Tartós békéért, népi demokráciáért! 1954. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)

1954-07-04 / 27. szám

1954 Július 4 • 27 (295) A K­OMMUN­ISTA I­S A MUN­K­ÁS­PÁRT­O­K SAJTÓJÁBÓL Emeljük a pártmunka színvonalát „Le Drapeau Rouge“ - Belgium Kommunista Pártjának központi lapja A Belgium Kommunista Pártja köz­ponti bizottságának legutóbbi ülésén ho­zott határozatok értelmében a Drapeau Rouge több cikket közölt a párt veze­tőinek tollából. A cikkek megvilágítják az üléseken megtárgyalt főbb kérdése­ket. Edgar Laimond elvtárs, a párt főtit­kára „Helyes úton járunk“ című cikké­ben megmagyarázza, hogy a bírálat és az önbírálat döntő je­lentőségű a párt to- ír­V­­II*VM t t­­vábbi tevékenységé­ben. A központi bi­zottság legutóbbi ülésén — írja a szer­ző — „jobban alkalmaztuk a bírálatot és az önbírálatot, mint bármikor. Nem igyekeztünk elhalászolni balsikereinket, eltitkolni tubáinkat, mentegetni gyenge­ségünket Nem igyekeztünk elhárítani a felelősséget, sőt valamennyien mindent elkövettünk, hogy még tudatosabbá te­gyük ezt Ez lehetővé tette, hogy — legalább részben — föltárjuk hibáink és gyengeségeink mélyen gyökerező okait”. Lalmand elvtárs megteg­zi, hogy ez a belga parlamenti választások után a pártban megindult széleskörű vita ered­ménye. A vitában a párttagok és a szimpatizánsok ezrei vettek részt. Bírá­latuk gyakran kemény, de általában he­lyes és szükséges volt; ez mérh°tetlen segítséget adott a pártnak, különösen a vezetőségnek. Ezen a helyes úton kell tovább tárnunk, hogy megjavuljon a pártmunka — mutat rá Salmand elv­­társ, s fölhív bennünket, hogy a párt minden szervezetében még jobban fej­lesszük ki a bírálatot és az önbírála­tot. Bert van Hooriek elvtárs, párttitkár hangsúlyozza cikkében, hogy a pártnak jobban kell betöltenie a munkásosztály élcsapata szerepét. A szerző a pártnak a spen­eobi években folytatott tevékeny­ségéből merített konkrét példák alapján rámutat, milyen hatalmas jelentőségűek­ azok a helyesen választott taktikai jel­szavak, amelyeket a párt bizonyos idő­pontokban kiad. Most" — mutat rá a cikkíró — „szükségesebb, mint bármikor, hogy olyan harci jelszavakat adjunk ki, amelyek alapján a munkások és a dol­gozó tömegek azonnal megvalósíthatják egységüket”. Ernest Burnel elvtárs, a párt titkár­helyettese „Bátran haladjunk az egység ROUGE felé” című cikkében megmagyarázza, milyen álláspontra helyezkedjenek a kommunisták a szocialistákhoz való vi­szonyukban. „Pártunk — írja — ne csak az ameri­kai imperializmus háborús terveit, ne csak a belga tőkéseknek a dolgozók jo­gai ellen intézett támadásait leplezze le, hanem azoknak képmutató mesterkedé­seit is, akik a munkásmozgalomban elő­segítik a béke s a dolgozó tömegek leg-­­ galádabb ellenségei terveinek megvaló­sítását”. A kommunisták egyszersmind pontosan értsék meg — mutat rá a cikk­író — hogy „sok szocialista munkás, szocialista pártfunkcionárius és képviselő kívánja, hogy a szocialista párt szerveze­tei jelentékeny részt vegyenek az ország politikájénak megváltoztatásában, a dol­gozó­ tömegek helyzetének megjavításá­ban, a béke megteremtésében”. A mun­kásosztály akcióegysége sikeres megte­remtésének elengedhetetlen feltétele, hogy a párt mindennapi tevékenységében szá­moljon ezzel a két tényezővel. A pártnak jól kell ismernie a lakosság legkülönbözőbb rétegeinek hangulatait és törekvéseit, hogy ne kövessen el hibákat, amik­ör kidolgozza politikai irányvonalát. Erről szól a Drapeau Rouge-ban Jean Borremans elvtársnak, a párt titkárhelyet­tesének „A kollektív vezetés a pártveze­tés legfőbb elve” című cikke. „ ... Csakis véleményüket, tapasztala­tukat kicserélő, bírálatot és önbírálatot gyakorló emberek közössége dolgozhat ki helyes irányvonalat —­ írja a cikk szer­zője. — Ilyen kollektíva a vezető párt­szerv a párt különböző szervezeteiben”. Hogy a vezetőszervek valóban meg­valósíthassák a kollektív vezetést, minden vezető pártmunkásnak át kell éreznie a felelősséget a párt egész munkájáért, a párt irányvonalának kidolgozásáért és végrehajtásáért — hangsúlyozza a cikk­író. Borremans elvtárs bírálja a kollektív vezetés elvének néhány pártszervezetben történt megsértését, s felszólítja a párt vezetőit, hagyják abba a bürokratikus körlevelek szerkesztését, s tegyenek olyan intézkedéseket, amelyek elősegítik, hogy minél több kommunista kezdemé­­nyezően vegyen részt a párt feladatainak megtárgyalásában. ♦ • ♦ Előkészületek a francia ifjúsági fesztiválra A franciaországi Köztársasági Ifjúsági Szövetség, a Francia Lányok Szövetsége és valamennyi demokratikus szervezet tevékenyen készül az ifjúság nagy nem­zeti fesztiváljára, amely Párizsban lesz július 10-től 14-ig. A fesztivál előkészületei, amelyben az ország minden részéből sok tízezer fiatal vesz részt, az ifjúságnak a békéért, a nemzeti függetlenségért, a jogai és köve­telései védelmében, a demokratikus szer­vezetei megerősítéséért vívott állandó harca jegyében folynak. Sok megyében a különböző foglalkozású fiatalok találko­zókat tartottak. E találkozókon összegez­ték a harc eredményeit, meghatározták az­ ifjúság követeléseit, s megválasztották azokat a küldötteket, akik július 12-én részt vesznek az ifjúsági jogvédő nap ta­nácskozásán. A Köztársasági Ifjúsági Szövetség Vil­­leneuve-Saint-Georges-i szervezetének kezdeményezésére a Keresztény Munkás- Ifjúság, a cserkészszervezet, valamint a szervezetlen fiatalok képviselői részvéte­lével megalakult a fiatal munkanélkülie­ket védő bizottság. Ez a bizottság kül­döttségeket indított a törvényhatósági és az országgyűlési képviselőkhöz támogatásuk megnyerése végett. A bizottság a lakosság közreműködésével szolidaritási mozgalmat szervez a fiatal munkanélküliek érdekében. Az oyonnax-i (Ain megye) „L‘injectan“ üzemben a fiatal dolgozók egyesült akciói folytán megszűnt a korszerinti bérfizetés rend­szere. Júniusban az ifjúság sokszáz ha­sonló megmozdulást hajtott végre. A Francia Kommunista Párt szerveze­tei és aktivistái, valamint a demokratikus szervezetek tevékenyen hozzájárulnak a fesztivál előkészületeihez. Júniusban jelentősen megerősödtek a demokratikus szervezetek , a Köztársa­sági Ifjúsági Szövetség és a Francia Lányok Szövetsége is. Sok új ifjúsági alapszervezet alakult, a szövetségek so­raiba ezer meg ezer új tag áradt. A Köz­­társasági Ifjúsági Szövetségbe júniusban 4500 új tag lépett be, közülük 1249 a múlt héten. újításáért küzdő mozgalom iránt az Egyesült Államok hivatalos köreinek el­keseredett ellenállása ellenére. Például a nemzetközi kereskedelmi kamara ame­rikai tanácsa, egyes társaságok (Crysler, Harvester és mások) több képviselője és az Egyesült Államok gazdasági külpoli­tikai különbizottsága is a Kelettel való normális kereskedelmi kapcsolatok kiter­jesztése mellett nyilatkozott. IV. A demokratikus tábor országai gazda­sági erejének növekedése lehetővé teszi számukra a csere kiterjesztését azokkal a kapitalista országokkal is, amelyek kí­vánják ezt az egyenlőség és a kölcsönös előnyök alapján. A kapitalista országok külkereskedel­mének ez az iránya eredményezte, hogy a kapitalista és a demokratikus országok már 1953-ban és 1954 első hónapjaiban sok gazdasági egyezményt kötöttek. A Szovjetunió 1953-ban 51 állammal folytatott kereskedelmet, köztük 25 or­szággal egy vagy több évre szóló keres­kedelmi egyezmények alapján. Jelentő­sen megnövekedett azoknak az országok­nak a száma, amelyekkel a népi demo­kratikus országok is kereskedelmi kap­csolatokat tartanak fenn. A Szovjetunió 1953-ban fontos keres­kedelmi egyezményeket kötött Argentí­nával, Franciaországgal, Indiával, Gö­rögországgal és Izlanddal. 1954 január­jában pedig áruforgalmi megállapo­dást írt alá Norvégiával, a belga-luxem­burgi gazdasági unióval, s hitelegyez­ményt Afganisztánnal, majd 1954 febru­árjában külkereskedelmi megállapodást Svédországgal. A demokratikus tábor országaival foly­tatott külkereskedelem lényeges előnyö­ket biztosít a kapitalista országok üzleti köreinek képviselői számára. Az a körül­mény, hogy a népi demokratikus tábor országainak tervgazdasága mentes a vál­ság jelenségeitől, megóvja az ezekkel az országokkal lebonyolított áruforgalmat a kapitalista piac jelentős konjunkturális ingadozásaitól. Azok a távlati népgazda­sági tervek, amelyek szerint a demo­kratikus országok népgazdasága fejlődik, lehetővé teszik hosszúlejáratú egyezmé­nyek kötését ezekkel az országokkal. Ezenkívül a folyamatos megrendelések, amelyeket a kapitalista vállalatok a de­mokratikus országoktól kapnak, meg­könnyítik áruik termelését és értékesí­tését. Teljesen alaptalan az amerikai propa­gandának az az állítása, hogy a demo­kratikus országok csupán úgynevezett „stratégiai” árukat akarnak importálni a kapitalista országokból. A demokratikus országok által importált áruk jegyzékén nagymennyiségű közszükségleti cikk ta­lálható, egyebek­ közt élelmiszer és tex­tilnyersanyag, exportjuk jelentős része azonban úgynevezett „stratégiai áru”, például olajtermék, vasúti berendezés, építőanyag stb. A demokratikus országokkal folyta­tott kereskedelem előnyeit a kapitalista országok számára e kereskedelemnek az a lényeges sajátossága bizonyítja, hogy ezeket az ügyleteket clearing alapon bo­nyolítják le, vagyis az import és az ex­port kiegyenlítése alapján, a megfelelő időszakban. A demokratikus országokkal való üzleti kapcsolatok fejlesztése lehetővé teszi, hogy az ez úton haladó kapitalista orszá­gok kiszabaduljanak az amerikai finánc­trösztöktől való rabszolgai függőségből. A Szovjetunió például 40 millió aranyrubel hitelt adott Finnországnak. A kölcsön tíz évre szól, 2,5 százalékos kamatra, azért a kölcsönért pedig, amelyet Finnország 1952-ben a nemzetközi újjáépítési és fej­lesztési banktól kapott, 4,75 százalékos kamatot fizet. A demokratikus országokkal való gaz­dasági kapcsolatok megerősítése rendkí­vül nagy jelentőségű a gyengén fejlett ka­pitalista országok szempontjából, így In­dia az 1953-ban öt évre kötött szovjet­­indiai egyezmény révén szovjet szakem­berek segítségével fölépítheti óriási ön­tözőműveit. A Szovjetunió a szovjet-afgán egyezmény értelmében technikai segítsé­get ad élelmiszeripari vállalatok építésé­hez. A szovjet képviselő az ENSZ ázsiai és távolkeleti gazdasági bizottságának 1954 februárjában megtartott kandi értekez­letén kijelentette, hogy a Szovjetunió ipari berendezést és gépeket szállíthat az érdekelt országoknak hosszúlejáratú hi­telre. A Szovjetunió ezenkívül az ENSZ programmja alapján kész megvizsgálni az ázsiai és a távolkeleti országok konkrét technikai segélyigényeit a mezőgazdaság, a textil- és élelmiszeripar, a gumifeldol­gozás és az árvízvédelem területén. A Kínai Népköztársaság fontos szerző­déseket kötött Indiával, Indonéziával, Ceylonnal, Burmával és Iránnal. A cseh­szlovák, a lengyel, a magyar, a bolgár és a román népköztársaság kereskedelmi képviselői pedig tárgyaltak az ázsiai or­szágokkal, főleg Indiával. A tárgyalások mindkét fél számára kedvező eredmé­nyekkel végződtek. V. A Román Népköztársaság, amely tagja a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsá­nak, külkereskedelmi politikájában a de­mokratikus országok közötti gazdasági együttműködés és kölcsönös segítség elvét követi. A demokratikus országok gazda­sági kapcsolatainak állandó fejlesztése és bővítése azonban nem zárja ki, sőt fel­tételezi a kereskedelem kiterjesztését a kapitalista országokkal is. Ez mindkét fél számára gazdasági szükséglet, s elősegíti a béke megőrzését és megszilárdítását, s a nemzetközi feszültség enyhülését. A Román Népköztársaság főként a Szovjetunióval és a demokratikus orszá­gokkal fejlesztette és fejleszti külkeres­kedelmi kapcsolatait. Hazánk importjá­nak 80 százaléka ezekből az országokból származik. Az együttműködésnek és a kölcsönös segítségnek ezek a kapcsolatai jelentősen elősegítették a román gazda­ság fejlődését, a szocializmus alapjainak építését hazánkban. Románia ugyanakkor más országokkal is igyekezett fejleszteni gazdasági kapcsolatait; különösen figye­lemmel kísért minden olyan javaslatot, amely az egyenjogúság és a kölcsönös előnyök elvét követte, a világ bármely részéből származott is. Románia meg­tartja szerződéses külkereskedelmi köte­lezettségeit, s ezzel elősegíti ezeknek a kapcsolatoknak a megerősödését. A Román Népköztársaság már 1953-ban 44 kapitalista országgal folytatott keres­kedelmet. A nyugateurópai országokkal való külkereskedelmi forgalmát 1950-től 1953-ig 50 százalékkal növelte. 1954-ben a Román Népköztársaság sok új kereskedelmi egyezményt kötött, köz­tük nagyszabású árucserére vonatkozó szerződést Egyiptommal, s egyezményt kötött Indiával, Dániával, Törökország­gal, Izlanddal, Norvégiával, Ausztriával és Görögországgal is. Indonéziával és Ar­gentínával most folynak tárgyalások ke­reskedelmi egyezmény megkötéséről. Az Agroexport román külkereskedelmi szer­vezet megállapodást kötött a nyugat­németországi Ostausschuss-szal. A Nyugat és a Kelet közötti normális gazdasági kapcsolatok kialakulása, vala­mint az áruforgalom fejlődése fontos tényezője a nemzetközi feszültség eny­hülésének, a világ tartós békéjéért folyó küzdelemnek. Tartós békéért, népi demokráciáért ! A bolgár dolgozók megemlékeznek Georgi Dimitrovról öt év telt el Georgi Dimitrov halála óta. A bolgár dolgozók híven őrzik ve­zérüknek és tanítójuknak, a nemzetközi munkásmozgalom kiváló alakjának emlé­két, őrzik végakaratát, s harcolnak meg­valósításukért. Az évforduló előestéjén az üzemek­ben, a hivatalokban, az iskolákban, a gép- és traktorállomásokon, a földmű­­vesszövetkezeti gazdaságokban kiállítá­sokat rendeztek, s külön kiadásban jelen­tek meg a faliújságok Georgi Dimitrov emlékének szentelt ünnepi számai. Gyű­léseket és előadásokat tartanak. A for­radalmi mozgalom veteránjai beszélnek Dimitrov életéről és tevékenységéről Bulgária Kommunista Pártja és a népi állam építésében, a bolgár-szovjet barát­ság erősítésében szerzett nagy érdemei­ről. Az­ úttörők ünnepi gyűléseken emlé­keznek meg Dimitrovról. A rádióállomá­sok külön programmot sugároznak. Ezekben a napokban a munkások, az alkalmazottak és a diákok ezrei meglá­togatják Georgi Dimitrov múzeummá átalakított szülőházát és a bolgár forra­dalmi mozgalom múzeumát, ismerkednek vezérük és tanítójuk hősi életével. A dolgozók megkoszorúzzák Dimitrov mau­zóleumát. A bolgár dolgozók újabb munkagyő­zelmeket vívnak ki. Az üzemi kollektívák harcolnak felajánlásaik teljesítéséért, a munka termelékenységének növeléséért és az önköltség csökkentéséért. A kird­­zsali Georgi Dimitrov-gyár dolgozói nagy munkasikereket értek el. A flotációs gyár munkásai ércfeldolgozási tervüket 115 százalékra teljesítették. Dimitrov város bányászai, akik egykor Dimitrov vezeté­sével bátran harcoltak a tőkés kizsák­mányolás ellen, ma tevékenyen részt­vesznek a szocializmus építésében. A versenyben elsők lettek a Blagoev-bánya munkásai. Június 22-én 114 százalékra teljesítették félévi tervüket. Az évforduló napjaiban a falusi dolgo­zók is csatlakoztak a szocialista verseny­hez: a gép- és traktorállomások, az álla­mi gazdaságok munkásai és gépkezelői, a szövetkezeti tagok és az egyénileg gaz­dálkodó parasztok. Harcolnak a gazdag termésért, a példás és nagyon gondos termésbetakarításért. Nemzetközi nőértekezlet Ny­­irgat­ Németország ú újrafölfegyverzése ellen A Párizsban június 26-án és 27-én megtartott nemzetközi nőértekezlet a Nyugat-Németország újrafölfegy­verzése elleni harc kérdéseivel foglalkozott. Az értekezletet a közéletben szereplő 27 francia nő kezdeményezésére hívták össze. Az értekezleten Nyugat-Németor­­szágból, Hollandiából, Angliából és Olasz­országból érkezett nőküldöttek is részt­­vettek. Az értekezlet sok üdvözletet kapott. Többek közt üdvözölte az értekezletet Jeanne Vandervelde asszony, belga sze­nátor, Davies munkáspárti képviselő fele­sége, Fassbinder asszony, a bonni egye­tem professzora és Isabelle Blume belga képviselőnő. Az értekezlet végén a részvevők egy­hangúlag határozatot fogadtak el, s ki­jelentették, hogy minden erejüket meg­­ferítve szembe fognak szállni az „euró­pai védelmi közösség” megalakításával. „Úgy véljük — jelentik ki a határozat­ban — hogy az «európai védelmi közös­ség» a német militarizmus feltámasz­tá­­sával állandóan az új háború veszélyét idézi föl... Az a véleményünk, hogy az «európai védelmi közösség» megakadá­lyozza a német kérdés békés rendezésére irányuló tárgyalásokat”. ­ A­­Német Demokratikus Köztársaság­ban és Berlin demokratikus övezetében 1954 június 27-től 29-ig népszavazást tar­tottak a következő kérdésben: „Béke­­szerződést és a megszálló csapatok ki­vonását, vagy «európai védelmi közössé­get», «keretszerződés»-t és ötven évig tartó megszállást?“ A népszavazásban a 16. évet betöltött lakosságnak 98,6 százaléka vett részt. Közülük a békeszerződés és a megszálló csapatok kivonása mellett a Német Demo­kratikus Köztársaság területén 11 276 926 személy (93,2 százalék), Berlin demo­kratikus övezetében pedig 854 804 sze­mély (97,4 százalék), összesen 12 131 730 személy (93.5 százalék) szavazott. A népszavazás a Német Demokratikus Köztársaságban a lakosság nagyfokú aktivitása és hazafias lelkesedése köze­­pett folyt le. A népszavazás eredménye fényesen bizonyítja, hogy a lakosság egy­hangúan támogatja a békének, valamint Németország demokratikus alapokon való újraegyesítésének politikáját, ame­lyet a Német Demokratikus Köztársaság kormánya folytat. ----------------------♦ • ♦---------------------------­ Népszavazás a Német Demokratikus Köztársaságban 3­9 Népünk harca a nemzeti önrendelke­zési jogért, minden népnek ezért a leg­elemibb demokratikus jogáért, az utóbbi hetekben jelentősen föllendült. Az a kö­rülmény, hogy a Német Demokratikus Köztársaság szuverén állam lett, s sza­badon és teljesen függetlenül dönthet bel- és külügyeibőn, valamint a Nyugat- Németországgal való kölcsönös kapcsolat kérdéseiben, fontos tényező nemzetünk életében, s közvetlen, nagy hatást gya­korol Nyugat-Németországra is. Minthogy a Német Demokratikus Köz­társaság teljes szuverenitása kiterjed a Nyugat-Németországgal való kapcsola­taira is senki sem mondhatja többé, hogy a nemzeti elység helyreállításának kérdései és a Németország két része kapcsolatainak kérdései csak a négy megszálló hatalomra tartanak. Minden német előtt nyilvánvaló, hogy mindezek a kérdések csak Németország két része képviselőinek tárgyalásai útján oldha­tók meg. A lakosság valamennyi rétegéhez tar­tozó munkások, parasztok, kiskereske­dők és értelmiségiek jogosan kérdezik: nincs-e itt az ideje, hogy Nyugat-Né­­metország is megszabaduljon mindenféle külföldi függőségtől, s hogy Nyugat-Né­­metország is folytasson olyan politikát, amely csak a német nép nemzeti érde­keit szolgálja? Nincs-e itt az ideje, hogy Nyugat-Németország is folytasson olyan önálló német politikát, amelynek az a célja, hogy békés úton megteremtse a nemzeti egységet? A berlini külügyminiszteri tanácsko­zás menete és eredménye világosan és félreérthetetlenül megmutatta mindenki­nek, hogy Németország demokratikus és békés alapon való újraelvesítésének leg­nagyobb akadálya a militarizmus feltá­masztása Nyugat-Németországban, hogy a bonni és a párizsi háborús szerződés mélyíti Németország kettészakítottságát s akadályozza a német békeszerződés megkötését. A berlini külügyminiszteri tanácskozás menete és eredménye egy­szersmind azt is megmutatta, hogy a né­met nép létfontosságú kérdéseinek békés megoldása csakis megegyezés útján, csakis a nemzetközi feszültség enyhülése útján és elsősorban magának a német népnek egységes harca, a „németek egy asztalhoz” nagy, hazafias jelszavának megvalósítása útján lehetséges. Az emberek gondolkodásában most nagy fordulat folyamata kezdődik. Ezt mutatják a Németország Szociáldemo­krata Pártjában keletkezett nagy nézet­­eltérések. Németország Szociáldemokrata Pártja egyszerű tagjainak és aktivistái­nak tömegei szembefordulnak e párt amerikabarát frakciójával, s erélyes har­cot követelnek az „európai védelmi közös­­ség”-ről szóló szerződés és a militarizmus feltámasztása ellen. Erre vall az a tény, hogy sok szociáldemokrata vezető foglal állást a tárgyalás mellett, a német kérdés békés megoldása mellett. Erről tanúskod­nak a következő tények is: sok szakszer­vezetben és sok szakszervezeti konferen­cián olyan értelmű határozatokat hoznak, hogy a parlamenten kívül kell harcolni a bonni és a párizsi szerződés ellen, az ifjúság besorozása ellen; ugyanakkor számos szakszervezeti vezető funkcioná­rius támadja a szakszervezetek amerikai szárnyát, s követeli az Egyesült Államok­tól és az Adenauer-kormánytól független szakszervezeti politika folytatását. Mind­ez elsőrendű fontosságú, mert ezzel le­hetővé válik, hogy gyorsan megteremt­sük a munkásosztály akcióegységét az „európai védelmi közösség” elleni harc­ban, s a militaristák blokkjának ellen­­súlyozására megvalósuljon a munkások blokkja. Mi, kommunisták, úgy véljük, hogy a nyugatnémetországi helyzet parancsolóan megköveteli a politikai irányvonal meg­változtatását. Ez megfelel a lakosság kí­vánságának és érdekeinek. Nyugat-Né­­­metország politikájának csakis népünk nemzeti érdekeiből kell kiindulnia, s arra kell irányulnia, hogy Európában megma­radjon a béke, hogy az összes nagy lehe­tőségeket kihasználjuk a Németországnak demokratikus alapon történő mielőbbi nemzeti újraegyesítésére. Mi, kommunisták, úgy véljük, hogy Nyugat-Németország lakossága — a munkásosztály, a dolgozó parasztság és minden békeszerető ember —­ egyesülhet e követelés jegyében Nyugat-Németor­szág politikájának új irányvonaláért. Ennek az új politikai irányvonalnak a megvalósításához elsősorban az szüksé­ges, hogy Nyugat-Németország egész bé­keszerető lakossága közös erővel keljen harcra a bennünket fenyegető legnagyobb veszedelem elhárításáért. Nyugat-Német­ország lakossága nem tűrheti tovább, hogy földünkön amerikai atomágyúk és más tömegpusztító eszközök legyenek. Nyugat-Németország lakossága követeli az atom- és a hidrogénbomba és minden más tömegpusztító eszköz megtiltását, síkraszáll a fegyverkezési hajsza meg­szüntetéséért, s követeli a fegyverzet ál­talános csökkentését A nyugatnémet lakosság érdekeivel összhangban haladéktalanul meg kell szüntetni Nyugat-Németországban az üze­mek és a lakótelepek aláaknázására irá­nyuló minden munkálatot, nyugatnémet területen m­eg kell szüntetni minden had­gyakorlatot, s szigorú büntetés terhe mel­lett meg kell tiltani a francia idegen­légióba való toborzást. Véleményünk szerint a nyugatnémet­országi új politikai irányvonalnak abból kell kiindulnia, hogy a német egység demokratikus alapon történő helyre­­állítása elsősorban maguknak a németek­ ★ Max Hefmann Németország Kommunista Pártjának elnöke ★ ★ nek az ügye,­s hogy ezért Nyugat-Német­­országnak is mindent meg kell tennie a Németország két része közt kialakult vi­szony feszültségének enyhítéséért és a két rész kapcsolatának megkönnyítéséért. El kell érnünk, hogy tárgyalások útján olyan össznémet gazdasági bizottság alakuljon, amely Németország mindkét részének ér­dekében foglalkozik majd a német bel­kereskedelem kiterjesztésének kérdései­vel. Ez kétségkívül megkönnyítené Né­metország mindkét részének helyzetét, s megteremtené Németország újraegyesíté­sének kedvező feltételeit, össznémet kulturális bizottságot­ is kell alakítani, hogy ez a bizottság védelmezze és óvja a német kultúra egységét a kul­turális élet minden területén, s előmoz­dítsa a kulturális értékek aktív kicseré­lését Németország két része közt. Ez az intézkedés hozzájárulna Németország két részének közeledéséhez, s szorosan össze­kapcsolná mindkét rész németjeit népünk nagy humanista kultúrájának szellemé­ben. Úgy véljük, hogy felelősségérzettel foly­tatott politikában többé nem lehet elsik­­lani a Német Demokratikus Köztársaság léte mellett. Mivel Németországnak demo­kratikus alapon történő újraegyesítése le­hetetlen az ország két részén élő németek kölcsönös megegyezése nélkül, mielőbb össznémet tárgyalásokat kell kezdeni, hogy megegyezés alapján megalakuljon az ideiglenes össznémet kormány, amelynek az lesz legfontosabb feladata, hogy lebo­nyolítsa a szabad, demokratikus választá­sokat, s amely a német nép nevében a német békeszerződés előkészítésének min­den szakaszában egyenjogú félként fog részt venni ezeken a tárgyalásokon. Ha mérlegeljük a kibontakozó gazda­sági válságot, még inkább szükséges, hogy Nyugat-Németország kilépjen az európai szén- és acélközösségből, s hogy a német nép — békés létérdekeivel összhangban — maga rendelkezzék a szénnel és az acéllal. Nyugat-Németország két éve vesz részt az európai szén- és acélközösségben, s e két év megmutatta a német népnek, hogy ha a legfontosabb iparágakban kül­földi érdekek uralkodnak, ez az egész gazdasági életben megmutatkozik. Ez a fő oka a válságjelenségeknek, a kény­szerű részleges munkanélküliségnek, a nények­es foglalkoztatottságnak, az elbo­csátásoknak és­ az­ értékesítési nehézsé­geknek. Az új politikai irányvonalhoz szüksé­gesnek tartjuk továbbá, hogy Nyugat- Németország külföldi beavatkozás nélkül kereskedelmi kapcsolatot tartson fönn mindazokkal az országokkal, amelyek készek vele ilyen kapcsolatra lépni az egyenjogúság és kölcsönös előnyök alap­ján. Iparunk és kisiparunk­ gyártmányai­nak kiváló minősége folytán ezen az úton kétségtelenül olyan nagy lehetőségek nyílnak előttünk, amelyek biztosítják a munkásoknak és minden dolgozónak a munkahelyet, a teljes foglalkoztatottsá­got és a normális munkabért. Szükségesnek tartjuk, hogy Nyugat- Németországban olyan politikát folytas­sanak, amely haladéktalanul megkönnyí­tené a lakosságot sújtó magas árak és nagy adók terhét. Ezért haladéktalanul csökkenteni kell a megszállási költsége­ket, meg kell szüntetni a háborús elő­készületekre fordított kiadásokat, törölni kell a német népre törvénytelenül rá­­kényszerített londoni egyezménnyel kap­csolatos adósságot. Ily módon lehetőség níyílik széleskörű adóreform végrehaj­tására, hogy elsősorban a munkásokat, a parasztokat és a kisiparosokat mentesít­hessük a mostani elviselhetetlen adó­­terhektől. A német népnek érdeke, hogy az Európa kettészakítására irányuló politika helyett, az egyik hatalmi csoportosulás­nak a másikkal való szembeállítására irányuló politika helyett megvalósuljon Európában valamennyi európai nép kol­lektív biztonságának rendszere. A német népnek létérdeke az ilyen kollektív biz­tonsági rendszer megteremtése, mert az Európa közepén lévő Németország csak akkor állíthatja helyre állami egységét demokratikus alapon, ha enyhül az euró­pai feszültség, ha megszűnik az új háború veszélye. A nyugatnémet politika irányvonalá­nak megváltoztatása azért is szükséges, hogy biztosítsák a nép szabadságát és demokratikus jogait, amelyeket az „euró­pai védelmi közösségről“ szóló szerződés és a militarizmus föltámasztása durván letipor, s amelyeket súlyos veszede­lem fenyeget. Hogy a nép szabadságát és demokratikus jogait visszaállíthassuk és biztosíthassuk, meg kell törnünk a mono­polisták és a junkerek uralkodó befolyá­sát a nyugatnémet államapparátusban, s biztosítanunk kell, hogy a kormányban és a parlamentben Németország leg­nagyobb osztályának, a dolgozó paraszt­sággal szövetséges munkásosztálynak olyan befolyása legyen, amelyre jogosan tarthat igényt. Nyugat-Németország de­­brokratikus berendezkedése végett meg kell szüntetni a militarista és a fasiszta szervezetek tevékenységét és biztosítani kell a demokratikus szervezetek tevé­kenységének teljes szabadságát. Teljesen vissza kell állítani a munkások szakszer­­vezeti jogait, amelyeket megcsorbít az üzemi munkások helyzetéről szóló tör­vény, valamint, az Adenauer-kormánynak a munkások sztrájkjoga és a szakszerve­zetek működése ellen intézett sorozatos támadása, ezért meg kell szüntetni az üzemi munkások helyzetéről hozott tör­vényt is. Pártunk fő feladata, hogy megteremtse a munkásosztály egységét a militarizmus és a sovinizmus ellen, az „európai védel­mi közösség“ politikája ellen, a békéért, a nemzeti egységért, a demokráciáért és a munkásosztály szociális érdekeiért ví­vott harcban. Az utóbbi időben jelentő­sen javultak e feladat sikeres megoldásá­nak feltételei. Pártszervezeteink vezető szervei lássák meg a Németország Szo­ciáldemokrata Pártja egyszerű tagjainak és aktivistáinak hangulatában bekövet­kezett fordulatot, amely a szociáldemo­krata munkások erősödő osztályöntuda­tát fejezi ki. A nyugatnémetországi szakszervezeti mozgalomban kialakult helyzet rendkívül aggaszt minden becsületes munkást és szakszervezeti tagot. A szakszervezeti vezetés amerikai szárnya nyíltan olyan politikát folytat, amely alárendeli a szak­­szervezeteket az Adenauer-kormány pa­rancsuralmának. Ilyen körülmények közt halogatás nél­kül meg kell indítani a harcot a szak­­szervezeteknek, mint a dolgozók osztály­szervezeteinek megmentéséért. Ezt köve­telik a szakszervezetekben szociáldemo­krata elvtársaink is. S ezt a követelést hangoztatja igen sok pártonkívü­li szak­­szervezeti tag és igen sok egyházi befo­lyás alatt lévő munkás is. Hogy a szakszervezeti harcban fordu­lat következzék be, támadó politika szükséges a bérkérdésekben; szükséges, hogy a szakszervezetek aktívan, harcosan álljanak ki a szakszervezeti jogok, a sztrájkjog és az egyesülési jog védel­méért, az üzemi szakszervezetek jogai­nak, az üzemi°aztatásban való részvé­tel jogának védelméért. A szakszervezetek akciópá­ogrammjá­­ban világosan ki kell mondani, hogy a munkások és az alkalmazottak életkörül­ményeinek rosszabbodása, a szakszerve­zeti jogok megnyirbálása elkerülhetetlen következménye az „európai védelmi kö­zösség” politikájának, amelyet az Aden­­auer-kormány a munkásosztály és a né­met nép érdekeivel ellentétben folytat. A reálbérek, a nyugdíjak és a segélyek emeléséért, a demokratikus szabadság­­jogok védelméért csak akkor harcolha­tunk eredményesen, ha egyidejűleg küz­dünk az Adenauer-kormány fegyverke­zési és mozgósítási tervei ellen is. ★ Most a következő kérdések várnak megoldásra: hogyan használjuk föl meg­lévő erőinket, hogyan és milyen eszkö­zökkel tudjuk a legjobban megoldani a ránk háruló nagy feladatokat? A válasz csak egy lehet: a feladatokat aktív tet­tek oldják meg. A néptömegek a létér­dekeik védelmében indított akciók so­rán megmozdulnak, szervezkednek, ne­velődnek és megedződnek. Ezért pártunk és minden kommunista számára arany­­szabály: dolgoznunk kell a tömegek közt. S ha az ellenfél terrorhoz folyamodik, hogy megbénítsa pártunk munkáját, ez világosan bizonyítja, hogy a nép ellen­ségei félnek tevékenységünktől, azt mu­tatja, hogy a történelem ellenük van, s azért folyamodnak kíméletlen elnyomó rendszabályokhoz, hogy a nép akarata ellenére megvalósíthassék a szégyepletes páriz­si és bonni szerződésekből folyó po­litikáinkat. Ez korántsem az erő jele, hanem ellenkezőleg, fokozódó gyengesé­gük jele Pártunk a kanitali­sta társadalom viszo­nyai közt él, dolgozik és harcol. Nincs el­szigetelve tőle, s nincs biztosítva az ellen­séges nézetek és az ellenséges ideológia behatolása ellen. A párt propagandamunkáját meg kell javítani, szorosan össze kell kapcsolni az élettel, harcunkkal. Vezető pártszerveinknek és alapszerve­­zeteinknek a 14. ülés határozataiból ki­indulva és pártkongresszusunk előkészí­tésével kapcsolatban bíráló szemmel kell elemezniük munkájukat, s határozataik­ban meg kell jelölniük legközelebbi fel­adataikat az üzemekben, a szakszerveze­tekben és a tömegszervezetekben, vala­mint az agitációs és a propagandamunka megjavítására vonatkozó feladataikat is. Ha a nép ellenségei minden eszközzel meg akarják valósítani az „európai vé­delmi közösség“ politikáját és az újrafel­­fegyverzés politikáját, ez ellen vívott harcunk csak akkor lesz sikeres, ha a párt szilárdan megveti lábát az üzemek­ben és a szakszervezetekben. A határozatokat a vezető szervek tag­jainak kollektív megvitatása alapján kell kidolgozni. El kell érnünk, hogy a kollek­tív vezetés legyen pártunkban a vezetés legfőbb elve, így megszilárdul és növek­szik a vezető pártszervek tekintélye, s megszilárdul a bizalom a vezetőség és a párttagok közt. Nyugat-Németországban mi vagyunk az egyetlen párt, amelynek világos pro­grammja van a béke megőrzéséért, a békeszerető és szabad Németország egy­ségéért, a demokráciáért és a haladásért vívott küzdelemben. Kommunista pár­tunknak minden lehetősége megvan, hogy becsülettel megbirkózzék a ráháruló fel­adatokkal. Az új helyzet és Németország Kommunista Pártjának feladatai

Next