitungban: „A június 17-i események világosan meg­mutatták, hogy itt fasiszta bűnöző ban­dák működtek. Megkísérelték, hogy az egyesült munkásosztályt elszakítsák­­ a kormánytól, hogy zavart keltsenek a la­kosság közt... Én, a pártonkívüli mun­kás, kormányunk szilárd híve vagyok, mert kormányunk nyíltan elismerte hi­báit, s gondoskodott kijavításukról. Ezért érvényesnek tekintem 1953 április elseje után tett valamennyi, 131 műveletre vál­lalt 7—55 százalékos normaemelésemet“. Josef Zach vájár, érdemes bányász, a zwickau-pelsnitzi szénmedence valameny­nyi bányászának nevében kijelentette: „ ... Bányászaink szilárdan tömörülnek Németország Szocialista Egységpártja és kormánya körül. Nem engedjük, hogy le­rombolják, amit nyolc év alatt saját ke­zünkkel építettünk“. Az egyszerű munkások minden szava bizonyítja, hogy növekszik osztályöntu­datuk, hogy ezekben a napokban meg­szilárdult az NSZEP és a kormány kap­csolata a köztársaság munkástömegei­vel A demokratikus sajtó közölte a Német Demokratikus Köztársaság miniszterel­nökének a parasztokhoz intézett rádió­beszédét. Otto Grotewohl elvtárs ismer­tette beszédében a kormány legutóbbi határozatait, amelyek a parasztok anyagi helyzete és munkakörülményei megjaví­tását szolgálják. A fasiszta körök, mon­dotta Otto Grotewohl, amelyek a múlt héten a köztársaság városaiban rendzavarásokkal próbálkoztak, most a parasztokat bujtogatják a tej és a hús beadása ellen. A miniszterelnök fölszó­lította a parasztokat, ne hallgassanak a provokációra, s úgy válaszoljanak a nyugatnémet reakciósoknak és a háborús gyújtogatóknak, hogy minden erejük megfeszítésével gyorsan és veszteség nél­kül betakarítsák a termést. A kormánynak és Németország Szo­cialista Egységpártjának fölhívásai élénk visszhangot keltenek a köztársaságbeli dolgozó lakosság tömegeiben. Tevéke­nyen bekapcsolódnak az alkotó munkába azok a parasztok is, akik korábban Nyugat-Németországba szöktek, de most az NDK kormányának határozata után visszatértek gazdaságukba. A Német Demokratikus Köztársaság dolgozó parasztsága a munkásosztállyal vállvetve harcol. Werner Meink quasten­bergi paraszt (neubrandenburgi járás) a fasiszta provokációra elhatározta, hogy terméséből elsősorban gabonabeadási kötelezettségét teljesíti. „Ezenkívül — jelentette ki — fölajánlok az államnak 290 kilogramm sertéshúst. Hadd lássa a munkásosztály, hogy a dolgozó paraszt­ság hűséges szövetségesei. A köztársaság dolgozói fokozzák éber­ségüket, megsokszorozzák erőfeszítéseiket a békés építésben. A köztársaság sok üzemének dolgozói jelentik a kormány­nak, hogy határidő előtt teljesítették a féléves tervet. A gothai ,­Abusz gép­gyár­ népi vállalat például június 20-ára befejezte féléves tervét. Június 22-ig 100,4 százalékra teljesítette féléves ter­vét a Freital kőszénbánya kollektívája. A munkásosztállyal és a parasztsággal együtt az értelmiség is egyöntetűen támogatja a kormány politikáját. Sok neves képviselője, például a pártonkívüli Lohmann professzor, a Berlin-környéki Buch biológiai és orvostudományi inté­zetének igazgatója, Kurt Trepte színmű­vész és sokan mások június 17-én szembe­­szállva a fasiszta provokátorokkal, példát mutattak a kormány iránti odaadásban, a honpolgári bátorságban. Bruno Klee­berg, a DEFA filmstúdió nemzeti díjas rendezője, a Neues Deutschlandhoz inté­zett levelében ezt írja: „Szerdán fasiszta gyilkosok dolgoztak városunk utcáin. Az „X nap“ elnevezés tervszerűen előkészí­tett cselekményeket takart. Nekünk, a film dolgozóinak, az a feladatunk, hogy a dolgozókkal még szorosabban együtt­működve, megmutassuk nekik a berlini demokratikus szektorban történt rend­bontások kulisszák mögötti bűnöseit“. Az NDK dolgozói hálásan fogadják az egyes országok nagygyűléseinek állásfog­lalásait, amelyek a béke hívei, elsősorban a szovjet emberek mély együttérzéséről és rokonszenvéről tanúskodnak. Bierhals if­júsági brigádvezető (Bergmann—Borsig népi vállalat, Berlin) kijelentette: „Dol­gozó elvtársaimmal együtt büszkén ol­vastam a moszkvai Vlagyimir Iljics-üzem dolgozóinak a Bergmann—Borsig népi vállalat munkásaihoz intézett fölhívását... Igyekszünk, hogy méltók legyünk a szov­jet emberek testvéri szolidaritására“. ★ Az amerikai imperialisták utasítása szerint működő Adenauer-klikk azzal próbálja leplezni a fasiszta kaland meg­szervezésében való részvételét, hogy a de­mokratikus sajtó elnémítására törekszik. Elkobozta például a Sozialistische Volks­zeitung június 22-i és 23-i számait, mert ez a lap az igazságnak megfelelő jelen­tést közölt a berlini provokációról és szervezőiről. „Hazaárulásra való előkészü­lettel“ vádolták meg a szerkesztőséget. De Adenauer és bandája nem titkolhatta el galád terveit. Még a Frankfurter All­gemeine című nyugatnémetországi bur­­zsoá lapnak is be kellett ismernie, hogy a június 17-i berlini provokációt Nyugat- Berlinből támogatták. Ezt írta a lap: „Ez a göbbelsi mintára rendezett véres éjsza­ka a fasiszták műve volt, nem pedig az állítólag elnyomott berlini lakosságé“. A június 17-i fasiszta provokáció szó e­gyenletes kudarca után a Nyugat-Berlin­­ben és Nyugat-Németországban lezajlott események föltárták a nyugatnémet la­kosság előtt a béke és Németország egy­sége ellenségeinek fenyegető terveit: jú­nius 18-án a rendőrség közvetlen közre­működésével fasiszta bandák törtek­­zúztak az NSZEP steglitzi, zehlendorfi, wilmersdorfi és neuköllni (nyugat-berlini kerületek) kerületi helyiségeiben, június 19-ére virradó éjjel fölgyújtották az NKP duisburgi pártházát, Braunschweigben pedig fasiszta megmozdulásokra került sor. Sok ruhrvidéki munkás a berlini fa­siszta provokáció válaszául kijelentette, hogy belép az NKP-be, amely követke­zetesen védelmezi az ő érdekeit is. Dort­­­­mundban, a Westfahlenhütte kohászati üzemben 26 munkás kérte felvételét Né­metország Kommunista Pártjába. Adenauer klikkje a nyugatnémet szak­­szervezetek szociáldemokrata vezetőségé­nek támogatásával revansista­ hangulatot igyekszik szítani. Ezért június 23-án a berlini események során elpusztult pro­vokátorok „meggyászolása” jeléül öt per­ces munkabeszüntetésre akarta kénysze­ríteni a munkásokat. Az Adenauer-klikk­­nek ezt a kísérletét Nyugat-Németország munkásosztályának többsége felháboro­­dottan visszautasította, úgyhogy a pró­bálkozás­­csúfos kudarcba fulladt. „Tő­lünk, ruhrvidéki bányászoktól ugyan hiába várják, hogy terroristákkal és gyújtogatókkal egykáron pendüljünk!” — mondta a „Bismarck VI” bánya egyik dolgozója. Ez a bányász a ruhrvidéki bá­nyászok többségének véleményét fejezte ki. Nyugat-Németország tömegeiből is egy­re hangosabb tiltakozások hallatszanak a béke és Németország egysége ellenségei­nek provokációi ellen. Például Peter Wieck frankfurt-am-maini újságíró a szo­ciáldemokrata párt tagja, így nyilatko­zott: „A berlini rendzavarások megmutat­ták, ki akar háborút. Fontos, hogy tömö­rüljünk, mert a háborús gyújtogatók nem mondtak le céljaikról. Legyünk éberek, ez most a jelszó“. A békére és az ország egyesítésére való aktív törekvés napról napra nagyobb nyugatnémetországi tömegeket lelkesít. ★ Leon Foi­v a Francia Kommunista Párt központi bizottságának tagja ★ A NÉMET NÉP MEGBÉLYEGZI A FASISZTA PROVOKÁTOROKAT ÉS A NYUGATI HATALMAK BÉRENCEIT A NÉMET DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG LAKOSSÁGA TELJES BIZALMÁT FEJEZI KI A PÁRT ÉS A KORMÁNY IRÁNT A német sajtó hasábjairól A Német Demokratikus Köztársaságban lezajlott népes gyűléseken a lakosság kifejezte kormánya iránti bizalmát s felháborodással tiltakozott a berlini fasiszta provokáció ellen. Felvételünk egy hallei nagygyűlésen készült

Next