Tartós békéért, népi demokráciáért! 1953. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)
1953-07-05 / 27. szám
1953 július 5. * 21. (243) Tartós bókport, népi demokráciáért! A népek erélyesen elítélik a berlini fasiszta kalandot A Német Demokratikus Köztársaság dolgozói iránti szolidaritást kifejező gyűlések A világ népei felháborodással bélyegzik meg a fasiszta bérencek bűnös berlini kalandját, s szolidaritásukat fejezik ki a Német Demokratikus Köztársaság dolgozói iránt. Mélységes felháborodással ítélték el a berlini fasiszta provokációt a Szovjetunió dolgozói. A szovjet dolgozók Moszkvában, Tbilisziben, Kievben, Minszkben és a Szovjetunió más városaiban népes gyűléseken fejezték ki együttérzésüket Németország dolgozóival, akik bátran szembeszállnak a béke ellenségeinek provokációival. A szovjet emberek a proletárinternacionalizmushoz való hűség jegyében emlékeztetik a német népet, hogy nemzeti újjászületés csak a béke és a demokrácia útján lehetséges. „A német nép e nehéz napjaiban teljes szolidaritásunkról biztosítjuk Németország munkásosztályát és minden dolgozóját s velük közös meggyőződésünk, hogy a Berlin demokratikus övezetében elkövetett provokációban azok keze van, akik félnek a német kérdés békés megoldásától, akiket rettegéssel tölt el a német nép demokratikus erőinek megszilárdulása, akiknek szemében gyűlöletesek a Német Demokratikus Köztársaság sikerei, azé a Német Demokratikus Köztársaságé, amely szilárdan a béke és demokrácia útjára lépett“ — írták a moszkvai Sztálin-autógyár munkásai és alkalmazottai a berlini munkásokhoz intézett üzenetükben. Matvejcsev, a sztálingrádi traktorgyár munkása, gyára és a hős város minden dolgozójának gondolatait tolmácsolta: „A berlini provokáció szorosan összefügg a Li Szin Man-klikk délkoreai provokációjával. A béke ellenségei halálosan rettegnek a nemzetközi feszültség enyhülésétől. Látják, hogy a népeknek a koreai békébe, a német kérdés rendezésébe vetett reménye boldog visszhangra talált milliók szívében. A béke ellenségei minden erejükkel e remény elpusztítására törekszenek. De a berlini események megmutatták, hogy a béke ügye legyőzhetetlen, hogy a nagy béketábor egyre erősödik és gyarapodik”. A szovjet nép, a szilárd és tartós békére vágyó népekkel együtt, baráti, segítő kezet nyújt a német népnek hazája békés egyesítéséért, a békével szembenálló erők mesterkedései ellen folytatott igazságos harcában. ★ Egész Lengyelországon végigsöpört a berlini fasiszta provokáció elleni tiltakozás hulláma. A lengyel főváros dolgozói, az ország bányászai és kohászai, a hajóépítők és vasutasok erélyesen elítélték a provokáció szervezőit és szolidaritásukról biztosították a Német Demokratikus Köztársaság munkásosztályát, amely megleckéztette az elbizakodott kalandorokat. A „Stalinograd“ bánya nagygyűlésén sokezer dolgozó egyhangúlag elfogadott határozatban kijelentette: Mélységes fölháborodással tölt el bennünket, hogy a béke és haladás ellenségei újabb utakat keresnek a háború tűzfészkének megteremtésére. Német Demokratikus Köztársaság dolgozói, szolidárisak vagyunk veletek, hazátok jobb, boldogabb jövőjének építéséért, a világbéke megszilárdításáért vívott harcotokkal. A szczecini hajógyár dolgozói levelet küldtek a rostocki hajógyár munkásainak; a levélben teljes szolidaritásukról biztosítják a Német Demokratikus Köztársaság hajóépítőit abban a harcban, amelyet a Német Demokratikus Köztársaság dolgozói és Németország összes hazafias erői az egységes, békeszerető, demokratikus Németország megteremtéséért folytatnak. A „Rudé Právo“ Csehszlovákia dolgozóinak egybehangzó véleményeként hangsúlyozza: * „A fasiszta puccs meghiúsítása és a Német Demokratikus Köztársaság kormánya által elhatározott intézkedések megvalósítása nemcsak a német, hanem a csehszlovák népnek és az egész békeszerető emberiségnek is érdeke. Hiszen a világbéke egyik legfontosabb föltétele, hogy a német kérdés Németország egysége és a demokrácia alapján békésen rendeződjék, s hogy Nyugat-Németország ne váljon a háborúra szomjazó reakciós erők előretolt támaszpontjává“. Románia dolgozói tömeggyűléseken fejezik ki törhetetlen békeakaratukat. „Berlinben a háború sötét erői megismerték a béke erőinek hatalmát s a béke erői ezúttal is győztek — mondta Lucretia Barbu, a bukaresti Gh. Gheorghiu-Dej-gyár munkásnője. — Gyárunk munkásai csatlakoznak a világ becsületes embereinek millióihoz, akik elítélik a háborús provokátorok bűnös akcióit. Népünknek, hasonlóan a német imperializmus agresszív politikájától szenvedett többi néphez, létérdeke a békeszerető Németország megteremtésé“. „Miért éppen az elmúlt héten rendezték meg a béke ellenségei a berlini provokációt? — írja a Szabad Nép június 27-i száma. — A válasz az, hogy a háború sötét erői éppen azért hajtották végre a berlini gaztettet, mert mind az általános nemzetközi helyzet, mind a német helyzet kedvezően fejlődött a béke erői számára, s mert a háború megszállottjai minden áron, minden eszközzel meg akarják akasztani ezt a fejlődést”. Bulgáriában Georgi Dimitrov, a bolgár nép nagy fia és vezére, a lipcsei per hőse halálának negyedik évfordulója alkalmával a gyárak, a falvak, a tudományos intézetek és hivatalok dolgozói izzó gyűlölettel bélyegezték meg gyűléseiken a berlini fasiszta provokáció szervezőit, s kifejezték testvéri szolidaritásukat a Német Demokratikus Köztársaság dolgozóival. Szófia Dimitrov-kerületének dolgozói üdvözlő táviratot küldtek gyűlésükről a lipcsei dolgozóknak. A Sztálin-kerület, dolgozói a berlini munkásokat üdvözölték. ★ A reakció bonni bérenceinek kalandja mélységesen fölháborította Franciaország legkülönbözőbb köreit. „A francia nép — írja az Humanité — nem tűri, hogy az Adenauerek és a Kaiserek érdekében olyan kalandba rántsák be, amely a Potsdammer Platzot a világháború 38. szélességi fokává változtatná”. A Francia Kommunista Párt lapja megállapítja, hogy a provokátorok szervezte pogromok és rablások, az üzletfelgyújtások, az új munkáslakások földúlása, a gyújtófolyadékkal töltött palackok használata világosan mutatja a június 17-i berlini kaland fasiszta jellegét. „A nyugati hatalmakat megrémítette Németország békés egyesítésének kilátása — vonja le a következtetést az Humanité. — Mindenáron fenn akarják tartani az ország keleti és nyugati részének kettészakítottságát. Ez a háború pártjának válasza a német nép tömegeinek arra a hatalmas mozgalmára, amely a német kérdés rendezését szolgáló négyhatalmi értekezlet összehívásáért küzd“. Jellemző, hogy a munkásmozgalomtól távolálló sok francia lap is leleplezi a bonni imperialista bérencek kalandjának valódi jellegét. Így például a Tribune des Nations című francia lap közli Berlin térképét, s kiemeli, hogy „a leghevesebb tüntetések a nyugati szektor határán folytak“. Olaszország minden tartományában népes tiltakozó gyűlések voltak a külföldi bérencek berlini és Li Szin Man koreai provokációja ellen. A genovai, veronai, padovai, veneziai, livornói és pescarai tömeggyűléseken a kommunista és a szocialista párt vezetőin kívül felszólaltak független politikusok és különféle demokratikus szervezetek képviselői is. A gyűlések részvevői a provokátorok cselekményeit élesen elítélő határozatokat hoztak. A Daily Worker című angol lap megmagyarázza, hogy mire számítottak a német imperialisták és külföldi gazdáik szennyes játékukban. „Ha Kelet-Berlin lakossága próbálkozott volna tüntetéssel Nyugat-Berlinben, akkor az amerikai, az angol és a francia csapatok egyesültek volna ennek megakadályozására, s az egész ügyet a kommunisták sugalmazta lázadásnak nyilvánították volna. Amikor azonban a fasiszták és a különféle deklasszált, gyülevész elemek amerikai parancsra a békés kezdeményezések meghiúsítása céljából Kelet-Berlinbe nyomulnak, ezeket ,a szabadságért küzdő harcosok’-nak tisztelik ’. Halomra dőltek a berlini imperialista kalandorok számításai, gyalázatosan megbukott a reakció és a fasizmus erőinek a béke és a német nép biztonsága ellen intézett merénylete. A dolgozók világszerte hangoztatják: méginkább fokozzák éberségüket, hogy meghiúsíthassák a béke ellenségeinek minden provokációját. 3 Afrika népeinek harta a szabadságért és a függetlenségért Sztálin „A szocializmus közgazdasági problémái a Szovjetunióban” című klaszszikus munkájában rámutatott, hogy a kapitalisták egyik eszköze a maximális profit megszerzésére: más országok, különösen az elmaradott országok népeinek leigázása és rendszeres kifosztása. A francia gyarmatokon uralkodó helyzet szembetűnően megvilágítja a modern kapitalizmus gazdasági alaptörvényének ezt a vonását. Világosan bizonyítják ezt a francia részvénytársaságok hatalmas profitjai. A Madagaszkárban, Fekete- Afrikában, Tuniszban, Marokkóban és Algériában működő 59 francia gyarmati társaság elismerte, hogy évi profitja négy esztendő alatt (1946-tól 1950-ig) 1650 millió frankról 9614 millió frankra, azaz 582 százalékkal növekedett. Pedig ezek nagyon megnyirbált adatok. Például az egyik legnagyobb francia gyarmati „szipolyozó”, a „Société de l’Ouenza”, az algériai vasércbányákat aknázza ki. A legutóbbi öt esztendő alatt bevallott nyeresége 2673 millió frank volt. A társaság mérlegének tanulmányozásául azonban kitűnik, hogy a valóságos profit több mint 7 milliárd frank. Ezt a hatalmas összeget a társaság az algériai munkások ezreinek véres verejtéke árán harácsolta össze. Jellemző, hogy a Société de l’Ouenza elnök-vezérigazgatója, bizonyos Langeron, Párizs volt rendőrfőnöke, s a társaság a Rotschild-féle finánctőkés-csoport ellenőrzése alatt áll, a csoport egyik főkolomposa pedig nem más, mint René Mayer, volt francia miniszterelnök. Ez a példa mutatja, hogyan fosztogatják rendszeresen a gyarmatok ásványi kincseit. E kincseket majdnem teljesen Franciaországba szállítják. A stratégiai nyersanyag pedig, egyre növekvő menynyiségben, az Egyesült Államokba kerül. A háborús gyújtogatók fokozódó étvágyához mérten jelentékenyen fokozzák a stratégiai nyersanyagok termelését. Például Marokkóban a mangántermelés az 1938. évi 80 000 tonnáról 1951-ig 334 000 tonnára, az ólomérc termelése ugyanez idő alatt 25 000 tonnáról 93 000 tonnára, a horganyérc termelése pedig 5000 tonnáról 36 000 tonnára növekedett. A földbirtokos gyarmatosítók sose törődtek a helyi lakosság szükségleteivel; mindig a legnagyobb profitot hajtó növényfajták termelését szorgalmazták. Jellemző ebben a tekintetben Algéria példája. Jelenleg Algéria legelterjedtebb növénye a szőlő, bár a lakosság nyolcvan százaléka (a mohamedánság) nem iszik bort. A bennszülött parasztok millióit elűzték a legtermékenyebb földekről. A francia földbirtokos-társaságok hatalmas területeket ragadtak el tőlük. A Compagnie Algérienne-nek körülbelül 100 000 hektár földje van Algériában. Ez búzatermő terület. A kéruliszi birtok szőlőskertjeiben évi 70 000 hektoliter bort sajtolnak. A Hamendas Társaság 50 000 hektárján parafatölgy nő. A „Compagnie des Phosphates de Gassa“ bányáiból Tunisz foszfáttermelésének hetven százaléka kerül ki. A vállalatnak még 30 000 hektár földje is van. A gyarmati társaságok folytatják a földterületek megkaparintását, főként Fekete-Afrikában. Nyugat-Afrikában a 427 000 hektár földet összeharácsolt Office du Niger nyomdokán haladva a legutóbbi tíz esztendő alatt újabb három nagyvállalat létesült. E vállalatok 260 000 hektárnyi földet kaptak koncesszióként. Egyenlítői-Afrikában négy társaság 80 000 hektár földre kapott koncessziót. Még jelentékenyebb területre terjednek ki az erdő koncessziók. Például Egyenlítői-Afrikában 1945-től 1950-ig a gyarmatosítók körülbelül 500 000 hektár erdőt foglaltak el, Kamerunban pedig 2 millió hektárt. A „Trópusi Erdő Társaság“ 1948-ban 200 000 hektár erdőt vett birtokába az Elefántcsontparton, 300 000 hektárt Szenegálban és 300 000 hektárt Kamerunban. A parasztok természetesen százezerszámra pusztulnak el, a földnek a gyarmatosítók kezében való ilyen fokú koncentrálódása miatt. ★ A gyarmatok lakosságának amúgy is igen súlyos életkörülményei egyre roszszabbodnak s gyakran tűrhetetlenné válnak. A mezőgazdasági termények felvásárlási ára rendkívül alacsony. 1949 januárjában az afrikai paraszt 63 frankot kapott egy kilogramm pörkölt kávéért, amelyet 378 frankért adtak tovább a nagykereskedőnek és 420 frankért a fogyasztónak. Ugyancsak 1949-ben négy nagy gyapottársaság 240 millió frank profitot harácsolt össze, de az afrikai gyapottermelő átlagosan 3000 frankot kapott egész évi munkájáért. Szakadatlanul csökken a dolgozó tömegek vásárlóképessége. Hivatalos adatok szerint a szenegáli vagy elefántcsontparti paraszt 100 kilogramm földi diójáért 1939-ben 116 kiló rizst vásárolhatott, tíz év múlva, 1949-ben, már csupán 35 kilogrammot. Rendkívül súlyos a mezőgazdasági munkások helyzete. Számuk Algériában 500 000, Marokkóban 200 000. Napi 150— 300 frankos nyomorúságos bérükből nem tudják eltartani családjukat. Még szörnyűbb a munkanélküliek helyzete. Ezeknek egyáltalán nincs miből élniük: a gyarmatokon ismeretlen a munkanélküli segély. Csupán Algériában több mint 300 000 a munkanélküliek száma. Sok mezőgazdasági munkás a városokba igyekszik. Reménykedik, hogy ott majd kap munkát. A legjobb esetben segédmunkásként helyezkedhet el, mert szakmunkát nagyrészt csak európaiak végezhetnek. Marokkóban Kaszablanka és Szafi tíz nagyvállalatának 3560 mohamedán munkása közül 261 a szakmunkás és 3299 a segédmunkás. A munkanélküliek, főként az algériaiak, Franciaországba tódulnak, hogy ott helyezkedjenek el. Mintegy 400 000-en érkeztek Franciaországba. Közülük körülbelül 100 000 itt sem dolgozik. A gyarmati uralom következménye az orvosi ellátás és az ajár oktatásügy rendkívül rossz helyzete is. A gyermekeknek mintegy 50 százaléka gümőkóros, a lakosságnak 80—90 százaléka írástudatlan. A francia imperialisták több mint 40 millió afrikai férfit és nőt taszítanak ebbe a helyzetbe. A bennszülött lakosság egyre rosszabb helyzetét egyrészt a francia tőkéseknek a maximális profit utáni hajszája magyarázza, másodszor pedig az, hogy az amerikai tőke a francia gyarmatokon elharácsolja a nyersanyagot és az áruelhelyező piacot. Ez főként Marokkóra és Nyugat-, valamint Egyenlítői- Afrikára vonatkozik. Különben a nyugatnémet trösztök is megint kísérleteznek, hogy részt szerezzenek a gyarmati zsákmányból. 1951-ben az Afrikába irányuló nyugatnémet export, a 129 millió dolláros francia exporttal szemben 152 millió dollár volt. ★ A gyarmati népek súlyos helyzete miatt erősödik a népek ellenállása az imperialista elnyomással szemben. A francia gyarmatosítók fokozzák megtorló intézkedéseiket mind Észak-Afrikában, mind Fekete-Afrikában, mind pedig Madagaszkárban. De hiába próbálják megfékezni a nemzeti szabadságmozgalmat. A legutóbbi másfél esztendő alatt a tuniszi hazafiak százait ölték meg, több falut megsemmisítettek, a nemzeti szabadságmozgalom részvevőinek ezreit és ezreit vetették koncentrációs táborba, férfiakat és nőket kínoztak meg. Több mint egy esztendeje bírói ítélet nélkül börtönben sínylődik a Tuniszi Kommunista Párt két titkára. Marokkóban már a legelemibb emberi szabadságjogok is megszűntek. Tavaly december 7-én és 8-án Kaszablankában valóságos fajirtó pogromot rendeztek. Több mint ezer marokkóit gyilkoltak meg. Ali Yatát, a Marokkói Kommunista Párt titkárát száműzték az országból. Ali Yata kilenc hónapig sínylődött egy franciaországi börtönben, s csak nemrégiben kapta vissza szabadságát, mert a marokkói hazafiak egységesen harcbaszálltak és a francia dolgozók tevékenyen támogatták ezt a harcot. Az algériai hazafiak százai évek óta börtönben sínylődnek. A nemzeti mozgalom sok vezetőjét most a gyarmatosítók bíróságai elé állították. Köztük van az Algériai Kommunista Párt politikai irodájának valamennyi tagja. Több mint három esztendeje tömegestől raboskodnak Fekete-Afrika demokratái. Börtönbe vetették vagy száműzték a madagaszkári hazafiak ezreit. Nyolcvan halálraítélt malgast bármely napon kivégezhetnek. A francia gyarmatosítók valamennyi, igájukban sínylődő gyarmaton rémuralmat teremtettek. De már elmúltak azok az idők, amikor az „érvágás“ évekre biztosította a gyarmatosítók nyugalmát. A gyarmatok népei nem akarnak többé a régi módon élni. Az anyaországok uralkodóosztályai nem kormányozhatják többé a régi módra a gyarmatokat. Ez egyaránt vonatkozik Ázsiára és Afrikára. Fokozódik a rabságba döntött népek harca a francia imperialisták ellen. A kínai népi forradalom győzelme, Korea és Vietnam népeinek hősi harca lelkesíti ezeket a népeket. A harc során Észak-Afrika népei nagy politikai tapasztalatot szereztek. Ráeszmélhettek, hogy a nemzeti szabadságharcban a döntő szerep a parasztság hatalmas tömegeivel szövetségben küzdő munkásosztályé. Megtudták, hol vannak barátaik, s hol vannak ellenségeik. Franciaország munkásosztálya és kommunista pártja eltökélten támogatja a gyarmatok népeinek harcát. Maurice Thorez több mint húsz esztendővel ezelőtt ezt mondta: „Minden csapás, amelyet indokínai vagy algériai testvéreink mérnek a francia burzsoáziára, közvetlen segítsége mozgalmunknak. S viszont, minden csapás, amelyet mi mérünk burzsoáziánkra, közvetlenül segíti a rabszolgákat, akiket a burzsoázia elnyom a gyarmatokon. Az anyaország proletárjainak és a gyarmatok elnyomott népeinek támogatniuk kell egymást a közös ellenség ellen vívott harcban. Ez kölcsönös érdekük”. A Francia Kommunista Párt — főtitkárának útmutatása alapján — leleplezi a francia imperialisták és buzgó bűntársaik, a jobboldali szocialista vezérek minden bűncselekményét. A kommunista párt minden gyarmat nép szabadságra és függetlenségre való jogát hirdeti. Hangsúlyozza, hogy ez az egyetlen politika, amely Franciaország érdekeinek is megfelel, mert csakis ilyen politika teszi lehetővé, hogy a teljes egyenjogúság, a közös érdekeknek megfelelő gazdasági és kulturális kapcsolatok alapján baráti viszonyt létesítsünk az elnyomott népekkel. A Francia Kommunista Párt arra törekszik, hogy munkásosztályunk tettekkel bizonyítsa szolidaritását az elnyomott népek harca iránt, így cselekedtek nemrégiben Bordeaux kikötőmunkásai, amikor megtagadták a hadianyag berakását egy kaszablankai rendeltetésű hajóra. Franciaország urai hiába támadják újra meg újra a Francia Kommunista Pártot és a többi demokratikus szervezetet azzal a hazug ürüggyel, hogy az indokínai háború és az északafrikai politika ellen indított harc „árulás“. Semmi sem akadályozhatja meg, hogy a munkásosztály és a lakosság egyre szélesebb rétegei föl ne lendítsék ezt az igazságos harcot. A francia tőkéseknek a maximális profitért folyó hajszája méginkább leigázza és kifosztja a gyarmatokat. A gyarmati népek ellenállása azonban egyre erősödik. Szabadságharcuk szakadatlanul fokozódik és terjed. Az imperializmus gyarmati rendszerének válsága mélyül. A Német Demokratikus Köztársaság városaiban és falvaiban, a gyárakban és az üzemekben, a hivatalokban és a tanintézetekben a dolgozók népes gyűléseket és értekezleteket tartanak. A gyűlések részvevői — munkások, parasztok, alkalmazottak, mérnökök, technikusok, tanítók, orvosok, művészek és diákok — fölháborodásukat fejezik ki a külföldi bérencek bűnös berlini provokációja miatt. Egyszersmind kifejezik, hogy hűségesen támogatják a Német Demokratikus Köztársaság kormányát, hogy készek harcolni a párt és a kormány új irányvonalának megvalósításáért, a békéért és Németország egységéért. Könyörtelenül meghiúsítják a fasiszta provokátorok merényleteit, s megvédik a köztársaság dolgozóinak demokratikus vívmányait. Otto Grotewohl, a Német Demokratikus Köztársaság miniszterelnöke és az NSZEP központi bizottságának elnöke, Walter Ulbricht, az NSZEP központi bizottságának főtitkára, valamint az NSZEP központi bizottsága politikai irodájának több tagja és póttagja, több miniszter, az NSZEP és a köztársaság kormányának sok felelős munkatársa a nagyüzemek egész sorában tartott beszámolót. Ezek a gyűlések élénk és meggyőző bizonyítékai a kormány és a nép egységének, a munkásosztály bizalmának és szeretetének Németország Szocialista Egységpártja iránt. Otto Grotewohl elvtárs a berlini Karl Liebknecht transzformátorgyár munkásai előtt idézte az üzem egyik munkásnőjének június 17-i kijelentését: „Részt vettem gyárunk építésében. S ha ma provokátorok veszélyeztetik a gyárat, ott leszek e veszély elhárításáért folyó harcban. Ezért szeretnék ettől a pillanattól kezdve Németország Szocialista Egységpártjának tagja lenni“. Grotewohl elvtárs beszámolója után Müller brigádvezető szólalt föl, ismertette a munkásosztály legfejlettebb rétegének azt a törekvését, hogy a munka nagyobb termelékenységével vívja ki az általános jólét minél gyorsabb emeledését. Müller a brigád tagjai nevében kérte: ismerjék el önkéntesen vállalt 15 száalékos normaemelésüket. A külföldi bérencek bűnös berlini provokációja kinyitotta azoknak a munkásoknak szemét, akik ezelőtt hallgattak a béke ellenségeinek propagandájára. A berlini „Kabelwerk Köpenick“ népi vállalat dolgozóinak gyűlésén Siemanowski pártonkívüli munkás a következőket mondta: „Soká gondolkodtam a június 17-i eseményekről. Úgy vélem, hogy amit rendeznünk kell kormányunkkal, azt magunk is rendezhetjük. Ehhez nincs szükségünk semmiféle nyugatberlini banditákra. A rablótámadásokat, a gyújtogatásokat és az efféléket élesen elítélem. S elítéljük mindnyájan. Nem ez volt a szándékunk. Nem kellett ez nekünk”. Karl Biesiansczyk, a „Pumpen und Gebläsewerk“ népi vállalat pártonkívüli munkása szinte e gondolat folytatásaként így ír a Leipziger Volkszeitungban: „A június 17-i események világosan megmutatták, hogy itt fasiszta bűnöző bandák működtek. Megkísérelték, hogy az egyesült munkásosztályt elszakítsák a kormánytól, hogy zavart keltsenek a lakosság közt... Én, a pártonkívüli munkás, kormányunk szilárd híve vagyok, mert kormányunk nyíltan elismerte hibáit, s gondoskodott kijavításukról. Ezért érvényesnek tekintem 1953 április elseje után tett valamennyi, 131 műveletre vállalt 7—55 százalékos normaemelésemet“. Josef Zach vájár, érdemes bányász, a zwickau-pelsnitzi szénmedence valamenynyi bányászának nevében kijelentette: „ ... Bányászaink szilárdan tömörülnek Németország Szocialista Egységpártja és kormánya körül. Nem engedjük, hogy lerombolják, amit nyolc év alatt saját kezünkkel építettünk“. Az egyszerű munkások minden szava bizonyítja, hogy növekszik osztályöntudatuk, hogy ezekben a napokban megszilárdult az NSZEP és a kormány kapcsolata a köztársaság munkástömegeivel A demokratikus sajtó közölte a Német Demokratikus Köztársaság miniszterelnökének a parasztokhoz intézett rádióbeszédét. Otto Grotewohl elvtárs ismertette beszédében a kormány legutóbbi határozatait, amelyek a parasztok anyagi helyzete és munkakörülményei megjavítását szolgálják. A fasiszta körök, mondotta Otto Grotewohl, amelyek a múlt héten a köztársaság városaiban rendzavarásokkal próbálkoztak, most a parasztokat bujtogatják a tej és a hús beadása ellen. A miniszterelnök fölszólította a parasztokat, ne hallgassanak a provokációra, s úgy válaszoljanak a nyugatnémet reakciósoknak és a háborús gyújtogatóknak, hogy minden erejük megfeszítésével gyorsan és veszteség nélkül betakarítsák a termést. A kormánynak és Németország Szocialista Egységpártjának fölhívásai élénk visszhangot keltenek a köztársaságbeli dolgozó lakosság tömegeiben. Tevékenyen bekapcsolódnak az alkotó munkába azok a parasztok is, akik korábban Nyugat-Németországba szöktek, de most az NDK kormányának határozata után visszatértek gazdaságukba. A Német Demokratikus Köztársaság dolgozó parasztsága a munkásosztállyal vállvetve harcol. Werner Meink quastenbergi paraszt (neubrandenburgi járás) a fasiszta provokációra elhatározta, hogy terméséből elsősorban gabonabeadási kötelezettségét teljesíti. „Ezenkívül — jelentette ki — fölajánlok az államnak 290 kilogramm sertéshúst. Hadd lássa a munkásosztály, hogy a dolgozó parasztság hűséges szövetségesei. A köztársaság dolgozói fokozzák éberségüket, megsokszorozzák erőfeszítéseiket a békés építésben. A köztársaság sok üzemének dolgozói jelentik a kormánynak, hogy határidő előtt teljesítették a féléves tervet. A gothai ,Abusz gépgyár népi vállalat például június 20-ára befejezte féléves tervét. Június 22-ig 100,4 százalékra teljesítette féléves tervét a Freital kőszénbánya kollektívája. A munkásosztállyal és a parasztsággal együtt az értelmiség is egyöntetűen támogatja a kormány politikáját. Sok neves képviselője, például a pártonkívüli Lohmann professzor, a Berlin-környéki Buch biológiai és orvostudományi intézetének igazgatója, Kurt Trepte színművész és sokan mások június 17-én szembeszállva a fasiszta provokátorokkal, példát mutattak a kormány iránti odaadásban, a honpolgári bátorságban. Bruno Kleeberg, a DEFA filmstúdió nemzeti díjas rendezője, a Neues Deutschlandhoz intézett levelében ezt írja: „Szerdán fasiszta gyilkosok dolgoztak városunk utcáin. Az „X nap“ elnevezés tervszerűen előkészített cselekményeket takart. Nekünk, a film dolgozóinak, az a feladatunk, hogy a dolgozókkal még szorosabban együttműködve, megmutassuk nekik a berlini demokratikus szektorban történt rendbontások kulisszák mögötti bűnöseit“. Az NDK dolgozói hálásan fogadják az egyes országok nagygyűléseinek állásfoglalásait, amelyek a béke hívei, elsősorban a szovjet emberek mély együttérzéséről és rokonszenvéről tanúskodnak. Bierhals ifjúsági brigádvezető (Bergmann—Borsig népi vállalat, Berlin) kijelentette: „Dolgozó elvtársaimmal együtt büszkén olvastam a moszkvai Vlagyimir Iljics-üzem dolgozóinak a Bergmann—Borsig népi vállalat munkásaihoz intézett fölhívását... Igyekszünk, hogy méltók legyünk a szovjet emberek testvéri szolidaritására“. ★ Az amerikai imperialisták utasítása szerint működő Adenauer-klikk azzal próbálja leplezni a fasiszta kaland megszervezésében való részvételét, hogy a demokratikus sajtó elnémítására törekszik. Elkobozta például a Sozialistische Volkszeitung június 22-i és 23-i számait, mert ez a lap az igazságnak megfelelő jelentést közölt a berlini provokációról és szervezőiről. „Hazaárulásra való előkészülettel“ vádolták meg a szerkesztőséget. De Adenauer és bandája nem titkolhatta el galád terveit. Még a Frankfurter Allgemeine című nyugatnémetországi burzsoá lapnak is be kellett ismernie, hogy a június 17-i berlini provokációt Nyugat- Berlinből támogatták. Ezt írta a lap: „Ez a göbbelsi mintára rendezett véres éjszaka a fasiszták műve volt, nem pedig az állítólag elnyomott berlini lakosságé“. A június 17-i fasiszta provokáció szó egyenletes kudarca után a Nyugat-Berlinben és Nyugat-Németországban lezajlott események föltárták a nyugatnémet lakosság előtt a béke és Németország egysége ellenségeinek fenyegető terveit: június 18-án a rendőrség közvetlen közreműködésével fasiszta bandák törtekzúztak az NSZEP steglitzi, zehlendorfi, wilmersdorfi és neuköllni (nyugat-berlini kerületek) kerületi helyiségeiben, június 19-ére virradó éjjel fölgyújtották az NKP duisburgi pártházát, Braunschweigben pedig fasiszta megmozdulásokra került sor. Sok ruhrvidéki munkás a berlini fasiszta provokáció válaszául kijelentette, hogy belép az NKP-be, amely következetesen védelmezi az ő érdekeit is. Dortmundban, a Westfahlenhütte kohászati üzemben 26 munkás kérte felvételét Németország Kommunista Pártjába. Adenauer klikkje a nyugatnémet szakszervezetek szociáldemokrata vezetőségének támogatásával revansista hangulatot igyekszik szítani. Ezért június 23-án a berlini események során elpusztult provokátorok „meggyászolása” jeléül öt perces munkabeszüntetésre akarta kényszeríteni a munkásokat. Az Adenauer-klikknek ezt a kísérletét Nyugat-Németország munkásosztályának többsége felháborodottan visszautasította, úgyhogy a próbálkozáscsúfos kudarcba fulladt. „Tőlünk, ruhrvidéki bányászoktól ugyan hiába várják, hogy terroristákkal és gyújtogatókkal egykáron pendüljünk!” — mondta a „Bismarck VI” bánya egyik dolgozója. Ez a bányász a ruhrvidéki bányászok többségének véleményét fejezte ki. Nyugat-Németország tömegeiből is egyre hangosabb tiltakozások hallatszanak a béke és Németország egysége ellenségeinek provokációi ellen. Például Peter Wieck frankfurt-am-maini újságíró a szociáldemokrata párt tagja, így nyilatkozott: „A berlini rendzavarások megmutatták, ki akar háborút. Fontos, hogy tömörüljünk, mert a háborús gyújtogatók nem mondtak le céljaikról. Legyünk éberek, ez most a jelszó“. A békére és az ország egyesítésére való aktív törekvés napról napra nagyobb nyugatnémetországi tömegeket lelkesít. ★ Leon Foiv a Francia Kommunista Párt központi bizottságának tagja ★ A NÉMET NÉP MEGBÉLYEGZI A FASISZTA PROVOKÁTOROKAT ÉS A NYUGATI HATALMAK BÉRENCEIT A NÉMET DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG LAKOSSÁGA TELJES BIZALMÁT FEJEZI KI A PÁRT ÉS A KORMÁNY IRÁNT A német sajtó hasábjairól A Német Demokratikus Köztársaságban lezajlott népes gyűléseken a lakosság kifejezte kormánya iránti bizalmát s felháborodással tiltakozott a berlini fasiszta provokáció ellen. Felvételünk egy hallei nagygyűlésen készült