Tartós békéért, népi demokráciáért! 1955. július-december (8. évfolyam, 26-52. szám)
1955-10-16 / 41. szám
1955. október 16 • 41 (362) A KOMMUNISTA ÉS A MUNKÁSPÁRTOK SAJTÓJÁBÓL A „hidegháború6” falangista híveiről A „Mundo Obrero“ — Spanyolország Kommunista Pártja Központi Bizottságának lapja A legutóbbi nemzetközi eseményeket a nemzetközi feszültség némi enyhülése jellemzi. Ez az enyhülés, amelyet a Szovjetuniónak és a szocialista tábor más országainak rendületlen békeszerető politikája tett lehetővé, élénk visszhangot keltett Spanyolországban. A Mundo Obrerónak, Spanyolország Kommunista Pártja Központi Bizottsága lapjának egyik legutóbbi számában megjelent Fernando Claudia elvtársnak, a párt Központi Bizottsága Politikai Irodája tagjának „Spanyolország és Genf” című cikke. A cikkíró először azzal foglalkozik, hogy a genfi négyhatalmi kormányfői értekezlet eredményeinek értékelésében szembetűnő véleménykülönbség mutatkozik a falangista Arriba és úgyszólván valamennyi más legális spanyol lap között, noha ez a legális sajtó reakciós és a cenzúrától függ. Míg az Arriba sajnálkozását fejezi ki az „erkölcsi és anyagi leszerelés” perspektívája és a „legközelebbi jövőben történő összecsapás” lehetőségének csökkenése miatt, a többi spanyol lap, például az Heraldo de Aragón megállapítja, hogy a genfi értekezlet „annyira enyhítette a nemzetközi feszültséget, hogy a háborús veszély miatt érzett állandó félelem is alábbhagyott”. Claudia elvtárs rámutat, hogy a falangisták „Genf szellemével” szemben megnyilvánuló ellenséges beállítottsága azzal magyarázható, hogy a francóista rendszer politikájának sarkalatos része az új háború előkészítésében való részvétel. Ennek tanúbizonysága — hangsúlyozza a cikkíró — „az Egyesült Államokkal kötött egyezmény, amerikai katonai támaszpontok építése Spanyolország területén, az, hogy a nemzetgazdaságot alárendelik az újrafelfegyverzés szükségleteinek, s hogy szülőföldünket atomfegyverek gyakorlóterévé változtatják”. A cikkíró meggyőző példákat sorol fel, milyen végzetes következményekkel jár a francóisták folytatta „hidegháború”-politika az ország gazdasági és kulturális életében. A spanyol szöveteknek, gyümölcsnek és ércnek nagyon is szüksége van külső piacokra. A nemzetgazdaságnak viszont gépek és nyersanyagok behozatalára van szüksége. Ha ez a csere a szocialista országokkal folyna, kölcsönösen előnyös lenne, míg most gyakran terhes. „Miért kell Spanyolországnak — olvassuk a cikkben — elmaradnia az Egyesült Államoktól, Angliától, Franciaországtól, Németországtól, Olaszországtól a Kelettel folytatott kereskedelemben? Miért ne gazdagodjék a honi tudomány és technika a gondolatoknak és tapasztalatoknak a többi, fejlettebb országokkal folytatott szabad kölcsönös kicserélése révén?” F. Claudia helyesen jegyzi meg, hogy a kommunistaellenes miszticizmussal átitatott diktátori fasiszta rendszer léte akadályozza a spanyolokat sorsuk szabad meghatározásában, valamint abban, hogy rendelkezzenek az ország kincseivel, s az egyenlőség és a kölcsönös előnyök alapján együttműködjenek más népekkel. Azok a spanyolországi erők azonban, amelyeknek érdekük fűződik a demokratikus változásokhoz, „most sokkal nagyobbak, mint a hatalmon levő klikk”. Ha ezek az erők megegyeznének egymással, ez a Franco-rendszer végét és új korszak kezdetét jelentené Spanyolország történetében. A megegyezés útjában az a legnagyobb nehézség — mutat rá Claudin elvtárs —, hogy a Franco-ellenes erők bizonyos részének vezető köreit keresztül-kasul megmérgezte a „hidegháború” szelleme, amelyre Genfben olyan erős csapást mértek. A kommunisták, a szocialisták, a CNT tagjai, a republikánusok, a különböző irányzatú liberális konzervatívok és Franco-ellenes monarchisták közti megegyezés a legkevésbé nehéz és a leggyorsabb módja annak, hogy Spanyolországban a helyzet követelte halaszthatatlan változásokat megvalósítsák. Nem kétséges — állapítja meg befejezésül a cikkíró —, hogy a spanyolok úgy segíthetik elő legjobban a békéért világszerte folyó harcot, ha a háború és a népbutítás francóista tűzfészkét megsemmisítik. -------------♦ ■ ♦------------- Az első általános választások Indonéziában Aidit nyilatkozata Szeptember 29-én — az ország történelmében először — általános választásokat tartottak Indonéziában. 172 választókerületben voltak választások. A reakciós erők minden módon igyekeztek meggátolni a választások megtartását. 36 választókerületben a Darui Iszlám bandák tevékenysége és a közlekedési nehézségek miatt november 29-re halasztották a választásokat. Az eddigi adatok szerint szeptember 29-én a választóknak 80 százaléka szavazott. Október 11-én Dzsakartában közzétették Aiditnak, Indonézia Kommunista Pártja főtitkárának nyilatkozatát a parlamenti választások eddigi eredményéről. Aidit hangsúlyozta, hogy a reakció és a gyarmattartó hatalmak minden erőfeszítése ellenére „a demokratikus erők meggyőző diadalt arattak“. A muzulmán Masjumi párt és a Szocialista Párt — mondotta — vereséget szenvedett. Ez a vereség egyben „a külföldi tőke veresége“ is. A Nemzeti Párt azért jutott az első helyre, mert szünet nélkül harcol a gyarmati rendszer ellen, s mert fontos szerepe volt az ázsiai és afrikai országok értekezletének megtartásában. A Nahdatul Ulama muzulmán párt azért győzött, mert a Masjumi párttól és a Szocialista Párttól eltérően síkra száll a nemzeti egységért és a függetlenségért és állást foglal a gyarmati rendszer ellen. Aidit rámutatott, mennyire fontosak a kommunista párt sikerei. A kommunista párt, már a nem végleges adatok szerint is, 6 075 000 szavazatot kapott. A választások megmutatták — mondotta Aidit — hogy a kommunista párt hatalmas erő az országban. A kommunista párt sikerével az egység szelleme győzött és ez a siker azt jelenti, hogy a kommunista pártot szoros kapcsolatok fűzik a tömegekhez. Különösen erősek ezek a kapcsolatok Jáva és Szumátra szigetén. A nyugati hatalmakat, különösen a SEATO-egyezmény részvevőit — jegyezte meg Aidit — nyugtalanítja a demokratikus erők győzelme, mert e hatalmak arra számítottak, hogy Indonéziát bevonhatják ebbe az egyezménybe. Aidit hangsúlyozta, hogy most, a választások eredményeként, minden lehetőség megvan arra, hogy valóban nemzeti koalíciós kormány alakuljon, élén a Nemzeti Párttal és a Nahdetul Ulama muzulmán párttal. E kormányban képviseletet kell kapnia a kommunista pártnak, a Masjumi pártnak, a PSN egyesült muzulmán pártnak, a Parkindo keresztény pártnak és más nemzeti csoportosulásoknak is. A koalíciós kormány — mutatott rá Aidit — egyesíthet minden nemzeti erőt és harcot indíthat a haza teljes függetlenségéért, a nép jólétének emeléséért. nak” nemcsak Lengyelország valamennyi középparaszti gazdasága közt a legfejlettebb árutermelő gazdasága van, hanem egyben az árucserén keresztül a népi állammal a legszorosabb kapcsolatban is áll. Megjegyzendő, hogy az őt az államhoz fűző árucserekapcsolatban óriási szerepe van annak, hogy a földművelési és állattenyésztési termékeinek egészét önkéntes szerződéses termelés alapján értékesíti. Ha mindehhez még hozzátesszük e kerület parasztgazdaságainak aránylag magas technikai színvonalát, a parasztoknak a mezőgazdasági tudomány legújabb vívmányai iránti eleven érdeklődését, továbbá a gépesítés általános szükségességét (a munkaerő ugyanis a faluból állandóan az iparba vándorol), akkor tisztán látjuk, hogy az egyszerű szövetkezeti formák fejlődésének megvannak az objektív gazdasági előfeltételei. E formáknak köszönhetően ebben a kerületben gyorsan csökkennie kell az egyénileg dolgozó kisparaszt és a szövetkezeti tag közötti távolságnak, ezzel együtt pedig a „régi középparasztok” egy részének az eddiginél gyorsabban kell a termelőszövetkezetek útjára térnie. Egyik vagy másik csoport túlsúlyával más kerületekben is megfigyelhetők az „új középparaszt” és a „régi középparaszt” közötti ilyen különbségek, amelyek ezt a kerületet jellemzik, ahol a két nagy csoport egymás mellé került. Éppen ez — egyik vagy másik csoport túlsúlya — a legnyomósabb objektív oka annak, hogy a különböző kerületekben a falu szocialista átalakítása különbözőképpen folyik; a másik objektív tényező az, hogy a dolgozó parasztok gazdaságai az egyes kerületekben az árutermelés különböző fejlettségi fokán vannak. ★ Amikor a párt napirendre tűzte a lenini szövetkezeti terv elvei eddiginél átfogóbb megvalósításának programját, szükségképpen bele kellett foglalnia a legmagasabb szövetkezeti forma, a termelőszövetkezet megvalósításáért folytatott harc fokozásának feladatait is. A szövetkezeti terv egyoldalú, csupán részleges végrehajtása ellentmondana lényegének — a paraszttömegeket a szocializmus felé vezetni és a szocializmushoz elvezetni — és nem felelne meg a népi hatalom állandóan növekvő erejének, valamint a tömegek közt élvezett tekintélyének, a munkás-paraszt szövetség erősítése követelményeinek, a szocialista iparosítás színvonalán elért óriási sikereknek. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy bár a tartalékok ésszerű felhasználása megteremti a szocialista ipar és a kisárutermelő egyéni parasztgazdaságok termelésének fejlődése közötti aránytalanság csökkentésének lehetőségét, az átmeneti időszakban maga az aránytalanság mégis elkerülhetetlen tény marad, amit a kapitalista elemek valamilyen módon kihasználhatnak. Ilyen körülmények között a termelőszövetkezetek fejlesztéséért folytatott harc egyidejű fokozása nélkül, az egyszerű szövetkezeti formák átfogó fejlesztési programjának meghirdetése és népszerűsítése visszafejlődést jelentene és azoknak az elemeknek biztosítana politikai alapot, amelyek hazánkat visszafordítani, vagy a nem Lengyelországnak a szocializmus felé való haladását legalábbis visszatartani szeretnék. Néhány évvel ezelőtt a párton belül ilyen nézetek képviselői voltak a Gomulka által vezetett jobboldali nacionalista elhajlás hívei. Világos, hogy a legkomolyabban, a tömegek életszínvonala egyidejű emelésének szükségességét figyelembe véve kell harcolnunk a lenini szövetkezeti terv e legmagasabbrendű fokáért. Egyetlen új termelőszövetkezetben, egyetlen olyan járásban sem, ahol nagyszámú földműves termelőszövetkezet alakult, sem szabad megfeledkeznünk a gazdasági átszervezés időszakának nehézségeiről. Nem szabad megfeledkeznünk a kulákok aknamunkájáról, amely még fokozza a paraszt lelki ingadozását. Harcunkban, amelynek fő célja két feladat teljesítése: a mezőgazdasági össztermelés növelése és a mezőgazdaság szocialista átalakítása — figyelmet kell fordítanunk szövetségesünknek, a dolgozó parasztságnak mindezen nehézségeire és ingadozásaira. Ebbőla tételből elsősorban az következik, hogy fokozni kell a harcot a szövetkezeti termelés minél gyorsabb fellendítéséért, azért, hogy megnövekedjék a nép szükségleteinek kielégítésében betöltött szerepe és hogy mind a munkásoknak, mind a parasztoknak bebizonyítsuk kitűzött céljaink feltétlenül helyes voltát. Az első időszakban minden szövetkezeti faluban, minden kerületben elkerülhetetlenül nehézségekbe ütközünk. Elvitathatatlan tény azonban az is, hogy a szövetkezeti mozgalom legfejlettebb kerületeiben a termelőszövetkezetek évről évre mind erősebbek lesznek. Fényes példa erre a wroclawi vajdaság, ahol a háború után, mint a visszacsatolt terület más vajdaságaiban is, rendkívül nehéz volt általában a mezőgazdasági termelés és különösen az állattenyésztés helyzete. Bár a visszacsatolt területen a háború óriási pusztításokat okozott, ez a vajdaság már egy évvel ezelőtt elérte az állattenyésztés fejlettségének országos színvonalát, az utolsó év leforgása alatt pedig, az állatállomány számszerű növekedésének ütemét tekintve, országos viszonylatban első helyre került. E tény jelentőségének kellő értékeléséhez figyelembe kell venni, hogy ez a vajdaság nemcsak a parasztgazdaságok szövetkezetekbe tömörítésének fokát, hanem a már három-öt éve működő termelőszövetkezetek százalékos arányszámát tekintve is az országban az egyik első helyet foglalja el. Ezek a szövetkezetek már megerősödtek és falujuk parasztságának jelentős részét, igen gyakran többségét foglalják magukba. A többi vajdaság közül tavaly, az állattenyésztés fejlődési ütemét tekintve, a poznani vajdaság állt az első helyen, ahol vannak régi szövetkezetek is és aránylag magas a szövetkezetekbe tömörült gazdaságok százaléka, de egyúttal, mint már mondottuk, sok egyéni parasztgazdaság is van még. A meglevő szövetkezetek erősítésével, fejlődésük ösztönzésével tehát ki lehet küszöbölni azokat a káros jelenségeket, azokat a nehézségeket, amelyek az új termelőszövetkezetek működésének első szakaszában jelentkeznek. Mint a poznani vajdaság példája mutatja, ingadozásuk ellenére a kisárutermelő gazdaságokat is lehet hathatósan ösztönözni termelékenységük emelésére. Teljesen indokolatlan tehát az a felfogás, hogy a mezőgazdaság átszervezésének időszakában elkerülhetetlen a mezőgazdasági termelés színvonalának esése. Ugyanakkor teljesen indokolatlan aggódni amiatt, hogy az állam ösztönzi a kis parasztgazdaságokat és segítséget nyújt nekik. Türelmes és fáradhatatlan munkát kell végezni a kisárutermelők között, akiket, mint Lenin írta, „nem lehet elkergetni, nem lehet elnyomni, ezekkel össze kell férni, ezeket csak igen hosszadalmas, igen lassú, óvatos szervező munkával lehet (és kell) átformálni, átnevelni”. A lenini szövetkezeti tervet követve, arra összpontosítjuk erőfeszítéseinket, hogy az anyagi érdekeltségnek és a termelési segítségnek az eszközei, amelyekkel a paraszti tömegekhez közeledünk, egyszersmind a paraszti tömegeket gyorsabban vagy lassabban, de feltartóztathatatlanul a kollektív gazdálkodáshoz közelebb lendítő erőkké legyenek. Egyidejűleg mind állhatatosabban kutatjuk a szövetkezeti termelés erősítését, a már megalakult és az újonnan alakuló termelőszövetkezetek megerősítését célzó anyagi segítés módjait. Legfőképpen azt a módot keressük, ahogyan a termelőszövetkezeti gazdaságok jövedelmezőségét fokozhatjuk. Itt a legfőbb nehézség a helyes arány elérése a közös és a háztáji gazdaság között. Különösen nehéz megoldani az állattenyésztés fejlesztésének kérdését, minthogy a két „fél”-nek ugyanaz a takarmánybázisa. Számos termelőszövetkezetben az a helyzet alakult ki, hogy a kötelező beszolgáltatást a kollektív gazdaság teljesíti, de a termékfelesleg eladásából vagy szerződéses értékesítéséből származó összes előnyöket, vagy az előnyök javarészét a háztáji gazdaságok adják. Ez a helyzet persze nem mozdítja elő a szövetkezeti gazdaság jövedelmezőségének növekedését, következésképpen a helység parasztsága között nem járul hozzá a termelőszövetkezet tekintélyének emeléséhez sem. Meg kell azonban mégis említeni, hogy szövetkezeteinkben a közös állattenyésztés rendszerint lényegesen gyorsabb ütemben fejlődik, mint a szövetkezeti tagok gazdaságaiban. Ezért semmi okunk sincs korlátozni azokat a jogokat, amelyeket az alapszabályzat a háztáji gazdaságnak biztosít. Viszont minden okunk megvan arra, hogy harcoljunk az alapszabályzatban a háztáji gazdaság nagyságára vonatkozóan előírtak betartásáért és hogy fokozzuk a kollektív gazdaságnak nyújtott gazdasági ösztönzést és termelési segítséget. Óriási jelentőségű ez annak a két jelszónak a megvalósítása szempontjából, amelyeket a LEMP Központi Bizottságának IV. ülése a legközelebbi időszakra fő jelszavaknak jelölt meg ezen a fronton. Melyek ezek a fő jelszavak? Először: harcot a már működő termelőszövetkezetek általános erősítéséért a legszorosabb kapcsolatban azzal a harccal, amely azért folyik, hogy a termelőszövetkezetek falvaiban minél több szegény- és középparaszt átálljon a szövetkezeti gazdálkodás oldalára. Másodszor: az önkéntesség elvének feltétlen betartásával harcol erőteljes és fejlődőképes új termelőszövetkezetek megalakításáért. Az első jelszó azt a harcot jelenti, amely azért folyik, hogy mihamarabb megváltoztassuk a jelenlegi helyzetet, amelyet az jellemez, hogy a falvak dolgozó parasztságának csupán egyharmada termelőszövetkezeti tag, s azért folyik, hogy a szövetkezetekben annyi paraszt és akkora földterület legyen, amennyi és amekkora lehetővé teszi a technika modern vívmányainak és a mezőgazdasági szakismereteknek teljes kihasználását, az állam termelési segítségének maradéktalan felhasználását, majd a későbbiekben e gazdaságoknak olyan mintaszerű, magas hozamú szocialista gazdaságokká való átalakítását, amelyek tagjaiknak magas jövedelmet biztosítanak, s ezért a dolgozó parasztság milliós tömegeinek vitathatatlan példát mutatnak. E feladatok teljesítésével fokozódnia kell a pártfunkcionáriusok, valamint a szövetkezeti tagok harci aktivitásának,meg kell szűnnie annak a lényegében opportunista irányzatnak, amely újabb törpeszövetkezetek megalakítását hajszolja, s közben nem vesz tudomást a már működő szövetkezetek szomszédságában élő, kevésbé öntudatos parasztoknak a szocializmus számára való megnyerésével járó nehézségekről és igyekszik elkerülni annak a harcnak a nehézségeit, amelyet a termelőszövetkezeteket az egyéni parasztoktól elszigetelni próbálkozó kulákok ellenséges üzelmei ellen kell vívni. Ez a kérdés szorosan összefügg a szövetkezeti alapszabályzat maradéktalan betartásáért, az egyes szövetkezetekben pedig a rendért, a helyes szervezésért, és az egészséges, lüktetően élő önkormányzatért vívott harccal. A második jelszó mindenekelőtt harcot jelent az úgynevezett „régi falu megnyeréséért”, azaz annak a falunak a megnyeréséért, amelyben mindezideig kevés paraszt tagja a termelőszövetkezetnek. Különösen élesen vetődik fel ez a kérdés a poznan-bydgoszczi kerületben, ahol a „régi gazdák” tömegei előtt ott áll a nagyszámú termelőszövetkezet közvetlen példája. Ezeket a termelőszövetkezeteket egykori mezőgazdasági munkások alakították, akik szövetkezeti gazdaságaikat sok esetben megfelelő színvonalra, sőt gyakran igen magas színvonalra tudták emelni. Bátrabban kell támogatni a termelőszövetkezeteknek az alapszabályzatban meghatározott alacsonyabb típusait, melyek jobban megfelelnek az úgynevezett „régi falunak”, de melyeket a pártaktíva jelentős része még mindig lebecsül. ★ A lenini szövetkezeti terv elvei megvalósításának programja tehát a mi körülményeink között egységes egész, mely magában foglalja e terv legalacsonyabb és legmagasabb láncszemeit. Az ország egyes kerületeiben a falvak fejlettségi fokától függően előtérbe kerül a Központi Bizottság IV. ülésén kitűzött feladatok egyik vagy másik része. A jelenlegi fejlődési szakaszban azonban nem szabad olyan kerületnek lennie, amelyben a tervnek csupán egyik vagy másik részét valósítják meg. A Központi Bizottság IV. ülésén helyesen hangsúlyozták, hogy egyik vagy másik vajdaságban a termelőszövetkezetek gyors ütemű fejlődése egyáltalán nem menti fel a helyi pártszervezeteket kötelességük alól, mely szerint türelmesen foglalkozniuk kell az egyéni gazdálkodást folytatni kívánó parasztokkal és a legszélesebb körű segítséget kell nyújtani nekik gazdaságuk termelékenységének emeléséhez. Helyesen hangsúlyozták az ülésen azt is, hogy azokban a kerületekben, ahol a kisüzemi parasztgazdaság még hosszú ideig túlsúlyban lesz, állandó, kemény harcot kell folytatni a termelőszövetkezetek fejlesztéséért. Egy történelmi szakaszban nem lehet a munkás-paraszt szövetségnek kétféle politikája. Csak egy politika van: erősíteni kell a szövetséget a dolgozó parasztság tömegeivel és a parasztságot, öntudatossága növekedésének megfelelően, a lenini szövetkezeti tengyen megjelölt úton a szocializmus felé kell vezetni. Tarlós békéért, népi demokráciáért! A kínai falvakban egyre inkább kibontakozik a szövetkezeti mozgalom. Az idei nyár óta Kelet- és Dél-Kína tartományában 100 000 új mezőgazdasági termelőszövetkezet létesült. A képen: Szecsuani parasztok belépnek a termelőszövetkezetbe. Az új Szlovákia fejlődése A burzsoá-nagybirtokosi Szlovákia elmaradott agrárország volt. A háború után a népi demokratikus Csehszlovákia megalakulása óta eltelt tíz esztendő alatt Szlovákiában 288 nagyipari üzemet építettek, vagy újjáépítettek. Az ipari termelés majdnem ötszörösére növekedett. 1955-ben a nehézipar fejlettségének színvonala majdnem nyolcszorta magasabb a háború előttinél. A termelés növekedésével együtt szüntelenül növekszik a közszükségleti cikkek fogyasztása is. Szlovákiában 1954-ben 80 százalékkal több húsz, 101,3 százalékkal több zsírt, 203 százalékkal több sajtot, 51 százalékkal több búzalisztet és 94,2 százalékkal több cukrot fogyasztottak, mint 1937-ben. A nép kulturális színvonala gyorsan emelkedik. A tőkés Szlovákiában csak 196 filmszínház volt, 1954-ben pedig már 944 filmszínház működött. A háború előtt Szlovákiában 232 elemi- és középiskola volt, 71 000 tanulóval. Főiskola mindöszsze egy volt, 2784 hallgatóval. 1954-ben Szlovákiában már 927 nyolcosztályos középiskola működött 306 000 tanulóval és 12 főiskola volt 13 300 hallgatóval. Az egészségügy szüntelenül fejlődik. A kórházi ágyak száma a háború előtti évekhez viszonyítva 134 százalékkal gyarapodott. A nők a népi Albániában A népi demokratikus rend győzelme az albán nőnek teljes egyenjogúságot biztosított a munkában, a társadalomban és a családban, s nagy lehetőségeket nyitott előtte, hogy tevékenyen részt vehessen az új élet építésében. A népellenes rendszerek idején az ipari termelésben és a hivatalokban mindössze 700 nő dolgozott, most már körülbelül 30 000 a számuk. A nők tevékenyen részt vesznek az államigazgatásban. 16 nőt választottak nemzetgyűlési képviselővé és körülbelül 2200-at a helyi népi tanácsok tagjává. Az albán nő azelőtt nem tanulhatott, s ezért írni-olvasni csak kevés nő tudott. A háború utáni években 175 000 albán nő tanult meg írni-olvasni. Az anyákat szerető gondoskodás veszi körül. Több mint 90 szülőotthon és szülőosztály, több száz bölcsőde és óvoda áll rendelkezésükre. 3 IFJÚSÁGI NEVELŐMUNKA MAGYARORSZÁGON A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége a DISZ 1955 június közepén tartott második kongresszusához intézett levelében a többi közt ezt írta: „A szocialista építés jelenlegi szakaszában még inkább megnőtt a Dolgozó Ifjúság Szövetségének szerepe az ifjúság kommunista nevelésében. Nevelje a DISZ a magyar ifjúságot még mélyebb, még forróbb hazaszeretetre! Erősítse ragaszkodását és szeretetét felszabadítónk, a nagy Szovjetunió iránt! Nevelje a szocializmust építő népek megbonthatatlan barátságának és valamennyi nép megbecsülésének szellemében! Mozgósítsa ifjúságunkat a béke megvédéséért folytatott következetes harcra!” A Dolgozó Ifjúság Szövetsége a párt útmutatása nyomán az ifjúság kommunista nevelését tekinti fő feladatának, mert ezzel járulhat hozzá legjobban a párt politikájának megvalósításához, s így vonhatja be a legeredményesebben az ifjúságot a békéért, a szocializmus építéséért indított harcba. E feladat megoldásában felbecsülhetetlen segítség számunkra a Komszomol gazdag tapasztalata. A DISZ II. kongresszusa hangsúlyozta azoknak az eredményeknek a jelentőségét, amelyeket szocialista nevelőmunkájával az ifjúsági szövetség elért. Szövetségünk tagjai tevékenyen harcoltak az új gyárak felépítéséért, s kiemelkedő szerepük volt legnagyobb új városaink: Komló, Sztálinváros, Kazincbarcika építésében. A munkásifjúság nagy többsége tevékenyen részt vesz a szocialista munkaversenyben. És az országépítő munka tüzében — szövetségünk nevelőmunkája nyomán — olyan ifjú munkahősök tűntek ki, akiknek nevét ma már az egész ország ismeri, például Molnár István komlói vájár, a 100 méteres elővárás kezdeményezője, Gerencsér Rozália, a legjobb traktorista lány, Dobrotka László fiatal mérnök, a textilüzemek minőségi őrjáratának életrehívója. Jelenleg a bányákban 500 ifjúsági frontbrigád, az exportra dolgozó gyári fiatalok közt pedig több mint másfélezer brigád vetélkedik egymással. A Klement Gottwald-gyár Mereszjev-brigádja például ötmillió forintos évi megtakarítást ért el a termelés ésszerűsítésével. Sikeresen folyik az ifjúsági brigádok versengése a mezőgazdaságban is. Csupán a silózási versenyben részvevő ifjúsági brigádok tizenötször annyit silóztak, mint amennyit 1938-ban az egész ország. A DISZ nagy nevelőmunkát végez az egyetemeken, a főiskolákon, a közép- és az általános iskolákban, s nem kis szerepe volt a munkás- és parasztfiatalok soraiból kikerülő új értelmiség kialakításában. A DISZ-nek sikerült elérnie, hogy minden évben sok tízezer fiatal lány és fiú tanulja a marxizmus-leninizmus alapfogalmait. A Petőfi-iskolákban csak a múlt évben 65 000 fiatal tanult, 55 000 fiú és lány pedig pártoktatásban vett részt. A DISZ különösen tavaly ért el jelentős eredményeket az ifjúság kulturális és testnevelésében. A II. kongresszus és a varsói VIT alkalmával rendezett kulturális seregszemlében 10 000 csoport vett részt. Mindez komolyan megnövelte a DISZ tekintélyét és az ifjúságra gyakorolt befolyását. Be kell látnunk azonban, hogy a DISZ nevelőmunkájában még számos hiba és fogyatékosság van. A legnagyobb hiba, hogy sok DISZ-bizottság és alapszervezet tevékenységében, sőt, nem ritkán a DISZ Központi Vezetőségének irányító munkájában is éppen a legfontosabb feladat — az ifjúság kommunista nevelése szorul háttérbe. Szervezeteink egy része a magasfokú eszmei tartalommal rendelkező sokoldalú nevelőmunkát még ma is puszta adminisztrációval akarja helyettesíteni. ig Fullás Ervin A Dolgozó Ifjúság Szövetsége Központi Vezetőségének titkára * * E hibák kiküszöbölésére nagy szükség van, mert ifjúságunk nem lebecsülendő részében még elevenen élnek kapitalista hagyományok, hatnak burzsoá nézetek Itt élnek köztünk a volt gyárosok, földbirtokosok, kulákok, reakciós papok és igyekeznek bomlasztani az ifjúságot. Vannak a fiatalságnak olyan rétegei, amelyek fegyelmezetlenek a munkában, tiszteletlenek szüleikkel szemben, felelőtlenül viselkednek a nőkkel szemben, sőt egyes ifjak és lányok magatartásában huligán vagány szellem érvényesül. Mindez még szükségesebbé teszi, hogy javítsuk az ifjúság soraiban végzett nevelőmunkát. E tekintetben is nagy segítséget jelentett a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének az ifjúsági munkáról szóló, 1955. május 27-i határozata. A határozat hangsúlyozta, hogy az ifjúság nevelése az egész társadalom ügye, s valamennyi állami, társadalmi szerv felelős érte. A magyar nép, a magyar ifjúság felszabadítójának, a nagy Szovjetuniónak köszönheti szabadságát, s a szocialista építés lehetőségét. Ezért a DISZ egyik legfontosabb feladata, hogy tudatosítsa az ifjúságban a Szovjetunió felszabadító szerepét és megbonthatatlanná tegye a magyar és a szovjet ifjúság barátságát és testvériségét. Továbbá állandóan tudatosítanunk kell: népünk erejének és legyőzhetetlenségének forrása, hogy hazánk szabad, szocializmust építő ország, s olyan hatalmas barátai vannak, mint a Szovjetunió, a Kínai Népköztársaság és a népi demokratikus országok. Ifjúságunk szívében kitörölhetetlenül él a szeretet a Szovjetunió és dicső kommunista pártja és a béketábor testvéri országai iránt. Ápolnunk és erősítenünk kell ezt az érzést a felnövő generációban. Az elmúlt két évben az ellenséges erők — a jobboldali elhajlást kihasználva — fokozták tevékenységüket, s az ifjúság közt a nacionalizmus és a sovinizmus mérgét próbálták terjeszteni. Néhány helyen, különösen az egyetemeken ez bizonyos sikerrel is járt. A DISZ nevelőmunkájának egyik legfontosabb feladata, hogy ezt leküzdje, s csapást mérjen a hallatlanul veszedelmes nacionalista és soviniszta nézetekre. Az ifjúság kommunista nevelésének gerince az öntudatos munkára való nevelés. A szocialista munka a legszebb tulajdonságokat fejleszti: a helytállást, a bátorságot, a nehézségek legyőzésének szellemét. Ez az a terület, ahol, az ifjúság szoros kapcsolatban a szocializmust építő néppel, elsősorban felismeri az egész társadalommal szemben reá háruló felelősséget. Ezért a DISZ nevelőmunkájában a fő figyelmet arra fordítjuk, hogy az ifjúság élet járjon az ipari és a mezőgazdasági termelésben, szüntelenül emelje a termelékenységet, elsajátítsa az új technikát, csökkentse az önköltséget, alkalmazza az új munkamódszereket és továbbfejlessze szakmai tudását. A DISZ-szervezetekre fontos feladatok várnak a mezőgazdaság fejlesztésében. A következő években, de már ez évben is, új meg új ifjú harcosokkal akarjuk erősíteni a termelőszövetkezeteket, gyarapítani azok gazdaságát, s egyszersmind növelni a mezőgazdasági termékek általános hozamát. Különös figyelmet kell fordítani azokra az új formákra, amelyek segítségével a dolgozó parasztifjúságot bevonhatjuk a szocialista munkaversenybe, a szocializmus építésébe. A szocializmus építése kemény harcot, forradalmi szenvedélyességet követel. Ebben a forradalmi változásban az ifjúság is átalakul és újarcú, szocialista ifjúsággá fejlődik. Ezért elsősorban erre az alapvető területre kell irányítani az ifjúság nevelését. Azonban a jobboldali, kispolgári nézetek hatására az elmúlt két évben az ifjúság egyes rétegeiben néhány helyen elfordultak az építőmunkától. Ez kifejeződött egyes szervezetek munkájában is. Voltak közöttük, amelyek úgy vélték, hogy az ifjúsági munkát a szocializmus építése legfontosabb feladatainak majdnem hátat fordítva kell végezni. A párt vezetésével kigyomláltuk ezeket a veszedelmes és káros opportunista nézeteket. Szövetségünk egész munkájában következetesen érvényesítjükazokat a lenini elveket, hogy az ifjúság életfeladata a tanulás és az új társadalom építése. A DISZ-nek az eddiginél sokkalaktívabban kell törődnie azzal, hogy egész dolgozó ifjúságunk — bárhol éljen és dolgozzék is — a tanulást tekintse egyik legfőbb feladatának. Még nem tettünk meg mindent, hogy egész ifjúságunk rendszeresen és állhatatosan bővítse politikai, szakmai és általános ismereteit, s így még aktívabban vegyen részt a nagy és nemes feladat végrehajtásában, az új társadalom felépítésében. A tanulásnak a párt politikája megvalósításáért folyó harc elválaszthatatlan részévé kell lennie. Úgy kell az ifjúságnak tanulnia, hogy a tanulás újabb meg újabb tettekre serkentse, buzdítsa őt. Az ifjúság kommunista nevelése természetesen nem merül ki az öntudatos munkára való nevelésben. A fiatalok élete, vágyai, törekvései sokrétűek. Az ifjúság kommunista nevelésének tehát minden formáját és módszerét alkalmazni kell. A DISZ-nek — a különböző társadalmi szervekkel együtt — gondoskodnia kell arról, hogy az ifjúság valamennyi egészséges igénye helyet kapjon szervezeteinek munkájában. A DISZ- szervezetek elsőrendű kötelessége, hogy ösztönözzék ,és irányítsák az ifjúság igényeit. Szervezeteinket sok esetben még a szektás szűkkeblűség, az elzárkózottság jellemzi. Nem egy olyan alapszervezetünk van, amely nem veszi figyelembe az ifjúság széleskörű érdeklődését és nem annak megfelelően alakítja tevékenységét. Ezeket a szektás jelenségeket is le kell küzdeni, és az ifjúsági szövetségben sokoldalú nevelőmunkát kell végezni. A DISZ-szervezeteknek a barátságra, az elvtársiasságra, a tiszta szerelemre, a segítőkészségre, a szülők iránti tiszteletre kell nevelniük az ifjúságot. A DISZ-nek különös gondot kell fordítania az ifjúság kulturális és testnevelésére. Sokkal nagyobb figyelmet kell fordítania arra, hogy a sport és minden kulturális rendezvény internacionalista szellemben nevelje az ifjúságot, s a párt politikája ezeken a területeken is következetesen érvényesüljön. A kommunista nevelés állott a DISZ II. kongresszusa tanácskozásainak középpontjában is. S most, a kongresszus után, a DISZ hétszázezres tagsága — a Magyar Dolgozók Pártjának vezetésével — azon munkálkodik, hogy még élénkebbé és tartalmasabbá tegye az ifjúság közt végzett nevelőmunkát és még jobban mozgósítsa az ifjúságot a haza további felvirágoztatására.