Taxisok világa, 2009. (19. évfolyam, 1-12. szám)

2009-01-01 / 1. szám

44 Másfél évtizeddel ezelőtt bajban voltak a pesti taxisok (is). A 7500 közterületi elne­vezés 10 százaléka (!) megváltozott. Kap­kodhatták a fejüket, mire megtanulták a sok újdonságot. Napjainkban a taxis­szakmát kezdők más miatt vannak baj­ban. Ők ugyanis nem ismerik már a régi elnevezéseket. Beül egy Amerikából két év­tized után hazatért utas, és azt mondja: „Legyen szíves, vigyen a November 7. tér­re" Szegény taxis még az indítókulcsot se találja meg rémületében... Számukra ké­szítettem ezt a rövid összefoglalást, mely­ben felidézzük a jelentősebb régi elnevezé­seket. Vannak utcák melyek két-három kerületen is átvezetnek, ott csak egyetlen helyen tüntetjük fel a névváltozást. Van, ahol nem történt meg a visszakeresztelés különböző okok miatt. Például maradt a Vili. kerületben a Tolnai Lajos utca mert a korábbi Conti utca sokakban rossz (?!) emlékeket idézhet fel. I. kerület Asztalos János utca Sziklai Sándor utca Bolgár Elek tér //. kerület Dimitrov út Hébert Ede utca Mihályfy Ernő utca Sólyom László utca Vörös Hadsereg útja III. kerület Darvas József utca Korvin Ottó tér Korvin Ottó utca Magyar Lajos utca Vörös Hadsereg útja III. kerület Bajcsy-Zsilinszky út Dózsa György utca Lahner György utca Paksi József utca Papp József tér Rezi Károly utca Ságvári Endre utca Szabadságharcosok útja Táncsics Mihály utca V. kerület Alpári gyula utca Beloiannisz utca Engels tér Dimitrov tér Guszev utca Lengyel Gyula utca Münnich Ferenc utca Néphadsereg tér Néphadsereg utca Pálffy György utca Rosenberg házaspár utca Ságvári tér Tanács körút Tolbuchin körút VI kerület Bokányi Dezső utca Gorkij fasor Aladár utca Lovas utca Nagy Imre tér Máriaremetei út Pázsit utca Tövis utca Eszter utca Hűvösvölgyi út Szérűskert utca Szentlélek tér Pacsirtamező utca Kis Korona utca Királyok útja István út Görgey Artúr utca Erkel Gyula utca Perényi Zsigmond utca Szent László tér Király utca Lőwy Izsák utca Berlini utca Károlyi István utca Hercegprímás utca Zoltán utca Erzsébet tér Fővám tér Sas utca Bank utca Nádor utca Honvéd tér Fálk Miksa utca Balaton utca Hold utca Vértanúk tere Károly körút Vámház körút Bajnok utca Városligeti fasor Lenin körút Majakovszkij utca Népköztársaság útja November 7.tér Rudas László utca Rózsa Ferenc utca VII kerület Landler Jenő utca Lenin körút VIII. kerület Kállai Éva utca Knopp Imre utca Költői Anna utca Kulich Gyula tér Kun Béla tér Lévai Oszkár utca Lőwy Sándor utca Makarenko utca Mező Imre út Pogány József utca Rusznyák István utca Szántó Kovács János utca IX. kerület Hámán Kató utca Szamuely utca X. kerület Dobi István út Orbán László sétány Pataki István tér Zalka Máté tér XI kerület Böjti Imre utca Friss István utca Molnár Erik utca Szabados Sándor utca Szakasits Árpád út Szirmai István utca XII. kerület Joliot-Curie tér XIII. kerület Élmunkás tér Kruzslák Béla utca Kun Béla rakpart Mautner Sándor utca Muck Lajos utca Poscher János utca Rajk László utca Sollner utca Thälmann utca Vágó Béla utca X.t. kerület Martos Flóra utca Május 1. út Népstadion út Révai József utca Szántó Béla utca Vámos Ilona utca Varga Gyula András park XV. kerület Bajcsy-Zsilinszky utca Czabán Samu köz Czabán Samu tér Teréz körút Király utca Andrássy út Oktogon Podmaniczky utca Rózsa utca István út Erzsébet körút Alföldi utca Sport utca Magdolna utca Kálvária tér Ludovika tér Fecske utca Gázláng utca Horánszky utca Fiumei út Víg utca Füvészkert utca Dologház utca Haller utca Lónyai utca Albertirsai út Újhegyi sétány Szent László tér Liget tér Erőmű utca Késmárki utca Badacsonyi utca Albert utca Etele út Nagyszőlős utca Királyhágó tér Lehel tér Gömb utca Újpesti rakpart Szent László utca Thurzó utca Kerekes utca Pannónia utca Násznagy utca Fiastyúk utca Lomb utca Bolgárkertész utca Hermina út Stefánia út Bácskai utca Jávor utca Bolgárkerék utca Pillangó park Klebelsberg Kunó utca Leiningen Károly utca Széchenyi tér Régi utcanevekről Czabán Samu út Csanádi György utca Felszabadulás útja Frankovics Mihály utca Hevesi Gyula utca Ifjú gárda tér Ifjú gárda út Lenin útja Makszim Gorkij tér Mezőhegyes utca Sípos Dénes út XVI kerület Bajcsy-Zsilinszky utca XVII. kerület Bajcsy-Zsilinszky tér József Attila utca Kasztér András utca Micsurin utca Ságvári utca XVIII. kerület Engels Frigyes utca Ságvári Endre utca Vörös Hadsereg útja XIX. kerület Chlepkó tér Hikádé Aladár utca Lenin tér Vörös Csillag utca Vörös Október utca XX. kerület Geyer Flórián utca Marx Károly út Prieszol József utca Ságvári Endre utca XXI kerület Fürst Sándor utca Kalamár József út Sallai Imre utca Tanácsház tér Vasmunkás tér Vörös Hadsereg útja XXII. kerület Budafoki tér Engels utca Hámán Katalin utca Marx utca Pentz Károly tér Pentz Károly utca Rózsa Ferenc tér Ságvári Endre utca Varga Jenő tér Szent István tér Tőke utca Szentháromság utca Erzsébet királyné út Törley tér Anna utca Szent Flórián tér Föld utca Városház tér Célszerű ezt a kis listát kiollózni és eltenni a taxistárcába vagy a kesztyűtartóba. Összeállította: Juhász Péter - Szörnyű dolgot látok! - mondja­­ sejtelmesen a jósnő. - A kártya sze­­­­rint a kedves férje pár napon belül­­ meg fog halni. - Azt már tudom. Engem csak az­­ érdekel, hogy felmentenek-e? Cserba Elemér út Wesselényi utca Szentmihályi út Drégelyvár utca Nyírpalota utca Kovács Kálmán tér Károlyi Sándor út Szent korona útja Templom tér Pázmány Péter utca Székely Elek út Szent István tér Szenczi Molnár Albert Liget sor Napiás utca Kotász Károly utca Guiner Gyula utca Gyöngyvirág utca Üllői út Ötvenhatosok tere Árpád utca Városház tér Hoffher Albert utca Vas Gereben utca Templom utca Grassalkovich utca Topánka utca János utca Petz Ferenc utca Szent István út Templom utca Szent Imre tér Rákóczi tér Mária királyné útja Ilona utca

Next