Tartós békéért, népi demokráciáért! 1955. július-december (8. évfolyam, 26-52. szám)

1955-10-16 / 41. szám

1955. október 16 • 41 (362) A KOMMUNISTA ÉS A MUNKÁSPÁRTOK SAJTÓJÁBÓL A „hidegháború6” falangista híveiről A „Mundo Obrero“ — Spanyolország Kommunista Pártja Központi Bizottságának lapja A legutóbbi nemzetközi eseményeket a nemzetközi feszültség némi enyhülése jellemzi. Ez az enyhülés, amelyet a Szovjetuniónak és a szocialista tábor más országainak rendületlen békeszere­tő politikája tett lehetővé, élénk vissz­hangot keltett Spanyolországban. A Mundo Obrerónak, Spanyolország Kom­munista Pártja Központi Bizottsága lap­jának egyik legutóbbi számában megje­lent Fernando Claudia elvtársnak, a párt Központi Bizottsága Politikai Irodája tagjának „Spanyol­­ország és Genf” cí­mű cikke. A cikkíró először azzal foglalkozik, hogy a genfi négy­hatalmi kormányfői értekezlet eredmé­nyeinek értékelésében szembetűnő véle­ménykülönbség mutatkozik a falangista Arriba és úgyszólván valamennyi más legális spanyol lap között, noha ez a legális sajtó reakciós és a cenzúrától függ. Míg az Arriba sajnálkozását feje­zi ki az „erkölcsi és anyagi leszerelés” perspektívája és a „legközelebbi jövőben történő összecsapás” lehetőségének csök­kenése miatt, a többi spanyol lap, pél­dául az Heraldo de Aragón megállapítja, hogy a genfi értekezlet „annyira enyhí­tette a nemzetközi feszültséget, hogy a háborús veszély miatt érzett állandó fé­lelem is alábbhagyott”. Claudia elvtárs rámutat, hogy a falan­­gisták „Genf szellemével” szemben meg­nyilvánuló ellenséges beállítottsága azzal magyarázható, hogy a francóista rend­szer politikájának sarkalatos része az új háború előkészítésében való részvé­tel. Ennek tanúbizonysága — hangsú­lyozza a cikkíró — „az Egyesült Álla­mokkal kötött egyezmény, amerikai ka­tonai támaszpontok építése Spanyolor­szág területén, az, hogy a nemzetgazdasá­got alárendelik az újrafelfegyverzés szük­ségleteinek, s hogy szülőföldünket atom­fegyverek gyakorlóterévé változtatják”. A cikkíró meggyőző példákat sorol fel, milyen végzetes következményekkel jár a francóisták folytatta „hidegháború”-po­­liti­ka az ország gazdasági és kulturális életében. A spanyol szöveteknek, gyü­mölcsnek és ércnek nagyon is szüksége van külső piacokra. A nemzetgazdaság­nak viszont gépek és nyersanyagok be­hozatalára van szüksége. Ha ez a csere a szocialista országokkal folyna, kölcsö­nösen előnyös lenne, míg most gyakran terhes. „Miért kell Spanyolországnak — olvassuk a cikkben — elmaradnia az Egyesült Államoktól, Angliától, Francia­­országtól, Németországtól, Olaszország­tól a Kelettel folytatott kereskedelem­ben? Miért ne gazdagodjék a honi tudo­mány és technika a gondolatoknak és tapasztalatoknak a többi, fejlettebb or­szágokkal folytatott szabad kölcsönös ki­cserélése révén?” F. Claudia helyesen jegyzi meg, hogy a kommunistaellenes miszticizmussal átitatott diktátori fasisz­ta rendszer léte akadályozza a spanyolo­kat sorsuk szabad meghatározásában, vala­mint abban, hogy rendelkezzenek az ország kincseivel, s az egyenlőség és a kölcsö­nös előnyök alapján együttműködjenek más népekkel. Azok a spanyolországi erők azonban, amelyeknek érdekük fű­ződik a demokratikus változásokhoz, „most sokkal nagyobbak, mint a hatal­mon levő klikk”. Ha ezek az erők meg­egyeznének egymással, ez a Franco-rend­­szer végét és új korszak kezdetét jelen­tené Spanyolország történetében. A megegyezés útjában az a legna­gyobb nehézség —­ mutat rá Claudin elvtárs —, hogy a Franco-ellenes erők bizonyos részének vezető köreit keresz­­tül-kasul megmérgezte a „hidegháború” szelleme, amelyre Genfben olyan erős csapást mértek. A kommunisták, a szo­cialisták, a CNT tagjai, a republikánu­sok, a különböző irányzatú liberális kon­zervatívok és Franco-ellenes monarchis­­ták közti megegyezés a legkevésbé ne­héz és a leggyorsabb módja annak, hogy Spanyolországban a helyzet követelte ha­laszthatatlan változásokat megvalósít­sák. Nem kétséges — állapítja meg befe­jezésül a cikkíró —, hogy a spanyolok úgy segíthetik elő legjobban a békéért világszerte folyó harcot, ha a háború és a népbutítás francóista tűzfészkét meg­semmisítik. -------------♦ ■ ♦-------------­ Az első általános választások Indonéziában Aid­it nyilatkozata Szeptember 29-én — az ország törté­nelmében először — általános választá­sokat tartottak Indonéziában. 172 válasz­tókerületben voltak választások. A reak­ciós erők minden módon igyekeztek meggátolni a választások megtartását. 36 választókerületben a Darui Iszlám bandák tevékenysége és a közlekedési nehézségek miatt november 29-re ha­lasztották a választásokat. Az eddigi adatok szerint szeptember 29-én a választóknak 80 százaléka szava­zott. Október 11-én Dzsakartában közzé­tették Aidit­nak, Indonézia Kommunista Pártja főtitkárának nyilatkozatát a par­lamenti választások eddigi eredményé­ről. Aidit hangsúlyozta, hogy a reakció és a gyarmattartó hatalmak minden erő­feszítése ellenére „a demokratikus erők meggyőző diadalt arattak“. A muzulmán Masjumi párt és a Szocialista Párt — mondotta — vereséget szenvedett. Ez a vereség egyben „a külföldi tőke vere­sége“ is. A Nemzeti Párt azért jutott az első helyre, mert szünet nélkül harcol a gyar­mati rendszer ellen, s mert fontos sze­repe volt az ázsiai és afrikai országok értekezletének megtartásában. A Nahda­­tul Ulama muzulmán párt azért győ­zött, mert a Masjumi párttól és a Szo­cialista Párttól eltérően síkra száll a nemzeti egységért és a függetlenségért és állást foglal a gyarmati rendszer ellen. Aidit rámutatott, mennyire fontosak a kommunista párt sikerei. A kommu­nista párt, már a nem végleges adatok szerint is, 6 075 000 szavazatot kapott. A választások megmutatták — mondotta Aidit — hogy a kommunista párt hatal­mas erő az országban. A kommunista párt sikerével az egység szelleme győzött és ez a siker azt jelenti, hogy a kom­munista pártot szoros kapcsolatok fűzik a tömegekhez. Különösen erősek ezek a kapcsolatok Jáva és Szumátra szigetén. A nyugati hatalmakat, különösen a SEATO-egyezmény részvevőit — jegyez­te meg Aidit — nyugtalanítja a demok­ratikus erők győzelme, mert e hatalmak arra számítottak, hogy Indonéziát be­vonhatják ebbe az egyezménybe. Aidit hangsúlyozta, hogy most, a választások eredményeként, minden lehetőség meg­van arra, hogy valóban nemzeti koalí­ciós kormány alakuljon, élén a Nemzeti Párttal és a Nahdetul Ulama muzul­mán párttal. E kormányban képviseletet kell kapnia a kommunista pártnak, a Masjumi pártnak, a PSN­ egyesü­lt muzul­mán pártnak, a Parkindo keresztény pártnak és más nemzeti csoportosulások­nak is. A koalíciós kormány — mutatott rá Aidit — egyesíthet minden nemzeti erőt és harcot indíthat a haza teljes függet­lenségéért, a nép jólétének emeléséért. nak” nemcsak Lengyelország valamennyi középparaszti gazdasága közt a legfejlet­tebb árutermelő gazdasága van, hanem egyben az árucserén keresztül a népi állammal a legszorosabb kapcsolatban is áll. Megjegyzendő, hogy az őt az állam­hoz fűző árucserekapcsolatban óriási sze­repe van annak, hogy a földművelési és állattenyésztési termékeinek egészét ön­kéntes szerződéses termelés alapján érté­kesíti. Ha mindehhez még hozzátesszük e kerület parasztgazdaságainak aránylag magas technikai színvonalát, a parasztoknak a mezőgazdasági tudomány legújabb vív­mányai iránti eleven érdeklődését, to­vábbá a gépesítés általános szükségessé­gét (a munkaerő ugyanis a faluból ál­landóan az iparba vándorol), akkor tisz­tán látjuk, hogy az egyszerű szövetkezeti formák fejlődésének megvannak az ob­jektív gazdasági előfeltételei. E formák­nak köszönhetően ebben a kerületben gyorsan csökkennie kell az egyénileg dol­gozó kisparaszt és a szövetkezeti tag kö­zötti távolságnak, ezzel együtt pedig a „régi középparasztok” egy részének az eddiginél gyorsabban kell a termelőszö­vetkezetek útjára térnie. Egyik vagy másik csoport túlsúlyával más kerületekben is megfigyelhetők az „új középparaszt” és a „régi középpa­raszt” közötti ilyen különbségek, ame­lyek ezt a kerületet jellemzik, ahol a két nagy csoport egymás mellé került. Éppen ez — egyik vagy másik csoport túlsúlya — a legnyomósabb objektív oka annak, hogy a különböző kerületekben a falu szocialista átalakítása különböző­képpen folyik; a másik objektív tényező az, hogy a dolgozó parasztok gazdaságai az egyes kerületekben az árutermelés kü­lönböző fejlettségi fokán vannak. ★ Amikor a párt napirendre tűzte a le­nini szövetkezeti terv elvei eddiginél át­fogóbb megvalósításának programját, szükségképpen bele kellett foglalnia a legmagasabb szövetkezeti forma, a ter­melőszövetkezet megvalósításáért folyta­tott harc fokozásának feladatait is. A szö­vetkezeti terv egyoldalú, csupán rész­leges végrehajtása ellentmondana lé­nyegének — a paraszttömegeket a szo­cializmus felé vezetni és a szocializmus­hoz elvezetni — és nem felelne meg a népi hatalom állandóan növekvő erejé­nek, valamint a tömegek közt élvezett tekintélyének, a munkás-paraszt szövet­ség erősítése követelményeinek, a szo­cialista iparosítás színvonalán elért óriási sikereknek. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy bár a tartalékok ésszerű­ felhasználása megteremti a szocialista ipar és a kisárutermelő egyéni paraszt­gazdaságok termelésének fejlődése kö­zötti aránytalanság csökkentésének lehe­tőségét, az átmeneti időszakban maga az aránytalanság mégis elkerülhetetlen tény marad, amit a kapitalista elemek valamilyen módon kihasználhatnak. Ilyen körülmények között a termelőszövetkeze­tek fejlesztéséért folytatott harc egyidejű fokozása nélkül, az egyszerű szövetkezeti formák átfogó fejlesztési programjának meghirdetése és népszerűsítése visszafej­lődést jelentene és azoknak az elemeknek biztosítana politikai alapot, amelyek ha­zánkat visszafordítani, vagy a nem­ Len­gyelországnak a szocializmus felé való haladását legalábbis visszatartani szeret­nék. Néhány évvel ezelőtt a párton belül ilyen nézetek képviselői voltak a Go­­mulka által vezetett jobboldali naciona­lista elhajlás hívei. Világos, hogy a legkomolyabban, a tö­megek életszínvonala egyidejű emelésé­nek szükségességét figyelembe véve kell harcolnunk a lenini szövetkezeti terv e legmagasabbrendű fokáért. Egyetlen új termelőszövetkezetben, egyetlen olyan já­rásban sem, ahol nagyszámú földműves termelőszövetkezet alakult, sem szabad megfeledkeznünk a gazdasági átszerve­zés időszakának nehézségeiről. Nem sza­bad megfeledkeznünk a kulákok akna­munkájáról, amely még fokozza a pa­raszt lelki ingadozását. Harcunkban, amelynek fő célja két feladat teljesíté­se: a mezőgazdasági össztermelés növe­lése és a mezőgazdaság szocialista átala­kítása — figyelmet kell fordítanunk szö­vetségesünknek, a dolgozó parasztság­nak mindezen nehézségeire és ingadozá­saira. Ebből­­a tételből elsősorban az követ­kezik, hogy fokozni kell a harcot a szö­vetkezeti termelés minél gyorsabb fel­lendítéséért, azért, hogy megnövekedjék a nép szükségleteinek kielégítésében be­töltött szerepe és hogy mind a munká­soknak, mind a parasztoknak bebizonyít­suk kitűzött céljaink feltétlenül helyes voltát. Az első időszakban minden szö­vetkezeti faluban, minden kerületben el­kerülhetetlenül nehézségekbe ütközünk. Elvitathatatlan tény azonban az is, hogy a szövetkezeti mozgalom legfejlettebb kerületeiben a termelőszövetkezetek év­ről évre mind erősebbek lesznek. Fé­nyes példa erre a wroclawi vajdaság, ahol a háború után, mint a visszacsatolt terület más vajdaságaiban is, rendkívül nehéz volt általában a mezőgazdasági termelés és különösen az állattenyésztés helyzete. Bár a visszacsatolt területen a háború óriási pusztításokat okozott, ez a vajdaság már egy évvel ezelőtt elérte az állattenyésztés fejlettségének országos színvonalát, az utolsó év leforgása alatt pedig, az állatállomány számszerű növe­kedésének ütemét tekintve, országos vi­szonylatban első helyre került. E tény jelentőségének kellő értékeléséhez figye­lembe kell venni, hogy ez a vajdaság nemcsak a parasztgazdaságok szövetke­zetekbe tömörítésének fokát, hanem a már három-öt éve működő termelőszö­vetkezetek százalékos arányszámát te­kintve is az országban az egyik első helyet foglalja el. Ezek a szövetkezetek már megerősödtek és falujuk parasztsá­gának jelentős részét, igen gyakran több­ségét foglalják magukba. A többi vajdaság közül tavaly, az ál­lattenyésztés fejlődési ütemét tekintve, a poznani vajdaság állt az első helyen, ahol vannak régi szövetkezetek is és aránylag magas a szövetkezetekbe tömö­rült gazdaságok százaléka, de egyúttal, mint már mondottuk, sok egyéni paraszt­­gazdaság is van még.­­ A meglevő szövetkezetek erősítésével, fejlődésük ösztönzésével tehát ki lehet küszöbölni azokat a káros jelenségeket, azokat a nehézségeket, amelyek az új termelőszövetkezetek működésének első szakaszában jelentkeznek. Mint a poz­nani vajdaság példája mutatja, ingado­zásuk ellenére a kisárutermelő gazda­ságokat is lehet hathatósan ösztönözni termelékenységük emelésére. Teljesen indokolatlan tehát az a felfo­gás, hogy a mezőgazdaság átszervezésé­nek időszakában elkerülhetetlen a mező­­gazdasági termelés színvonalának esése. Ugyanakkor teljesen indokolatlan aggód­ni amiatt, hogy az állam ösztönzi a kis parasztgazdaságokat és segítséget nyújt nekik. Türelmes és fáradhatatlan munkát kell végezni a kisárutermelők között, akiket, mint Lenin írta, „nem lehet elkergetni, nem lehet elnyomni, ezekkel össze kell férni, ezeket csak igen hosszadalmas, igen lassú, óvatos szervező munkával lehet (és kell) átfor­málni, átnevelni”. A lenini szövetkezeti tervet követve, arra összpontosítjuk erőfeszítéseinket, hogy az anyagi érdekeltségnek és a ter­melési segítségnek az eszközei, amelyek­kel a paraszti tömegekhez közeledünk, egyszersmind a paraszti tömegeket gyor­sabban vagy lassabban, de feltartóztat­hatatlanul a kollektív gazdálkodáshoz közelebb lendítő erőkké legyenek. Egyidejűleg mind állhatatosabban ku­tatjuk a szövetkezeti termelés erősítését, a már megalakult és az újonnan alakuló termelőszövetkezetek megerősítését célzó anyagi segítés módjait. Legfőképpen azt a módot keressük, ahogyan a termelőszö­vetkezeti gazdaságok jövedelmezőségét fokozhatjuk. Itt a legfőbb nehézség a he­lyes arány elérése a közös és a háztáji gazdaság között. Különösen nehéz meg­oldani az állattenyésztés fejlesztésének kérdését, minthogy a két „fél”-nek ugyanaz a takarmánybázisa. Számos ter­melőszövetkezetben az a helyzet alakult ki, hogy a kötelező beszolgáltatást a kollektív gazdaság teljesíti, de a termék­­felesleg eladásából vagy szerződéses ér­tékesítéséből származó összes előnyöket, vagy az előnyök javarészét a háztáji gazdaságok adják. Ez a helyzet persze nem mozdítja elő a szövetkezeti gazdaság jövedelmezőségének növekedését, követ­kezésképpen a helység parasztsága között nem járul hozzá a termelőszövetkezet te­kintélyének emeléséhez sem. Meg kell azonban mégis említeni, hogy szövetkezeteinkben a közös állattenyész­tés rendszerint lényegesen gyorsabb ütemben fejlődik, mint a szövetkezeti tagok gazdaságaiban. Ezért semmi okunk sincs­ korlátozni azokat a jogokat, ame­lyeket az alapszabályzat a háztáji gazda­ságnak biztosít. Viszont minden okunk megvan arra, hogy harcoljunk az alap­­szabályzatban a háztáji gazdaság nagy­ságára vonatkozóan előírtak betartásáért és hogy fokozzuk a kollektív gazdaságnak nyújtott gazdasági ösztönzést és termelési segítséget. Óriási jelentőségű ez annak a két jel­szónak a megvalósítása szempontjából, amelyeket a LEMP Központi Bizottságá­nak IV. ülése a legközelebbi időszakra fő jelszavaknak jelölt meg ezen a fronton. Melyek ezek a fő jelszavak? Először: harcot a már működő termelő­szövetkezetek általános erősítéséért a legszorosabb kapcsolatban azzal a harc­cal, amely azért folyik, hogy a termelő­­szövetkezetek falvaiban minél több sze­gény- és középparaszt átálljon a szövet­kezeti gazdálkodás oldalára. Másodszor: az önkéntesség elvének fel­tétlen betartásával harcol erőteljes és fejlődőképes új termelőszövetkezetek megalakításáért. Az első jelszó azt a harcot jelenti, amely azért folyik, hogy mihamarabb megváltoztassuk a jelenlegi helyzetet, amelyet az jellemez, hogy a falvak dol­gozó parasztságának csupán egyharmada termelőszövetkezeti tag, s azért folyik, hogy a szövetkezetekben annyi paraszt és akkora földterület legyen, amennyi és amekkora lehetővé teszi a technika mo­dern vívmányainak és a mezőgazdasági szakismereteknek teljes kihasználását, az állam termelési segítségének maradékta­lan felhasználását, majd a későbbiekben e gazdaságoknak olyan mintaszerű, ma­gas hozamú szocialista gazdaságokká való átalakítását, amelyek tagjaiknak magas jövedelmet biztosítanak, s ezért a dol­gozó parasztság milliós tömegeinek vitat­hatatlan példát mutatnak. E feladatok teljesítésével fokozódnia kell a pártfunk­cionáriusok, valamint a szövetkezeti ta­gok harci aktivitásának,­­meg kell szűn­nie annak a lényegében opportunista irányzatnak, amely újabb törpeszövet­kezetek megalakítását hajszolja, s köz­ben nem vesz tudomást a már működő szövetkezetek szomszédságában élő, ke­vésbé öntudatos parasztoknak a szocia­lizmus számára való megnyerésével járó nehézségekről és igyekszik elkerülni an­nak a harcnak a nehézségeit, amelyet a termelőszövetkezeteket az egyéni parasz­toktól elszigetelni próbálkozó kulákok el­lenséges üzelmei ellen kell vívni. Ez a kérdés szorosan összefügg a szövetke­zeti alapszabályzat maradéktalan be­tartásáért, az egyes szövetkezetekben pe­dig­ a rendért, a helyes szervezésért, és az egészséges, lüktetően élő önkormány­zatért vívott harccal. A második jelszó mindenekelőtt harcot jelent az úgynevezett „régi falu megnye­réséért”, azaz annak a falunak a meg­nyeréséért, amelyben mindezideig kevés paraszt tagja a termelőszövetkezetnek. Különösen élesen vetődik fel ez a kér­dés a poznan-bydgoszczi kerületben, ahol a „régi gazdák” tömegei előtt ott áll a nagyszámú termelőszövetkezet közvet­len példája. Ezeket a termelőszövetkeze­teket egykori mezőgazdasági munkások alakították, akik szövetkezeti gazdaságai­kat sok esetben megfelelő színvonalra, sőt gyakran igen magas színvonalra tud­ták emelni. Bátrabban kell támogatni a termelőszövetkezeteknek az alapszabály­zatban meghatározott alacsonyabb típu­sait, melyek jobban megfelelnek az úgy­nevezett „régi falunak”, de melyeket a pártaktíva jelentős része még mindig le­becsül. ★ A lenini szövetkezeti terv elvei meg­valósításának programja tehát a mi kö­rülményeink között egységes egész, mely magában foglalja e terv legalacsonyabb és legmagasabb láncszemeit. Az ország egyes kerületeiben a falvak fejlettségi fokától függően előtérbe kerül a Köz­ponti Bizottság IV. ülésén kitűzött fel­adatok egyik vagy másik része. A jelenlegi fejlődési szakaszban azonban nem szabad olyan kerületnek lennie, amelyben a tervnek csupán egyik vagy másik részét valósítják meg. A Központi Bizottság IV. ülésén helye­sen hangsúlyozták, hogy egyik vagy má­sik vajdaságban a termelőszövetkezetek gyors ütemű fejlődése egyáltalán nem menti fel a helyi pártszervezeteket köte­lességük alól, mely szerint türelmesen foglalkozniuk kell az egyéni gazdálkodást folytatni kívánó parasztokkal és a leg­­szélesebb körű segítséget kell nyújtani nekik gazdaságuk termelékenységének emeléséhez. Helyesen hangsúlyozták az ülésen azt is, hogy azokban a kerületek­ben, ahol a kisüzemi parasztgazdaság még hosszú ideig túlsúlyban lesz, állandó, kemény harcot kell folytatni a termelő­­szövetkezetek fejlesztéséért. Egy történelmi szakaszban nem lehet a munkás-paraszt szövetségnek kétféle po­litikája. Csak egy politika van: erősíteni kell a szövetséget a dolgozó parasztság tömegeivel és a parasztságot, öntudatos­sága növekedésének megfelelően, a lenini szövetkezeti tengyen megjelölt úton a szocializmus felé kell vezetni. Tarlós békéért, népi demokráciáért! ­ A kínai falvakban egyre inkább kibonta­kozik a szövetkezeti mozgalom. Az idei nyár óta Kelet- és Dél-Kína­­ tartományá­ban 100 000 új mezőgazdasági termelő­­szövetkezet létesült. A képen: Szecsuani parasztok belépnek a termelőszövetke­zetbe. Az új Szlovákia fejlődése A burzsoá-nagy­birtokosi Szlovákia el­maradott agrárország volt. A háború után a népi demokratikus Csehszlovákia meg­­­alakulása óta eltelt tíz esztendő alatt Szlovákiában 288 nagyipari üzemet épí­tettek, vagy újjáépítettek. Az ipari ter­melés majdnem ötszörösére növekedett. 1955-ben a nehézipar fejlettségének szín­vonala majdnem nyolcszorta magasabb a háború előttinél. A termelés növekedésével együtt szün­telenül növekszik a közszükségleti cik­kek fogyasztása is. Szlovákiában 1954-ben 80 százalékkal több húsz, 101,3 százalék­kal több zsírt, 203 százalékkal több sajtot, 51 százalékkal több búzalisztet és 94,2 százalékkal több cukrot fogyasztottak, mint 1937-ben. A nép kulturális színvonala gyorsan emelkedik. A tőkés Szlovákiában csak 196 filmszínház volt, 1954-ben pedig már 944 filmszínház működött. A háború előtt Szlovákiában 232 elemi- és középiskola volt, 71 000 tanulóval. Főiskola mindösz­­sze egy volt, 2784 hallgatóval. 1954-ben Szlovákiában már 927 nyolcosztályos kö­zépiskola működött 306 000 tanulóval és 12 főiskola volt 13 300 hallgatóval. Az egészségügy szüntelenül fejlődik. A kórházi ágyak száma a háború előtti évekhez viszonyítva 134 százalékkal gya­rapodott. A nők a népi Albániában A népi demokratikus rend győzelme az albán nőnek teljes egyenjogúságot bizto­sított a munkában, a társadalomban és a családban, s nagy lehetőségeket nyitott előtte, hogy tevékenyen részt vehessen az új élet építésében. A népellenes rendsze­rek idején az ipari termelésben és a hi­vatalokban mindössze 700 nő dolgozott, most már körülbelül 30 000 a számuk. A nők tevékenyen részt vesznek az államigazgatásban. 16 nőt választottak nemzetgyűlési képviselővé és körülbelül 2200-at a helyi népi tanácsok tagjává. Az albán nő azelőtt nem tanulhatott, s ezért írni-olvasni csak kevés nő tudott. A háború utáni években 175 000 albán nő tanult meg írni-olvasni. Az anyákat szerető gondoskodás veszi körül. Több mint 90 szülőotthon és szülő­osztály, több száz bölcsőde és óvoda áll rendelkezésükre. 3 IFJÚSÁGI NEVELŐMUNKA MAGYARORSZÁGON A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége a DISZ 1955 június közepén tartott második kongresszusához intézett levelében a többi közt ezt írta: „A szocialista építés jelenlegi szaka­szában még inkább megnőtt a Dolgozó Ifjúság Szövetségének szerepe az ifjúság kommunista nevelésében. Nevelje a DISZ a magyar ifjúságot még mélyebb, még forróbb hazaszeretetre! Erősítse ragasz­kodását és szeretetét felszabadítónk, a nagy Szovjetunió iránt! Nevelje a szocia­lizmust építő népek megbonthatatlan ba­rátságának és valamennyi nép megbecsü­lésének szellemében! Mozgósítsa ifjúsá­gunkat a béke megvédéséért folytatott következetes harcra!” A Dolgozó Ifjúság Szövetsége a­ párt útmutatása nyomán az ifjúság kommu­nista nevelését tekinti fő feladatának, mert ezzel járulhat hozzá legjobban a párt politikájának megvalósításához, s így vonhatja be a legeredményesebben az ifjúságot a békéért, a szocializmus épí­téséért indított harcba. E feladat meg­oldásában felbecsülhetetlen segítség szá­munkra a Komszomol gazdag tapasz­talata. A DISZ II. kongresszusa hangsúlyozta azoknak az eredményeknek a jelentősé­gét, amelyeket szocialista nevelőmunkájá­val az ifjúsági szövetség elért. Szövetsé­günk tagjai tevékenyen harcoltak az új gyárak felépítéséért, s kiemelkedő szere­pük volt legnagyobb új városaink: Komló, Sztálinváros, Kazincbarcika épí­tésében. A munkásifjúság nagy több­sége tevékenyen részt vesz a szocialista munkaversenyben. És az országépítő munka tüzében — szövetségünk ne­velőmunkája nyomán — olyan ifjú munkahősök tűntek ki, akiknek nevét ma már az egész ország ismeri, például Molnár István komlói vájár, a 100 méte­res elővárás kezdeményezője, Gerencsér Rozália, a legjobb traktorista lány, Dob­­rotka László fiatal mérnök, a textil­üze­mek minőségi őrjáratának életrehívója. Jelenleg a bányákban 500 ifjúsági frontbrigád, az exportra dolgozó gyári fiatalok közt pedig több mint másfélezer brigád vetélkedik egymással. A Klement Gottwald-gyár Mereszjev-brigádja pél­dául ötmillió forintos évi megtakarítást ért el a termelés ésszerűsítésével. Sikere­sen folyik az ifjúsági brigádok versen­gése a mezőgazdaságban is. Csupán a silózási versenyben részvevő ifjúsági bri­gádok tizenötször annyit silóztak, mint amennyit 1938-ban az egész ország. A DISZ nagy nevelőmunkát végez az egyetemeken, a főiskolákon, a közép- és az általános iskolákban, s nem kis sze­repe volt a munkás- és parasztfiatalok soraiból kikerülő új értelmiség kialakí­tásában. A DISZ-nek sikerült elérnie, hogy min­den évben sok tízezer fiatal lány és fiú tanulja a marxizmus-leninizmus alap­fogalmait. A Petőfi-iskolákban csak a múlt évben 65 000 fiatal tanult, 55 000 fiú és lány pedig pártoktatásban vett részt. A DISZ különösen tavaly ért el jelentős eredményeket az ifjúság kulturális és testnevelésében. A II. kongresszus és a varsói VIT alkalmával rendezett kultu­rális seregszemlében 10 000 csoport vett részt. Mindez komolyan megnövelte a DISZ tekintélyét és az ifjúságra gyako­rolt befolyását. Be kell látnunk azonban, hogy a DISZ nevelőmunkájában még számos hiba és fogyatékosság van. A legnagyobb hiba, hogy sok DISZ-bizottság és alapszervezet tevékenységében, sőt, nem ritkán a DISZ Központi Vezetőségének irányító munká­jában is éppen a legfontosabb feladat — az ifjúság kommunista nevelése szorul háttérbe. Szervezeteink egy része a ma­gasfokú eszmei tartalommal rendelkező sokoldalú nevelőmunkát még ma is puszta adminisztrációval akarja helyettesíteni. ig F­ullás Ervin A Dolgozó Ifjúság Szövetsége Központi Vezetőségének titkára * * E hibák kiküszöbölésére nagy szükség van, mert ifjúságunk nem lebecsülendő részében még elevenen élnek kapitalista hagyományok, hatnak burzsoá nézetek Itt élnek köztünk a volt gyárosok, föld­­birtokosok, kulákok, reakciós papok és igyekeznek bomlasztani az ifjúságot. Vannak a fiatalságnak olyan rétegei, amelyek fegyelmezetlenek a munkában, tiszteletlenek szüleikkel szemben, felelőt­lenül viselkednek a nőkkel szemben, sőt egyes ifjak és lányok magatartá­sában huligán vagány­ szellem érvényesül. Mindez még szükségesebbé teszi, hogy javítsuk az ifjúság soraiban végzett nevelőmunkát. E tekintetben is nagy segítséget jelentett a Magyar Dol­gozók Pártja Központi Vezetőségének az ifjúsági munkáról szóló, 1955. május 27-i határozata. A határozat hangsúlyozta, hogy az ifjúság nevelése az egész társa­dalom ügye, s valamennyi állami, társa­dalmi szerv felelős érte. A magyar nép, a magyar ifjúság fel­szabadítójának, a nagy Szovjetuniónak köszönheti szabadságát, s a szocialista építés lehetőségét. Ezért a DISZ egyik legfontosabb feladata, hogy tudatosítsa az ifjúságban a Szovjetunió felszabadító szerepét és megbonthatatlanná tegye a magyar és a szovjet ifjúság barátságát és testvériségét. Továbbá állandóan tudato­sítanunk kell: népünk erejének és le­győzhetetlenségének forrása, hogy hazánk szabad, szocializmust építő ország, s olyan hatalmas barátai vannak, mint a Szov­jetunió, a Kínai Népköztársaság és a népi demokratikus országok. Ifjúságunk szívében kitörölhetetlenül él a szeretet a Szovjetunió és dicső kommunista pártja és a béketábor test­véri országai iránt. Ápolnunk és erősí­tenünk kell ezt az érzést a felnövő generációban. Az elmúlt két évben az ellenséges erők — a jobboldali elhajlást kihasz­nálva — fokozták tevékenységüket, s az ifjúság közt a nacionalizmus és a sovi­nizmus mérgét próbálták terjeszteni. Néhány helyen, különösen az egyeteme­ken ez bizonyos sikerrel is járt. A DISZ nevelőmunkájának egyik legfontosabb feladata, hogy ezt leküzdje, s csapást mérjen a hallatlanul veszedelmes nacio­nalista és soviniszta nézetekre. Az ifjúság kommunista nevelésének gerince az öntudatos munkára való ne­velés. A szocialista munka a legszebb tulajdonságokat fejleszti: a helytállást, a bátorságot, a nehézségek legyőzésének szellemét. Ez az a terület, ahol, az ifjú­ság szoros kapcsolatban a szocializmust építő néppel, elsősorban felismeri az egész társadalommal szemben reá háruló felelősséget. Ezért a DISZ nevelőmunká­jában a fő figyelmet arra fordítjuk, hogy az ifjúság élet járjon az ipari és a mezőgazdasági termelésben, szüntele­nül emelje a termelékenységet, elsajá­títsa az új technikát, csökkentse az ön­költséget, alkalmazza az új munkamód­szereket és továbbfejlessze szakmai tudá­sát. A DISZ-szervezetekre fontos feladatok várnak a mezőgazdaság fejlesztésében. A következő években, de már ez évben is, új meg új ifjú harcosokkal akarjuk erősíteni a termelőszövetkezeteket, gya­rapítani azok gazdaságát, s egyszersmind növelni a mezőgazdasági termékek álta­lános hozamát. Különös figyelmet kell fordítani azokra az új formákra, amelyek segítségével a dolgozó paraszt­ifjúságot bevonhatjuk a szocialista mun­kaversenybe, a szocializmus építésébe. A szocializmus építése kemény harcot, forradalmi szenvedélyességet követel. Ebben a forradalmi változásban az ifjú­ság is átalakul és újarcú, szocialista ifjúsággá fejlődik. Ezért elsősorban erre az alapvető területre kell irányítani az ifjúság nevelését. Azonban a jobboldali, kispolgári nézetek hatására az elmúlt két évben az ifjúság egyes rétegeiben néhány helyen elfordultak az építőmun­kától. Ez kifejeződött egyes szervezetek munkájában is. Voltak közöttük, amelyek úgy vélték, hogy az ifjúsági munkát a szocializmus építése legfontosabb felada­tainak majdnem hátat fordítva kell végezni. A párt vezetésével kigyomlál­tuk ezeket a veszedelmes és káros oppor­tunista nézeteket. Szövetségünk egész munkájában kö­vetkezetesen érvényesítjük­­azokat a le­nini elveket, hogy az ifjúság életfelada­ta a tanulás és az új társadalom építé­se. A DISZ-nek az eddiginél sokkal­­ak­tívabban kell törődnie azzal, hogy egész dolgozó ifjúságunk — bárhol éljen és dolgozzék is — a tanulást tekintse egyik legfőbb feladatának. Még nem tettünk meg mindent, hogy egész ifjúságunk rendszeresen és állhatatosan bővítse po­litikai, szakmai és általános ismereteit, s így még aktívabban vegyen részt a nagy és nemes feladat végrehajtásában, az új­ társadalom felépítésében. A tanu­lásnak a párt politikája megvalósításáért folyó harc elválaszthatatlan részévé kell lennie. Úgy kell az ifjúságnak tanulnia, hogy a tanulás újabb meg újabb tettek­re serkentse, buzdítsa őt. Az ifjúság kommunista nevelése ter­mészetesen nem merül ki az öntudatos munkára való nevelésben. A fiatalok élete, vágyai, törekvései sokrétűek. Az ifjúság kommunista nevelésének tehát minden formáját és módszerét alkalmaz­ni kell. A DISZ-nek — a különböző tár­sadalmi szervekkel együtt — gondoskod­nia kell arról, hogy az ifjúság vala­mennyi egészséges igénye helyet kapjon szervezeteinek munkájában. A DISZ- szervezetek elsőrendű kötelessége, hogy ösztönözzék ,és irányítsák az ifjúság igé­nyeit. Szervezeteinket sok esetben még a szektás szűkkeblűség, az elzárkózott­­ság jellemzi. Nem egy olyan alapszer­vezetünk van, amely nem veszi figye­lembe az ifjúság széleskörű érdeklődé­sét és nem annak megfelelően alakítja tevékenységét. Ezeket a szektás jelensé­geket is le kell küzdeni, és az ifjúsági szövetségben sokoldalú nevelőmunkát kell végezni. A DISZ-szervezeteknek a barátságra, az elvtársiasságra, a tiszta szerelemre, a segítőkészségre, a szülők iránti tiszteletre kell nevelniük az ifjú­ságot. A DISZ-nek különös gondot kell for­dítania az ifjúság kulturális és testne­velésére. Sokkal nagyobb figyelmet kell fordítania arra, hogy a sport és minden kulturális rendezvény internacionalista szellemben nevelje az ifjúságot, s a párt politikája ezeken a területeken is követ­kezetesen érvényesüljön. A kommunista nevelés állott a DISZ II. kongresszusa tanácskozásainak kö­zéppontjában is. S most, a kongresszus után, a DISZ hétszázezres tagsága — a Magyar Dolgozók Pártjának vezetésével — azon munkálkodik, hogy még élén­kebbé és tartalmasabbá tegye az ifjú­ság közt végzett nevelőmunkát és még jobban mozgósítsa az ifjúságot a haza további felvirágoztatására.

Next